2013. december 13.

Rezsi és forradalom

Közismert tény, hogy vezetőink mindegyike lángész, a kormánybiztosok meg különösen zseniálisak.
Közülük is kiemelkedik azonban Németh Szilárd biztos úr, aki emberpróbáló polgármesteri munkája mellett nap nap után elkápráztat bennünket a rezsitudományokban való jártasságával.
Az viszont talán még a széles rajongótáborát is meglepi, hogy mindezek mellett arra is futja idejéből és energiájából, hogy fővárosunk szépítését is szívén viselje, mégpedig tevőlegesen. Rájött, hogy a Szabadság tér nem méltó a nevére, ha nem áll ott mihamarabb egy 48-as emlékoszlop. De nem ám holmi a liberalizmus lélekfertőző mételyével átitatott, elfajzott modernkedés, hanem igazi művészet. Oroszlánokkal, allegorikus figurákkal, igazi hősök alakjaival - és persze realisztikusan megmintázva, mert azt értik csak a rezsicsökkentéstől amúgy folyamatosan boldog magyar emberek. A tetején hatalmas nőalak legyen, és ami a legfontosabb: legyen nagyon magas az oszlop, hiszen Magyarország jobban teljesít.
A biztos úr kivételesen remek ízlése elképesztő tárgyi tudással is párosul. Egy pillanat műve volt csak, hogy ráeszméljen: "De hiszen láttam is már a legmegfelelőbb szoborról készült rajzot a kassai Képes Újság egyik 1848. évi számában!" Nosza, nem habozott egy percet sem, és beadta javaslatát a Fővárosi Közgyűlésnek: a forradalom 170. évfordulójára (és a jövendő harmadik Orbán-kormány uralkodásának negyedik évfordulója megünnepléseként) állíttassék fel végre Marco Casagrande tervrajzban sem fennmaradt, soha meg nem valósult Szabadság-oszlopa.


S ha mindenki a világon elképedve nézi, hogy mit művelnek egy valaha normális, sőt rokonszenves országgal, hogy hová süllyesztik vissza nemcsak társadalmilag, hanem szellemileg is - az csak azt bizonyítja majd, hogy jó úton járunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Free counter and web stats