Nemzeti örökmozgó

Egyszer volt, hol nem volt, mán ujjé vót szervezvel a nemzet, csattogtak a kerekek, robogva vót a nemzeti sínen egy markáncs iránba, ameddig a kerál szeme ellát a jobbkezivel egyetembe. Izgágaság az persze vót, meg tüntetgetés, de ok reá az nem vót, és kész. Nem es értette a kancellária, mit gyakorógatnak ezek a jogaikon. Horibile olly szép őszt s hezzáillő szeptembert adott a népnek I. Fülkefor, hogy abba se fütteni nem köllött, se melegedni, ami valljuk be, két erős tétel a magyar emberek családi büdzséjébe, s most ezt a kedves fogyasztásukra fordéthatták, ami visszacsepegett a kincstárba, oszt újabb közmunka lett belüle izibe. Evvót a nemzeti örökmozgó. Durrogtak a startpisztolyok, futott a népnemzet százszámra, ki bozótirtani, ki a régi munkahelyire, ahun e fele pénzér es tette a dógát, s ügön igyekezett nem hezzányúlni a derékszíjáhó, ha csúszott vóna le néki a destruktív nadrágja. Megmondotta Giró Szász András, az apostoli keráli szóvivőség új dógozója, hogy azt esetleg lehet megszorításnak mondani, mikó a nemzet szűkebbre húzza az övit, de az ellenbe nem megszorítás, ha úgy dönt, hogy mastantól inkább nadrágtartót hord. Meg es lett izibe az egyéni képviselői indétvány, hogy eztán övhasználat áperté nem javallott, pláne derékszíj, ellenbe a nemzeti nadrágtartó nemcsak mélyen esztétikus, hanem szép es, munkahelteremtő es. Na, illyen üzletre, tízmillió nadrágtartóra még a karvalykülhon es főkapta az ofsor fejit, de hejába, a közbeszerzési pályázatot egy újdonásúj szőlész-kőbányász nemzeti vállalkozás nyerte jelentős fölényvel. No, annak a kerál odakölcsönzött százezer közmunkást, azok asztán varrták, szabták, ruganyétották az új nemzeti jelképet. Vót ott Bocskai-kompatibilis kutyabőrbül a főső középosztálynak, meg egyszerűbb az alsónak, vót rovásírott, vót szociális bérnadrágtartó, vót a Jobbik javaslatára lábbilincses a cigánybűnözés távlati kezelésire, fő nem sorolhatni azt a zsizsgő változatosságot, ami hatalmába kerítette a nemzeti piacot. Addig-addig, hogy egy, csak egy derékszíj maradott, magáé a kerálé. Na, azt föllógatták a Szent Korona mellé az ország házába, oszt nízték szervezetten, aki nem hiszi, essen le a nadrágja.
(Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja)

Színházosztás

Már nem kell sokat várni, hamarosan kinevezik Budaházy Györgyöt igazságügy-miniszterré, Tyirityán Zsoltot kisebbségügyi államtitkárrá - de már addig is örülhetünk annak, hogy Csurka István intendáns lesz Dörner György (lásd a képen) színházában, amelyet ma ajándékozott neki Tarlós István, és amely a Hátország nevet veszi majd fel, mert (és innen szó szerinti idézetek következnek Dörner György nyertesnek bizonyult pályaművének Művészeit [sic] koncepció című fejezetéből):

„Az Új Színházra adom be a pályázatom, mert ez van kiírva, de a színház nevét is megváltoztatnám, mert most hamis képzeteket kelt. Azt üzeni, hogy ami új, az mindjárt érték is. Ez pedig nem igaz. Ami csak azért új, hogy ezt hirdethesse magáról, az attól, különösen az elfajzott, beteges liberális hegemóniában lehet retrográd is, vagy talmi. [...] Hátország Színházra szeretném változtatni a firmát. A Hátország a szociálliberális iga alatt nyögő magyarságot jelképezi. Egy, az egész nemzet számára életbevágóan fontos visszafoglalási igenyt jelent be. Ennek a visszafoglalásnak egyik első, kicsi, de nem jeIentéktelen ütközete lehet ez a színház. A magyarság a hátországból, az elnyomott, háttérbe szorított, elhallgatott, félreszorított nemzeti értékeivel, Bornemisszáival. Csokonaijaival, de Németh Lászlóval és lllyésGyulával fel egészen a mai követőkig megindítja a visszafoglalást a liberális, pesti vicchullám, pénzcsinálás és újabban a szórakoztató liberális állam sokszor a bordélyházak szintjére süllyedt csomópontjai ellen. [...]
Ennek a Iiberális, szórakoztatóipari igényteIenségnek akar hadat üzenni a Hátország Színház, a magyar dráma színháza, amely visszatérést jelent a görög sorsszínházhoz, Aischylos és Sophoklész [sic] színházához. [...]
Ez a gondolatmenet Csurka Istváné, atyai barátomé. [...]
Ez tehát, ha hozzájutunk, beIeszóló színház Iesz, sok elIenséggel és csak lassan szaporodó barátokkal és küzdőtársakkal, mert ennek a színháznak első feladata az, hogy közönséget teremtsen magának. Ez a színház csak a közönségével együtt aIkotva képzelhető el. Nézőit az egész magyar hátországból, a nemzetállam gondolatát magukévá tett magyar emberekből kell összeszerveznie. Nevezhetnénk akár a Fényes SzeIek színházának is, ha a kommunista méteIy ezt a mozgaImat is nem járatta volna le és nem fordította voIna önmaga ellen. Egy igazságos földosztás ma is aktuális, egy igazságos színházosztás úgyszintén. [...]
Miután lényegében Budapestnek nincs nemzeti színháza, a feladatok egy részét feI kell vállaInia az Új Színháznak.”
A Munkatársaim, Nemzetközi kapcsolatok című fejezetből:

„Csurka lstván, a gondolat felvetője, koránál fogva (77) nem operatív dolgozó, hanem szellemi egybentartó, mondjuk intendáns, aki elsősorban a műveiveI akar jelen Ienni. A baráti viszony kötelez, de erre nézve, igazgatói egyszemélyi felelősségem fenntartása mellett megállapodást is kötünk.” [...]

"Meg kívánok állapodni a Köztársasági Elnöki Hivatallal, hogy a köztársasági elnök útjai során lehetőség legyen a programban valamely előadásunkkal szerepelni, ami nagyban kitágítaná a lehetőségeinket, és állami szintre emelné a magyar nemzeti dráma ügyét."

Ha Schmitt Pál a magyar nyelv mellett a magyar drámát is felkarolja, akkor Isten (valamint Dörner és Csurka) segedelmével tényleg hamarosan eljön a magyar szellemi Kánaán.

Sok érdekes olvasható még Dörner György pályázatában, amelyet az atlatszo.hu oldalon találtam.

Hívószavak

Bundula István interjút készített az e heti MaNcsban Kis Jánossal. A liberális filozófus ezúttal is lényegre törően, higgadtan, pontosan fogalmazott, képet adva a kormányzásról és az ország jelenlegi gazdasági és társadalmi helyzetéről.

Addig is, amíg fent lesz az interjú a Mancs.hun, legalább pár mondatot idézek belőle:

„Orbán [...] a céljait keresztező érdekek mögött legyőzendő ellenséget gyanít. Minden zavarja, ami közvetlen akaratérvényesítésének útjában áll. Ellenséget lát a tulajdon- és szerződésvédelem intézményeiben, a jogállam szabályaiban, a hatalmi fékekben és ellensúlyokban. Először a Fidesz szervezeti struktúráját igazította hozzá az ambícióihoz. Aztán a kormányzati struktúrát. Végül a közjogi berendezkedést. [...] az Orbán-kormány tagjai között nincsenek világosan kiosztva a hatáskörök. Bizantinus világ ez, ahol minden ügy a miniszterelnök kegyeiért való intrikálásban dől el.”

„Amióta a kormány népszerűsége hanyatlik, a kezdeményezés átkerült a Jobbikhoz. Ma már nem Orbán mondja meg Vonának, hogy meddig mehet el, hanem Vona mondja meg Orbánnak, hogy meddig kell elmennie. A rögzített árfolyamú végtörlesztés eszement ötletével a kormány nyilvánvalóan a Jobbik rohamait próbálja kivédeni. Ezt a háborúját Orbán azonban nem nyerheti meg. A Jobbik folyton emelni fogja a tétet, Orbán pedig kénytelen lesz kiszállni a licitből. Övé a kormányzás felelőssége: ha a gazdaság összeomlik, őt temeti maga alá. Megüzenheti a bankoknak, hogy a győzelemig folytatja ellenük a háborút, de kénytelen lesz tenni valamit, ha máshová viszik a pénzüket.”

„... a magyar politika - és ennek folytán a magyar gazdaság – elhúzódó válságából a jobb- és balközép történelmi megbékélése nélkül nem lehet kilábalni. [...] a populista, radikális retorikára fogékony Fidesz-szavazók megtalálják a hívószavakat a Jobbik tájékán, míg a szélsőjobbal szemben immunis Fidesz-szavazóknak jelenleg nincs hova fordulniuk hívószavakért. [...] A Fidesztől balra álló pártok mondanak jó dolgokat is, de aztán váratlanul beszállnak az olcsó populista licitbe, mintha semmit nem tanultak volna a 2002-2010 közötti időszak keserves tapasztalataiból. Az MSZP máig nem nézett szembe azzal, hogy a demokratikus jogállam elleni ’fülkeforradalmat’ a jogállami intézmények hosszan tartó eróziója előzte meg s hogy ebben neki is megvolt a szerepe. [...] a jelenlegi válságból csak olyan politika vezethet ki, amely a rendszerváltást nem megtagadja, hanem folytatja és beteljesíti.”

„Orbánt nemcsak a jobboldali radikalizmus talajáról lehet legyőzni, hanem a demokratikus jogállam és a piac törvényeit tiszteletben tartó gazdaságpolitika talajáról is. Nem áltathatjuk magunkat: nagyon sokba fog kerülni az országnak, hogy polgártársaink 53 százalékának a voksai 2010-ben szabad kezet biztosítottak Orbánnak a köztársasági alkotmány szétverésére és a gazdaság szétzilálására. A rombolás tovagyűrűző hatásait nem lehet egyetlen alkotmánykiigazítással helyrehozni. Hosszú ideig fogjuk fizetni az árat az élet minden területén: a közjog, a gazdaság, a társadalom, a kultúra világában.”

„A ’fülkeforradalom’ rémséges kalandja után a rendszerváltás eszméi újra egyszerű, könnyen érthető hívószavakba foglalhatók. Nincs jólét szabadság nélkül. Nincs létbiztonság jogbiztonság nélkül. Nincs jogbiztonság független bíráskodás nélkül. Nincs igazságosság törvényesség nélkül. Nincs demokrácia médiaszabadság nélkül.”

A kerál odakünn járt a vízen

Egyszer volt, hol nem volt, vót, hogy egy őszi reggel a kerál odakünn járt a vízen, szóvivője hátúszott mellette a törülőkendővel, hasán a laptopja. Epp leírta az ukászt, amit majd délelőtt bé köll szavasztatni a Kalaptörvénybe, hogy „a hajléktalan legyen tiszta, ápolt, rendelkezzen jövedelemvel, legyen saját lakása, ez esetbe jogosult satöbbi”. Ekkó a kerál tréfásan megcsippantotta két lábujjával a szóvivő orrát, és emigyen szólott. Te, Péter, erőszakos politikus vagyok én? Dehogyég, mondta a szóvivő, ezt visszautasítjuk. Hanemellenbe szeretel az erő nyelvin beszéni. Hájszen magyar szakos se vagyol, méges a magyarok nyelvin beszész. Na, erre gyött föl a nap. Van-é üres bőrönd a kincstárba, te Péter, zakatolt tovább az unortodox gondolat. Akad eppen, felelte a szóvivő. Mer máma es hiánzik a háborúhó ollan százmilliárdocska, azt öszve vóna jó szedni az egészségügybő meg az oktatásbó. A tett halála az okos tojás. Továbbá mostantúl a magyar nem beteg nemzet. Itt vagyok például én. Ha én nem vagyok beteg, mér beteg más? Ha meg beteg, oldja meg. Ne féljé, ha má úgyse lesz orvos, kétször meggondulja, lebetegszik-e illen gyógyszerár mellett. Arrúl nem es beszélve, eszt írjad föl, hogy háborúba hallgassanak a művészek! Szósz Matolcsynak, tegye le az adókulcscsomót, oszt elballagtok a Nemzeti Erőforráshó, elhozzátok, ami a kultúrára vóna, legalábbis a felét. Ami marad, mán úgyse elég semmire, azon veszünk futballistát. Fele ennyi színház, fele ennyi könyv, fele ennyi oskola. Méghozzá a nemzeti fele, vágta reá a szóvivő, oszt kikapaszkodott a partra. Naná, monta a kerál, továbbá aki a gyereket a munka világa helyett egyetemen akarja bölcsésztetni, az füzesse ki előre, meg utólag, ha a nemzeti diplomájával külhonba dezertálna. Ez a magyar jövő útja, nem a tandíj. Okosnak itt vagyok én. És még valami, emelte föl az ujját, hogy leállétsa az Aquagravita-programot. Mér van itt illen csönd reggel? Eztán a Hoffmann Rózsa minden reggel minden magyar gyereknek nulladik órába fölolvassa a János vitézt határon kiül és bévül, amíg meg nem halnak.

(Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja)

A magyarok kerála, I. Fülkefor reggeltül estvélig háboruba állott

Egyszer vót, hol nem vót, avvót, hogy a magyarok kerála, I. Fülkefor reggeltül estvélig háboruba állott. Ahun háború van, kerül ott ellenség es, amennyi köll a végső győzelemhő, melly mán a küszöbön vót. Mán egy hajszál híjján a Nemzeti Egyet Értés sok szép rendelkezésit bévezették a tesze-tosza Ejrópába, de mán Amerika es ide-ide pillantott enervált idegességibe, hogy elleshet-e valamit a körkörös országvédelembűl a bankárkorszak ellen, meg mindenki ellen, aki nem nyújcsa a kellő magyarságteljesítményt. Mán el volt döntve, hogy a magyarok lesznek Ejrópa termelésinek a motorja, ha majd a közmunka a csúcsra jár nettó negyvennyócezerér. Mán a jogállam es ki vót szignálva az ügyészségre, hogy rendezze le száz százalékra. Mán minden ember cepelt egy újjászervezési csomagot, csak akkó tette le, mikó megállott örvendeni, hogy máma se monta a nevit az adóhatóság, meg hogy őnéki millen egy tátos kerála van kedves munkatársaival egyetembe. Akkó es megállt, ha megjelent az udvari szóvivőc, oszt elmagyarázta, aki varangy azt állétja, hogy itt autokrácia vagyon, no, az a gyalogos meg a vonatos, horibile a buszvaljáró nemzettársaink becsületes többségit csapja arcul. Hogy ez megvót, fővette a csomagját a nép, oszt haladott. Egyik a yachtkikötőjibe, a másik a közmunkájára, mert vót ilyen es, olyan es, arányosan.Az egykúcsos nemzeti adózás már meghozta az első gyümölcsit, járt es a kabinet szüretrő szüretre, ment véle a közönsége, fogyasztottak élénken, megszorongatták egymás kezit. Más megszorítás nem es vót! Ennek dacárandó, gyűlt a békétlenség, mint a pormacska. Addig, hogy olyik méltatlan szabálosan magyarozott a magyar ellen a saját többségi hazájába. De annyira, hogy föl köllött állétani a Bocsánatkérő Széket a Dísz téren, tövisfábul, hazugságvizsgálóval. Azkit az Elnök hívatott a darutollas pardonyszógával, az abba a szúrásba letérdelt, kezit az Alaptörvényre helyezte Kerényi Imre rendezésibe, oszt bocsánatot kért. Ha vót Kossuth-díja, hozta magával, mer ha nem teccett az önkritika, azt vissza köllött szógáltatni. Ha meg teccett, kapott egy emléklapot, el ne felejcse, amíg meg nem hal.

(Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja)

Úgy emlegették az Alkotmánybíróságot, mintha vóna

Egyszer vót, hol nem vót, avvót, hogy a levelek még le se hulltak, mán meg volt mentvel a Zország, legalább a devizahiteles nemzettársak. Vót nekik három részük. Közbül derenducázott a versenyképes nemzeti középosztály, pénzivel az ablakba. Az alsó ötödinek jutott Ócsa, a fölső ötödinek a mégócsább, mondva lett, ha ki egybe visszafüzeti a hitelit hatósági áron, több millió forintokot es nyerhet a bóton, mentül jobban belé vót görnyedve a Gyurcsány-Sukoró féle karvalyhitel jármába befektetési célbul, antúl többet. Az egy aranykulcs mellé, ihol kapja a másikat. Meg a luxusáfát, ha keresletélénkítés céljábúl honi bótba venné a brillt, s nem Bécsbe vagy Szabadkán. No, még avvót a szerencse, hogy se a kormányba, se az udvarba ilyen személ nem akatt, hogy fővett volna ezt-azt, s most netán visszafüzetné a spórolt pénzibül. Meg lett ötletölve, hogy a kőccségit a szép állami ajándéknak állják a bankok, van mibül. Tényleg vót mibül, olyan voltak, mint a Sobri Jóska bárónéje, hogy nyóc brillje vót a két fülire, amire hogyne viszketne a magyar igazságérzete, márpedig ez mindent felülír, főleg a hat brillt, ami mén a kincstárba a kicsi véres kallantyújával. Ha hat füle nő, visszavásálhatja. Ennek ellenire a bankárfajta szipolyok béijedtek cefetül, brüsszeleztek, vágták a pofákot a pénzpiacval vállvetve, úgy emlegették az Alkotmánybíróságot, mintha vóna, nézték, hogy csúszik a forint fő-le a taknyán, mer még nem tutták, amit az eccerű nép tudott. Hogy nem azt köll nézni, amit beszél a kerál a genetikusan hazudatlan szájával, hanem azt köll nézni, amit csinál. Hogy röpül, mint a darázs átszervezésrűl átszervezésre a két kezivel, lényeg a lényeg, csak a degenerát Nyugat meg a szekértolói nézik azt, amit beszél, azok félnek csak, hogy holmi szófijátúl bédülne valami es. Ha meg bédül, gyön az országmentési akcióterv, igenyesen arra van, hogy mentsen a bédüléstül, amit okozott vót, és újra elölről, amíg meg nem hal a vízben.

(Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja.)

Kötcse: erő, derű, optimizmus

A képek tanúsága szerint Orbán szent jobbja épp gyengélkedik, úgyhogy most különösen szüksége van egy hatékony jobb kézre, illetve a Jobbkézre (aki a jobb kezében épp az adóemelésről szóló előterjesztést viszi miniszterelnök úr – sőt: Miniszterelnök Úr – részére).

