2012. március 27.

„Szokatlanul nagy terjedelmű szövegazonos fordítás”

Ez az ügy már eddig is szégyenletes volt, piti és szánalmas. Mostantól undorító is.

Amikor a Semmelweis Egyetem rektora, Tulassay Tivadar, Orbán Viktortól kérdezi meg, hogy mi legyen a döntés; amikor a Semmelweis Egyetem négy oktatója – megérdemlik, hogy ide is leírjuk a nevüket: Tóth Miklós, Gombocz János, Kovács Etele, Rácz Károly – hajlandó bohócot csinálni önmagából, az egyeteméből és az egész magyar felsőoktatásból; és amikor mindezt megtehetik anélkül, hogy az általános megvetéstől kellene tartaniuk, sőt, talán még meg is könnyebbült a legtöbb ember, mondván: na ennek is vége végre – akkor tényleg nyugodtan elmondhatjuk: ez az ország reménytelen.

***

Update 29-én este: közben nagyot változott a helyzet.
"Illetékes helyen" másképp döntöttek, megadták a kilövési engedélyt, úgyhogy Tulassay rektor bejelentette: az egyetem szenátusa úgy döntött, megfosztják a doktori címétől Schmitt Pált. Az érintett a frankfurti repülőtér VIP-várójában értesült a hírről. Azt üzeni, hogy tanulmányozni fogja a döntés indoklását - szemmel láthatóan nem ismerte még fel, hogy selyemzsinórt kapott a főnökétől.

***

Azóta annyi minden történt az arcpirító Obersovszky-interjútól kezdve Schmitt újabb hazudozásain át Tulassay mai lemondásáig, hogy inkább nem is próbálok update-elni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Free counter and web stats