Váncsa István: A két géniusz

A tündérmesének a valósághoz semmi köze nincs. Az idősebbek számára, akik még olvastak meséket, ez magától értetődik, a fiatalabbaknak kevésbé, így aztán nem csoda, hogy nemzetgazdasági miniszterünk világsikert aratott tévéinterjúját a honi közvélemény értetlenkedéssel fogadta, az általa mondottakat pedig boldog-boldogtalan összeveti a magyar gazdaság aktuális helyzetére vonatkozó adatokkal, aztán diadalittasan mutatja ki, hogy még csak nem is hasonlítanak. Pedig Matolcsy nem a valóságról beszélt, hiszen arról neki fogalma sincs, hanem a létezésnek amaz elfátyolozott dimenzióiról, melyeket csak ők ketten látnak, a két géniusz.

Azt mondta, hogy a magyar tündérmese egy éven belül sikerre fog vezetni, és ezt joggal mondta, hiszen a tündérmesének épp az a lényege, hogy a csoda lehetséges. Jánoska a sárkánynak mind a huszonnégy fejét levágja, a királylányt lehozza a fáról, összeházasodnak, ő lesz a király.

Hogy utána mi következik, arra keserves történelmi tapasztalataink birtokában gondolni se merünk, maradunk a tündérmeséknél, melyek a Nemzeti Együttműködés Rendszerén belül mind fontosabb szerepet kapnak, hiszen „a mesehallgatókat a mindennapi életből […] átviszik a költői igazságszolgáltatást biztosító mesék birodalmába. Ahol […] a jóság, az igazság – amely főleg az elnyomottak, a szegények igazsága – mindig győz” – írja a nyolckötetes Magyar néprajz (Akadémiai Kiadó, 1988–2002).

Mármost elnyomottak és szegények mifelénk egyre többen vannak, és ha a Nemzeti Ügyek Kormánya Isten segedelmével sokáig a nyakunkon marad, számuk exponenciális ütemben nő tovább. Jár nekik a költői igazságszolgáltatás, továbbá a remény egy boldogabb jövendőben, ahol a jóság és az igazság mindig győzni fog. Matolcsy ezzel a reménnyel most a világ proletárjait en bloc kívánta megajándékozni, ezért avval indított, hogy Magyarországon vége a válságnak, majd innen egyenes vonalban jutott el addig, hogy országunk záros határidőn belül a világ közepe és vezérlő csillaga leend.

Némelyek, miután ezt a történelmi jelentőségű megnyilatkozást a CNN-en végignézve örök életükre Matolcsy-fanná váltak, annak a véleményüknek adnak hangot, hogy ami ebben az interjúban elhangzott, azt senki emberi lény, még a fékezhetetlen elméjű nemzetgazdasági miniszter sem gondolhatja komolyan. Mások, bízván az összebomlott ész határtalan lehetőségeiben, akként vélekednek, hogy igenis gondolhatja.

A probléma az, hogy mindkét álláspont abszurd konklúzióra vezet. Ha nem őszintén mondta, amit mondott, hanem azért, hogy evvel Mária országának szent céljait szolgálja, akkor a Nemzeti Együttműködés Rendszerének nyilvánvalóan eminens érdeke fűződik ahhoz, hogy nemzetgazdasági miniszterünk totálisan megkergült szubjektumként domborítson az egész világ előtt. Józan ésszel ezt nehéz belátni, bár annyit azért tegyünk hozzá, hogy normálisabb államoknak nemzetgazdasági miniszterük eleve nincs is. A „Minister of National Economy” kifejezésre keresve Magyarországon kívül Görögország, Kazahsztán, Kongó, Omán, Palesztina és Szaúd-Arábia neve jön elő, s ez azért talán mond valamit. A másik vélekedés szerint miniszterelnökünk jobbkeze csakugyan elhiszi, amit összehord, vagyis tényleg olyan, amilyennek látszik, csakhogy akkor az őt szabadon eresztő főnök mentális állapota is aggodalomra adhatna okot. Erre amúgy elég sok közismert jel mutat, ámde azok sehogy se magyarázzák mindazt, ami az elmúlt két esztendőben Magyarországon végbement. Konkrétan tehát azt, hogy a két géniusz az EU egyik tagállamát politikai-gazdasági cunamiként tarolta le, államformáját köztársaságról közgépre változtatta, olyan hatalmat ragadott magához, melyhez hasonlóról a római császárok legfeljebb álmodhattak, és tette mindezt higgadtan, tervszerűen, végiggondoltan, noch dazu Európa közepén. Mellesleg nagyszüleink népi hősként csodálták Hamrák Jánost, aki 1909-ben fényes nappal, a rendőrség szeme láttára ellopta a Rottenbiller utca teljes kövezetét, akkor mi hogyne csodálnánk a két géniuszt, akik egy komplett országot loptak el úgy, hogy a műveletet élő adásban követhette az egész világ.

Valójában tehát a két vélekedés (nem gondolta komolyan, illetve komolyan gondolta) egyike sem igazolható, viszont Arisztotelész óta tudjuk, hogy két egymást tagadó állítás nem lehet egyszerre hamis, már amennyiben a formális logika talaján maradunk. De mért is maradnánk, amikor épp a két géniusz példája mutatja, hogy az emberi elme jóval többre képes, és ezt a tudomány se cáfolja meg. Május 31-én a World Science Festival keretében volt egy interdiszciplináris beszélgetés három tudós részvételével, egyikük klinikai pszichológus, a másik neurobiológus, a harmadik a mentális egészséggel foglalkozó jog professzora, s ami a legfontosabb, maguk is érintettek, magyarán bolondok mind a hárman.

Azt mondták, hogy a pszichotikus elme nem rostálja meg az ingereket, mint az egészségeseké, ennélfogva a mentálisan sérült személy meglátja azokat a laza összefüggéseket, amelyeket a normális elme nem tudatosít, végeredményben pedig képes arra, hogy egymást kölcsönösen kizáró tartalmakat fogadjon el egyidejűleg. Az irracionális ősködnek a tudatba nyomulása persze bomlasztó, sőt pusztító hatású, egyszersmind azonban hallatlanul inspiráló is, mondja a három szakértő, ezért van az, hogy a bolond zseni, a zseni pedig bolond. Mi ehhez még hozzátennénk, hogy azért a bolond többnyire bolond, és csak a legritkább esetben zseni, ám ez részletkérdés. A lényeg a föntebb hangsúlyozott mondatban rejlik, mely szerint a géniusz elméje általában (a két géniuszé pedig különösen) képes egymást kölcsönösen kizáró tartalmakat egyidejűleg elfogadni, és minthogy ex falso sequitur quodlibet, tehát az ellentmondásból bármi levezethető, a géniusz rezzenetlen arccal mondhatja bele a CNN kamerájába – mondja is –, hogy az MNB száz százalékig független a kormánytól, de június végét követően még sokkal függetlenebb lesz, ezt ő így látja, így is van rendjén. A másik géniusz pedig mondhatja, hogy ő komolyan veszi az embereket, kíváncsi a véleményükre, és ha az előző nemzeti konzultációk alkalmával az állampolgárok nem álltak volna mögéje, akkor az ellenség talán már a parlamentben, de nemzetközi fórumokon mindenképp megakadályozta volna, hogy véghezvigye az a temérdek jótéteményt, amit így mégis abszolválhatott.

Mi csak annyit kérünk, hogy továbbra is évente rendezzék meg a hagyományos ópusztaszeri betyártoborzót, ami az elmúlt hétvégén oly nagy sikert aratott, legyen lányrablás, menyecskeszöktetés, deresre húzás, fosztogatás, lótolvajlás és minden egyéb, amivel Európa kultúráját gazdagítottuk. Még néhány év, és egyebünk úgyse marad.

Az Élet és Irodalom 2012. június 15-ei számából