Találkozás egy fiatalemberrel

Több szempontból is történelmi jelentőségű interjú: mert csaknem negyedszázada készült és mert Orbán Viktor – bár több mint öt percet beszél – valószínűleg nem hazudik benne. Ilyen azóta nem fordult elő vele.
Íme a Fekete Doboz videója.

Rokonszenves, természetes, nyílt tekintetű, őszinte. Vagyis egyetlen vonásában sem emlékeztet mai önmagára. De hát nem is csoda, hisz ő maga mondja a politikusi létről (5:10-nél): „ehhez nekem nincsen kedvem, ez nem az én világom.” Márpedig – ezek szerint akarata ellenére – ezt csinálja 25 éve.

Úgyhogy nemcsak magunknak, hanem neki is jót teszünk, ha mihamarabb kimentjük ebből a számára is kellemetlen helyzetből, megszabadítjuk miniszterelnöki fáradalmaitól. 
Ha már az ötvenedik születésnapjára nem ajándékoztuk meg ezzel, tegyük meg az 51.-re!

Frissítés: 
Ezt az 1988-as videót most találtam. Ez a csillogóan okos fiatalember csaknem szó szerint ugyanígy elmondhatná ezeket ma is - az általa kiépített rendszerről. Különösen az utolsó percekben elhangzó mondatait lenne jó, ha felidézné magának.

Álljon apraja-nagyja öszveért kezekvel az öszvetartozás fullpozitív üzenetinek orbitális giccsében Lubiczkótú Dagonyáig

Egyszer volt, hol nem volt, avvót: Merkel tekéntetes asszon hejába lovagút tankon a magyarok ősi barackfája ellen, hogy, a kőttővel szóva, nímet gyarmatot suvasszon belüle, I. Fülkefor szerencséssen kivezetni láccott a túlzott deficit eljárás jármábúl Mária mintakeresztény nemzetit. Örűt a magyar, majd az ehető madarakot össze nem fogdoszta örömibe, hejszen ki szereti, ha idegen labancok matatnak abba a tárcába, hon az ű kerálának közgépesétett keze van benne vállig? Örűtt a kerál es, penig vót vóna még ötlete, epp csak megpedzette, hogy aki multimédijom vonakodik reaállani, hogy ócsón simicskalizájják, az ollan reklámadót kap a nyakába, hogy itt a vége, brüsszel véle. S akkó még fő se vót vetvel, hogy az életpályamodell keretibe minden tanalattvaló a pedagógusnapi zenés-táncos katedraszentelésen ajálja föl kari tagdíjra a fele fizetésit. Nem kötelezően, csak ha a pályán akar maradni. Avvót a lényeg, a kettősmärceisták végre bélátták, ha a magyarok kerálával kekeckennek, abbú jól ki nem gyünnek, s nem marad más nékik, mint a vánnyatt vihorászás a fekálsakál tévé­jök előtt. Mán ez a diadal es világra szót, de vót más es. Virágba borút végre egy ezeréves álom, hajsz ügön ohajtott mán a nemzet a Trianoni Emléknaptya alkalmábúl körbetáncóni a maga párválasztási barackfája alatt. Hezzá talpaival ennen talpaira lépve, azon heteró melegibe eggyek es vóni a puha, harmatos fűben. Ehhő a szép és igaz programhó maga az igasságügyi minisztérijom szervezett gyermekkórusorientált karéneklést, álljon apraja-nagyja öszveért kezekvel az öszvetartozás fullpozitív üzenetinek orbitális giccsében Lubiczkótú Dagonyáig, mihő képest a Székely himnusz egy efektív Concerto vót vóna, ha Béla Bartók neve dezertőr létire nem vót vóna még lesztornózva. Na, eggyek es vót a párttalanép nemzet, mán aküköt béengedtek a szekuritok, kik ott álltak egy másik hatalmas körben, hogy távoltarcsák a szingliberális hordákot, mellyek a magik förtelmes kitűzőjivel meg próbáták zavarni a fiatal és üdős egyetemisták egymillijóná kevesebb, de négyné nagyobb számú sokaságát. Mindazokat, küknek a vizsgájik folytán csak a Soltész államtitkár szervezésibe lött idejök a rendezett, szaporítóanyagcentrikus ösmerkedésre. Nem úgy mint a bajnaiterrorista, romkocsmamámorban fetrengő homoroncoknak, kik, tisztesség ne essék szólván, párválasztottak a barackfázásra. Ha tán az első lépés nehezebb es vót, mint a többi, Soltész Miklós, ki ezt meglépte helyettök, roppant meg vót elégedve, s világossá tette, hogy mielőtt elindulnak a szalagavató táncokra való nemzeti főkészülések, az állami párválasztás folytatódni fog, „azér, hogy kapcsolatot tudjunk adni a fiatalok számára, ami mindenképp szükséges, és amit egyébként ők kérnek”, amíg meg nem halnak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

