Sok tízezren azok közül, akiknek nem tetszik a rendszer
Fotó: Túry Gergely
Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy Budapest székesfővárosa mán elég szépen állott a legtöbb paraméterit tekéntve. Egy dolog heánzott, nemzeti szempontbúl szűk vót a kulturális sokszínűség. Hát ezt mán a főpógármester tovább nem tűrhette, mer elege vót, hogy járt színházról színházra, de ám pincébe, kazánházba, le a hatodik kategória mélyibe es, hogy hátha jáccanak a magyar értékek tárházábúl, de nem es nem. Soha. Se egy Csurka, se egy Pozsgai. Na ez így ment vóna az üdők végeztéig, ha nem gyön kapóra egy színház meg egy magosrúl támogatott, mélyen talajgyepü pályázat. Ez penig nagy kincs vót ebbe a beteges liberális hegemónijába, ahon mindenféle elfajzott szakmai zsűrik okosmajomkottak, szerencse, hogy elég vót rajtuk szúrósan keresztülnézni, ami nem vót probléma a nemzeti egyetértés második évibe. Stupidum non cupidó, mondotta Tarlós István, és izombúl kinevezte a hátország jeles pályázóját, Dörner Györgyöt, még ha vót es kévánnivaló az írása betüjibe, mer az ügy vót a fontos, a vízijó, ammeg makulátlan vót, a magyar dráma sajkájáé a fertöid pesti vicchullám ellenibe. No, így ződ utat kapott a Magyar Köztársaság első újnyilas színháza, Csurka István fajszellemi intendálásával egyetembe. Hát erre nem megindút a hörgés meg a pajecolás? De! Hanem egy Tarlós Istvánt se köll félteni a vártán, ha szívügyire akad! Egyik frappáncs érvit rántotta elé a másik után, hékáim, mondotta, az mér nem számít, hogy a direktorok legtöbbjit kifejezetten a helyin hagyta, holott. Erre őkelmék a nagy merészelvényükbe leveleket irkálnak néki, mer mán a legküssebb változást se bírgyák elviselni? Há mér nem? Mér baj, ha bővül a kínálat? Hejszen a meglevőbül eggy el nem lett törülve, ellenben megjelent végre a palettán egy új elem. Egy újnyilas. Vitának, amit nem nyit, továbbiakba értelme nincs, ez szakemberekvel es, politikusokval es le van beszélve, ettül ő vissza nem lép, eztán Dörner, Csurka és Pozsgai Zsolt fog belekiabálni a magyar sorsba, oszt kalap. Mi abba a fasiszta, hogy a szociálliberális iga alatt nyögő magyar népnek akarnak színházat csinálni? Nem ráfér? De. Ezt tessék a további szíves együttműködés érdekibe megjegyezni a sok hálátlan icegnek, amíg meg nem halnak.
Már majdnem letelt Pejman Aref egyetemi hallgató egyéves börtönbüntetése - amelyre azért ítélték, mert külföldi újságírókkal állt szóba -, amikor sértő hangú levelet írt Ahmadinezsád elnöknek. Így aztán kiszabadulása előtt pár órával 74 korbácsütéssel búcsúztatták, és a büntetést végig kellett néznie a feleségének is.
Szintén egy év börtönre, valamint 90 korbácsütésre ítélték Marzieh Vafamehr színésznőt, aki szerepet vállalt egy az iráni kultúrpolitikát bíráló külföldi filmben. 
Egyszer volt, hol nem volt, mán ujjé vót szervezvel a nemzet, csattogtak a kerekek, robogva vót a nemzeti sínen egy markáncs iránba, ameddig a kerál szeme ellát a jobbkezivel egyetembe. Izgágaság az persze vót, meg tüntetgetés, de ok reá az nem vót, és kész. Nem es értette a kancellária, mit gyakorógatnak ezek a jogaikon. Horibile olly szép őszt s hezzáillő szeptembert adott a népnek I. Fülkefor, hogy abba se fütteni nem köllött, se melegedni, ami valljuk be, két erős tétel a magyar emberek családi büdzséjébe, s most ezt a kedves fogyasztásukra fordéthatták, ami visszacsepegett a kincstárba, oszt újabb közmunka lett belüle izibe. Evvót a nemzeti örökmozgó. Durrogtak a startpisztolyok, futott a népnemzet százszámra, ki bozótirtani, ki a régi munkahelyire, ahun e fele pénzér es tette a dógát, s ügön igyekezett nem hezzányúlni a derékszíjáhó, ha csúszott vóna le néki a destruktív nadrágja. Megmondotta Giró Szász András, az apostoli keráli szóvivőség új dógozója, hogy azt esetleg lehet megszorításnak mondani, mikó a nemzet szűkebbre húzza az övit, de az ellenbe nem megszorítás, ha úgy dönt, hogy mastantól inkább nadrágtartót hord. Meg es lett izibe az egyéni képviselői indétvány, hogy eztán övhasználat áperté nem javallott, pláne derékszíj, ellenbe a nemzeti nadrágtartó nemcsak mélyen esztétikus, hanem szép es, munkahelteremtő es. Na, illyen üzletre, tízmillió nadrágtartóra még a karvalykülhon es főkapta az ofsor fejit, de hejába, a közbeszerzési pályázatot egy újdonásúj szőlész-kőbányász nemzeti vállalkozás nyerte jelentős fölényvel. No, annak a kerál odakölcsönzött százezer közmunkást, azok asztán varrták, szabták, ruganyétották az új nemzeti jelképet. Vót ott Bocskai-kompatibilis kutyabőrbül a főső középosztálynak, meg egyszerűbb az alsónak, vót rovásírott, vót szociális bérnadrágtartó, vót a Jobbik javaslatára lábbilincses a cigánybűnözés távlati kezelésire, fő nem sorolhatni azt a zsizsgő változatosságot, ami hatalmába kerítette a nemzeti piacot. Addig-addig, hogy egy, csak egy derékszíj maradott, magáé a kerálé. Na, azt föllógatták a Szent Korona mellé az ország házába, oszt nízték szervezetten, aki nem hiszi, essen le a nadrágja.
Ez a gondolatmenet Csurka Istváné, atyai barátomé. [...]
Bundula István interjút készített az e heti MaNcsban Kis Jánossal. A liberális filozófus ezúttal is lényegre törően, higgadtan, pontosan fogalmazott, képet adva a kormányzásról és az ország jelenlegi gazdasági és társadalmi helyzetéről.
Addig is, amíg fent lesz az interjú a Mancs.hun, legalább pár mondatot idézek belőle:
„Orbán [...] a céljait keresztező érdekek mögött legyőzendő ellenséget gyanít. Minden zavarja, ami közvetlen akaratérvényesítésének útjában áll. Ellenséget lát a tulajdon- és szerződésvédelem intézményeiben, a jogállam szabályaiban, a hatalmi fékekben és ellensúlyokban. Először a Fidesz szervezeti struktúráját igazította hozzá az ambícióihoz. Aztán a kormányzati struktúrát. Végül a közjogi berendezkedést. [...] az Orbán-kormány tagjai között nincsenek világosan kiosztva a hatáskörök. Bizantinus világ ez, ahol minden ügy a miniszterelnök kegyeiért való intrikálásban dől el.”
„Amióta a kormány népszerűsége hanyatlik, a kezdeményezés átkerült a Jobbikhoz. Ma már nem Orbán mondja meg Vonának, hogy meddig mehet el, hanem Vona mondja meg Orbánnak, hogy meddig kell elmennie. A rögzített árfolyamú végtörlesztés eszement ötletével a kormány nyilvánvalóan a Jobbik rohamait próbálja kivédeni. Ezt a háborúját Orbán azonban nem nyerheti meg. A Jobbik folyton emelni fogja a tétet, Orbán pedig kénytelen lesz kiszállni a licitből. Övé a kormányzás felelőssége: ha a gazdaság összeomlik, őt temeti maga alá. Megüzenheti a bankoknak, hogy a győzelemig folytatja ellenük a háborút, de kénytelen lesz tenni valamit, ha máshová viszik a pénzüket.”
„... a magyar politika - és ennek folytán a magyar gazdaság – elhúzódó válságából a jobb- és balközép történelmi megbékélése nélkül nem lehet kilábalni. [...] a populista, radikális retorikára fogékony Fidesz-szavazók megtalálják a hívószavakat a Jobbik tájékán, míg a szélsőjobbal szemben immunis Fidesz-szavazóknak jelenleg nincs hova fordulniuk hívószavakért. [...] A Fidesztől balra álló pártok mondanak jó dolgokat is, de aztán váratlanul beszállnak az olcsó populista licitbe, mintha semmit nem tanultak volna a 2002-2010 közötti időszak keserves tapasztalataiból. Az MSZP máig nem nézett szembe azzal, hogy a demokratikus jogállam elleni ’fülkeforradalmat’ a jogállami intézmények hosszan tartó eróziója előzte meg s hogy ebben neki is megvolt a szerepe. [...] a jelenlegi válságból csak olyan politika vezethet ki, amely a rendszerváltást nem megtagadja, hanem folytatja és beteljesíti.”
„Orbánt nemcsak a jobboldali radikalizmus talajáról lehet legyőzni, hanem a demokratikus jogállam és a piac törvényeit tiszteletben tartó gazdaságpolitika talajáról is. Nem áltathatjuk magunkat: nagyon sokba fog kerülni az országnak, hogy polgártársaink 53 százalékának a voksai 2010-ben szabad kezet biztosítottak Orbánnak a köztársasági alkotmány szétverésére és a gazdaság szétzilálására. A rombolás tovagyűrűző hatásait nem lehet egyetlen alkotmánykiigazítással helyrehozni. Hosszú ideig fogjuk fizetni az árat az élet minden területén: a közjog, a gazdaság, a társadalom, a kultúra világában.”
„A ’fülkeforradalom’ rémséges kalandja után a rendszerváltás eszméi újra egyszerű, könnyen érthető hívószavakba foglalhatók. Nincs jólét szabadság nélkül. Nincs létbiztonság jogbiztonság nélkül. Nincs jogbiztonság független bíráskodás nélkül. Nincs igazságosság törvényesség nélkül. Nincs demokrácia médiaszabadság nélkül.”
