A miénk?

Ha Csengey Dénes nem halt volna meg már húsz éve, 38 évesen, akkor azóta már egész biztosan belehalt volna abba, amit maga körül lát ebben az országban. 

És abba, hogy nincs senki, aki újra elmondja azt a beszédet, amelyet ő mondott el 1989. március 15-én az MTV székháza előtt - és amely már megint aktuális.

Ez a része különösen: 

„Tőlünk ne féltse senki a televíziót! Nagyon fogunk rá vigyázni, mert a miénk! És ugyanígy ne féltse tőlünk senki Magyarországot! Nagyon fogunk rá vigyázni, mert a miénk!

… Itt az ideje, hogy végre elmosolyodjunk, abban a biztos tudatban, hogy ez itt Magyarország, mi itt itthon vagyunk, és amikor az ország jövőjéről beszélünk, arról beszélünk, ami a miénk.

Azért vonultunk ide, hogy ezt most külön, erős hangsúllyal a Magyar Televízióról is elmondjuk. Ki akarjuk nyilvánítani, hogy a televízió a nemzet tulajdona, nem a kormányé, és azt is, hogy e tulajdonjogot a jövőben érvényesíteni kívánjuk. 
Szabad sajtót, szabad rádiót, szabad televíziót!”

Egy jó dolog azért tegnap is történt:

A látszat persze, sajnos, csalóka. Az előzmények itt láthatók.

Az Sz. család a Kihaénnem téren

Egyszer volt, hol nem volt, úgy vót, hogy karácson estéjin, amint az Sz. család letelepedett a magyarok karácsonyfája alá, dagadozni kezdett Csepel fölött a Kaszahugy, akkoracska lött, mint egy levesestál. A vót vasmű fölött átalbucskázott a fokán, s megindútt északnak. Ragyogott, akar a Szentkorona, vonkotta maga után az üstöklő palástját. Evvel izente a csordapásztoroknak, kik a tecsós barmaikot őrözték szerte a mezőn, hogy gyertek utánam, hékák. Azok meg mentek százszám, hogyne mentek vón, ha buli vót, csak jobb télüdőn mentibe dermedezni, mint álltába. Hév nem járt, de nem vót ott messzire semmi, hanem közel, mer közbe csöndes kis forralt borrá változott a Duna, s kotyogott föl-le igény szerént. Így értek a Kihaénnem térre, kipirulva. Megállottak, a kordonokon kíül, az égi fényesség es megállott a fa hegyibe, ki magosabb vót az ország házánál, teliaggatva fényes marmonkannával, pillepalackval. A tövibe mán ott tanakodott Menyhárt, Gáspár és Boldizsár. Epphogy kiugortak a Parlamentbűl, dzsekijök panyókán, s hajadonfőtt. Boldizsár imigyen szólott: Ha nem életvitelszerűek, máma elég eggy figyelmeztetés. Gáspár reabólintott: Arról, hogy legközelebb ugrik a százötvenezer. Menyhárt meg aszonta: Hejszen mégescsak karácson van, még az ilyeneknek es. Jól mondod, főnök, felelte Boldizsár, hanem otthonszülést a legnagyobb jóakarattal se akarunk látni. Tán hijhatnók a mentőköt, indítványozta Gáspár, s már organizálta es a mobilján. Azok meg jöttek nagy nénóval, penig hihették vón, hogy valaki hülyéskedik a Schmitt Pál nevivel. Menjünk méltóságval, mondotta Orbán Viktor, itt reank nincs szükség. Békesség a jóakaratú embereknek, áldotta meg a gőzölgő pásztorokat Semjén Zsolt, azzal integetve visszahátráltak az ország házába, bécsukták a nagykaput kulcsra. A mentősök megmonták a köztévének es, a babakocsi marad, de az elkövető bégyöhet, ha ő az apa. Na, akkó vót kis csönd, azután a mentőbül fölharsant eggy erős sírás. A pásztorokszipkották bé a forralt borocska  gőzit, nékik csóvállotta a Szentkorona az üstökit, kész halivúd vót, mint az Isten országába. Kis dulakodás ugyan támadott közöttük, hogy mit danoljanak, de azután elfútták mindkettőt, Mennyből az angyal, jókedvvel bőséggel, balsors akit régen tép lejövelt hezzátok, satöbbi. A végin oszlatni se köllött, vízágyúzni se, mentek ki a dermedett mezőkre maguktól, hejszen mind visszaesők vótak az életükvel, amíg meg nem haltak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának e heti darabja az ÉS-ben. 
(A szerző fotója december 25-én este készült a Kungunda utcában, az éhségsztrájkolók sátránál.)

Siva

Fotó: Szigetváry Zsolt

Sztálin 133

Én még úgy tanultam, hogy „akkor született, mikor nőni kezd a fény” – vagyis hogy december 21-én –, de azóta kiderült, hogy ez sem volt igaz. (A filmsztárok és a diktátorok pontos életkora megfejthetetlen – lásd pl. Kim Dzsongil rejtélyes megszületését is.)

Mindenesetre ezen a  –  napra pontosan 63 éve készült  –  fényképen egy Rákóczi úti óvoda 4-5 évesei azért lengetik kissé megszeppenten a piros papírzászlócskáikat, mert a világnézeti nevelés keretében épp pár perccel azelőtt leplezték le a 70. születésnapját ünneplő és ünnepeltető Sztálin elvtárs képét.

Ha a mai irányvonal töretlen marad, pár év múlva ismét készülnek majd ilyen fotók az óvodákban, de azok persze már színes és digitális technikával, a kalocsai mintás ovis egyenruhák sokkal módosabb anyagból készülnek, a zászlócskák piros-fehér-zöldek lesznek, angyalok tartotta címerrel a közepükön, hittanóra lesz a világnézeti nevelés helyén, és a falon Sztálin helyett a magyar nép új felszabadítója és atyja fog bizakodón tekinteni a jövőbe.

Václav Havel

Jogállamból a jogot

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy Mária országában nyugott vót az advent, de viharos. Aki nem tutta vóna, most megtutta, hogy magyar ember, ha ződhajnalba no-t mond, az annyit tesz fölöstökre, hogy nono, s azt jelenti délebédkó, hogy naná, mán ha a parlament es úgy akarja, mer az nem arra szavazkodik ám deróton, amerre a kerál akarja! Vagy a Brüsszel. Ahont ándung sincs a kétharmados magyar jogérzékrül, de legalább megtanulják, hogy a fülkeforradalmárok más anyagbúl vannak gyúrval. De annyiracska, hogy a fejükön es máshogy tapad a haj, maga Selmeczi Gabriella mondotta vót, hogy űk az ország átszervezésire kaptak megbízatást, csipába a részletekkel, arra maj ráérnek később, előbb a bévezetés, azután a tárgyalás. Még egy illen alkalom nem lesz, ki fog hosszan bíbeldőcködni? Majd ellenzékbe, de ott úgy, hogy kő kövön se. No, vót a feszített tempó, de amitül nem béesött a gépezetbe kis híján egy hiba? De bé. Hezzá olyan példátlan es gamat, hogy a szív megáll a hallatára. Történt, hogy a kerál híresen független tévéjibül önhatalmúlag kiretusálták a Lomnici főbírót. Bément a képbe a Tőkés pispek mögé, ammeg hejába monta, hogy jöjjön nyugottan a kolega, a tévések önhatalmúlag fogták, abba a hejbe úgy kimaszkótták, levegőt nem kapott. Hanem ez egy bujtvány vót, bűnbanda, de vágóstul, szerkesztőstül, reporterestül. Mer egy biztos, űköt ember nem utasétotta félsztül félszig se föntrű, se lentrű, illyen nem es fordúlhatott elő a magyar közszolgálatba, hogy odaszólás meg hasonló. Ezek meg méges, nem bírták a Lomnici főbírót, mán nyúltak es a retushó. Vót es jogos főháborodás, de ám a kormány ódalán es, csak úgy szikrázott a jogos indulat, mikó Deutsch Tamás ugróoskolát rajzút krétával a hírügynökség elé a járdára, mer úgy ki vót akadval, hogy bólítsák ki a galádokot az akolból. Mer ez eddigelé nem vót ám szokásba a Kárpátok meg I. Fülkefor alatt! Mer sohse retusállották ám magik alá a magyarok önkéntes magánnyugdíját, miképpen nem retusáltak ki a közmédiábúl nyócszáz embert, nem a jogállambúl a jogot, buktábúl a lekvárt, nem retusáták ki az alkotmánybíróságbú a függetlenséget, a nemzetbű a szegényt, a cigányt, zsidót, liberálist, meleget, nem retusálták ki az ép észt a magáhó való észből, nem, nem, sose halunk meg. Előre, tus!

