2010. október 12.

Petíció

A Magyar Demokratikus Charta megalakulásakor elég komoly fenntartásaim voltak. Nem a célokkal volt bajom - azok legnagyobb részével egyetértettem -, hanem a fogantatás körülményeivel.
Azóta a nyilatkozataik vegyes benyomásokat keltettek bennem - helyenként túlzónak, néha erősen elfogultnak találtam némelyiket.
De a ma kiadott tiltakozásukkal mindenben egyetértek, úgyhogy ide is másolom:

Tiltakozás az ellen, hogy a kormány a környezeti katasztrófa ürügyén a jogállamot számolja fel

2010. okt. 12.

A valamennyiünket megrázó ajkai ipari katasztrófa ürügyén egyre nagyobb erővel nyer teret a Fidesz-kormány jogállamellenes katasztrófa-politikája. A miniszterelnök kezdettől fogva személyek elleni indulattá igyekszik transzformálni a tragédia nyomán támadt társadalmi megdöbbenést. Újra és újra szigorú felelősségre vonást ígér – mielőtt még bármilyen vizsgálat történt volna. Ezt a prejudikálást tetézi, hogy a büntetőjogi felelősség megállapítását a független bíróság helyett a belügyminisztertől várja el. A Mal Zrt. vezérigazgatójának letartóztatását – mint holmi rendőrségi szóvivő – maga jelentette be a parlamentben.
Az autokratikus törekvések olyan határt léptek át a parlament hétfői ülésén, aminek a következményei beláthatatlanok. Orbán Viktor deklarálta: „Az ország… a választások utáni legfontosabb pillanatához érkezett, most fog eldőlni, valóban megváltoztak a dolgok, új korszakban élünk… be kell bizonyítani, hogy Magyarország elég erős ahhoz, hogy a közérdeket érvényesítse a magánérdekkel szemben.” Mindez azt a rendkívüli eljárással született törvényhozói aktust készítette elő, amelynek nyomán nemcsak a katasztrófában érintett vállalat vezetése és vagyongazdálkodása kerül kormánybiztos kezébe, de általános felhatalmazást is kap a kormány „rendkívüli intézkedés bevezetését előidéző helyzet közvetlen elhárítására”. Ez lehetőséget ad bármilyen magánvállalat de facto államosítására, egyszerű rendeleti úton. A honvédelmi törvény módosításával adott rendkívüli felhatalmazást nemcsak a Jobbik, hanem az MSZP is megszavazta (az LMP tartózkodott).
A miniszterelnök utalást sem tett arra, hogy amennyiben emberi mulasztás okozta a katasztrófát, azt miért nem jelezte előre az esemény előtt két héttel lefolyt hatósági vizsgálat, amely az iratok tanúsága szerint mindent rendben talált. A nyugati demokráciákban ilyenkor lemond az illetékes miniszter; nálunk – uszító kampány kíséretében – kormányzati offenzíva indult a magántulajdon ellen. Mialatt Orbán Viktor a „közérdek” „magánérdekkel” szembeni érvényesítéséről beszél, a jogállami eljárást teszi lehetetlenné, aminél aligha lehet fontosabb közérdek.
A Magyar Demokratikus Charta tiltakozik a piacgazdaságot és a jogállamot ért újabb támadások ellen. Ezek immár nemcsak a demokratikus rendszerváltozással született politikai szisztémát, de a gazdasági és társadalmi berendezkedés alapjait is fenyegetik. Szomorúan, sőt felháborodva állapítjuk meg, hogy a parlamenti ellenzék nemcsak bénultan nézi a Magyar Köztársaság intézményeinek lerombolását, de abban maga is részt vállal.

Bauer Tamás, Fleck Zoltán, Vásárhelyi Mária
a Magyar Demokratikus Charta szóvivői

* * *

Kiegészítésképp legyen itt a ma megjelent MaNcs A szerk.-je.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Free counter and web stats