Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a Fennvalók kegyes akaratjábúl vége szakadott az Úr 2012edik esztendejinek. Nem elébb s nem utóbb, mint máskó, penig bé es írathatták vón az alaptörvényökbe, hogy múlt év kilenc évig tart, vagy a világ végeig tart, de nem tették, mer az egymás eránti szeretet és jóakarat mellett a mértéktartás vót a legnagyobb erényök. Arrú nem es beszéve, hogy az elrugaszkodás éve vót ez nékijök, s nem a valóságtúl, hanem ellenkezőleg. A Centrális Erőtér győzedelmes röppályáján egymást érték vót a fényes sikerek, Schmitt Pál méltóságval viselt mártérijomátú a dicsőséges regisztrácijón át az alsó- meg a fősőoktatás lerendezésig, de ollan matolcsinikus lendűletbe, hogy a szemit es kibökte annak, kinek szeme vót a látásra, lába a békemenetre, ami nemrég nyert el a kormánzótanácstúl eggy ügön magos civil kitüntetést. Miolta a magyarok egymás szerencséjinek vótak a kovácsai, szemben a többi embervel, ki csak a magáé, békemenetnek illen respektye sohse vót. Bayer Zsolt uram csak meglóbálta bikacsök gyanánt, hogy azt a fől-főldobott kövit a röghő kötöznivaló nyikhajának!, már iszkolt es haza az öszves dejáknak láccó bajkeverő az anyja bejglijébe. Üdeje es vót, hejszen mán a doktor Ötker tanácsára a keretszám kivezetése es bé lett vezetvel, mehetett tanúni mind, aki akart. S akit fővettek, tanúhatott es, amit a kerál akart, a kőtcségeken küel lényegibe ingyenér. Karácson innepin vastagon állt a rugaszkodók sora a budapesti Blaha Lujza téren, mint kalácsba a mák , majd a Dunáig lógott a korgósabb vége, de nem ám éhezve vagy valami, mer azt legföllebb csak úgy éreszte, már amellik bédőlt a szocijális demagógijának. Szilveszter éjjelén penig, ha vót es vóna probléma, tülkölt és durrogatott a magyar, hogy távol tarcsa az IMF-et és satöbbiket az újszülött esztendőtűl. Az eppen államosétott oskolájikbúl kiszaladtak a kis magyar pulyák, igenyesen a Lánchídra, hun spontánd eldanolták a nemzeti egyetértés Himnuszát. Még meg se vót idejök hűlni, mán megjelent a köz képernyőjin a kerál köztársasági elnöke. Véle vót a szép jelelője, a siketek és nagyothallók megbecsüléseképpen, kik csak akkó lettek vón jobban megbecsülve, ha Áder János mond es valamit a levegőn küel, mi a bajca alatt kitávozott. De nem evvót a lényeg, hanem hogy lélekben ű es beléfújjon a közös bőcsesség trombitájába, emmeg szípen sikerült. Ha vennénk egy nagy levegőt, kérdte a feszülten figyelő népet, vajjon az új esztendőben nem élhetnénk-e úgy, ahogy a himnuszunkban áll: „jókedvvel, bőséggel”. De erre a nép csak magába válaszót, hun nem köllött kisípóni. Ama Fülkére gondút, hogy csak szabaduljék bé oda mégeccer az életbe, lesz akkó nagy levegő, ha ugyan meg nem hal addig tetemös jódolgába.
Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése