Marabu

Vadbarom-é vagy a kerálpártra szavaz

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy két fityfiritty esztendővel a nagy fülkeforradalom után, a magyarok harcisajkáján má minden le vót közgépesítve, s haza vót törvénkezve gondossan, úgy vissza, mint előrefeléleg. Na, akkó a legények kerálpárti eleje belécsapott az alaptörvényes lecsóba és aszonta: konszolidállottunk, mienk a vitorla. Ergó ergórum, mellik törvén tilcsa, hogy azt csináljunk, amit akarunk? S bezon, alig es vót mán illen törvény, ha vót, hát hiba vót, mer űk es emberek vótak, sőt. Példának okájér, még mindég több kézbe vót ég és főd, mint annak a rendgye. Hejszen ahun túl sok a kéz, ott folytonég csak csápulás van, mindenik adduramistend akargya a mindent, penig a magyar nem Síva! Hanem igen szereti, ha egy kézbe van, ami az üvé. Na, avval létreszavaztatták a Keráli Égésfőd Hivatalt, oszt kacagányos Árpád jussán szípen megpályásztatták, ami még nem vót az üvék, hogy haszonbérbe kiadnák annak, akinek. De nem ám az ország kerálának meg a falujának, ott bővön elég az a párszáz hektáros fodbalpálya, ami van! Há mellik akadémista tuggya azt béfutni, letámadásrú nem es beszélve?! Mer attul, hogy minden a mienk, hékák, még tisztességesnek köll látszani, ha eccő ez az ára a karvalyeu-támogatásnak per hektár. Hanem legyen a főd a válogatott kerálnemzeti nagytőkéé, aki viszont tokval-vonóval nékünk muzsikál. Mer ahogy mink tudgyuk, űk es tudgyák, kitül kapták, amit elnyertek, ennek utána mellik zsebbe köll nyúni, mellikbe nem, mit köll tiszta hazafiságbúl támogatni fehéren-feketén a korupcijó elleni harcba, ha majd leszen netán kérésvel fordúlás az erányukba. Hát, leszett es hamarég, mer ahogyan ezt a dógot morálkompatibilice elrendeszték, annak másnapján bément I. Fülkefor a Tanácsba és ünnepélyesen így szólott: tegnaptul mienk az ország, a hatalom, meg a dicsőség, ezér mátul ki köll mondani a magyart feszítő igasságot, a pártfinancérozás a múlté, ami egy perc halasztást se tűr. A növekvő jólét eme válságos helyzetibe a „pártok” eztán ne húzzanak zsíros milliárdokot a köz kis pénzibül, de a kerálpártval az élen. Úgy ám, mer akkó köll a békát lenyelni, amikor! Éljen meg ki-ki, amibűl tud. S akinek a mutyi az élet, nem a tagdíj, azt majd jó kivizsgálja a törvényünk ereje. Két év múlva meglássuk, lesznek-é még a célszemél pártok, s esznek-e kézbül. Azt es meglássuk, legyenek-e eggyáltaljába választások, hejszen ha úgyis bé köll regisztrálni előre, ott a jó alkalom megkérdeni a delikvencset, vadbarom-é vagy a kerálpártra szavaz. S azt akkó csak össze köll számolni, kihirdetni a Hazafyas Nemzetfront keretibe, oszt le van a gond, amíg meg nem halnak.


Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Magyarország, Krisztus után 2012-ben

(Délelőtt 11-kor jelentették be a Wallenberg-szobor meggyalázását, negyed 6-kor még így nézett ki az emlékmű.)
Fotó: Sióréti Gábor


Update: Este 9-ig sem történt semmi változás, nem intézkedett egyetlen hivatalos szerv sem a szoborra aggatott disznólábak eltávolítása ügyében. Ekkor civilek, az Élet Menete Alapítvány önkéntesei megtisztították az emlékművet.

Havel

A részletes program itt.
(Egy decemberi performance pedig itt.)

Ugyan ki hunnanfelül gyött ebbe a hazába a vályogmacesz családfájával?

Egyszer volt, hol nem volt, vót eccő a nemzeti együttműködés keretibe egy ember. Nem úgy értvel, hogy eggyetlen vót, hanem eggy a sokbú, aki fúró-faragó, az idők eccerű és változó szaván jól beszélő, a rendre meg az együttműködésre nyitott ember vót, hezzá amatőr genetikus és hazafi. Na, az addég sifondált, addég piculárkodott, míg eccőcsak főtanálta a liberálismérővel ellátott emeszpésszámlálót, ami politikusra pláne gerjedt, oszt úgy bésipolt, dobhártya lett légyen a talpán, ki azt repedetlen kiállotta. Igaz, ami igaz, mentálpedagógiailag ez es vót a cél, a kisipulás a nemzet testibül. Úgyannyira, hogy a Jobbik brüsszeli csipkéje, Morvai Krisztina megindétványoszta, aki harcos és ellenálló, ha az uccán komenistát lát, ahhó fáradgyék oda, s mondja néki meg, semmirekellő ember addig, amég a pártja nevibe nyilvánossan bocsánatot nem kér a magyarság 2006-os szeminek a kilüvetésiér. Maj lessz mihőtartás egy-kettőre, meg tiszta járda! Olyik harcos korább es oda-oda ment az elkövetőhő, de csak ránízésre, az orra után, s bár nem ügön tévedett, a műszer méges egzaktabb vót! 21. századibb, na. Béjelzett, oszt mán lehetett es vélemént nyilvánéttani, érdesset, de igazságost, ha nem es törvénszabtát. Vót, hogy négyen-öten vételeztek eggy készüléket, oszt járdostak véle országszerte fésztufész. De a gép es ember, oszt téved, ezér ókor-ókor derék magyar ember es beléesett az emeszpéségbe. Akkó a fölhorgadó fajkereslet láttán ez a főtanáló a fürge elméjivel osz-posz piacra dobta a hordozható utcai génvizsgálót aktivistáknak es, egyéb aberrálatlanul gondulkodó embereknek es. Mer ezek ügön kéváncsiak vótak, ugyan ki hunnanfelül gyött ebbe a hazába a vályogmacesz családfájával, s ha onnandt, akkó hány százalékba, meg milyen kombinációba, tiszteletvel, úgy betegségre, mint viselkedésre nézvést. A tiszta megösmerés végett vót erre népszükség, nem másér, hejszen meg lett mondval, űk a rasszizmust meghagyják másnak, azzal dóguk nincs, ellenbe szeretnék nemcsak homályos laboratórijomokba, meg, uram bocsá, pisszoárokba mívelni a todománt. Hanem az uccán, a zsebbevaló kis készülékvel, szájkipeckelős és szoft változatba! A vizsgálat úgy vót, hogy a nyugalomba (pl. hón alá) helyezett fejen tanálható szájbúl egy steril acélkar kinyerte a delikvencsi nyálkahártyát, s abba a hejbe mentek es bé a laptopba az adatok, nem vót értelme hadoválni, hogy így meg úgy. Mer a hájtek nem teknő, hékám! S akkó a fényképes eredmény békerűt a Nemzeti Génszék adatbankjába, külön térítés fejibe onnant lehetett emléklapot igényölni az átalesésrűl, s hogy széna vagy szalma. Aki nem hiszi, tátsa el a száját szaporán.


Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Kísértet járja be Magyarországot

Németh Dániel fotója

Akadott államtitkár, ki vitéz es, honatya es, horthysta es vót

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy Mária országába má annyiracskán együtt vót minden a jó kormányzáshó, hogy szinte ki köllött hajétani ezt-azt, mint a léghajóbul es megárt a sok, népek harcának zajló tengerén. Mán egy kézbe vót a főd, a levegő, a tűz meg a víz, a közgépállaméba, aki viszontag I. Fülkeforé vót és viszont. Meg lett mondval, minden hatalom a dógozó középosztályé, ezen bévül a magyar nagytőkéseké, csak a komcsik oligarchák, de azok egytül egyig. Mán zsák se ügön vót, hunnét a szög elébúvott vón, de jobb es, mer annyi szög masérozott bétiltott szittyacsendérrambónak őtözve, annyi zubogatta háborétatlan az érpataki modelljit, meg vadászott úniós zászlóra szabadidőbe, hogy jaj lett vón annak a zsáknak, amellik keresztbe tesz a nemzeti elébújás ótárán. Há ne má egy balicegi zsák mondja meg az együttműködés rendszere helett, hogy legyen-e Horthy Miklós tér a mindenféle Szabadság terekbűl, mit ránk kentek a századok! Vagy legyen-e fehér bronzbúl lovas szobra kormányzó urunknak az ő sok hányattatása és mártérijoma után! Épp ölég sajnos, hogy turáni fajunk, és hazánk büszkeséginek, de ha köll, élessen vágó kardjának, a Vitézi Rendnek köllött bált rendezni Sashalmon a gyűjtés végett. Az ezeréves magyar parlament meg közbe sunyított, félrenézdegélt, tisztelet a kivételnek, még jó, hogy vót átfedés a bálval, akadott államtitkár, ki vitéz es, honatya es, horthysta es vót, úgy készpénz, mint tombolatárgy tekintetibe, zene: Vitéz Tom Cat Band. Mán érett egyéni képvisellői indétványba, hogy a kötelező oskolai leventeképzést es magárúl Őfőméltóságáró kőne elnevezni. Ki másrú, ha elébb-utóbb honvédot akar állétani a magyar a Hargitára? S mér es ne akarna, ha a bónusza úgy fordúl, hejszen a Magyarok Istene sohse hagyta elveszni Erdélyt, csak hát bé vót a körülményektül meg a Károlyi Mihálytúl szorétva. Ebbe a paradigmába avvót a minimum, hogy Áder köztársasági elnöki béiktatása végin Lezsák házalelnök gondult egy hétmérfődeset, oszt a Szózat után a magyar parlamentvel eldanoltatta Csanády György és Mihalik Kálmán ezeréves zeneszámát 1921-ből, szív küldi szívnek szívesen. Ha több üdő vót vón, tán a Lesz még a magyaroké Kolozsvár es békerül a repertoárba. Aki szereti, az szereti, aki meg feszeng, hát az fulladgyék a szerb, tót, oláj és satöbbi tengerbe, a népek harcájéba, s vegye eszibe, hogy visszasírja még őfőméltóságát, mikó majd Szálasi-lovasszobrok fogják testvéri tank gyanánt markokba mint a szikla az elporlott üdentitását a magyarnak, amíg meg nem hal. 


Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Nazarbajev

A múltkor valahogy kifelejtettem a Kedves Vezetők közül. De most hogy Orbán ott járt nála mint egyik példaképénél, gyorsan pótolom a hiányt ott is, itt is.

Fotó: Miniszterelnökség / Burger Barna

Egésségügyi vadászpuskát tébére

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a szegény Moszkva tér névadóját olly ügön szívökbe zárták a magyarok, hogy mán, a Széll Kálmán-nemzeti körök mintájára, igenyesen Széll Erzsébet körök kaptak lábra hazaszerte, hun teasütemény mellett megkonzultálták a tapasztalatokot, s hogy mennyire hálások az új vívmányér, mit a nyakukba ajándékoztak nékik. Hejszen csak jobb vót és lett a szógáltató államtúl a legmagyarabb nemzeti bóthálózatná béváltható utalványba kapni a gyerekvédelmi kedvezményt, meg tán még a családi pótlékot es, mint pézbe, amihő mindég tapad egy küs gamatság. Arrú nem szóva, hogy nem es minden! A pízzel főső középosztáltúl lefele átaljába csak a baj van, sok közülök, igenyesen mondva, nem tud véle bánni, szórja széjjel, meg uzsorára veri el. Villanyszámlára! Hanemha utalvány, majd szépen béváltja és elmajszulja, Ha meg annyira pénzelkedne, há a küs utalványt es el lehet adni, legföljebb ócsóbban, hejszen annak es csak kell élni valamibűl, a Közkeksznek, aki majd fővásárolja, s eladja újfent a magos kincstárnak. Egy gondval ezzel es kevesebb vót, epp csak a tranzakciós adót kellett megoldani teknikailag, hogy darabonkint fizet-e a nemzeti együttműködő a kis juttatása után, vagy havonta eccő sárga csekken. Mán az es főmerült a józan ész részirűl, hogy a füzetést es csak bizonos helyeken lehessen ekölteni, ha van, ha nincs, nem mászkáni véle szertefele, s bolondságok után. Epp létre köll hozni egy nemzeti alaplistát, hogy mit szabad vásárúni, mit nem, s mellik bóthálózatba, Wass Alberttűl háztartási kekszig, s viszont. Tudatos nemzeti együttműködő úgyes eladja a kekszutalványt, ha eszinél van, és nem akarja a Lex Diabetest megsérteni. Ha meg má cukorbeteg, akkó azér adja el, mer nem akar lecsúszni az ócsó, meg jó gyógyszerrű nyócszázezred magával. Mer Mária országába má ennyien vótak a túlnassolók, mielőtt az egésség lett minden előtt, mármint a nemzeté. Az egyén meg, ha kirúg az egésségügyi hámbú, igya meg a levit. Mer az csak nem állapot, hogy az állam gyógyétsa bele a vakvilágba, csak mer beteg, ő meg bekekszezik minden következmény nékül. Mastantú ha évente kétsző lebukik a kötelező vértesztellenőrzésen, osztég rossz lesz nékije a cukra, abba hejbe fizethet a gyógyszerér kéccő annyit, és nem ám utalványba! És ha ez nem vóna elég visszatartó erő, törvénbe lesz hozva, hogy esztán lemezszekrényvel rendelkező háziorvos igényelhet egésségügyi vadászpuskát tébére, oszt a drágába kerülő vagyis ramatyabb beteget steril körülmények közt le es lűheti. Annyival es kevesebb háztartási keksz fogy. Szét lehet osztani a rászorulók között, amíg azok es meg nem halnak.


Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben