Szutyok egy hely, mondotta a költő, s visszaintett a Pávaház felé

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a legszebb filmgyári tornyoskalács, a magyar Parlament ódalábul egy éccaka eltűnt a József Attila kösztulajdonba álló szobra. Mán úgy értvel, hogy a dógozó nép okos gyülekezetié vót, azki pont aluvott a fülkéjibe. Hanem a kerál ellenbe kisasolt az ablakon, oszt látta, hogy nincs ott a delikvencs, kivel penig nagy tervek vótak születőbe. Azon mód békurjantotta az ő Szijjártóját, aki mán jöttibe megírta a szóvit, eppcsak bele köllött patténtani az esetet. Ekkó a kerálnak dermeteg gondolata támatt, s mán szaladtak es az északi szárnyhó, ahun ki se köllött nézzenek, tutták, hogy sehun a Károlyi geróf. Mer maga Kövér László rugdozta ott a selemtapétát, hejszembojszomatta, hogy gyün ahhó eggy ilyen kákabillencs, hogy eltűnögessen, mikó ű akarta vón házelnök lévire eltüntetni, helyit bészántani, Tiszaesvánnyal bévetni. Ezt megígérte a népnek, há mit fog az szólni, satöbbi satöbbórum. Nagy derenducával gyött a terrorelhárítás, riasztani se köllött, má riadott, oszt bégyűjtötte a színesfémkupecokot meg az öszves petécijó öszves aláíróját, de hejába. Erdőbe a vadnyom! Ami történt, az avvót, hogy mikó vissza lött igazétva az üdő, oszt vót az éj mélyibe egy óra lik, a József Attila fölállott, fogta a kalaptyát, és a Duna felőli ódalon elindút hegymenetnek. Az őrökvel lekezelt, akart vón mondani valamit, de aztán csak legyintett, s ment. Azok kicsit vacillállottak, de végül nem lőtték le. Penig nem vót jó szobor őszintén mondva, nem es ment szépen, hanem rángatva, s az úttesten. Mikó odaért, megkérdte a szoborkolégát, hogy jön-e a gróf úr, ammeg ment, hejába nem vótak egymásnak bémutatval. Elébb kellett vóna, sóhajtotta Károlyi. Sokkal elébb, bóléntott a költő. Mi mindig mindenről elkésünk, mondotta a geróf. Szutyok egy hely, mondotta a költő, s visszaintett a Pávaház felé. Ammá igaz, felelte a geróf, leveresfestékeznek a mobok, lehazaárulóznak. A legnagyobb kvaterkába cigányoznak, zsidóznak, szegényembereznek, általánosított hamissan a költő. Aki nem tud szobrot tartani, ne tartson szobrot magának, monta a geróf a Szalay utca magasságába. Eztán má csak níztek a lábuk elé. Nem vót hová menniük, mentek Hegyeshalomnak. Úgy es vástak el, a hajnali magyar ködbe, de meg nem haltak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben.