2011. augusztus 28.

Kétharmad

Szombat délben a 102-es buszon egy 60 körüli nő ÉS-t olvas. Nem éppen tipikus jelenet a XII. kerületben. Ráadásul nem egy hagyományos példány van a kezében, hanem kettőbe hajtott fénymásolat, a Páratlan oldal, nyilván a heti PNL-mesék egyike.

Szóval az ember már éppen megállapítaná: paradigmát vált a Hegyvidék – amikor kicsit tágít a fókuszon, és látja ám, hogy a hölgy előtti ülésen egy úr a Magyar Nemzetjébe temetkezik, a mögötte ülő idős férfi kezében pedig a Magyar Hírlap nevű sajtótermék, és időnként félhangosan kommentálja, amit olvas.

Helyreállt tehát a világ rendje: a kétharmad stabil.


2011. augusztus 12.

Há mija a fasz a jogállam, ha nem ez?

Egyszer volt, hol nem volt, hogy nyár vót, hideg egy nyár, megfeszített, mer milyen legyék, ha benn áll a szájháborúba az ország a nyugatval, de bermudáig, isten svejci ofsoráig menően. „Ki a fasz az a nyugat?!!!" címmel kelet-körök horgadtak alulról jövőleg Tusványostul Brüsszelig, s má nagyon rezegtek a magyar emberek nyilai a levegőbe az ingerültségtül, hogy mit szólnak azok bele a jogállam lebontásába, ha nem ingük, csak a gatyázás. Há a mienké, ha leboncsuk, leboncsuk, maj csinálunk másikat, munkaalapút, hogy csudájára jár, aki béteszi ide a lábát, már ha béteheti, azt a lesrefutamodványi bírómajmolódását a sok kónnak, aki tömi a bendit, mer ez má így van, tudja azt a magyar nemzet. Há kijafasz az az amerikai meg német kormány, hogy abajtéroztába ne tekéntse a magyarok fődit jogállamnak? Há ne tekéntse, oszt kapja be melegen, má bocsánat. De azt az eu-teremtésit, há nem lássák, hogy folyik a megfeszített munka, köz és magán, hogy csak ezen az egy kurtacska nyáron ki lett dobval a közszolgálatbúl a férgese, mer a nép ezt akarta személ szerént? Meg gyünnek a szétválasztásval, na, mastan ehun van, meg lett törvénybe, hogy az állam szétválasztja az egyházakat, megmondja, mellik az, mellik nem, ne mán metodisták meg buddhisták, maj adják bé a tanaikat, plusz illeték, oszt a parlament, ha ráér, megszavazza kétharmadval, amennyibe méltóak rea. És az tán nem munka, hogy mire a levelek lehullnak, el lesz véve az egyetemektül az autonómia, egyrészt csakér, másrészt mer idegen szó, harmadrészt mer amit elveszünk, az a mienk? És az nem munka a nyugatnak, hogy hajszálon múlik a Gyurcsány bézárása, epp a törvény nincs meg hezzá, azt meg hozunk, vissza, előre, amerre köll. Há mija a fasz a jogállam, ha nem ez, hogy hozzuk a törvényt az egykulcsos nép nevibe, aki a víznek árja? Aki minket bírál, az a dolgozó népet bírálja, és el lesz mosval a maga cunamijával, akik viszontag mi vagyunk, mármint az árja, kedves egybegyűltek, amíg meg nem halnak.

(Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatából, a kép pedig Szikszai Károly Brigádnaplója, szintén a mai ÉS-ből)

2011. augusztus 7.

2011. augusztus 3.

A jövő idő elkezdődött

Az ügy jobbik szereplője

Balázs József (Fidesz) azt mondta Juhász Oszkárnak (Jobbik) – szó szerinti idézet következik -: "Forrás oda megy ebben a térségben, akit én jóváhagyok. Akit nem hagyok jóvá, oda nem megy forrás.”
Most nem Balázs József nyelvi felkészültségén akarok szörnyülködni (elvégre miért is tudna jobban magyarul, mint a képviselőtársai, polgármestertársai, párttársai vagy épp voltt pártársa, az álamfő?), még csak nem is azon a bicskanyitogató dölyfön, ami a szavaiból árad - amúgy is többhetes történet ez már, mindenki ismeri -, hanem a sztori folytatása az igazán érdekes.
Juhász Oszkár, az újdonsült gyöngyöspatai polgármester ugyanis feljelentette Balázs Józsefet (Nagyréde polgármestere, országgyűlési képviselő és az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács tagja) ezek miatt a telefonon elhangzott szavak miatt, mert úgy vélte, hogy Balázs visszaél a funkciói nyújtotta lehetőségekkel, meg akarja vonni a törvény szerint járó támogatást Gyöngyöspatától, ezzel pedig bűncselekményt követ el. A Központi Nyomozó Főügyészség tegnap nyilvánosságra hozta, hogy elutasítja a feljelentést. Nem történt bűncselekmény, nemcsak azért, mert az ügyészség szerint nem állapítható meg, hogy Balázs József „milyen minőségében járt el” és „milyen konkrét támogatás” megvonását helyezte kilátásba, hanem azért sem, mert „a fenyegetés a jövőre vonatkozott”.
Tanulság: ha konfliktusunk támadna a haragosunkkal, vigyázzunk, ne azt mondjuk neki, hogy „Megöltelek, Lali!”, mert ez fenyegetésnek minősül, hanem azt, hogy „Megöllek, Lali!” vagy még inkább „Meg foglak ölni, Lali!” – mert ez a jövőre vonatkozik, és semmi baj vele.
Free counter and web stats