Ugyanarról

S ha már valutaalap és szabadságharc, akkor legyen itt némi derű is. Váncsa-részlet az utolsó ÉS-ből:

… Áprilisban kétharmados forradalom történt Magyarországon, majd ez a kétharmad tartós politikai közösséggé formálódott; utóbbit néha centrális politikai erőtérnek, néha a Nemzeti Együttműködés Rendszerének, néha egyszerűen nemzeti centrumnak nevezzük - így mondta ezt a parlament utolsó nyári ülésén a nemzeti centrumot megtestesítő személy.
Belőlünk, magyar emberekből lett a nemzeti centrum, avval mi egyek vagyunk, ahogy a nemzeti centrumot megtestesítő személy is per definitionem egy vele. Ő tehát velünk azonos, mi pedig ő vagyunk. Így például mi vívunk szabadságharcot a globális pénzvilággal és közelebbről a valutaalappal szemben, noha látszatra ő az, aki Christoph Rosenbergnek a szemébe néz, sőt az orrát is megcsavarja. Erre egyébként a szakértők egybehangzó véleménye szerint rá fogunk faragni, mégse tehettünk másképp. Mi, magyar emberek nem gazsulálunk a burkusnak, hanem orrba verjük, és akkor még jól járt.
A magyarázatot lásd a Gesta Hungarorumban: „Waldo gróf testvére, István, mikor éjnek idején vára falán a félrehelyen ülve szükségét akarja végezni, a kamara nyílásán át egy magyarnak a nyilától súlyosan megsebesül, és sebébe még azon az éjjelen belehal". Utolsó dicső tettünk volt ez, történelmünk azóta is reprodukálhatatlan, fényes pillanata, melynek nagyszerűsége a mi lelkünkbe örökre beleégett, ezt szeretnénk mi azóta is megismételni újra meg újra: valagon nyilazni a kevély burkust, aki a vára falán ülve ganéjolni akar.
Sajnos azonban a burkus mind magasabb várakat épít, hovatovább a felhők közt végzi szükségét, ahová a mi nyilunk föl nem hatol, miközben az ő testének salakanyagai mind nagyobb sebességgel potyognak lefelé. Mi mégse adjuk föl, megrázzuk magunkat, íjunk idegére új nyilat illesztünk, és visszamegyünk a lyuk alá.