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Mi, gyilkosok

Ma délután Eger belvárosában járván egy falragaszon megszólíttattam. És egyben megtudhattam, hogy gyilkos vagyok, valamennyi szabadelvű társammal egyetemben. A Pax Hungarica Mozgalom világosított fel erről egy nem különösebben szép, de igen kedves csecsemő – akarom mondani: kisded - képében.
Ja, mindezt a szeretet ünnepe alkalmából tették. Én is hasonlóan áldott, kegyelemteljes karácsonyt kívánok nekik.
(Hogy pontosabban kikről van is szó, az a falragaszon gondosan feltüntetett webcímre kattintva kiderül.)

Diszgráfia

Ebből a Vaterán talált kordokumentumból látható, hogy – sok egyéb mellett – remek stílusérzékük is volt Kádáréknak: a Szocialista Magyarországért-érdemrendet ugyan mikor adományozzák, ha nem épp október 23-án? Az is világosan kitűnik az iratból, hogy akkoriban is olyan ember volt az ország első közjogi méltósága, akinek nem kis kihívást jelentett az írás, még a tulajdon nevének a leírása is.

Az viszont jelentősen megkönnyítette Losonczi Pál helyzetét a jelenlegi államfőéhez képest, hogy az ő munkaköre meghatározásakor (vagyis „az Elnöki Tanács elnöke") elkerülték az olyan megoldhatatlan helyesírási bonyodalmakat, mint az egynél több mássalhangzó.

Mindent járó bankkártyácska a bocskai zsebibe bédugval

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a magyarok istene eccörcsak kapott egy pipec varrógépet, hogy készítsen valami áncúgot az életvitelszerűen, sőt visszaesőként fázó magyarokra odalenn. Nízegette, bürrögtette a kitörő örömiben, de elálléthatta a küs programozását, mer höccent eggyet a Singer, s onnantó nem varrt mást, csak bocskait. De ám zsinórdíszes gombolóval, kézi paszomántval, s duplakükköst, kettő-, sőt háromkunkorost, ahogy mán Árpád apánk es hordotta vót a gimnázijomban a Kormányzó Őfőméltósága látogatásakor. No, ezt a szabólegénységöt ügön élveszte a magyarok istene, el es kezdte angró készítteni a bocskaikot. Azok meg miháncs kipöndörültek a keze alól, lepilinkésztek a smogorva székesfőmegyére, Buda-Pestre. Csak gyöttek és gyöttek, ollan vót, mint egy öszvehangolt támadás a forint ellen, de nem. Hanem egy ficke hétvége alatt minden hajléktalannak komplett bocskaija lött, kócsagforgós sapkával, díszcipővel. Mer vót egy díszcipő-mékörje es az Úrnak, báli és hótaposó kivitelbe. Naná, akartak vón a hajlékosok es bocskait, de azoknak coki vót, hétsző megbánták, mint Kocsis Máté uram, kinek kezibe, amint megragadta a díszes posztót, condra lött az s varangyos pernye. Na, mán ez sok vót, de nem vót elég. Mer az öszves bocskai zsebibe bé vót dugval egy mindent járó bankkártyácska, azzal löhetött a helyszíni bírságot füzetni, de nem vót rea szükség, mer a Kempinskibe kosztot-kvártélyt korlát nékül vehetett rajta a hajléktalan, epp lakosztályt nem, mer az Úr se vót ment a diszkriminációtul. Addig-addig, hogy végül a katolikus egyháznak köllött szóni, izenjen az Atyának, legyen má szolidáris, nem köll annyi bocskai, hatástanulmány híjján csak öszvepocsékolják az elkövetők, arrú nem beszélve, ha ezek gazdagodni kezdenek, itt sose lesz rend a büdös életbe, mán bocsánat a szociális beszédér! Na, akkó eccőcsak helyre zökkent az Úr varrógépje, onnantul angyaltolldzsekit varrt Kamerunnak, visszaállt az élet a rendes kerékvágásába. Aki a bocskaihó hajléktalanszatyrot viselt, azt öszvefogdosták, a bankkártyácskákat bévonták adategyeztetési célval, amin az életvitelszerű visszaesők annyit se csodálkoztak, hogy hökk vagy nebasszáj, aki nem hiszi, járjon bocskaiba.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Orbán-Gaskó dwa bratanki

RTL Klub, Híradó, november 30.:






Szakszervezeti tüntetés, december 3.:

Fotó: Szigetváry Zsolt

Te vagyol a Nibek, monta a kerál

Egyszer volt, hol nem volt, vót a kerálnak egy kiskakassa, akinek nem vót mán a begyibe se gyémánt félkrajcár, se aranytojást tojó tyúk, csak sétált a Kihaénnem téren, nízgelődött, fölírt ezt-azt, „Mohács óta nem téli az MSZP gumija” és hasonlókat. Advent ideje vót, mán a munka törvénykönyve ki lett tárgyalva egy téli hajnalon, továbbá söralátétbe lett vésvel a választási törvény tervezete, hogy eztán örökké a Fidesz nyer, mán lehetett vóna e küs hazának nyugodalma, de nem. Mer mire I. Fülkefor a győzelmi emelvényin eccő körbefordút vóna, esmég öszvehangolt támadás indút a forint ellen. Hejába lett az illetőknek megmondva, hogy nem a karvaly pénzük köll, hejszen van az a magyarnak, ha el nem rabulják tülle, hanem a ganajas védőhálójok köll, a sok iceg miatt, hogy ne minősétgessenek lefele. Avvót a tanulság, nemzetközi kutyábúl sose lessz magyar szalonna, hejába nyugoszi k a magyar múlt és jövő olly fundámentomon, hogy a kőszikla ahhó képest lófra és madártej, mer az akaraton nyugszik igenyesen, konkrétan a kerálén. Vót es népszerűsége bővön, olyan, hogy fölülről éringélte a plafont. Hanem eccő rádöbbent, hogy még ű se tud mindenkirül mindent. Penig vót néki titkosszógálata, terrorelhárítása gasztrokommandóval, de valahogy mégse. Hogy példájul ki mit gondol a vincseszterje mélyin. Vagy a fejibe, ami még rosszabb. Millyen gyógyszert szed. Millyent nem. Aranyere van-e. Rendel-e vibrátort online. Hun offshore. Mit adózik, mit nem. Álmába mekkora malac-e. Arra jutott, hogy ezt őnéki egybe kőne látni a jó kormányzáshó. Ha nincs félnivaló, azér, ha van, azér. Akkor béhítta a kiskakast. Idehallgass, Nibek, van a számodra egy szép föladatom. Ki az a Nibek, kérdte a kiskakas. Te vagyol a Nibek, monta a kerál. Eztán így hínak. Teknika van, pénz van, főhatalmazás nem köll, mer az eleve van a magyarok istenétül, horribile Selmeczi Gabriella es megmondta, hogy a Fidesz egy demokratikus párt, nem köll aggódni. Az lesz a dógod, hogy ahun számítógépet látol, meg adatbázist, érted, oda bemész, nem kérdezöl, nem nyitol vitát, ha ombucman gyön, megcsipkeded, és ami adatot csak találsz, fölszivod a begyedbe, összerázod elkövető szerént. Én csak mondom a nevit, te mán köpöd es a profilt, vagy fordítva. És ez így es lett, aki nem hiszi, utána lesz járva.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben