Nemzeti örökmozgó

Egyszer volt, hol nem volt, mán ujjé vót szervezvel a nemzet, csattogtak a kerekek, robogva vót a nemzeti sínen egy markáncs iránba, ameddig a kerál szeme ellát a jobbkezivel egyetembe. Izgágaság az persze vót, meg tüntetgetés, de ok reá az nem vót, és kész. Nem es értette a kancellária, mit gyakorógatnak ezek a jogaikon. Horibile olly szép őszt s hezzáillő szeptembert adott a népnek I. Fülkefor, hogy abba se fütteni nem köllött, se melegedni, ami valljuk be, két erős tétel a magyar emberek családi büdzséjébe, s most ezt a kedves fogyasztásukra fordéthatták, ami visszacsepegett a kincstárba, oszt újabb közmunka lett belüle izibe. Evvót a nemzeti örökmozgó. Durrogtak a startpisztolyok, futott a népnemzet százszámra, ki bozótirtani, ki a régi munkahelyire, ahun e fele pénzér es tette a dógát, s ügön igyekezett nem hezzányúlni a derékszíjáhó, ha csúszott vóna le néki a destruktív nadrágja. Megmondotta Giró Szász András, az apostoli keráli szóvivőség új dógozója, hogy azt esetleg lehet megszorításnak mondani, mikó a nemzet szűkebbre húzza az övit, de az ellenbe nem megszorítás, ha úgy dönt, hogy mastantól inkább nadrágtartót hord. Meg es lett izibe az egyéni képviselői indétvány, hogy eztán övhasználat áperté nem javallott, pláne derékszíj, ellenbe a nemzeti nadrágtartó nemcsak mélyen esztétikus, hanem szép es, munkahelteremtő es. Na, illyen üzletre, tízmillió nadrágtartóra még a karvalykülhon es főkapta az ofsor fejit, de hejába, a közbeszerzési pályázatot egy újdonásúj szőlész-kőbányász nemzeti vállalkozás nyerte jelentős fölényvel. No, annak a kerál odakölcsönzött százezer közmunkást, azok asztán varrták, szabták, ruganyétották az új nemzeti jelképet. Vót ott Bocskai-kompatibilis kutyabőrbül a főső középosztálynak, meg egyszerűbb az alsónak, vót rovásírott, vót szociális bérnadrágtartó, vót a Jobbik javaslatára lábbilincses a cigánybűnözés távlati kezelésire, fő nem sorolhatni azt a zsizsgő változatosságot, ami hatalmába kerítette a nemzeti piacot. Addig-addig, hogy egy, csak egy derékszíj maradott, magáé a kerálé. Na, azt föllógatták a Szent Korona mellé az ország házába, oszt nízték szervezetten, aki nem hiszi, essen le a nadrágja.
(Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja)