2013. október 25.

Hullott a nemző, de a nemzet gyarapodott nagy jólteljesíttében

Egyszer volt, hol nem volt, vót eccő odalenn a szölke magyar vidéken egy nemzeti temetkezési vállalkozó. Mikó a magyarok kerála még tavasz­üdőn bényúlt a közös zsebibe, s a dekadens trafikok helett nemzeti dohánbótót osztott a kedves klienseinek, hogy eggy seggvel üljék meg a népegésség és a nemzeti gyarapodás paripájait, ű se akart kimaradni a jóbú. Osztott-szorzott, avval reapályázott, s nyert. Eppannyira vót fideszes, mint párttag annódomini: amennyire köllött, hogy túlélje az öszves majmot, aki csak bokázott néki a szebb jövő köszörűkövin. Na, meggyött a papír, abbahejbe kihasétott egy kriptácskányit a temetkezési folyosóbúl, hon a számos urnák állottak diófa bátyjaik setét árnyékában. Nem panaszkodhatott addig se, ment a bót szípen a világ járásán, hullott a nemző, de a nemzet gyarapodott nagy jólteljesíttében. A koporsós temetett, temetett, de a dohánbót lett néki a passziója. Az az illat, az a sok színes pakli fénképvel! Bérendeszte a helyiséget ékszerdoboznak a szabálok szerént, otthon vót benne, hejszen eddig es gúnárszürke vót az üvegje, esztán es az lött. Elébb tipróckodott, de aztán csak bégyött a dohános, ha eccő arra lakott, hova máshova mennyen cigerettáér? Telt múlt az üdő, eccő a kerál a nemzeti halottak napja alkalmábú kikűtte az ellenőrjeit, nízzenek utánna, mikép áll a fronton a dohánzás elleni szabaccságharc, ha mán oklevele van rúla, hogy ű annak a napóleonja. Ki es rajzottak, s eggy valóságos főellenőr, eccő csak betért a koporsóshó. Szipacolt, vizslontérozott, s kérdette, hová van kiírval, hékámuram, hogy a dohánzás káros az egésségre. Ki van írval, mondotta a szepedt koporsós, nem eccő, de ötszázszó, mer minden dóznira! Fényképvel, kókatt bögyörővel, fekete tüdővel, mi köll még? Hát mi! Hát a kívánnivaló! Külön es ki kő írni, hogy tisztőtt nemzeti vevő, a dohánzás ez és ez. S ezen es felül, tessék mondani, mivel veszi ki a magáét a nemzettárs a dohánzás elleni küzdelembű. A temetkezési vállalkozónak megcikkant a szeme, s a szógálati ajtón kitessékölte az ellenőrt a folyosóra. Hogy veszem ki, nemzettársam? Úgy, hogy kicibálom a vevőt ide, s megmutasztom, mi lesz, ha nálam vásárol. Hogy halálfia lessz! De futnak es elnek őkelmék, nyakuk majd kitörik. Na, az ellenőr akkaracskát kacagott erre, mint útolsó ítéletkor, s csak a rend kedviér bűntette meg az elkövetőt. Azután szívélössen kezetrázott véle, s elpályázott.  Másnap béterjesztötte a kerálná indétvánba: eztán minden nemzeti dohánbótos tarcson a jégkrém mellett koporsót, urnát, szemfödőt, s viszont. Úgy es lött, vót, kiné igenyest a sírba köllött lemászni egy sportszeletér. De le es csökkent a nemzeti dohánvásárlók száma a béka nullája alá, tiszta szerencse, hogy a koporsóké nevekedett jókedvben-bőségben, amég meg nem haltak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék sorozatának mai darabja az ÉS-ben


2013. október 24.

2013. október 18.

Ha majd az adja a bírót, akinek a pályán kétharmadja van


Egyszer volt, hol nem volt, megmonta Londonba a magyarok személyi kerála, hogy a nyugotnak má le kéne mondani a buzi küs vesszőparipájárú, a nyugathó való főzárkózásárú, hejszen függetlenként sokval sikeresebb lenne minden nácijó, ahogy ezt az ű magyar lombikja es mutatja. Igaz, ami igaz, ameddig I. Fülkefor a meglittyent Ejrópát vissza nem vezeti a hagyományos magyar értékekhő, addig fönnáll a veszély, hogy fordétva sűl el az amszterdami gyöp. Mer ahon nem a vallásbúl, a heterócsaládbúl, a közmunkábúl meg a területalapú fődbérlésbűl van a nemzeti csatársor, ott minden gamatság megtörténhet. Hejába a gógyi, az Árpád vérinek a sajátos eszejárása, hejába a fineszpárti cselvetés, s mindaz, mitűl a világ legeleő fodbalistája a magyar, megeshet, hogy a konkrét összecsapás eggyik sarokszámja, a végeredmény nem az optimális eránba numerizálódik. S emmán elég es, hogy a huhogérok, e puhány keselyűk az eppen fölfejlődő labdarúgás gödölyetestin kedvökre mantrászgassák, hogy nyóceggy, nyóceggy. Persze szakmai és történelmi összefüggésibő kiszakétva, mint mindent, amihő csak nyúlnak, reahozva Fülkeufóriára tuggyukkikékat, a küs Hollandia fölheccölőit, hogy erőfölényivel visszaélve nékirontson a magyarnak. S mér? Azér! Mer a rezsicsökkentéstű olybá megzakkantak, hogy egy ártatlan labdajátékon körösztül kévántak nukleáris nyomást gyakorólni a páratlanul sikeres magyar stadionyépítésre, ehhő penig, ölég nem szépen, azt használták föl, akit értek, ha a szomszéd kerálságot, hát azt. No, megkerűni tán igen, de kifogni evvel se sikerült a magyar igasságon! Mer ugyan lehet abba fodbalozni es, de egy illen stadiony, legelébb es végvár, erős bástya, mi Ejrópa ótalmára szógál a Kárpátok ölin, mikép ezer éve. Arrú nem beszélve, hogy eggyfelől egésségügyi műalkotás, másfelől nemzeti fényforrás, melly bévilágétja az alagút végit, mit Márja országa, Ejrópával ellentétben, bővöcskén maga mögött hagyott. Ha több a baj, mint kéne, azér van, mer még soha nem szenvedtek teljes vereséget a komenisták. Ha űk többé nem állanak ellent, abbahejbe elterjed, mit I. Fülkefor Magyarország únortodox laboratórijomába mán bővön kikísérletezett. Ennen magát, eggy erőskezű személyi vezetőt erőskezű személyi törvényeivel, mük az élet minden területire odahatnak. Mast még tán szokatlan, de ha majd minden holland fodbalistát négy autós aktivista követ kamerával meg hangosbeszélővel, de ám szorossan, rendőri biztosétásval, hogy télleg bétartsa-é a szabálokat, amikrű nagyon tud ajvékóni, majd akkó nem lesz ez a könnyűlábú vigéckedés. Ha nem köll a vakvéletlenre bízni, mi nem a véletlen dóga, s rea lehet segítni a labdára a teknika vívmányaival, úgymint terepjáró és hasonlók, s ha az adja a bírót, akinek a pályán kétharmadja van, amég meg nem hal.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Az érpataki fotómodell




2013. október 11.

Ahhó, hogy az isten megadja néki az akáclombos kisvasútat, ü kellett legyen a magyarok istene

Egyszer volt, hol nem volt, a magyarok kerála azt álmotta eggy őszi éjcakán, hogy bárhova es néz, ű maratt az eggyetlen élő aradi vértanú. Ű es csak azér, mer edzésen vót epp a fiatal korába, mikó bégyüttek az oroszok, s mire kiűzködte őköt, megvót a baj: kieggyezés, Trianon, Erdély oda-vissza, aztán snitt, Merkelné német tankjai, üldeztetés a komenistáktúl, majd George Sorostúl Oxfordba. S még utána es, 25 esztendő töretlen hányattatás, epekvés a jóra, de ahhó, hogy az isten megadja néki az akáclombos kisvasútat ad astra, ü kellett legyen a magyarok istene. Ez akkó vót, mikó a nem nemzeti dohángyárak ellen, a nemzeti nemdohánzó trafikok érdekibe vívott lazarijánus hadjáratáér átalvette a WHO kitűntetésit, mit még  a tavaszon oda ítéltek néki, de ez haggyán. Hanem megtutta, hogy Lugosi Laci bácsi a gyerekeihő költözött!!! De szó szerint, mit követően vótolybátyja, hogy fölajállotta  I. Fülkefornak  a régóta vágyott felcsúti portát, mi aladdig csak terpedt ott,  a keráli család birtokjai közé vert  kakukktojás gyanánt, hogy meg-e venné. Ű meg a bőribű majd ki nem suppant, akkaracska vétel vót, honne csapott vóna le rea 11 millióér, ha eccő a szűk családjának szüksége vót rea. De sürgős magáncélra, nem ám, hogy szálloda vagy hasonló. Hanem kisvasúti pályaudvar, hon az öszves metró es megállott, ha arra járt, továbbá  Belarusztól Azerig, Irántú Turánig oda futottak bé a kisvasutokrata vonatok, kük mind az únortodox, idefeleöszvetartó síneköt preferálták a haladásjok alá, szembe a puha pönyörőjű nyugatval. Így szendergött a kerál, de bár ne tette vón, mer eggy álombéli kisvasút ügön veszedelmes. Hejszen az álom indóházába cekkerestű, szegényszagostú főszáll olyan es, kü a keráli valóságba talpfa es csak nagy jóindúlatval lehetne, s zúzott kő. És sivalkodik korlát nékül, ha kő, ha nem, szakasztott mint egy Vidámparkba.  Ahová ű, I. Fülkefor bővön béfizette a népit, dacára van képe némel minoritásnak morgolódni, hogy bocsesz, de fordétva van, ű fizette bé a kerált. Hát csak meg köll akkó győzni, hogy ne a szervezett fodbaltúristák szeme láttára meregesse a bijológiai életvitelit! Há legyen má rend, az annya gy…ű képességit neki! Tessék magát a maga érdekibe öszvefogdosni hagyni, s a szakadatlan tempóba fejlesztett, úgyszólván stadiony-komfortú azilejomokba bészálléttatni! Mire gyön a tél, Tarlós uramék legnagyobb szövetségese, a keráli köszterűletfelügyelők mán  a bilincshasználatra es jogosútak lesznek, avval még szakszerűbb lesz fődön húzkonni az embertársat, akit meg kő védeni a piros lámpátú, mellyen átiramodna bolhamód, ha gyön szerelvény, ha nem. De az a szép, ha gyön, pöfkölődik lelátórú lelátóra hegyek-völgyek között, lehet fütyőni, tutúni, aki megfagyott, le lehet lökni, végezze el szaporán a tőttés ódalában a szociális temetésit, amíg meg nem hal.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben 

(Az illusztráció
 még a tavaly nyári állapotokat tükrözi.) 

2013. október 5.

Október hatodikák, újratemetések, rendszerváltások


1956. október 6-án – nyilván nem véletlenül az aradi vértanúk emléknapjára időzítve – temették újra az 1949-ben, koncepciós vádak alapján kivégzett Rajk Lászlót és társait. 
A rendszer elleni tömegdemonstrációvá vált temetésen – amelyet joggal tartanak az 56-os forradalom első hírnökének – a gyászolók között ott volt Nagy Imre is, akinek a sorsa 1958-ban ugyanaz lett, mint Rajké. 
Az ő újratemetésére – amely a Kádár-korszak lezárását szimbolizálta – többet kellett várni, egészen 1989-ig.

Koncepciós perek újra vannak, de halálos ítéletek (még?) nincsenek. Talán nem újabb újratemetéseken keresztül vezet az út a mostani rendszer leváltásához.

2013. október 4.

Meg vannak rendölve a szavazóbuszok Belaruszbó


Egyszer volt, hol nem volt, mán terepszínűre vált a szép nemzeti ősz, masérozott a nép a militári hegyek alatt a fótos gyakorlónadrágjába, álcazubbonyába, száján az igével: villanyszámla vagy halál. Menyt a rezsiháborúba, mi eltart jövő tavaszig, de ha ezer tavaszig tart es, meg lessz nyerve, kerül, mi utána gyön, amibe kerül. Evvel szembe a kecskeméti törvénszéknek vót képe azt ítélkezni, hogy a dicsőséges bajai csata eggyik szavazóköribe meg kő ismétölni a választást. De ám semmi másér, mint a magyar emberek szervezett, kubatovista szállétásáér az urnáhó. Jogval truccolkodott Kósa alelnök uram, hogy akkó a BKV-t es mér el nem ítélték, hejszen az még szervezettebben szállít. Nem beszéve, hogy ollasmi végett izmoszkottak megalvatt struktúra lévökre, mi a tavaszra, mikó eljő a keráli Armageddon, mán igenyessen ajálatos lessz, meg vannak rendölve hezzá a szavazóbuszok Belaruszbó. Így esett, hogy mit a kerálpárt megnyert, azér újból meg köllött harculnia a gyűlöleti haramiákval, spekulánsokval s bankokval, küknek a kezire vót adval a haza a komonisták utód- s elődpártja részirűl ezer évig s tovább. De közelgett az O-nap, mikó a nemzet talpig főlfegyverzett békehada örökre béváltja I. Fülkefor 25 éves álmát a bébiszauruszok írmaginális eltiprásárúl, kük nagy szorultukban háborús pszichózist keltenek, s köcsögbűl locsolják a benzint a nemzet legfő építőköveire, a magyar családok sátrára. Ellenök az utolsó töltény es békés eszköz, mi szenteséti a célt. Evégbűl a kerálpárt nyalka küldötti öszvesereglettek a Millenárison, hogy hallgassanak a szívökre, s az 1241-bűl 1240 szavazatval újraválasszák pártelnöknek a magyarok kerálát. Na, mikó a legmarkosabb haditenyerek es elzsibódtak a tapstú, s csönd támatt, a kerál a szívirűl az eszire tette a kezit. Imígyen szólott: szép eredmény, tán ű ezt meg se érdömöli mégescsak fődi halandó lévire, s tán annak van igaza, kü a nemleges szavazatával, ha magányosat es, kritikát gyakorót a személye fele. Olybá, hogy ű avval az atyafi versus atyanővel hic et nunc, a nemzet szívhallgatósága előtt kezet akarna rázni. Úgyhogy, gyöjjön ki! Ne várja meg, amíg! Légyzümmödött csönd lett erre, s mesebeli dermedet. Csak az 1240 szempár járt az üregibe guvattan, eggyikné le­szalatt, másikná főszökött a nemzeti vér. Itt-ott küs robajval elzuhant eggy kűldött, szivivel a kezin, ahogy illik. Telt-múlt az üdő, órákba tűntek a minuták es, nem vót cipő, kü meg ne telt vón verítékvel. Eccő asztán I. Fülkefor felkacagott, hogy jól van, vót forradalmárok, csak viccöltem, nem tud kigyönni az illető, ha akar se, hejszen mán künn van, s kinyújtott havasibertalanjával ennen magára mutatott. Na, abba a helybe elmúlott a jegec meredés, s akkaracska tapsot vertek a tréfás kerálra rea, mint a főtámadott tenger, amíg meg nem haltak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben



Free counter and web stats