A kerál előre bészövegeszte az Alkotmánba: rajta küel nem nyerhet, csak ű

Egyszer volt, hol nem volt, még nyár vót, ha a gyürkéje es, ezér igenyest a strandrú gyött öszve a kerál parlamentje, barnán, de elszántan, hogy a pedagógus életpálya-modell érdekibe megváltoztassa a köznevelési törvént, mi csak papír eggy életpályamunkáshó képest. Keresztül es vitték tűzön-vízen át, hogy a 60 százalékát kölljön adni annak az emelésnek, mirű a törvén vót hozval két évnek előtte. De ám coki cokiórum az agarakval, ez a kevesebbvel több es több, mint amibű olyik magyar ember él, mondotta kedvcsinálónak Hoffmann Rózsa az egri bazilikábani szép tanévnyitó-névnapon. Ekkó mán épp eggy lendűletes karmozdúlatnyira vót az eggyesség Mesterházy uram meg Bajnai uram közt, hogy millen fölállásba válcsák le a nemzeti szotyializmust, és azt, ki ennek es az élin állott, nemcsak a Puskás Akadémijának meg a Naprencernek. Mintha nem tutták vón, hogy a kerál előre bészövegeszte az Alkotmánba: rajta küel nem nyerhet, csak ű, el nem tántorultak, hogy ők es miniszterelnök lennének, választás keretibe. Tanakottak, eszénkettek, akkoránt elpimaszottak, hogy a „Cum Sanoma pro libertate” logó alatt hazaárúlásba ótott uszétást míveltek a magyar nemzeti választási kampány megzavarása céljábúl. Bé nem látták, hogy I. Fülkefor, ha ki es ír eggy illen kőccséges választást a saját közpénzibű, nem arra írgya ki, hogy bégyüjjék valami gikszer, s a végin ne ű legyen a kerál. A haza meg, liberál ebek harmincadgyára, ellenzékbe kerüjjön, hejszen három esztendeje a legjobb kezekbe van, mán az öszves ráta ezt mutassa, próbálna egyebet! De erre az ellenzék rea se pödörétett, annyiracska fő vót bérelve a nyugatrú. Arcoskottak, söstörögtek, feszt zakatótak, hogy legyen, mint legyen. Avvót a baj, még a választások előtt köllött dönteni, mellik őtözik bé kihívónak, ha má eggy nadrágba búni nem akarózott. Hogy az erősebb vagy nem. Naná, hogy az erősebb, monta a Mesterházy. Naná, hogy nem, monta a Bajnai, hanem a jobb. Aki a Mesterházy, monta a Mesterházy. Esetleg az Attila. Ezekrű az opciókrú lehet tárgyalni. Akkó mán legyen közvéleménkutatás, de nagymintás, monta a Bajnai. Még mit nem, monta a Mesterházy, nem öltöny ez! Hanem legyen szabálos előválasztás, pízbe nem kerűl, időbe nem kerül, kimennek szépen a százhat körzetbe, piactér, pártiroda, Wass Albert kultúrház, hun melyik, oszt kiállétják a nyalka verbunkot. Előre megmongyák, fideszesek, jobbikosok kiméljenek, aztán gyerünk evribadik: ki szavaz a mi Attilánkra? Jól van, fölírják. Mostan penig ki szavaz erre a Gordonra? Megszámulják gyorsan, fölírják azt es. A végin öszveadják, hogy Mesterházy. Megvan pár hét alatt, és máris lehet kimunkálni a részleteket, mer az öszvefogás illen elementáris tűzitű, nincs ellenfél, ki bé ne csosszanna a nadrágjába, s ne futna el a kurtafarkú malacba.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Úgy hítták a fodbalnácikat, mint a mosószert a pártállami múlt idejibe: ultrának

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy Szent István ünnepje előtt az elhúnt Csatáry bácsi szép megemlékezést kapott a maga háborús bűnösségivel az FTC ultrájitú. Mer a magyarok fődjin, hogy meg ne bántóggyanak, úgy hítták a fodbalnácikat, mint a mosószert a pártállami múlt idejibe, ultrának. No, ezek közzül kettőné nem kevesebb, hejszen a molinónak es két vége van, a Nép Puskás Ferenc Stadionyjába kigöngyölétett eggy tíz folyóméteres föliratot: „In memoriam Csatáry László”. Ki a kassai zsidók rémje vót anno, mikó legkevésbé se történt meg, amibe részt vett, mer ha megtörtént vón, abba részt magyar ember lévire nem vett vón.  Ez a hagyományőrző molinózkodás az MTK elleni meccs második félidejibe esett, mer őkelméknek merő véletlenségbű épp akkó jutott eszökbe az emlékezés, mikó huncfut, azki rosszra gondul. De ám nem vót evvel semmi nagyobb baj, mer ezek az illetők legkevésbé se vótak eggy gyékényen a szektorjokban vonatozgató meg lendétgető molinótalan szurkolókval, még mit nem! A játékvezetővel pláne nem vótak eggy gyékényen, ki nagy hirtelenibe, ha látta es, nem tutta, mi a fittyfirittyet kőne csinájon, kivált mikó a Fradi vezet. Tán lefújni, ha azt se tuggya biztosan, hogy ez az a Csatáry? Mer epp lehetne egy másik Csatáry es, nem tilos, Kassán es eggy másik vót, mindenhon a másik vót, különben se azér van ő itt, hogy máshó értsen, mint a focihó. De ám ezek az ultrák, kiket senki nem ösmert se föl, se le, még a híressen független Orbán-tévét es megtévesztették, ki ha mán ott vót, hosszan mutatta a kegyeletnek ezt a kolektív megnyilvánulását, sőt igenyesen rea csodálkozott, hogy mennyi szín és érdekesség van a fodbalba, mit  hétrű hétre lelkessen közvetét a béka segge alól.  Őköt meg színtiszta közszógálat lévökre végkép nem vóna mér öszvemosni illen gamat egyedekvel, kük egy csóró fodbalklub hamuba sűlt kis taójával szórakoznak. Kik fő se fogják, ha netán bébizonyosodik, hogy akadt ennek a molinózásnak politikai vetületje es, nemcsak embertárs bácsi fölötti tiszta gyász, mit az ártatlanság védelmibe kizárni nem vón ildomos, akkó bűntetés lesz a Kubatov uram kasszájára nézvést, hijába van a Fradinak hétrűl hétre kettőnél nem kevesebb, de alig több fodbalnácija, epp annyival több, amennyire nincs vége eggy illen szennyes molinónak. Amit öszvemosni ügön nagy hiba vóna! Szerencse, hogy a Szűz Mária Patyolatjába mán senkit nem köllött öszvemosni senkivel, a keráli mosodérok kezelték a zsetont, együtt vót az ország, forgott a zabos, szürke ruhadalom a nagy centrális közmosógépbe, mi magasrúl nézvést a magyarság ezeréves hordója vót, s ha abroncsa megereszkedvén szét akart vón hullni, abbahejbe odaállott kádárként a nemzet szotyolai Szent Istvánja, oszt tartotta öszve feszt, amég csak fénképeszték.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának e heti darabja az ÉS-ben

János evangéliuma 18,36

 N E M  · E · V I L Á G R Ó L · V A L Ó

Fotó: M. Schmidt János

A Vezér álmos

Tegnap megérkezett a Sólyom, a világ legzavarosabb hátterű légitársaságának első (és nagy valószínűséggel utolsó) repülőgépe Ferihegyre. Álmos vezérnek hívják (sőt, a név unortodox tipográfiájú felfestése szerint: A'lmos Vezérnek - de ez most mindegy).

Lehet, hogy ő, az álmos Vezér ihlette a névadást:

A szóvivő

Paweł Kuczyński lengyel grafikus a jelek szerint ismeri a Fidesz betanított munkásait.

A magyarok országa ki vót zománcozva, meg lelátó vót körbe a peremin. Jó vót, csípős vót, rotyogott szemellátig

Egyszer volt, hol nem volt, történt eccő, hogy I. Fülkefor főuraktúl dúsan övedzve a házi lelátóján szotyolázott. Mán akkó minden nemzeti dohángyár napraforgót hegyezett s csomagót, pirosfehérződ ízesítésbe, akkaracska vót a kereslet. Még aki nem élt vón véle, az es pöködött, ha jót akart. Epp annyi vót vissza a félidőbű, míg a kolompér öszvefő, mikó a Lázár trafikminiszter terv szerént leuzsorásozta a Csányi bankárt, ammeg visszamutyimatyizott. A kerál szétcsapott vón köztök a főzőkanálval, de nem vót kedve lehajolni, inkább gazda szemvel hízlalta a magyarokot, megannyi vereshúst, amint kergetik a lapdát a Kárpátok tágas ölin. Hát, eccőcsak látomása támatt. Éreszte, hogy guggol egy nagy tűz mellett, s el-elbambérozik a hőségtű, penig lengén van öltezve, mezbe, sportszárba, mint mindenki a Mária országába, ki vitte valamire. Ott vót a szám a hátán mindnek, de nem ám élethosszig! Ölég vót egy rossz lájkolás, mán hátrébb vót őkelme a nemzeti bográcslistán. Vagy előrébb, ha ugrani köllött, ahogy vesszük. Epp ollan vót a magyarok országa, mint elébb, a valóságba, csak ki vót zománcozva, meg lelátó vót körbe a peremin. Jó vót, csípős vót, rotyogott szemellátig. I. Fülkefor mán akkora világ-tekintélye vót, hogy ellenségei hagyták békibe, nem vót kedvük tovább berluszkóni véle. Hallgatták a buffogást, ahogy fodbalozik magába a nemzetimagyar, s bíztattya magát, hogy „Ria, Ria, Periféria” oszt vagy nyer a Felcsút, vagy nyer. Csudák csudája, mán védhatalmi státusa vót a kerálnak, de Csádtú Romániáig több es, a parlament megszavazta, s belévették az Alaptörvénybe, mingyá a vétlen les után. Oda, hogy Basescu koma non coronat. Mán akkó a Centrális Erőtérbe nem vót visszabeszéd, meg vacillejom, nem mer tiltva vót, hanem mer úgy vót jó minden, ahogy vót. Két napilap vót, a Magyar Közgép, meg a Simicska Népe, vót továbbá az Orbán-tv hetvenhét csatornán, több nem es köllött, a nemzeti választó lélekalkata nem szerette az ide-oda híreköt. Kűdje ki néki a kerál levélbe, vagy ha sürgős, ájjon oda a kezdőkörbe, s mongya el. Mán ha láccott a kezdőkör az illatos gőztű s létű. A magyar bográcsgulyástúl, mi készűt odale. Igaz, ami igaz, abbú a kerál egy kanálval ki nem vett, hejszen üvé vót, mit kapkoggyon, mit égesse a nyelvit pórmód, hanem csak tett belé. Intett hébe-korba, mellik mikó ugorgyon, oligarcha, mutyimenedzser, uzsorás. A szólétott meg potty és platty, ugrott es, audiba-ájfonba-rolekszbe, ahogy az isten megteremtette. És ez így ment, nem mászott ki onnant egy se, igaz, a tálalást a kerál mán nem várta meg. A saját sípszavára riadott föl, s hogy beszél, arra. A bográcsgulyás ollan mint a nép, mondotta, folyamatosan teszünk rea, nem veszünk ki sohase, és a végin kész. És ez így es vót, sohse vesztek ki, amég meg nem haltak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Ózd városába, rasszizmustó függetlenül, akkaracska beach-feeling ütte föl a fejit, mint a Révfülöp-tévébe

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a magyarok megen címlapok lettek a világba a teljesítményükvel. Történt, hogy Ózd városába, rasszizmustó függetlenül, akkaracska beach-feeling ütte föl a fejit, mint a Révfülöp-tévébe. Fogyott a víz, de cefetű, Fürjes pógármester uram nem akart hinni a szeminek. S nemcsak fogyott, sokba es kerűt a kis büdzsének, miközbe nem a váras itta meg, hanem. Hezzá nyáron, mikó ok nem vót rea, csak a kánikulánt meleg. De olan, hogy muszájn vót a Hivatal előtt furtonfurt locsóni az aszfaltot, ha egy jó korty levegőt akart színi az ember. Nem a vezetékes víz fogyott, mivel az csak annak járt, aki ért valamit, mer vót valamije, vezetékes vize, a példa kedviér. A közvíz fogyott, lévén bizonyos „harmadának” csak az vót, illetve nem néki vót, hanem eriszthetett belüle törvényesen és arányosan, vihette isten hírivel. A közkifolyók vize ollan vót, mint a közmunka. Ménkű sokjába kerűt I. Fülkefor kerállamának, a büdös szegénye meg haszonélvezte zabola nékül, via putri, nem köllött ahhó rasszizmus, meg bőrszín! Ózd híressen olyan város vót, hon minden szegén gazdag vót, szép selmes medencéje, dali pár jakuzzija vót, de nem ám Higé meg Higéné, hanem hogy hűtse a tisztőtt belit, ha kő, ha nem. Mindehhő nagy benga autója vót, fél napba telt lemosni eggy ódalát es a lajtkocsi vízvel. Mer mindnek vót lajtkocsija, a bőre alatt es vót, rasszizmustó függetlenű, nem beszéve a hatalmas kiskertekrű. Mentű nagyobb vót a hőség, antul jobban virítottak. Vót, ki a közkútra bazérozva rizst termesztett, vedres vízierőművet működtetett, hogy trükkös áramhó jusson, ami nékül nem klíma a klíma. Így köllött lennie, nem máshogy, mer nem iszik annyit a roma, meg nem es főz, pláne mos, bőrszíntű függetlenül, szegény, hogy 13 millió forintval megkárosétsa a városát! Akarhogy van, ha illen vízszámla van, mondták a föjjebbvalók, lépni köll. Avval kimentek elzártak a 123 közkifolyóbúl, 27-et, 61-re meg szűkítőgyűrűt raktak föl, ami nem szociális kérdés, hanem szakmai. Nem es vót vóna baj, csak a médiával. Gyött ott a víz, gyufaszál-üzemmódba, de gyött, aki lopta vón sanda célra, nem bírta kivárni, de ki szépen itta azon melegibe, annak ott vót, lényegibe korlátlanul. Annyira, hogy szomjan a többórás várakozásba ózdi ember meg nem halt egy se, rasszizmustó függetlenül se. Egy darab mentőt oda kiszáradásér nem köllött kihíni, méges akkora vót a liberálműbalhé, hogy! Bezzeg, a hidroökonómia le vót toyota magasrú! Penig ez egy jó döntés vót, hejszen három éven át vót alapozva fülkeforradalmilag. Annyira jó, hogy maguk az eccerű elkövetők értették meg legelébb, hogy vótnincs van, nem katasztrófa. Föl es közkút, le es, sütött az afrikai nap sugára, ült a bőrszínű szegény ember az üres kánaán, nízte, hogy csurog a vödribe, ami csurog, amég meg nem halt.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

A kerál a fejibe vette, hogy bétiltassa önnön kiröhögésit

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a Reál Felcsút, a keráli gárda főjutott a nemzeti NB I.-be, s mán az első meccsin eggy-eggy arányba nyert a Pápa ellen. Vót, ahogy vót Fülkeufóriába, a lényeg, hogy jól lett, hejszen avvót mondval a közkiszógát töbség fülibe: jobban teljesét a szemivel látottnál. S mi az ű szeme egy saséhó?! Porszem, vakköles, pislantérijom. Mán nem vót lóláb, ki Májusfának fő ne lett vóna avatval. Ollan fidesszant vót a komonikácijó, egy komplett föltámadást le lehetett vón vezényölni véle kisbuszbó, ha Ferenc Szentatya a fodbalcsokik fődjin nem avval foglalkozik, hogy. Várta es a nemzet, hogy Semjén Zsolt és Rétvári Bence eligazétsa őtöt, vajjon kinek ment az agyára a meleg, de őkelmék hallgattak, gyakoróták a palotást a rég halott eszdéesz temetésire. Ez akkó vót, mikó mán 23 ezervel kevesebb vót a munkanéküli, mint a tavaly, viszontag kéccő annyival több a közmunkába foglalkoztatott, amibű az következett, hogy a nem közmunkások tekintetibe lett ugyan egy numerikus bizontalanság, de az irán jó vót, mán kész vót a lista a hatszázezer magyarrú, ki othuni munkahel, teccés szerénti munkavégzés, s ehhő arányos füzetés ellenibe tavaszra megkapja a közmunkás béhívóját, amivel meglesz az egymillió munkahel, melly erőst meg vót álmodva I. Fülkefor átal, ki abba es tisztán állott az úr színe előtt, hogy időnek előtte kifüzette az IMF urait, kerűt, amibe kerűt, hejszen nem minden a pénz, ott van még a fődbirtok, a trafik, a közbeszerzés, a takarékpénztár, meg az öszves békötetlen pénztár, ki még nem felcsútul muzsikálja az üdők szavát. S ott van horibile az úri becsület! A híres honatya, Dr. Vytéz Külthammer Csubi mélyen megelégölte, hogy ővélök mán minden nyilvános gamatérija megtehető anélkül, hogy űk elégtételt vehetnének párbajba vagy jogilag, mer közszereplők. Há ne mondhassa mán akarki fija, ami csak gyün a szájára, álhírportálon a humor eszközivel eggy Hoffmann Rózsát a rossz színibe fő ne tűntessen, kommentbe eggy Lázár Jánosra pláne csunyát ne mongyon, ha meg mond, legyen bépörölve nyelvi terrorizmusér. Na, ebbű egész mozgalom lett, hun ez perelt, hun az. De nem ám saját zsebre! Hanem szociális célokra. Azt írta napszálltakó eggy illető valamék Csubinak, hogy eggy isten barma? Reggelre nyakába es kapta a pert, hezzá a kártérítés előre oda vót ígérve, de sajtón át, egy szegénysorsú családnak, fő lehetött iratkozni a trafikba, mer ez akkó vót, mikó az itt-ott még dívó küs szegénség ügön nagy vót. Há mellik bíróságnak mert eztán kőbűl lenni a szívinek? Nyőtt a népszerűség, csökkent az orcapír. Annyi biztos, a kerálé vót az első parlamentáris nómenkarikatúra, ki a fejibe vette, hogy bétiltassa önnön kiröhögésit, amég csak túrt, ameddig túrhatott.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék c. sorozatának mai darabja az ÉS-ben