Eccő a kerál reaébredett, hogy ügön szereti a cigánymeggyet

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy rekkentőtős nyár lött, érett a gyümölcs, nem nízte, kormánytag-e a gazda, nem-e. Mária országába, aki vinni akarta valamire, Braziliátúl Baracskáig iparkodott és szerzett főváltva, kivéve a sok állástalan diplomást feszt, ki csak merengélt a pesti romkocsmák félhomályába. Ahelett, hogy béállt vón rakodónak meg soffőrnek, netán szervezett kikőcsönződés keretibe huszas truppokba elment vón meggyet szedni ahhó, aki iparkodó es vót meg szerző es, de mán allig bírta a roppant drága rabokval az idénymunkát. Eccő a kerál reaébredett, hogy ügön szereti a cigánymeggyet, minek akkó vót a szezonyja, másutt es, de Agárdon különössen. Mikorra öszveszalatt keráli szájába a gondolat, hála sajátos észjárásának és gyors alkalmazkodásának, mán tutta es, mi a megoldás. Üstöllést meg kőne tekénteni egykomájának és frissen kinevezett kultuszállamtitkárjának a mezőgazdasági vállalkozását, minek keretibe szemlét kőne tartani a cigánymeggyültetvény bétakarétásán, hejszen gazda szemle hizlalja a jószágot, ha gyümőcs es. L. Simon László uram kapott a ragyogó megtisztöltetésen, hejszen tutta, mit jelent az ű kistérséginek a személyes fővirágozásának egy ilyen vizit. Hanem hivatalos vóna-e az aktus vagy magán, kedves bátyám, kérdte a több lábon álló kultúrmunkás, mán csak avégett, mi legyen a tónus úgy a Kerálpárt, mind a Saját honlaptyán. Hogy ódott-e s baráti. Ódott hát, monta a kerál, ölég lesz, ha kedves családtagjaidval és a település pógármesterivel együtt fogadol, hejszen panyókára vetvel gyövök, magánkerálként, má ha nem vagyok alkalmatlan. De szerencsére nem vót az, le es ért baj vagy dugó nékül a birtokra, hun az ösmerkedés percei után elébb az L. Simon pincészet jó hangulatú megtekéntése lött napirendre véve, majd a fönnforgó meggyesbe látogatván a kerál szabálhont elbeszélgetett az állandó és alkalmi munkavállalókval. Ha mán e két magyar úr, a főd szerelmesei amúgy es ott vótak a terepen, az eggyik azt a magán­indétványt tette, ugyan kerüljenek az ű csemegeszőlő dűlője fele, oszt ellenőrizzék kicsinyég az eppen ződmunkát és gyomlálást végző dógozóknak, a Baracskai Büntetés-végrehajtási Intézet elítéltjeinek munkavégzésit. Úgy es tettek, bétértek oda kettesbe, minek előtte L. Simon, mint gazda a gazdának, előadta, hogy az ű képviselőségitül ez a rab-dolog mélyen független, mindig es avvót. Indokai a következők: ócsó idénymunkás drágáér sincs, ócsó rab meg van, amíg van. Mongyuk ménküdrága, hejszen még az állami fegyőrt es néki, a szegén magánfődbirtokosnak köll megfüzetnie, de ha tízsző illen drága vóna, Petőfi kolegával szólva, akkó es a rabokat választaná, ha má „ez a kérdés”, aki nem hiszi, válasszon jobbat.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék c. sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Magyar vezetők jó magyar emberekkel és rossz magyar rabokkal elegyednek szóba, magyar határt járnak, magyar gabonát és magyar marhát néznek, magyar asztalnál falatoznak, magyar földet mívelnek

Nem fasiszta, nem antiszemita, nem, nem, nem

„A vér megtisztítja Európát. Európa népei a békének, a léleknek és az új szellemiségnek a jegyében összefognak és egymásra találnak. Teljes szívvel, teljes lélekkel akarjuk ezt a munkaközösséget vállalni. Éljen Hitler Adolf! Éljen Németország!” (Weimar, 1941. október 31.)
„Goebbels miniszter, ez a fiatal, ragyogó homlokú, egész lényével értelmet, zsenialitást sugárzó, rendkívüli kultúrájú, csendes szavú, mozdulataiban finom, de tetterős férfi belépik a Hotel Elefánt kerti termébe (…) az ebédnél közelebb jutok hozzá. Nem tudom, mások mit gondolnak, de bennem az a kérdés kavarog, azt szeretném kiolvasni belőle, hogy e csodálatos koponya mögött rejtőző, egész Európát, sőt, a világot tekintő nagyvonalú koncepcióban hol van az én hazám?“ (Keleti Újság, 1941. november 4.)
„Félre az útból a magyar lelkiségtől idegenkedőkkel! Azokkal, akik az úgynevezett humánum álorcájában a sajtó, az irodalom, a művészet, a lélek és a szellem területén olyan hosszú ideig büntetlenül pusztíthattak bennünket a saját hazánkban! Ennek a felfogásnak, ennek a levitézlett liberális zsidó hagyatéknak, ami sok jóhiszemű magyart is megfertőzött köztünk, ennek a burkolt propagandának a magyar életből el kell tűnnie!” (Országgyűlés, Budapest, 1942. november 20.)
A fentieket mind Nyirő Józseftől idéztük.
„Nyirő József nem volt háborús bűnös, nem volt fasiszta és nem volt antiszemita.” Ezt pedig Kövér László, az Országgyűlés elnöke írta a napokban Elie Wieselnek.

Kőccséget mán nem es köllött vetni, csak aratni

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy Matolcsy uramra reagyött a feritélhetnék. Bakarasznyit fölemelkedett a talajrú, bécsukott szemit a jövőbe merengette, oszt úgy. A Tündér Ilona országát feritélte, mi mást, ahogy kigyúlt metrómotorokval hasétott népek harcának zajló tengerin, fejsze se különben. Mán a magyarok történelmi középosztálya egy huszáros bébibumm keretibe teliszülte a Kárpátnagyhazát, ahont csak bőcsőnyi hel akadt a temérdek béruházástúl meg lovasszobortúl. Ettül a nemzet több, mint annyian lött, amennyien. Ami volumenit tekéntve nem vót ugyan nevekedés, de az ellenkezője se, stagnálás meg pláne nem, mer azt a magyar nem bírgya. Hanem avvót, ami! Ki mint él, úgy feritél. Kőccséget mán nem es köllött vetni, csak aratni, minden regisztrált munkamagyar kellően államosétva vót és vica versa. Az, kit a gerjedő hisztéria tán külhonba csábétott, mind hazatért, hogy a kerált majdan ne csalódás, hanem sok unoka vegye körül, inkluzíve Túró Rudi s Nemzeti Alaptanterv. A szólás szabadabb vót a madárnál, de nem ügön vót minek szóni, mire a száját kinyitta valamék, el es vót intézve nemzeti konzultácijóba a probléma. Mán kétfajta gyógyszere vót, úgy értvel, az Alaptörvényen küel, egy ződ meg egy piros, aszt szemelgette kifele a gyógyszerkasszábú, ha eppen beteg vót vóna, de ez nemügön fordút elő, mer csak nemzeti kistermelőtűl evett zőccségtudatosan, 40 kilométer sugarú körbe, ha eggyáltalába éhes vót. Az utolsó válságadó, kit alvásadónak híjtak, epp akkoriba lött a magyar életbűl részbe kivezetve, részbe nem. Helyibe az önkéntes jellegű ébredési díj lépett, mellyet csak annak köllött megfüzetni, ki a teremtőtül a mondott szógáltatást igénybe veszi. Nem es vót az adó, hanem legalább annyira „kapó”, hejszen oda es elvitte az elektronikát a Közgép, ahon tán hírit se hallották. S végre nemcsak a kerál vót fésztufész látótávolba, hanem a nép es, csendőronline. Abbul, mi a hídpézbűl, s kisöccsibűl, a dugódíjbúl fakadott, bé lett kamerázval minden magyar és küssebbségi hálószoba nyoszolyányi bontásba, hezzá még szervizölte es a Közgép a rendszert, s értékölte kifele, tárulta, ha probléma támatt. De nem támatt, mer füzethette az ébredő magyar az ágya melletti magánterületfelügyelőnek eppúgy, mint mobilon vagy trafikba, ha vót trafik nékije otthun. Avvót a lényeg, hogy lerendezés nékül az uccára ki nem léphetett, mer vót egy kieresztő rendszer, amit a béeresztő rendszervel együtt, epp az a Közgép telepített, ki a faragott hídpéz-szedő mobilkapuk állétásával szerzett szép és nemzetközi gyakorlatot kártyás és kes-nyugdíjas kivitelbe. Aki nem hiszi, sohse szűnő álmába ússza át a Dunát. 


Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Váncsa István: A két géniusz

A tündérmesének a valósághoz semmi köze nincs. Az idősebbek számára, akik még olvastak meséket, ez magától értetődik, a fiatalabbaknak kevésbé, így aztán nem csoda, hogy nemzetgazdasági miniszterünk világsikert aratott tévéinterjúját a honi közvélemény értetlenkedéssel fogadta, az általa mondottakat pedig boldog-boldogtalan összeveti a magyar gazdaság aktuális helyzetére vonatkozó adatokkal, aztán diadalittasan mutatja ki, hogy még csak nem is hasonlítanak. Pedig Matolcsy nem a valóságról beszélt, hiszen arról neki fogalma sincs, hanem a létezésnek amaz elfátyolozott dimenzióiról, melyeket csak ők ketten látnak, a két géniusz.

Azt mondta, hogy a magyar tündérmese egy éven belül sikerre fog vezetni, és ezt joggal mondta, hiszen a tündérmesének épp az a lényege, hogy a csoda lehetséges. Jánoska a sárkánynak mind a huszonnégy fejét levágja, a királylányt lehozza a fáról, összeházasodnak, ő lesz a király.

Hogy utána mi következik, arra keserves történelmi tapasztalataink birtokában gondolni se merünk, maradunk a tündérmeséknél, melyek a Nemzeti Együttműködés Rendszerén belül mind fontosabb szerepet kapnak, hiszen „a mesehallgatókat a mindennapi életből […] átviszik a költői igazságszolgáltatást biztosító mesék birodalmába. Ahol […] a jóság, az igazság – amely főleg az elnyomottak, a szegények igazsága – mindig győz” – írja a nyolckötetes Magyar néprajz (Akadémiai Kiadó, 1988–2002).

Mármost elnyomottak és szegények mifelénk egyre többen vannak, és ha a Nemzeti Ügyek Kormánya Isten segedelmével sokáig a nyakunkon marad, számuk exponenciális ütemben nő tovább. Jár nekik a költői igazságszolgáltatás, továbbá a remény egy boldogabb jövendőben, ahol a jóság és az igazság mindig győzni fog. Matolcsy ezzel a reménnyel most a világ proletárjait en bloc kívánta megajándékozni, ezért avval indított, hogy Magyarországon vége a válságnak, majd innen egyenes vonalban jutott el addig, hogy országunk záros határidőn belül a világ közepe és vezérlő csillaga leend.

Némelyek, miután ezt a történelmi jelentőségű megnyilatkozást a CNN-en végignézve örök életükre Matolcsy-fanná váltak, annak a véleményüknek adnak hangot, hogy ami ebben az interjúban elhangzott, azt senki emberi lény, még a fékezhetetlen elméjű nemzetgazdasági miniszter sem gondolhatja komolyan. Mások, bízván az összebomlott ész határtalan lehetőségeiben, akként vélekednek, hogy igenis gondolhatja.

A probléma az, hogy mindkét álláspont abszurd konklúzióra vezet. Ha nem őszintén mondta, amit mondott, hanem azért, hogy evvel Mária országának szent céljait szolgálja, akkor a Nemzeti Együttműködés Rendszerének nyilvánvalóan eminens érdeke fűződik ahhoz, hogy nemzetgazdasági miniszterünk totálisan megkergült szubjektumként domborítson az egész világ előtt. Józan ésszel ezt nehéz belátni, bár annyit azért tegyünk hozzá, hogy normálisabb államoknak nemzetgazdasági miniszterük eleve nincs is. A „Minister of National Economy” kifejezésre keresve Magyarországon kívül Görögország, Kazahsztán, Kongó, Omán, Palesztina és Szaúd-Arábia neve jön elő, s ez azért talán mond valamit. A másik vélekedés szerint miniszterelnökünk jobbkeze csakugyan elhiszi, amit összehord, vagyis tényleg olyan, amilyennek látszik, csakhogy akkor az őt szabadon eresztő főnök mentális állapota is aggodalomra adhatna okot. Erre amúgy elég sok közismert jel mutat, ámde azok sehogy se magyarázzák mindazt, ami az elmúlt két esztendőben Magyarországon végbement. Konkrétan tehát azt, hogy a két géniusz az EU egyik tagállamát politikai-gazdasági cunamiként tarolta le, államformáját köztársaságról közgépre változtatta, olyan hatalmat ragadott magához, melyhez hasonlóról a római császárok legfeljebb álmodhattak, és tette mindezt higgadtan, tervszerűen, végiggondoltan, noch dazu Európa közepén. Mellesleg nagyszüleink népi hősként csodálták Hamrák Jánost, aki 1909-ben fényes nappal, a rendőrség szeme láttára ellopta a Rottenbiller utca teljes kövezetét, akkor mi hogyne csodálnánk a két géniuszt, akik egy komplett országot loptak el úgy, hogy a műveletet élő adásban követhette az egész világ.

Valójában tehát a két vélekedés (nem gondolta komolyan, illetve komolyan gondolta) egyike sem igazolható, viszont Arisztotelész óta tudjuk, hogy két egymást tagadó állítás nem lehet egyszerre hamis, már amennyiben a formális logika talaján maradunk. De mért is maradnánk, amikor épp a két géniusz példája mutatja, hogy az emberi elme jóval többre képes, és ezt a tudomány se cáfolja meg. Május 31-én a World Science Festival keretében volt egy interdiszciplináris beszélgetés három tudós részvételével, egyikük klinikai pszichológus, a másik neurobiológus, a harmadik a mentális egészséggel foglalkozó jog professzora, s ami a legfontosabb, maguk is érintettek, magyarán bolondok mind a hárman.

Azt mondták, hogy a pszichotikus elme nem rostálja meg az ingereket, mint az egészségeseké, ennélfogva a mentálisan sérült személy meglátja azokat a laza összefüggéseket, amelyeket a normális elme nem tudatosít, végeredményben pedig képes arra, hogy egymást kölcsönösen kizáró tartalmakat fogadjon el egyidejűleg. Az irracionális ősködnek a tudatba nyomulása persze bomlasztó, sőt pusztító hatású, egyszersmind azonban hallatlanul inspiráló is, mondja a három szakértő, ezért van az, hogy a bolond zseni, a zseni pedig bolond. Mi ehhez még hozzátennénk, hogy azért a bolond többnyire bolond, és csak a legritkább esetben zseni, ám ez részletkérdés. A lényeg a föntebb hangsúlyozott mondatban rejlik, mely szerint a géniusz elméje általában (a két géniuszé pedig különösen) képes egymást kölcsönösen kizáró tartalmakat egyidejűleg elfogadni, és minthogy ex falso sequitur quodlibet, tehát az ellentmondásból bármi levezethető, a géniusz rezzenetlen arccal mondhatja bele a CNN kamerájába – mondja is –, hogy az MNB száz százalékig független a kormánytól, de június végét követően még sokkal függetlenebb lesz, ezt ő így látja, így is van rendjén. A másik géniusz pedig mondhatja, hogy ő komolyan veszi az embereket, kíváncsi a véleményükre, és ha az előző nemzeti konzultációk alkalmával az állampolgárok nem álltak volna mögéje, akkor az ellenség talán már a parlamentben, de nemzetközi fórumokon mindenképp megakadályozta volna, hogy véghezvigye az a temérdek jótéteményt, amit így mégis abszolválhatott.

Mi csak annyit kérünk, hogy továbbra is évente rendezzék meg a hagyományos ópusztaszeri betyártoborzót, ami az elmúlt hétvégén oly nagy sikert aratott, legyen lányrablás, menyecskeszöktetés, deresre húzás, fosztogatás, lótolvajlás és minden egyéb, amivel Európa kultúráját gazdagítottuk. Még néhány év, és egyebünk úgyse marad.

Az Élet és Irodalom 2012. június 15-ei számából

1988. június 16.

Nagy Imre és társai kivégzésének 30. évfordulóján a demokratikus ellenzék megemlékezést, ill. tüntetést rendezett a Batthyány-örökmécsesnél, majd a Televízió székházánál.
A videofelvételeken Tamás Gáspár Miklós és Kis János beszél, és többek között Orbán Viktor, Elek István, Mécs Imre látható. Valamint sok-sok rendőr.  
A felsoroltak közül ma már csak a rendőrök mutatkoznak egymás társaságában.

Viktor Emmándöfi kerál

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a magyarok országába béfellegzett a szociális demagógiának, de addigalé, hogy mán öszve s vissza négymilliójan éltek a „létminimum” alatt, de az es, epp, hogy nem maximum vót, mer tévézgetni Erzsébet-utalványbúl azér nem harakiri! Allehet, hogy fődbérletre nem telik, de ahhó teljesétmény es kő, hékám, nem csak okossat tojás! Vót mélyszegénység es, nem monta senki, hogy nem vót, csak a tévé, de abba a halmozott életvitel, meg a kriminogenetika taszajtotta azt, aki meg es érdemőte. Hanem a moralitást az adta, aki bódogút a maga erejibűl, s a maga hoszta törvények keretibe elbérelte meg elvette, ami az üvé. Há millen csatár az, aki nem akar gólt lűni, ha kaput lát, küsebbet vagy nagyobbat? No, pattogott es a magyar lapda, Adides&Kuss, azki nem elkocsmázta, nem eltőzsdézte, az szorgosan pályázott égre-fődre. S ha vót es néki két társasházi lakása a messzi Svábhegyen, csak köllött gondúljon az öreg napjaira családi összefogásval. Ebbű a paradigmábú mán a kerál se akart kimaradni, nem es tehette vón, hejszen a pártval a népvel eggy vót az útja. Elnénónénózott az édes­aptyáhó a falujába, s ekép szólott néki a fuszulykaleves fölött: Apámuram, vóna-e valami csöndes, 13 hektáros, 5 műemléképületbűl álló majorság, mongyuk ahejt, de a kellős közepibe, hun a családi fődjeink feküsznek szorgos termelőgazdák lévén feleségemestül, azki nyócvan hektáron gazdálkodik szabad idejibe, evvel is jutval ötrűl a hatra nő lévire? Eppen vóna fijamuram, Viktor Emmándöfi, felelte bizalmason, s a kerálfinevin híjva őtöt az apjaura. Ott vóna a József főhercegé, de pont ahun áhétani tecced, búzakalászkáeftétűl ővedzve. Ajjó lesz, biccentett a kerál, a Józsefé, ki legalább rokon, ha csak főherceg vót es, legalább a családba marad, aminek ott es köll maradni. Na, abba a hejbe tett követte a fiúi ábrándozást. Csudák csudája, eppen eladó vót a mondott ingatlan, merő véletlenségbű Mészáros pógármester s főtiszttartó uram bérleménye, ki holmi gépeköt tartott e telephellyen, semmi mást. Megmonta, ott építkezés nem zajlik, csak annyi, amennyi műemlékileg muszájn, új szint, tetőtér, trónterem, ilesmi, ami nem jelenti azt, hogy a kerál ott es fogna vón lakni, hejszen van annak tartós használatra annyi, hogy három tenger mossa. Ha meg ennek ellenire, ókor-ókor béköltözik kicsikét, hisz az üvé, s megkéri Mészáros uramat, ne zajolkodgyék a mély- és magasépítő futballkombájnjaival, az mér baj mán ebbe az irígyvert magyar hazába? Há millen erkölcsi törvény, milyen minoritás tiltsa, hogy egy apa, ha kétharmadbú állanak a csillagok, uradalmat vegyen a fiának? Semmilyen! Aki nem hiszi, nízzen átal az üvegen, s nyalja meg.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Szőcs el

