Semjén uramot úgy köllött lefogni, oda ne lovagújon kiszabadétni a hajdani kolegát

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy Háry János uramon eccőcsak három únijós tagállam es öszvemarakodott. Ott pihenkett fölvidéki gyerek lévire a romániai magyar fődbe, Arad várasában, hon a halála esett, mikó nagy derenducával megérkezett a szlovák légierő, hogy hazaszállétsa űtet. Há hová haza, s mér pont? Mer Ladiszláv Gábrisnak a trencséni Mojtinban, a szülőhellyin köll nyugosznia, a nemzet és a rokon pógármesterasszon kérésire. Szlovák huszárnak szlovák rög alatt a hele. A románok kiadták szívesen, nem vót nékijök semmibe, nem lévén hadisír, legföllebb műemlék. Az obeliszk amúgy es hejbe maratt, csak a szoftver köllött a katonai tiszteletadáshó. Hejába monta a vén kornétás, hogy köszöni, de ű mán 182 esztendős, s itt van honn, ahun, pökönykét se törőttek az irredenta kekeckedésivel. Menni kő, monták, a vezérkari főnök mán ott topogdál a hegyesmajtényi sírnál. Na, három hét se tőlt el, mán megtutták ezt a gamatériját a magyarok, s ügön fölbaszánkották magukot, Semjén uramot úgy köllött lefogni, oda ne lovagújon kiszabadétni a hajdani kolegát. Kemény hangú közleménbe szólétotta fel a sírrabló szlovák felet, hogy haladéktalanul szüntesse bé az anyaország háta megett űzött történelemhamisittását, hejszen eddig senkibe fő nem merült, hogy Skultéty László magyar huszár ne magyar vót vóna. Hát őköt csak ne senkizgesse az, kinek a demokráciadeficitje kilóg a bő gatyájábú, de vastagon, hörhentek fő az únijó kistigrisei, mer őbennök, szlovákokba nagyon es főmerűt. S fő nem foghassák, nevezett mitű vóna magyar, ha eccő szlovák, akiről az ű hadtörténészjeik több könvet írtak. Ez a szlovák igasság! Ej, miatót, kentek, replikázott az únijó magyar motorgya félig kihúzott kardval, hát magyar sírfelirat alatt, magyar névvel, hogy a picskuba nyugodhat szlovák?! Horibile a bilibe: a „szlovák huszár”, mint ollan, contradictio in adiecto. Marhaság, na. Az oláj meg csak hallgasson, ha mán segítkezett a hullagyalázás-tevékenségbe. Capcarázza vissza a jogos magyar tulajdont a helyire, oszt örüljék, míg fehér lovat nem lát. Mit? Román fődbe magyar tulajdon? Soha, pattant föl az únijó román tagja, há micsoda horthypikus revizijonista arogancija ez? Romániának különben es full ölege van a nyűves-nyilas magyar hamvakbú. Micsoda, emelte meg az asztalt a magyar fél, elébb Nyírő, aztán Skultéty? A végin majd Budapest köll?! S mán rontottak es egymásra, allig győzött a világ legöregebb Habsburg-huszárja szétcsapni közöttök a zászlórúdval, hogy ne hadakozzanak, mint punyhó gyermekek. Avval fötápászkodott az öszvetapodott porábú, s mivel egész életibe a labanczok császárját szógálta, meg se állott Bécsig. Ott lett komonikácijós tanácsadó, benn es van a telefonkönvbe Johann L. Harry-Skultéty néven, aki nem hiszi, járjon hezzá tréningre.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben