2013. december 14.

Rőzse (avagy a törvény előtt mindenki egyenlő)

Vizoviczki László és négy főrendőr társa ezentúl szabadlábon várhatja a tárgyalását, mert a Fővárosi Törvényszék túl drákói intézkedésnek tartotta az eddigi házi őrizetet. Érthető is, semmi sem indokolja, hogy bármilyen őrizetben legyenek, hiszen alig néhány százmilliós korrupciós ügyről van szó, amelynek társadalmi veszélyessége elenyésző.

Nem úgy, mint azé a szörnyű bűntényé, amely 8-án történt Nagykörűben. A police.hu jelentése szerint:

"A Szolnoki Rendőrkapitányság eljárást indított tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt egy nagykörűi lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a 35 éves férfi 2013. december 8-án 9 óra 55 perc körüli időben Nagykörű külterületén, a Tisza-gát partján lehullott faágakat gyűjtött össze és tulajdonított el. A helyszín közelében járőröző Készenléti Rendőrség munkatársai tetten érték a jogsértő férfit cselekménye közben. A nagykörűi lakost a rendőrök előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra, ahol meghallgatását követően őrizetbe vették."

Egyetlen bűnös sem menekülhet, az igazságszolgáltatás szigorúan, keményen és részrehajlás nélkül lesújt rá.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Free counter and web stats