A vézna, szemüveges jótanuló és a nagy orosz medve

Ma 26 éve landolt a német Mathias Rust a moszkvai Vörös téren Cessna gépével.

Csaknem 10 órát repült Helsinkiből az akkor 21 éves egyetemista a sebezhetetlennek hitt szovjet légtérben anélkül, hogy felfigyeltek volna rá.

Ezzel véget vetett Szokolov hadügyminiszter és néhány tábornok karrierjének – őt magát pedig négy évre ítélték határsértésért és huliganizmusért.

Le is töltött belőle mintegy másfél évet, de nem bánta meg, mert meggyőződése szerint felgyorsította a peresztrojka folyamatát.

És valószínűleg tényleg, mert lerombolta a szovjet világhatalom sérthetetlenségének mítoszát, és sokakat elgondolkoztatott az egyéni cselekvés erejéről. Biztos, hogy egy kicsit hozzájárult a Szovjetunió pár év múlva bekövetkezó összeomlásához.

A magyarok fődjin maximum száz balódali trafikos lehet

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy nem vót ugyan botrány a nemzeti dohánbótok körül, de az nem csihadott egy szusznyit se, míg csak ki nem derűt, hogy mire mén ki a nagy liberálhabverés! Elterelni a dógozó nemzet figyelmit a botrányos tényrű, hogy a kormánojság oknyomozásának hála, a komenista trafikosok száma elérte, eggyes adatok szerént meg es halatta a százat!!! Ettű fogva nehéz vót aszondani, hogy „mutyi” meg más jiddisgréc kifejezés! A tisztőtt ellenzék bakot lűtt, mint mindég, politikát csinyát egy szakkérdésbű, s mastan Strasbourgba futkozik a saját levibe. I. Fülkefor megmonta, hogy a pályázatok minősége döntött, semmi más, s ha ű politikai szempontot akart vón érvényesitteni, akkó ott balódali pályázó eggy se nyert vóna. Ehhő képest nyert száz az 5415-bűl, ami akkó es százas nagyságrend, ha a barózóbérenc matematikának nem teccik. Mér ne nyerhetnének a családhó húzó vállalkozók es, ha jó pályázatot írtak, mápedig azt írtak, bárki megnézhetné, ha szabadna. De odahúznak-e valóban, tudományossan es!? Akkó támatt eggy ötlet, meg kő kérdeni, mellik nyertesnek hun dobog az értékrendje, azt ki köll értékelni numerikussan, oszt kalap. Na, ki es mentek a kimenők bizottság formájába fésztúfészilag, bótostú bótosig. Leűtek, kirakták a kamerát, megeskették az Alaptörvényre a bővön verítékező bótosanduszt, s szigorúan tudományos szempontbú megérdeklődték, az X. úr vagy az Y. úrhölgy nyitás előtt főszentültetné-e a trafikját. Föl ő, monta az illető, ha köll, minden vasárnap. Na jóvan, hanem igaz-e Ön szerint, hogy minden trafikos fideszes. Igaz, vágták rea a delikvencsek, hejszen abbahejbe átlátták, mire megy ki, ami nem megy ki semmire. De hogy konkrétan az illető az-e, firtatkozott a bizottság, vagy esetleg baloldali. Kizárt, monták a trafikosok, ki rokon vót, azér, ki nem, azér. Há nem vótak hülyék, hogy a még alá se írott szerződésükvel véleményezgessenek, aztán eggy illen hibbantéria miján, hogy „pártcsalád” ugrik a trafikjog! Inkább monták, mint a vízfolyás, hogy mán filtolszívó pulyakoruk olta pártcsaládközeliek az értékrendjökbe, és azki nálokná nemzetibb trafikos leszne vón, az hazudik, s tessék nyugottan a rezsicsökkentési papírt es elészedni, tízedszörre es aláírják, dörgöjjünk bé a vérszipális multiknak, ha má illyen szerencsésen magyarok vagyunk. Végezetül énekejjük el Rozika néni himnuszát! Na, ez így ment, ahányan csak vótak a nyertesek. S meglött a todományos igazság, nem hajszálra az, ami végett kutakottak, hanem eggy magasabbrendű. Le es komonikáták bővön: nem lehet micsináni a számok nyelvivel, a magyarok fődjin maximum száz balódali trafikos lehet, az es a hibahatáron, amit ugye „nagyságrendnek” nevezni erős túlzás vóna a tényekre tekintetvel, amíg meg nem halnak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Tisza, tetű, ízlés

Ez a délceg magyar úr, aki a magyarságát a jelmezkölcsönző segítségével is hangsúlyozza, Tisza István. Az ő – nyilván nemkevésbé délceg és nemkevésbé magyar – szobra fog hamarosan magasodni a sátrairól, kordonjairól és kiirtott fáiról elhíresült téren, közvetlenül a Parlament mellett. Ott, ahol nemrég még Károlyi Mihály szobra állt.

Az avatáskor feltehetően ismét Orbán Viktor fog beszédet mondani, aki 2000 óta minden alkalmat megragad, hogy Tisza-szobrokat avathasson és beszélhessen a példaképéről.

Az ilyenkor gazdagon záporozó Tisza István-idézetek között remélhetően megemlíti ezúttal – szintén mindenhez értő – miniszterelnök-elődjének azon veretes mondatát is, miszerint: „Ady és a Nyugat levéltetűk a magyar kultúra pálmafáján!”
(Tényleg: meddig tűrik még Ady szobrát az Andrássy út mentén?!)

Lázár uram megmondotta: mire a kétharmad, ha nem csinyáhatnak, amit akarnak?

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a magyar és nemzetközi Philip Morrisok ármánya folytán minden 18 percbe meghalt egy ember a dohánzástúl. Ütött az óra, hogy a keráli pártcsalád a multik igája alól fölszabadétcsa és a maga nemzeti kezibe fogja a dohán árúsétását! Akkorra mán karokba vót szervezve a nemzet, vót Trafikos Kar, Magyar Pedagógus Kar, Nemzeti Rokkantak Kara, kük a föllülvizsgálati váróba ücsörögtek hónapszám, amihő vót képük se meg nem gyógyulni, se munkába nem állani. A szemenszedett hazúgság, mellyet a minden morális fékjit vesztett ellenzék szított, hogy a nemzeti rokonságnak lett széttortázva a dohánkereskedelem húsosfazaka, annyiba igaz vót, hogy nem vót rajta morálissan kifogásónivaló. Lázár uram megmondotta: mire a kétharmad, ha nem csinyáhatnak, amit akarnak? S oda, ahova. Adatok vótak rea: a móricfülöpök lefüzették az öszves komenista trafikost, hogy szánt szándékval vesztes pályázatot adjanak bé! Ördögi terv vót, mer ettű minden győsztes pályázat fideszes lött, s még ők vótak kénytelenek retirálkodni. Olybá, hogy új pályázatot es kiírtak az életvitelszerű veszteseknek. Addig elmentek, hogy ahun nem akatt családtagista jelölt, hadd nyerjen a férgese, de csak ajvékót az ellenzék, ahelyt, hogy minden reggel föloszlatta vóna magát, ahová való. Az igaz vót, hogy némel pógármester efeledte öszvegyűteni a hangrögzétő ketyeréket ülés előtt, horibile, még egy bélsaras papírt se íratott alá a képvisellőkvel, hogy a netántáni hangfölvétel nem az igazat tartalmazza, mely igazságon semmi szégyellnivaló nincsen. Sőt! Ha eccő ollan tempó vót az árrésegészségügybe, hogy 6,7 másodperc jutott egy delikvencsre, akkó mi vót vón a megoldás? Nem eggy erőtérbarát végigmenetel a listákon, amik nem vótak? Nem egy who is who, hogy mellik jelöltnek milyen a nemzeti együtthatója rokonságtú békemenetig, keresztény értékrendtű rezsialáírásgyűtésig? Há sehun a glóbuson ilyenbű nincs ügy, se Türkménbe, se Azerba, csak itt, hun má szájig ér a „demokrácija”, hogy meg kő fulladni, s nemcsak a multidohánfüstbe. Mer a jégkrém- és fagyifronton eppúgy van ám nemzeti tennivaló s fogás! Bé es módoséttatta Lázár uram a törvénbe, hogy mindent áruséthasson a pártcsaládanya, amit csak a pártcsaládfő néki rendeletileg lebiztosét. Csokit, kalbászt, kendermagot. Pípsót. Ha meg kiskorú elkövető gyün nemzeti jégkrémér, az vagy hozat magának a rendőrvel, ki őtöt a bótbú alómars kivezetni köteles vót, vagy szól valamék kódisnak az ajtó előtt, mer minden dohánbótos köteles lesz 1-4,5 rokkantnak járdányi helet biztosétani, ha illető konceszijót nyert a reaktiváltatási pályázaton. Meg lehet majd ösmerni, piros-fehér-ződ tábla lesz a nyakába, hogy „itt nemzeti fogyatékval élő működik”, amég keze-lába ki nem nyő vagy nem szelektálódik kifele.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Árréspublikába hömpölgött a nemzeti trafikália vastagon

Egyszer volt, hol nem volt, mán azután vót, hogy Lázár János uram nagy dohánzásellenességibe öszvekötötte a kellemest a hasznosval, oszt belécsatornászta a velejiig egészségrombuló magyar dohánipart a Nemzeti Trafikosok Pártcsaládjának Egészségvédő Szövetségibe. Vót es öröm Árréspublikába, hömpölgött a nemzeti trafikália vastagon, akkaracska vót a svung, hogy még némelly küskeráli himihumi se vót kizárható, má csak a Kósa-féle nagy számok törvénye szerént se. De ahun szabadságharc van, ott szabadságharc van, epp, mint az Illyés Albert hírös versibe. Lett vóna hát rögvaló fajfeladata más es a magyarok kerálának, ki méges az őtöt vendégül látó zsidókat látta vendégül, a világkongresszusuk keretibe. Azokot es, kik itt laknak, s csak annyiba nem magyarok, hogy zsidók, meg azokot es, kük csak származni gyöttek Hunniába. Persze a többit es, ha éhes, meg ha az a meglátása, hogy azér a Mária országába gyűlöget öszve, mer itt nyől az ántiszemitizmus. Csak ám egész Ejrópába nyől, ha bezonos jól körülhatárolt valakik úgy teszik föl a kérdést! Hogy az eltűrése, példának okáér, az-e? Vagy az idegenszívűzés teli szájval. Kultúrnácik kitűntetése munkásságér az-e? A prohászkáskodás. Az öszves, kormánlap vezérölte tuggyukki-hecc imrekertészek, meg liberált filozófusok ellen, az vajjon nyőlés-e? A székházvédő béközép ausviccelődése. Vagy micsoda a jólfelfogott együttmunkálkodás hazaszerte a neonácipártval!? Minden kákán lehet csomót keresni, de aszt megjegyezné, jegyeszte meg a kerál: maj ha a tisztőtt világhatalmi kongresszus garanciját ád néki, hogy a Jobbik nékül es kétharmadval nyeri a voksulást a keráli pártcsalád, úgy elhatárolódik ű, hogy a fal adja a másikot. Hejszen nem ű az antiszemita, hanem a helyzet, hun ha nem ű nyer, ellenzékbe szorul a haza, s jönnek a tuggyukkik. S akkó maj nem biztos, hogy Sión innen Sión túl akkaracska lesz a vendégjog, hogy még azt es megmondhassa a vendég, ami nem teccik néki. Mer itt és most még meg es van köszönvel, hejszen minden agyaelhánt meglátás segít az elfogadhatatlan és tűrhetetlen satöbbi elleni általános harcba, minek I. Fülkefor az élin áll, addigalé, hogy még a hatályos törvényekvel es szembement, oszt bétiltotta a másik nemzeti pártcsalád ánticionista tüntetésit, hogy ne érje szó a ház elejit! Egy vacsora kedviér! Mellik kerál teszi ezt meg? Semellik! Mellik hoz új alaptörvényt, csak azér, hogy még jobban védhesse a fideszmagyarság etnikomjait, zsidót, cigánt, franckarikát. Tűzzel, vassal, preambulumval! Nem úgy, mint máshun, a kettős mérce tisztőtt túlfelin, hon zsinagógát robbangatnak, s nincs Wallenberg-emlékév. Árpád apánk fődjin ellenberger van, s akinek ennyi jobbik kevés, azt érje gáncs és megvetés, amég meg nem trafik.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Elfelhősödött a nemzet barázdatív Homloka

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a magyarok kerála lement a vidékre kormánűlés céljábú. Ott panyókán ement a bótba, kérdte, hogy ez egy bót-e. Ja, monták néki, mire lefénképeszkedett vélök, s belépett. Aztán mennyi a forgalom, kérdte könnyedén. Hát, úgyahogynyi, monta a bótos. Mastan még a dohányneművel es kevesebb, mer azt ű nem tuggya sajnos továbiakba biztosétani. Akkó azt hon fogják árulni, rebbent a kerál szeme se. Sajnos a konkurencijánál, monta a bótos. A másik bótba-e. Abba, monta a bótos. Mer az nyerte el? Úgy van, monta a bótos. És az hun van, enyhétette tudásvágyát a kerál. Szerencsére egy zsákuccába, monta a bótos, amivel az ódiencija véget es ért. Kigyüvet I. Fülkefor huncfutúl megjegyezte, hogy nem az Apektű gyütt, emmeg mégse monta, hogy mennyit árul. Az ajtóba egy nagy aktivista várta a kerált, hogy lerendesemberezze, majd halattak tovább, míg fijatalokba nem botlottak. Jónapot fijatalok, monta a kerál, s maga es bémutatkozott a nevivel. Lehet-e kapni ótógrammot, kérdték a fijatalok. Lehet, monta a kerál, de sajnos még dógozni köll néki máma, inkább mongyák meg, hányadikosok. Errűl asztán elbeszélgettek. Küsvártatval útba ejtettek egy asszont, ki megkérdte: tuggya-e I. Fülkefor, hogy üelőtte I. Ferenc József járt ottan utoljára. Na, ű es ollan hosszú életet kéván, ütötte el a kerál a szíp párhuzamot, maj esmég fijatalokba botlott az oskola előtt. Megkérdte, hogy önök itt oskolások-e. Igen, mondották, valamint tanár- s gyógypedagógusnők. Ez utóbbitúl szakmailag megkérdte, ugyan mit tanét itten. Hát, ű inkább problémás esetekvel foglalkozik, monta a háttal álló teremtés. De ugye, nemcsak gyógypedagógiai alanyokval, hanem másokval es, csókulom, ha problémások, elegyedett szakbeszélgetésbe a kerál. Ügön, mondotta a küs asszonka vagy leán. Asztán mekkora az arány, felhősödött el a nemzet barázdatív Homloka. Őszintén-e, kérdte a megszólétott, mire a kerál a szemivel jeleszte, hogy csakis. A bemért eseteim úgy húsz-huszonöt százalék, rebegte a háttal álló szakember. Pontosan, hagyta jóvá a magyarok kerála, s odébb lépett. Tuggyák-e mán, mik lesznek, kérdte az ott sorakozóktúl. Nem, monták, illetve dehonnem, tesitanárok meg erobikoktatók. Ű tennap vót Budapesten egy illen szakmai kiállétáson, atta elő a kerál, hun dettó hetedikesek vótak ottan. Evvel le es rendeszte a magvas beszélgetésit a falu ütőerin, és Lázár kolegával visszahaladott a nemzeti sátor alá, hon küs beszédbe főkonferálta Zsoltot, majd fölkérte Zoltánt, mongyon eggy asztali áldást, mer éhessek, de elébb még öröminek adott hangot, hogy a rendes magyar emberek, még vót szadeszesek es, ugyanannál az asztalnál ülnek továbra es, és ugyannak a politikai családnak a sikeriér munkálkonnak, amíg csak magyar ebéd az ebéd, és meg nem halnap.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben