TGM 1983-2013

A kiművelt emberláb

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy ahany nemzeti magyar sportklub vót a Kárpátok ölin, mind legszegényebb vót az aknakomonisták révin, küs hijján hajléktalan. Szerencse, hogy jogi személ vót, mer még a közterekrű es kitiltották vón. Csúnyája maj kilógott, szinte kéregetésbű élt. Ha tán nem es mind, de hat fővárosi klub bizonyossan. Epp meg nem fagyott a féktelen eladósodás békójátú, mi vót néki. Penig egy se kifejezetten versenysportval foglalkozott, még mit nem! Hanem a küs magyar nemzeti pulyák szűnetlen utánpótlásával, kik vészesen keveset mozogtak az egésség frontján, márpenig érettök semmi se vót drága a kerálnak. Mikó eszt a nagy nékülözést bokros jártába-keltibe meglátta, majd a könnye ki nem csordult, s erőst elszánódott a gyermekmozgásszegénység elleni harcra. Az ökumánikus sporttárskeresztényí szeretet míján, meg azér es, mer egy illen nemzeti magyar sportklub, ha adósságba verődött, s nincs, ki néki promt elengedje, ügön megfrusztrálódik a büszkeségibe. Ha penig ebbű kifolyólag nem teljesít jobban még annál se, aminé, hát, az még magára a fodbalra es kihat, következéskép a Magyar Stadiony Művekre, s onnantú az mán nem játék, hanem nemzetstratégijai kérdés. A kiművelt emberláb! Há hogy is ne? S nemcsak, mer a stadiony a nemzet lelki egésségének temploma, hanem mer efektív műalkotás mindahány. Addigalé, hogy a Fekete György MMA-jáhó kőne tartozzanak, mint mindenek fődön és egen, mük csak nemzetművészi színvonalon vagynak. A lerendezéshő kapóra gyött, hogy 125 éves vót az MTK. Elment az ünnepélyre a kerál, s mikó mán jól bébambiztak a Deutsch komájával, a klub elnökivel, fel es szólamlott. Hon a legnagyobb a szükség, oda mén a segítcség, mondotta, ihol egy küs stratégijai ajándék, ötmilliárd forint értékbe, mer ha eggy nemzeti magyar kerál ád a maga közpézibűl, ekkorát ád. Hanem ha eggynek oszt, nem odagyűl a többi? Dehonnem! Hát annak a többinek es csak jobbfelül dobog a béközepe, annak es köll adni. Ha egy MTK kap! Meg es ígérte I. Fülkefor, mihelyt hazamén, szól az Emminek, hogy pappérozza le: a kormán öt másik fővárosi sportklubnak es átvállalja az adósságát. Annyi, amennyi, buli vót, buli van, buli lesz. Nem kő bérezelni, semmi herdalinó vagy mutyi, megvan ennek a maga fedezetje, példának okáér epp most rendölte el, hogy a reánk mért, s a nyári hadjáratba megszűntetett túlzottdeficit-eljárás miján bé köll szedni három-négy milliárdot az egyetemektű s klinikáktú. Még jó, hogy őkelmék mán vér nekül es tudnak operálni, s olly virtuózon játszanak a szénszünetvel, ennyike meg se kottyan nékijök. Bé vannak idométva, s mélyen átérzik, hogy az erős, adósságteher alól felszabadúló nemzeti sportklubok keretibe mozgó gyermek jobb a nem mozgó gyermeknél. Akinek meg még ez se teccik, húzzon el a halál twitteres farkára malacnak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Berlusconi è finito

Lex ittrend

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy I. Fülkefor megizente a sok furszargó jogásznak, tessék mán ne a jogon muszkulérozni, ha eccő annyira heppenkednek ezek a suttyó devizahiteles embertársaink. Ez mán az ócsája vagy asse, mer kinek esze vót, mán rég kifüzette jóljártába, méges kévánatos vóna, ha az igasságszógáltatás amblokk az ű ódalokra állana per esetin, de legalább ne a bankéra. Mindenhogy ez lesz a vége, az igasság, de méges jobb, ha bíróság rendezi le. Ehhő bővön elég a nemzeti jogegység rendszeribe, ha úgy ítélnek, ahogy a felelős magyar kerál megmongya. Audi a túra, et altera pars, magyarul nem kéri ingyenbe, mindenkinek zsebibe van a marsalbot. Mán ugye annak ki megérdemöli, s nem tekintélylejáratgató aknamunkás! Amég Főpedellus uram a Lex ittrend nevibe fő nem álléttassa a derest, női-férfi mozsdóval, gyóntatófülkével, őtözővel, oszt el nem feneköli az öszves monoklipólós illetinát az erőszakos abajgásával, minek tán még hellye es van a maga helyin, de az a hely nem az ország háza, hon elítélt nőverő nem ül eggy se, minden más csúsztatás, letyepetye. De ebbűl es csak a komofeminista botrán lett vóna, a deresbűl, jobb es, hogy Kövér uram epp nagyobb dologba járt. Abba, hogy elévegye a hároméves ötletit, s béadassa Egyény Indétvány képviselőtársával alkotmánmódosétásra: eztán a kerállam a közjó, sőt, a közjobban érdekibe átvállalhassa mindazok voksját, kik csak bambázkodnának az urna előtt, ikszölnének széjjelfele, akar az ökörhugyozás. Mingyán nem lenne többet tűzifamutyi, bökömcsalás, tökömvidejó. Nem kőne kampány, aki tuggya, tuggya, a többitűl meg át vóna ruházódva. Létregyönne egy nagy unortodox szerv, ezer autó, ezer telefon, oszt haladnának házrú házra a szavazatközmunkások, szabálozott keretek között, szabott árakon. Akar menni a néni kireszavazni sárba esőbe? Nem es tuggya? Na, akkó jó, itt van tízezer forint és csókulom, tessék szíves aláírni. De tényleg? Tényleg. Adómentes, kápé. Hezzá tessék, keráli bizonyságlevél a haza szógálatáér, meg kafeterijának egy komplett családi belépő a Felcsút Ferenc Akadémia öszves otthoni meccsire, de aztán regisztrálni ám a helyszínen, mer ahogy gyütt, mehet is az a tízezer! Eggy kisebb stadiony árábú kigyönne, oszt márciusra bővön megvóna az a másfélmillijó szavazat, mi nem a másé. S mi az a tízenötmilliárd pöket forint a megnyúgtató eredménhő képest!? Mer ezt a kontingencset nem a pártérdekek, hanem a haza érdeke mentin osztaná széjjel eggy független grémium, ki magábú a kerálbú, valamég Kövér és Áder urambú állana. Az Alkotmánbíróság ebbe belé nem fog szólni, ellesz az a fabetétes Audival meg a mennyei metálfényvel életfogytig. Mire penig a brüsszellentérek fölébrednének, mán meg vóna a választás nyerve száz percentre, plusz a kádéempé. Aki penig húzódozik s nem becsüli a kicsit, maradgyon otthol, amég van neki. 

Parti Nagy Lajos Magyar mesék c. sorozatának e heti darabja az ÉS-ben

Ez az ország tényleg teljesen megőrült

Egyesült Nemzeti Koporsógyártó Konzorcium.

(Így hívják azt a céget, amely azért alakult, hogy egyedüli indulóként megnyerhesse a Budapesti Temetkezési Intézet 166 milliós tenderét.)

Szkizo

Fotók: Paris Match/Benoit Gysembergh, ill. Facebook/orbanviktor

A királyfi, akit köztársasági elnöknek jelöltek

 

A legrosszabb keresztény magasugró es jobb, mint a „legjobb” nem keresztény

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy Fülkeufóriába nem vót kimondottan háború, de attú még inter arma silent, sifönt. A kerál eggy trapba harcút a nemzet ezéér meg azéér, mikó mi vót végveszélybe. Ott karéjozott a főkantározott ország nyergibe, mán két lábra állétotta, fújatta, szívatta, hogy mint a Csele Lajos tököli szoborkolega rearoncson a Fuggerekre bankházastú, kik minden Mohácsnak okai vótak az oroszok kiűzéseig, s tovább az aknamunkásokig, hejpököm hazaárúlókig. A svédekig! Kik alatt ügön elszalatt a demokrácija, amég kútra járt nékijök! Oda orcátlanodtak, hogy még eggy Kumin Ferencnek, horibile Bayer Zsoltnak se hallgattak az óvaintésire, hogy legott igazétsák helyre az eggyoldalúságig hazaárúló dokumentomfilmjöket a magyarokrú! Magáhó es kérette a kerál a svéd kerált, de mivel nem gyött, szólt a nagykövet asszonnak, szaladgyék, s jelezze aggályait a szerkesztőnek! Ha köll, ragassza bé diplomáciai szigszalagval, szájokra többet ne vegyék a magyarok lécit, hanem ugrándjanak átal a sajátjokon, azt a csollányverő kobráját a kettős mércéjöknek! Ez akkó vót, mikó a Balog csúcsminiszter kihirdette, de mint egy Luther Viktor, hogy a legrosszabb keresztény magasugró es jobb, mint a „legjobb” nem keresztény, hogy mást ne mondgyunk. És ez hajszálra így es vót, tutta minden fideszmagyar, az orcája pirossával érezte, ha ötrű a hatra akart jutni a Centrális Erőtér morális tartánján. Mer eggy nem keresztény rögtön a lécvel gyün, a méricskével és ajvékval, hogy merre mennyi, ellenbe a kurzuskeresztény abbahelbe nekiszalad, lobogó hajval, lakodalmas szívvel. Ha leveri, leveri, de alább nem adja. Mén a paphó gyónni vagy odahozassa, ha sürgős, s mán irány es az a léc megen. Ha akkó es leveri, mint Kövér házelnök az asszonlázadást a parlamentbe, uccu neki, előrű. Hon bűn van, ott büntetés es van, de bocsánat es, kinek mi. Harmadik kísérlethő főkészül Balogh képviselő, ki hogyne szavazta vón meg a dógozó nép nevibe a monoklinák pénzbűntetésit, kik a lécmagos becsületibe gázolnak néki hétrűl hétre. Bé lesznek pörülve eppúgy, mint azok, kük ittasnak alították a részeges Pálffy magasugrót. De fönn vót a keresztény léce Rogán tanyagazda uramnak es, kü megmonta, azkinek nem teccik, hogy hónaptúl az előzetes letartóztatás határa a csillagos ég, az a gyilkosok pártyán van, nem a népén, s lelke rajta, ha eggy ároktői gyilkos Pintér Sándor háziőrizetébűl hat perc alatt elszökik Svejcba. Gyilkospártin a szokott libolsi ellenzéköt értette, kikrű előre tutta: ahogy ép észvel néki se teccene, őkelméknek se fog eggy illen kampánygamatság. Szembe azokval, kük még az előzetes kivégzést es megszavaznák, ha arra híjná őköt a haza, pártfegyelem versus legfő magosugró képibe, mer a léc szenteséti az eszközt, akinek ez derogál, ugorgyon távol, amíg meg nem hal.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék c. sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Trónörökösök

Egy magánjellegű felhívás

Ma reggel kezdett keringeni ez a szöveg a neten, és biztos voltam benne, hogy ócska hamisítvány.

Nemcsak az utoljára az ötvenes években dívó stílus, az elképesztő szóhasználat miatt nem akartam elhinni, hogy valódi a szöveg, hanem azért sem, mert mivel legalább három hete kellett megíródnia, elképzelhetetlennek tartottam, hogy ennyi idő alatt nem akadt egy sem a címzettek között, aki megosztotta volna a közvéleménnyel a felháborodását.

De amikor pár órával később Baldauf László (a képen balra)

büszkén hitelesítette a felhívást (lásd itt), kénytelen voltam tudomásul venni, hogy ezek szerint a több száz CBA-boltvezető mindegyike hallgatott erről mostanáig. Vagy azért, mert nem talált benne semmi kivetnivalót, vagy azért, mert annyira meg van félemlítve.

És talán ez a legelkeserítőbb ebben a szörnyű történetben.

Derűs update:
A bejegyzés megírása után találtam a 444-en (lelőhely a budapesti Nagymező utcai CBA-bolt külső fala):

Ez annyira szánalmasan kisstílű, hogy már kimondottan mulatságos.

A tréfás kedvű képviselő

Balogh Józsefet, a vakkomondoros nőjogi aktivistát annyi elmarasztalás érte az utóbbi hónapokban, hogy igazán ráfér már némi dicséret is.

Nem volt könnyű pozitívumot találnom a pályafutásában, de most sikerült. Nevezetesen azt, hogy ennek az embernek határozottan van humorérzéke. Az abszurd humor iránti erős fogékonyság nélkül ugyanis aligha következhetett volna be az, amit ma tett: megszavazta az ellene demonstráló képviselőkre kirótt büntetést a parlamentben.

Le a kalappal, ez az akció oly imponáló, hogy már-már a Fidesz legszebb pillanatait idézi.

Nem lennék meglepve, ha visszavennék a pártjába.

A nemzeti együttszotyizás rendszere

Fotó: Reviczky Zsolt

A nyugatejrópai tuggyukkizmus a zsidóellenességet ántiszemitizmusnak titulálva rossz színben tűntesse föl I. Fülkefor jó színű országát

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a Jólteljesítő Mária országába, a magyar emberek olly mértéktartójak vótak a vásárlóerejökre nézve, hogy egyfőre jutásba a negyedit fogyasztották a németekének. Csakhogy ez máshogy es igaz vót, ha nem igazabb két hoppálval, s két zsigóval, legalább. Mer azt a legpulyhóbb gyermek es belátta, hogy ha ügyeskettek, együttműköttek nemzetileg, akkó eggy négytagú magyar család ugyanakkora karéjba haraphatott, mint bármellik német, s ez még csak a kezdete vót a családi öszvefogásnak, mibe a magyarság legfő tartalékai vótak, bárhová es vetette a tekintetit a közszógálati néző. Ki mit látott jóllaktába, ha eggy novemberi vasárnapon mind a nyóc szemit fölemelte a közös zsírpapírró? Hát azt, hogy a székes fővárasba huszonöt évvel a szovjet megszállók kiorbánolása után, a Horthy Miklós út még min­dég Bartók Bélárú vót elnevezve. De szánt szándékval, ami nem csoda, hejszen a nemzet- és csillagközi komenista rejakció a maga végvonagoltában semmi tisztességet nem ösmert. Addigalé, hogy Hegedűs Lóránt uramnak sza­bálhont fő köllött jelenteni a Steiner képviselőt, kinek vót képe ántiszemitának bélyegezni Krisztus Fődi Testinek szerves részit, a Budapest Szabadság téri Szent Eklézsiát. S miér? Mer a Jobbik, e mélyen emberarcú náci párt, kinek pecsétes papírja vót rúla, hogy ű nem náci, az úrnapi istentisztelet előtt a Szerves Rész tisztőtt előteribe fölavatta a 20. század legnagyobb államférfijának, Szent, valamint Széchenyi Esvány legfő örökösinek a bronzbú való mellszobrát, a hitván gipsz helett, mi eladdig ott porzonkodott a Wass Alberté és a Szabó Dezsőé között. Gyöngyösi Márton uram, kibe eppúgy nem szorút ántiszemitizmus, de eggy csöpp se, mint Hegedűs lelkészbe, áperté elfogadhatatlannak nevezte, hogy Horthy nemzetmentő urunknak eleddig nem vót köztéri szobra a bűnös városba, hon a nemzet árúlói, magikbó kivetkezve még mast es háborétatlan megzavarhatják a magyarok sacrasculpturális ünnepségit. Hezzá „sárga csillag”-val, sanda kiáltozásval kaftánkodva, mint a tuc-tuc vademberek. Na, ezt a szép nempártrendezvényt harangzúgásval, rohamsisakval eggyütt Rogán frakcijóvezető azon melegibe jobbikos provokácijónak nevezte, ami megen csak arra jó, hogy a nyugatejrópai tuggyukkizmus rearontson a nemzetre, s a zsidóellenességet ántiszemitizmusnak titulálva rossz színben tűntesse föl I. Fülkefor jó színű országát. Bezzeg ez a furmanda láccat elé nem állódhatott vón, ha Lázár János uram mán hamarébb létrehozza a kancelláriján az ű todomános intézetit, very Tas, very Huba, very Töhötöm néven, amellik majd kellő iránmutatás mellett kimunkájja a kerálpárt történelmi igazságát, hogy ami vót, az hogy vót a fideszmagyar jövőre nézve, melly a múltnak a legfő tanétómestere, amég meg nem hal.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék c. sorozatának mai darabja az ÉS-ben
Fotó: Kurucz Árpád

Mostar

1903 (Csontváry)

1991

1993. november 9.

 1994

2005

A kultúra rekviemje

Azt nem volt nehéz megérteni, hogy a felújított Zeneakadémiát Orbán-beszéd kíséretében adták át (első este persze csak azoknak, akik még életükben nem jártak ugyan más zenei eseményen, mint egy-egy Dáridó tv-felvételén, viszont nagyon szeretik Orbán Viktort és az őt körülvevő centrális erőteret). A miniszterelnököt közismerten gyengéd szálak fűzik az akadémiákhoz  – gondoljunk csak a Puskásról elnevezettre  vagy a Fekete Györgynek gebinbe adottra –, és a zenéhez is komoly affinitása van, lásd a Nemcsák igazgató úrral előadott színvonalas duettjét (sőt, már a Művészetek Palotájában is járt egyszer, amikor barátjának, a szép emlékű Dschinghis Khan együttes background-vokalistájának, Mándoki Lászlónak ajándékozott egy koncertet és némi aprópénzt a közéből), úgyhogy miért ne büszkélkedhetne a 90 százalékban a hanyatló EU pénzéből felújított gyönyörű épülettel. (Amelynek nagytermét akár kispályás labdarúgó-mérkőzések megtartására is remekül fel lehet majd használni – és ezzel jutalmazni a futsalfenomén Szijjártó Pétert kitartó hűségéért.)

Szóval idáig minden a szokott mederben, meglepetések nélkül.

Az azonban már keltett némi feltűnést a második nyilvánosságban, hogy néhány nappal e zártkörű megnyitó után egy normál, jegyes koncert úgy kezdődött el a Zeneakadémián, hogy mindnyájunk kedvence, Simicska kormánybeli helytartója, a szép és okos Németh Lászlóné miniszter begördült a pódiumra, 

és elmondta, hogy Magyarország, lám, jobban teljesít, majd elénekeltették a Himnuszt a publikummal. Ezután kezdődhetett el a Requiem.

Remélem, ebből az ötletes kezdeményezésből rendszert csinál a NER, és ezután minden kulturális esemény előtt meghallgathatjuk kormányunk egy-egy tagját vagy a Fidesz valamelyik képviselőjét – hogy végre ne csak a híreket követve vagy az utcán járva, hanem a színházakban vagy a koncerttermekben is azonnal tudhassuk, hol is élünk.