Orbán: „Ignore what I say”

„Ne figyeljenek arra, amit a megválasztásomért mondok" [Pay no attention to what I say to get elected] - mondta a 2006-os önkormányzati választások előtt európai uniós nagyköveteknek az Ember, Aki Sohasem Hazudott.
Korábban, az az évi országgyűlési választások előtt pedig a kampányígéreteire utalva arra kérte az összehívott nagyvállalati vezetőket egy gyűlésen, hogy „hagyják figyelmen kívül, amit mondok".
Ennél jobb tanácsot ma sem adhatna – úgyhogy teljesítsük a kérését, mindannyian!

Diszkalkuliás gazdasági miniszter

„A kormány első olvasatban megtárgyalta és elfogadta a Magyar Köztársaság 2012. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslatról és a kapcsolódó kérdésekről szóló előterjesztést” – írta közleményében Szijjártó Péter a szerdai kormányülés után. Az [origo] viszont azt tudta meg ma, hogy csak pároldalas általános összefoglalót vitt a költségvetésről a kormány elé szerdán Matolcsy György, de a konkrét számok nem szerepeltek a dokumentumban. Sőt Matolcsy szóbeli beszámolójából sem derültek ki még a főbb számok sem, vagyis az, hogy mennyi bevétele lesz jövőre az államnak és mennyi pénzt oszt szét.
Íme, egy újabb nem ortodox módszer: költségvetés számok nélkül. Milyen kár, hogy nem előbb jutott ez eszükbe kétharmadéknak. Mennyivel jobb lenne például a húsvéti alkotmány - betűk nélkül.

Pecunia olet

Régi kedvencem, Hoffmann Rózsa - a következő nemzedékek elzombisításával megbízott államtitkár - a szokottnál is nagyobbat dobott tegnap:

Kedves Gyerekek!
Szeretettel köszöntelek Benneteket a 2011-12-es tanév kezdetén!
A nyáron Erdélyben jártam. Bizonyára sokan hallottatok már róla, hogy ott Böjte Csaba ferences atya – életeket mentve - több ezer árva, elhagyott, nagyon szegény gyereknek ad otthont, szeretetet, betevő falatot. Egyik otthona épp a magyarság évente megrendezett nagy búcsújárásának helyszínén, Csíksomlyón található. Évek óta gyűjti a gyerekeknek a ruhát, az élelmet, a tankönyvet, a játékot, s ők igen jó eredménnyel tanulnak, odaadással segítenek, járnak templomba, vesznek részt minden egyházi és magyar nemzeti ünnepen. A gyerekek örömét csak az árnyékolja be, hogy a ruhájuk, a cipőjük ahány, annyiféle, s igazából nincs is ünneplőjük: nem tudnak szép népviseletbe öltözni s úgy menni a templomba, az ünnepélyre, ahogy a többi odavalósi magyar gyerek.
Így kell-e ennek lennie? Csaba testvér imáit talán nem hallgatja meg a Jóisten? Dehogynem! Csak éppen most Titeket szólít meg: tegyetek jót! Támogassátok fejenként legalább 100-100 forintottal csíksomlyói nehéz sorsú társaitokat! Hogy az ünnepnapok alkalmával felvehessék a Tőletek ajándékba kapott székely ruhákat!
Tavaly ősszel a vörösiszap károsultjainak karácsonyi ajándékaira példás összefogást és segítőkészséget mutattatok: a 100 forintjaitokból akkor összegyűlt hatalmas összeg időben célba ért, s most is célba fog érni. Erre – a magamén kívül - Mádl Dalma asszonynak, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövetének, Magyarország egykori köztársasági elnöke feleségének a szava a biztosíték.
Kérjétek meg osztályfőnökötöket, igazgatótokat, hogy segítsen a pénz összegyűjtésében! Az iskolátoknak az összegyűjtött 100 forintokat október 31-ig a Katolikus Karitász 12011148-00124534-00800007 számlaszámra lehet átutalni, a közlemény rovatban feltüntetve, hogy „A csíksomlyói gyerekek népviseletére”. Az összegyűlt adományt a Katolikus Karitásszal együttműködve az Oktatásért Felelős Államtitkárság időben el fogja juttatni Csaba testvérhez.
Kezdjétek jótettel, segítségnyújtással az új tanévet! Örömteli gyűjtést, vidám, eredményes tanulást kívánunk minden tanulónak, diáknak:
Dr. Hoffmann Rózsa
oktatásért felelős államtitkár
Jó, tudom, ilyen pávabetiltós, alaptörvényasztalos időkben nem illik csodálkozni már semmin, de azért ezt az irományt mégsem lehet szó nélkül hagyni.

Ahogy Hoffmann Rózsa egy szintre helyezi a csíksomlyói gyerekek népviseletének ügyét a kolontári tragédiával, ahogy Böjte Csaba valóban önfeláldozó karitatív tevékenységét összemocskolja a saját álságos céljaival, az undorító, gyomorforgató.

Az Ellenzéki Kerekasztaltól AZ ALAPTÖRVÉNY ASZTALÁig

A jóindulatúak azt mondják, hogy azért jut minden napra valami feneketlen baromság, mert amíg ezen szörnyülködnek vagy röhögnek az emberek, addig nem veszik észre a szipolyt.
Szerintem pedig nem. Ezek nem előre megfontolt szándékkal, hanem maguktól, gyárilag ilyenek. Illetve nem gyárilag, mert némelyikük két évtizede még normális volt – fokozatosan dolgozták le magukat erre a színvonalra.
Orbán például a kilencvenes évek elején még valószínűleg szégyellte is magát, amikor elkezdett hazudozni és/vagy marhaságokat beszélni – mostanra viszont már hiszi is talán, amiket mond. A húsz évvel ezelőtti Kövér gyilkos iróniával semmisítette volna meg azt a politikust, aki csupa nagybetűs Alaptörvény Asztalát talál ki, meg az asztal gondozásáról és szolgálásáról (!) szóló feladatot szab ki az ország összes jegyzőjére – ma viszont kívánságra dedikálja az alaptörvényt az arra rászorulók számára.

Az államtitkári levél innen: Gépnarancs

Kétharmad

Szombat délben a 102-es buszon egy 60 körüli nő ÉS-t olvas. Nem éppen tipikus jelenet a XII. kerületben. Ráadásul nem egy hagyományos példány van a kezében, hanem kettőbe hajtott fénymásolat, a Páratlan oldal, nyilván a heti PNL-mesék egyike.

Szóval az ember már éppen megállapítaná: paradigmát vált a Hegyvidék – amikor kicsit tágít a fókuszon, és látja ám, hogy a hölgy előtti ülésen egy úr a Magyar Nemzetjébe temetkezik, a mögötte ülő idős férfi kezében pedig a Magyar Hírlap nevű sajtótermék, és időnként félhangosan kommentálja, amit olvas.

Helyreállt tehát a világ rendje: a kétharmad stabil.

Há mija a fasz a jogállam, ha nem ez?

Egyszer volt, hol nem volt, hogy nyár vót, hideg egy nyár, megfeszített, mer milyen legyék, ha benn áll a szájháborúba az ország a nyugatval, de bermudáig, isten svejci ofsoráig menően. „Ki a fasz az a nyugat?!!!" címmel kelet-körök horgadtak alulról jövőleg Tusványostul Brüsszelig, s má nagyon rezegtek a magyar emberek nyilai a levegőbe az ingerültségtül, hogy mit szólnak azok bele a jogállam lebontásába, ha nem ingük, csak a gatyázás. Há a mienké, ha leboncsuk, leboncsuk, maj csinálunk másikat, munkaalapút, hogy csudájára jár, aki béteszi ide a lábát, már ha béteheti, azt a lesrefutamodványi bírómajmolódását a sok kónnak, aki tömi a bendit, mer ez má így van, tudja azt a magyar nemzet. Há kijafasz az az amerikai meg német kormány, hogy abajtéroztába ne tekéntse a magyarok fődit jogállamnak? Há ne tekéntse, oszt kapja be melegen, má bocsánat. De azt az eu-teremtésit, há nem lássák, hogy folyik a megfeszített munka, köz és magán, hogy csak ezen az egy kurtacska nyáron ki lett dobval a közszolgálatbúl a férgese, mer a nép ezt akarta személ szerént? Meg gyünnek a szétválasztásval, na, mastan ehun van, meg lett törvénybe, hogy az állam szétválasztja az egyházakat, megmondja, mellik az, mellik nem, ne mán metodisták meg buddhisták, maj adják bé a tanaikat, plusz illeték, oszt a parlament, ha ráér, megszavazza kétharmadval, amennyibe méltóak rea. És az tán nem munka, hogy mire a levelek lehullnak, el lesz véve az egyetemektül az autonómia, egyrészt csakér, másrészt mer idegen szó, harmadrészt mer amit elveszünk, az a mienk? És az nem munka a nyugatnak, hogy hajszálon múlik a Gyurcsány bézárása, epp a törvény nincs meg hezzá, azt meg hozunk, vissza, előre, amerre köll. Há mija a fasz a jogállam, ha nem ez, hogy hozzuk a törvényt az egykulcsos nép nevibe, aki a víznek árja? Aki minket bírál, az a dolgozó népet bírálja, és el lesz mosval a maga cunamijával, akik viszontag mi vagyunk, mármint az árja, kedves egybegyűltek, amíg meg nem halnak.

(Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatából, a kép pedig Szikszai Károly Brigádnaplója, szintén a mai ÉS-ből)

Marabu

A jövő idő elkezdődött

Az ügy jobbik szereplője

Balázs József (Fidesz) azt mondta Juhász Oszkárnak (Jobbik) – szó szerinti idézet következik -: "Forrás oda megy ebben a térségben, akit én jóváhagyok. Akit nem hagyok jóvá, oda nem megy forrás.”
Most nem Balázs József nyelvi felkészültségén akarok szörnyülködni (elvégre miért is tudna jobban magyarul, mint a képviselőtársai, polgármestertársai, párttársai vagy épp voltt pártársa, az álamfő?), még csak nem is azon a bicskanyitogató dölyfön, ami a szavaiból árad - amúgy is többhetes történet ez már, mindenki ismeri -, hanem a sztori folytatása az igazán érdekes.
Juhász Oszkár, az újdonsült gyöngyöspatai polgármester ugyanis feljelentette Balázs Józsefet (Nagyréde polgármestere, országgyűlési képviselő és az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács tagja) ezek miatt a telefonon elhangzott szavak miatt, mert úgy vélte, hogy Balázs visszaél a funkciói nyújtotta lehetőségekkel, meg akarja vonni a törvény szerint járó támogatást Gyöngyöspatától, ezzel pedig bűncselekményt követ el. A Központi Nyomozó Főügyészség tegnap nyilvánosságra hozta, hogy elutasítja a feljelentést. Nem történt bűncselekmény, nemcsak azért, mert az ügyészség szerint nem állapítható meg, hogy Balázs József „milyen minőségében járt el” és „milyen konkrét támogatás” megvonását helyezte kilátásba, hanem azért sem, mert „a fenyegetés a jövőre vonatkozott”.
Tanulság: ha konfliktusunk támadna a haragosunkkal, vigyázzunk, ne azt mondjuk neki, hogy „Megöltelek, Lali!”, mert ez fenyegetésnek minősül, hanem azt, hogy „Megöllek, Lali!” vagy még inkább „Meg foglak ölni, Lali!” – mert ez a jövőre vonatkozik, és semmi baj vele.

A triumvirátus

Összejő, aki összetartozik. Tusnádfürdő, 2011.

Fotó: Túry Gergely

A média és a köz

Tegnap megkezdődött a másfél hetesre tervezett folyamatos demonstráció a közmédiabeli tömeges – mintegy 550 dolgozót érintő - elbocsátások elleni tiltakozásul.Délután 4-kor, a tüntetés kezdetén, a jelentések szerint 250-en voltak a Rádiónál felállított jelképes koporsónál – amikor én három óra múlva ott jártam a bűnrossz felbontású mobilommal, ennyien:
Talán a „várakozni tilos” tábla riasztotta el a tömegeket, talán más – annyi bizonyos, hogy 1994-ben, a Csúcs László nevéhez köthető rádiós vérengzés hírére (akkor 129 embert rúgtak ki) nem így festett ugyanez a helyszín. Nem csak a Puskin utca, hanem a Múzeum és a Bródy Sándor is tele volt tüntetőkkel, még a Nemzeti Múzeum mögötti kert is.
Ma nyugalom volt, csend és közöny.

A közmédiát jelképező koporsóra borított fekete leplen nagy betűk hirdetik: Feltámadunk.
Hát nem úgy fest.

Mai Marabu

Vót eccő egy testvér, a Koki, meg a Saller

Egyszer vót, hun nem vót, hun új legenda. Vót eccő egy testvér, a Koki, meg a Saller, meg még félkézrül a Baráti Tarkónverés. Na, ez a testvér nem röstellette a szilaj keresetlenségit, bármikó székre állott, ha a magyar érdeke ezt kévánta. Márpenig erőst kévánta, folyott a nemzeti elszámoltatás százig, ollyan üdők vótak, hogy a fal adta a másikat. El akarták pusztétani a magyart, de jószerént reggeltül napestig, nem vót mán hová egy jólesőet pillantni, ehun egy kém, ahun egy hazaáruló, teli vót a Gyorskocsi utca milliárdosval, azki feszt a görög útra terelte vón Mária országát, a sok nyikhaj faék, ha nincs helyin a magyarság mindenkori Feusa, mer így es hítták. Mán csak az egy Kínára vót vethetni a messzilátó szemet, hejszen az legalább szabad, ha nem es úgy, ahogyan eggyes EU-nyikhajok gondúták. Meg Tibet es szabad, meg kő adni a lehetőséget, nem pezderkedni meg tüntetni, mint a kolontos tehen. Szijjártó Péter a maga szelídségivel lenyilatkoszta, hogy aki ezt a dógot a Kokival meg a Sallerrel a maga kontextusábúl kiragadja, abba a hejbe szembetalálhatja magát vélök. Na, az idők során, meg a sok cselekedetitül ez a nagy testvér ügön el lett vót híresedvel. Ahun csak járt, kiosztott ennek egy buksikoppintást, annak egy pofontot, csak úgy súnyták le a torz kis fejeöket, hogy így a magyar, evvel a tettvel, fölemelte a sajátját. Nem vót pardony, a magyarok kokijatúl ments meg, uram, minket, rimánkodtak az izgágár delikvencsek. Na, akkó ez a testvér leszállott a székirül, és kacséntott. Erre a sok szengallenmajom megkérdte tisztelettel, méges, mi vóna ez. Há hungarikum, mi más, felelték a kalandorzó magyarok. Továbbá óvasni csak tudnak komámuramék, Baráti Tarkónvágással el lett kűdve minden követségre a szakanyag, hogy mi vóna a koki meg a saller a magyar–kínai kultúrkörben, plusz vándorkiállítás, Bartóktúl Kokiig. Oszt még a pajeszcibállás meg a testvéri picsánrúgás ki sincsen munkálva. Járjon utána, aki nem hiszi a píszí.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatából (ÉS, 2011. július 8.)

Az ÉS Szerkesztői üzenete

Mióta az új médiatörvény szövege nyilvánosságra került, nem telt el nap úgy, hogy ne kapnánk aggódó üzeneteket. Az aggodalom nem csak az Élet és Irodalomért szól, sőt, nyilván, nem is elsősorban a lapért, hanem általában, a lapon keresztül a szólás- és véleményszabadságban rejlő értékekért, ami a most hatályban lévő törvény elfogadásáig természetes volt, és magától értetődő. Többségében azok írtak, akik nem tudják elfogadni, hogy ezeknek a jogoknak a gyakorlását a továbbiakban testület ellenőrzi, homályos, rosszul megfogalmazott és önkényesen értelmezhető szabályok szerint. Olyanok, akik ezeket a jogokat elidegeníthetetlen jogoknak tartják, akik jogszerű és törvényes gyakorlásukkal kapcsolatban elegendőnek gondolják a polgári és a büntető törvénykönyvet. Megfelelőnek tartották a korábbi sajtótörvényt. Az eddig hatályos törvény lelke a rendszerváltás időszakában született, a szabadság lázában, ennek megfelelően alapjában véve korlátokat lebontó, a sajtó szabadságát megjelenítő rendelkezésekkel.
A most hatályba lépett sajtótörvény szellemisége illeszkedik a jobboldali kormányzat korlátozó, rendpárti ideológiájába, a kormányzati túlhatalom ideáljába, abba a folyamatba, amelynek során Magyarország autokrácia lett, közélete átláthatatlan, tele ellentmondással, fenntarthatatlan rendszabállyal.
Normális körülmények között egy lapot a jogszabályi környezet - nevezetesen a törvények által garantált sajtószabadság - és a lap olvasói tartanak életben, kiváltképp, ha a lap tisztán piaci bevételekből, az eladott lapmennyiség árából és hirdetési bevételekből tartja el magát. Az ÉS ilyen.
Minden megvásárolt példány, minden új előfizető egyszerre erősíti a lapot és olvasóját, ha úgy tetszik, erőt jelent az elhatalmasodó rendpártisággal szemben. Szükségünk van egymásra.

Kovács Zoltán

ÉS, 2011. július 8.

Nyilvántartanak, nyilván tartanak tőled

Tegnap véget ért az uniós félév, ma elkezdődött a médiatörvény szankcionálási időszaka.
Ami már önmagában nagyon örvendetes, ráadásul azzal az előnnyel is jár, hogy mostantól minden bizonnyal jelentősen gyarapszik kisded blogunk olvasó- és kommentelőtábora: a médiahatóság hivatásosaival és önkénteseivel, a magánszorgalmú kutyákkal.
Tisztelettel üdvözlöm valamennyiüket, tartalmas és hasznos időtöltést kívánok!

Az első nem

Megdöbbentő, de vannak olyan honfitársaink, akik annyira mélyre süllyedtek, hogy kétségbe vonják szeretve tisztelt államfőnk szuverenitását, kompetenciáját, sőt – horribile dictu – bölcsességét, és nem átallják a Nemzet Golyóstollának csúfolni. Mindezt arra hivatkozva teszik, hogy állításuk szerint Schmitt Pál mindent aláír, amit elé tesznek: a csipcsup ügyektől (mint például médiatörvény vagy új alkotmány vagy visszamenőleges hatályú törvények) kezdve az igazán fajsúlyosakig (a hegyeshalmi Paprika csárda vendégkönyve).
Hát most csattanós választ kaptak aljas inszinuációjukra: Schmitt Pál bebizonyította, hogy igenis tud nemet mondani, ha kell: elutasította a két évre ítélt Geréb Ágnes kegyelmi kérvényét.
Schmitt Pál tehát nem csak okos, körültekintő, határozott és befolyásolhatatlan, hanem végtelenül emberséges is.

Június tizenhatodikák

1944

 Természetesen ez az első lépés még nem jelent befejezést. Az első alkalommal kiadott jegyzékben mintegy 120 magyarországi és 35 külföldi író műveit foglaltuk le megsemmisítés céljából. Az akciónak ezt az első részét követik az újabb sorozatok. A magyar szellemi életnek tökéletesen meg kell tisztulnia és ezért elvárjuk, hogy minden magyar ember beszolgáltassa könyvtárában lévő zsidó munkákat
Forrás: https://kuruc.info/r/8/80708/

– Természetesen ez az első lépés még nem jelent befejezést. Az első alkalommal kiadott jegyzékben mintegy 120 magyarországi és 35 külföldi író műveit foglaltuk le megsemmisítés céljából. Az akciónak ezt az első részét követik az újabb sorozatok. A magyar szellemi életnek tökéletesen meg kell tisztulnia és ezért elvárjuk, hogy minden magyar ember beszolgáltassa könyvtárában lévő zsidó munkákat
Forrás: https://kuruc.info/r/8/80708/

– Természetesen ez az első lépés még nem jelent befejezést. Az első alkalommal kiadott jegyzékben mintegy 120 magyarországi és 35 külföldi író műveit foglaltuk le megsemmisítés céljából. Az akciónak ezt az első részét követik az újabb sorozatok. A magyar szellemi életnek tökéletesen meg kell tisztulnia és ezért elvárjuk, hogy minden magyar ember beszolgáltassa könyvtárában lévő zsidó munkákat
Forrás: https://kuruc.info/r/8/80708/

Kolosváry-Borcsa Mihály belügyi államtitkár a budafoki papírgyárban „ünnepélyes keretek között" kezdte meg 155 nem kívánt magyar és külföldi szerző műveinek bezúzását. 447 627 darab könyvet semmisítettek meg.
A Függetlenség című lap helyszíni beszámolója szerint Kolosváry-Borcsa „beszédének elhangzása után kezébe vette Kiss József verseskö­tetét, és elolvastatta a Legenda című versét. Utána behajította a kötetet a hatalmas zúzóba, majd bedobta a német zsidó emigráns Franz Werfel Musa Dagh  című művét. Ellobbantak a magnézium-lámpák, majd a gyár munkásai egymásután hajigálták be a súlyos köteteket, amelyben pillanatok alatt szürkés péppé vált mindaz, ami egy fél évszázadon át mételyezte a lelket.” 

 

1958

1988

Négy és fél perces videodokumentum a nap eseményeiről

A rendőri fellépés ellen született nyilatkozat megjelent a Beszélőben. (Ezeket a neveket valószínűleg soha többé nem lehetett egy lapon olvasni, mostanra pedig álmodni sem lehet hasonló közös listáról.)

1989

Itt látható a gyászszertartás komplett, több mint hétórás (!) tv-felvétele

2011

A fent látható szöveg egy cím a Kuruc.infón.

Pofás végkielégítés

Rogán módosítaná a médiatörvényt.
Bekerülne a törvénybe az is, hogy "mivel az NMHH elnökére és elnökhelyettesére, valamint a médiatanács tagjaira egyéves, a szektort érintő elhelyezkedési tilalom vonatkozik, megbízatásuk megszűnésével egyidejűleg a megelőző tizenkét havi nettó jövedelmüknek megfelelő kártalanítás illeti meg őket".

Tényleg nincs határ.

Földi pokol

„Ha az adott településen az előzetes tapasztalatok alapján a közvéleményben meghatározott nemzeti vagy etnikai kisebbséghez tartozók esetében fokozott bűnelkövetés valószínűsége vált bevetté, a magánfelek közötti viszonyban e kisebbséghez tartozók vonatkozásában az egyenlő bánásmód követelményétől az (1) bekezdés alá tartozó viszonyokban el lehet tekinteni. […] Az Egyenlő Bánásmód Hatóságnak az etnikai kisebbséghez tartozás esetén a panaszok elbírálásánál mindig az érintett település közvéleményének előzetes tapasztalataiból kell kiindulnia.”

Aki a fenti igen míves és emberséges mondatokat – törvénymódosító javaslatként – leírta, hamarosan az Alkotmánybíróság tagjává válik. Tizenkét évre.

Advent

A negyedén már túl vagyunk.

(Ma egy éve alakult meg a második Orbán-kormány.)

A nacionalizmus nemzeti hitvallása

„[…] A most felépülő szakrális nacionalizmus a Horthy-korszak karikatúrája, s így valószínű, hogy a háború előtti évek kormányzásánál is több kárt tesz majd. Különösen gazdasági fronton, mert nem látok a kormányban senkit, aki megértené: gazdasági felzárkózásunkhoz szellemileg kell európaivá válnunk – és ennek legnagyobb akadályát éppen a Nemzeti hitvallást és az egész „alaptörvényt” átitató (és a még tervezett törvények: lásd pl. Mária mennybemenetelének, augusztus 15-ének nemzeti ünneppé tételét) Horthy-korszakbeli, teljesen idejétmúlt szakrális nacionalizmusban látom.
[…]
Világszerte sok tragédiához vezetett a nacionalizmus, de mi megtanulhattuk volna, hogy nincs nagyobb veszély, mint a minket minden nép fölé emelő magyarok Istene, Nagyasszonya, védőszentjei (és táltosai) szakrális nacionalizmusa. Legalább azoknak, akik túlélték a Horthy-korszak szakrális és a Szálasi-vészkorszak diabolikus nacionalizmusát, tudniuk és hirdetniük kéne, mire vezet, ha istenítünk magukat kisisteneknek hívő demagógokat.”

A teljes Bitó László-cikk itt.

Mán mozgó Országzászlókat köllött beállítani, úgy mentek hívásra szirénázva

Hol vót, hol nem vót, vót egyszer egy önkormányzat, csak szomorú cefetül. Aszonta: ej, haj, ihol a május es, oszt se híre, se hamva, hogy hun kerül kialakétásra az Alkotmány Hatálybalépésinek Emlékhelye Országzászlóval, amit csak csak le kőne rendezni, ha má nincs Újbudának ilyenje! Penig nagy az igény rea, százak, ha nem ezrek tematizálkodnak azon, hogy világ csúfjára nem lesz nékijök hun ünnepölni 2012. január elsejit, ami mostantúl nem az Újév innepe leszen, hanem Szent Hatálybalépésé. No, még ki se monta e panaszt, mán meg es felelte, hogy legyen, ha mán illyen elementális a zemberi igény. Csakhogy hun legyen?! Hát ahun igény van rea, a Petőfi híd budai hídfőjinél. No, akkó hatástanulmány keretibe főmentek a fészbukkra tapogatózni. Ott meg mit tanátak? Tízezernél es több aláírást, hogy „Országzászlót meg Alkotmány Hatálybalépésinek Emlékhelyit a Ződ Pardon helyire!” S ezt fölnőtt magyar adófüzetők, tiszta orcájú fiatal választók követelték. Lehet azoknak aszondani, hogy nem, hacsak jelentős társadalmi érdek nem fűződik hezzá? Ha aszongyák, mindennél fontosabb a Preambulum-mondó-verseny? Ugye, hogy nem lehet?! Így aztán a Ződ Pardont meg a Café del Rijót ledózeróták, s lett ott Országzászló meg Emlékhely, Pusztaszerig ellátszott. Hanem azzal az egész Székesfővárosba kitört az Országzászló-láz. Má’ minden romkocsma lesózott területin, minden alternatív helyen ott állott a Rúd, körötte meg a Hatálybalépési Emlékhely. Mán mozgó Országzászlókat köllött beállítani, úgy mentek hívásra szirénázva. Bé nem telt volna véle semmiér se a nemzet, penig mán a napot takarta el a sok lobogó meg árbocrúd. Nem es rudak vótak ezek, hanem igenyest tornyok. Ha a Magyarok Istene a hegyükbe csapta vóna a Mercedes-jelvényt, bizon mondom, fölszállottak vóna a sok áramtó, amit termeltek vóna. De így csak csattogtak, s boldogan éltek, amíg meg nem.

(Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatából, ÉS, május 20.)

Fotó innen

Egy területen végre emancipáció lesz

Egyszer már írtam – elképedve és kétségbeesve – arról, hogy a magyarok 47 százaléka visszaállítaná a kötelező sorkatonaságot, amelyet 2004-ben végre megszüntettek.
És most jó esély van rá, hogy ennek a 47 százaléknyi, aljas módon megtévesztett vagy végtelenül buta embernek teljesül a kívánsága: a honvédelmi tárca kidolgozott egy törvénytervezetet, amely szerint „rendkívüli helyzet” esetén visszaállítják a hadkötelezettséget. (És hogy épp mikor lesz rendkívüli a helyzet, azt persze majd ők döntik el.)
A sorozás pedig minden 18 és 40 év közötti „egészséges állampolgár”-ra vonatkozik – vagyis a nőkre is. Igen, a nőkre is.

Időről időre győzködni próbálom magam, hogy ennek a korlátokat nem ismerő kétharmadnak az ámokfutása most már biztos véget ér, hogy a jogállam lebontása és a demokrácia felszámolása útján most már tényleg elértünk addig a pontig, amelynél tovább még ők sem merészkednek.
De nem, megállíthatatlanok.

Úgyhogy már csak Hende miniszter hasonlóan kiváló elődjének, Für Lajosnak a hajdani fohásza segíthet: „Isten irgalmazzon nekünk, szegény, szegény magyaroknak!”

Nincs pardon

Az új alkotmány hatálybalépése alkalmából január 1-jén országzászlót állít az újbudai önkormányzat a Zöld Pardon helyére.
Ez a tömény nonszensz nem a Hírcsárdán jelent meg, ez egy valódi hír. A felfuvalkodott bunkóság, a mindent-megsemmisítünk-amit-nem-mi-hoztunk-létre, a hatalmi arrogancia és a kisstílű szolgalelkűség sajátos keveredésének újabb mintapéldánya.
Egy pozitív következménye mégis van ennek a szánalmas bohózatnak: tegnap sok ezer fiatal szavazót elveszített a Fidesz, egy pillanat alatt.

Bibó István (1911-1979)

A politikum területe ugyan nem annyira közvetlenül anyagi jellegű, hogy ott minden hazugság oly közvetlenül és hamar megbosszulná magát, mint pl. a műszaki alkotás vagy a termelés területén, azonban nagyon is központi jelentőségű ahhoz, hogy hazugságai idővel végzetesekké ne váljanak. Az általánosan elterjedt ellenkező nézettel szemben le kell szögeznünk, hogy a politikában hazudni nem lehet. Pontosabban: lehet itt-ott hazugságokat mondani, de nem lehet hazugságra politikai konstrukciókat, politikai programot felépíteni.

(Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem, 1948)

De egy magóg vagy, Lajos, morogta, de nem érezte rosszul magát, hanem jól a bőriben

Vót egyszer, hogy Kósa Lajos nem nagyot álmodott, hanem sok kicsit. Mer álmában egyszer csak elindútak, oszt jöttek ezrivel a szegény gyerekek a Piac utcán. Romák, magyarok vegyest. Potyogtak az égbül, el nem álltak se Debrecen-, se országszerte. Mind éhes vót, tanulatlan és keserű, s nem vót nagyobb a jövője, mint egy műanyag pohárnak, ha Loki-meccs alatt bésodorja a szél a pályára. Szerencsére Kósa Lajos azt is megálmodta, mit kell tennie. Ingbe-glóriába csöngetnie kell, s üstöllést béhíni az összes képviselőt. Jöttek es, épp csak terepjárót húztak a pizsamájokra, s állottak egyik meztéllábukról a másikra, várták, hová lesz a kilukadás. Kósa Lajos összefoglalta, hogy mi potyogott néki az égbül, majd közel hajolt a mikrofonyhó, hogy vóna itt ez a futballstadion, amit az én Orbán komám nékünk ígért a köz pénzibül. Ugye, hogy vóna? Hát, vóna, ha lesz, mondották az atyafiak. Ekkor a polgármester, mint egy Széchenyi-Roosevelt István kihúzta magát, s aszonta: nem lesz! Mert ezt a tizenkét milliárd magyar forintot mi közfelkiáltással a magyar gyermekszegénység elleni program támogatására odaajánljuk. Ez csak ahhó képest sok, amennyi eddig jutott reá. De ahhó képest becsületes summa. Sáfárkodjanak vele, akik értenek hozzá, oltsák a tüzet, ha mán munka nincs, oltsák, amíg bé nem vezetjük a halmozottságba a négyszázezer, usque, tízezer új munkahelet, hogy addig is legyen valami, a Kánaánig. Ha mán kurtítunk segélyt, ellátást, mifenét. Ha mán kurtít a szükség, legyen ez a segítség. Nagy éljenzést meg közfelkiáltást hallott az álomban, erre ébredt föl. De egy magóg vagy, Lajos, morogta, de nem érezte rosszul magát, hanem jól a bőriben. Aki nem hiszi, járjon utána.

(Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatából, ÉS, május 6.)