Fotó: Hajdú D. András


A hajdani jó költőből igen rossz államtitkár lett. (Lásd például itt meg itt.) Utódjává egy hajdani rossz költőt neveznek ki. A formális logika szerint tehát most reménykedjünk! 
(De azért ne nagyon.)

Mohók és tahók

– ezzel jellemezte Parti Nagy Lajos a két éve regnálókat a ma délutáni beszélgetésen az Örkény könyvesboltban. És persze fel is olvasott néhányat azokból a zseniális Magyar mesékből, amelyek több mint egy éve hétről hétre olvashatók ebben a blogban is itt.

Tán igaz se vót

Egyszer volt, hol nem volt, vót eccő eggy zongoraművész, zeneszerző s karmester, a legnagyobbak közül való, kik tán nem tolongottak, de vóni még vótak a győzedelmessen kivéreztetett magyar kultúrába. Ez a nagy zenész hírit vette, hogy néki a kerál nagy kitűntetést kéván adományozni, mer a nemzeti lövészárokbétemetés jegyibe esmég főtámasztották a Corvin-lánc hánkódó, de szép gondolatját. Eccő má fő vót támasztval, csak visszagyöttek a komenisták, kik rihtiglen megpuccsóták, s nyóc évre főd alá kénszerétették, a nemzetvel s tisztőtt kerálával egyetembe. De ennek vége lett ezer évre! Mán a centrális erőtér szerént le vót rendezve a nemzeti kultúra, le az oktatás, ki vót igazétva a torz szibarita tanterv, s mán derűs méltóságval hazai fődbe lett átalsegétve Nyírő József es, a nemzet e fájó adóssága. Hála a magyarok isteninek, maga a Lánc alapétója es keszte bétölteni a helet, mit néki sikeres Hadúr, s Országgyarapéttó lévire az utókor nem múló tisztelete kijelölt. Na, Kocsis Zoltán erőst teprenkedett, vót es min, ennek utánna pedig szükségesnek érezte megosztani a szélesebb közönségvel nehány odavonatkozó gondolatját. E kitűntetést bízvást elfogadhatná, mondotta, ha az nem vóna a Horthy-korszak restaurációjára erányuló kísérlet része. De minthogy az, ű természetesen nem veheti átal, antúl inkáb, mer nem akar politikai felhangoktú se mentes polémijáknak táptalaja lenni. Ellenbe szeretné főhíni a figyelmet rea, hogy 2012-be az illen próbálkozások időszerűtlenek, értelmetlenek és nevetségesek, horibile éles ellentétbe állanak Hunyadi Mátyás haladó szellemivel. Epp ezér ű a túlnyomó többség, a magikot normálisnak nevező embertársai nevibe nem veszi átal a Láncot. Azok nevibe nem, kiknek elegök van a kenyeret sohse helettesítő cirkuszokbúl, a mundér becsületinek védelmibűl, a demagógiábúl, az önjelölt messiások handabandájibúl, a mindennapi gyűlölködésbűl, nemzeti kincseink illen-ollan előjelű kisajátétásábúl, a bűnbakkeresésbűl, meg a diktatórikus törekvésbűl. Végül, de nem utolsósorba, hogy es vehetne átal egy ollan kitűntetést, amibűl az első keresztény-centrális erőtér idejin Bartóknak és Kodálynak csak az apraja, a koszorú jutott? Sehogy. Hiszi továbbá, hogy e döntésivel hezzájárul a társadalmi összefogáshó, egy toleránts, de avval vissza nem élő ország fölépítésihő, hon a fiatal nem akar elvándoróni, a középkorú nem mond le az álmairúl, az idős penig hezzájut a ledógozott élete jól megérdemelt jutalmáhó. No, e gondolatok az MTI segítségivel rögvest meg es jelentek, de nem ügön tűszte őköt a kalaptyára semellik fertály. Hanem csönd vót. Tán igaz se vót.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Holnapra megforgatjuk az egész világot

Fotó: Melis András

Úri muri, avagy Futbólia 2.

 

Fotó: Kallus László

A témába vágó fotósorozatot lásd még itt.

Öléggé nyálbő napok vótak vón ezek

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy pünkösd táján, a Szentlélek kiáradásakor esmég sokat halatt előre a nemzeti rendszer együttműködése, ennenmagával es, az elszakétott külhonjával es, ha ugyan vót még mit haladoznia. A kerálpárt kereszténydemokrata férfiökle akép áradott ki, hogy a szeretet és Harrach Péter erejivel, elvi alapon izzé-porrá zúszta az „abortusz-tabletta” névön elhíresült nemzetpusztétó áfijomot. Fogyassza azt csak melegjogostú a nyugat köcsöge, ha arra van gusztusa! Mer arra még a nemzet nem érett meg vón szavazatoptimalizálási szempontbú, hogy ne legyen vón abortusz, de arra mán ügön érett vót, hogy az abortuszjával minné jobban szenvedjen meg a reavetemedő asszondelikvencs. Nyíjjon, na! Hejszen Jézus urunk se vót tablettás a keresztfán, mán bocsánat! Akó meg ne tablettázzon a sok elmagdolnásodott némber two se, ódalborda létire, ha eccő kaparókanál es van a világon. Na, ilenkép a magzati élet meg vót mentve feszt, vót es mire megszületni, mókára, kacagásra, szoborgyalázásra. Ekkó lött, hogy bezonos D. Péter tettin, ki vót olyan útszéli balkretén, hogy leveresföstékezett eggy Horthy szobrot, bezonos I. Béla útszéli jobbkretén akkorán főháborodott, hogy zsidó relációba föliratozott nehány emlékművet, fogatfogér alapon. Eggy Mocskoszsidók ide, egy Dunábalövünktiktetek oda, egy Judenraus amoda, avval máris állott a jajvékszívűek bálja. Mer mindég áll, ha a magyartúl nincs hátrébbacska lépve a kígyótojásos agarakval, mire föl ollyat tesz, ami heles ugyan, de nem okos, oszt máris reavernek egy rongálásval súlyosbétott föstékvel való visszaélést, mikép D. Péterre es. Zagyva György Gyula honatya allig győszte lepiszlicsárézni derék nyilastársa cselekedetit, viszontag megmonta, az övéivel egyetembe köpik vót rea, hogy ki mit gondul erről a kis föstékrűl. Öléggé nyálbő napok vótak vón ezek, reaköpdösősök, mer bezonos Kövér László, a romániai Magyar Pógári Párt tiszteletbéli elnöke ezenközbe a románok érzékenységire köpött, mikó a magyar országgyűlés pénzibű s nemes furfangjával Nyírő József magyar kötelező óvasmány urnáját elturnéztatta a győzelemre rendőt Székelyfődre, azkinek lám, ollyan fija van, hogy még a gyönge hammától es félnek a félők. Mer lehet, hogy nevezett író némel maceszgéber tények, meg „körök” szerént erőst „nyilas” vót, ha az netán baj vóna lenni, de egy ollyan irodalombarát, ki civilbe a magyar parlamentnek es elnöke, nagyon es széjjel bírgya választani az elméjibe az irodalmat meg a politikát. Szemben az olájval, kinek úgy kell lenyomni a torkán taxival, had óvasson, reafér, amíg ki nem hal.


Parti Nagy Lajos Magyar mesék sorozatának mai darabja az ÉS-ben