Mária országába így nyaralnak szociálisan a közdógozók

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a magyarok fődjin eggyet rugaszkodott, kettőt csusszant, s máres gyött a tavasz, a jövő hajfodrásza. Ennek dacumál ügön sok vót az eleven szegény, azki semmit se szerzett az életibe, de annyit is ért. Ha fagydoztak es meg, legföllebb ötösivel, mintha szándékval opponálták vón, hogy I. Fülkefor vasmarkába sikeres közgéphatalom kovácsolódgyék öszve azokbúl, kik a halmozottan hátrányos helyzeten küel es letettek valamit az Asztalra. Horibile hejába éheztek-fáztak, ollan gusztustalanul megedződtek, hogy még télen se haláloztak abba a feszített tempóba, amit a nemzeti méltányhaladás elvárt vón. Teccett vagy nem, tény vót, ami tény, több tél köll egy illen anomálijának, hogy a maga természetes szelekcijója keretibe lerendeződjön. Na, hejába vót vége a válságnak, ez a fődhőragadt másfélmillió nem tutta a télvíz idejit eggy derűs, több hónaposra sikerűt tavaszelőnek főfogni, penig elég lött vóna azon az ablakon kitekénteniök, amelliken a kerál és dógos kompániája. Szép, tükrös ablak vót, oda nyílott, hová csak nyitották, mer vót nékijök egy orvosságjok a szűkmarkista valóságval szemben, mégpenig az álmodozás. Gyere Gyuri, álmodozzunk, parancsóta I. Fülkefor, mint egy pujhó gyermek, s Matolcsy mán sorolta es, hejparittyom, dzsídípittyem, úgy megduflázzuk a nemzeti jövedelmet, füle ketté áll. Teremtünk továbbá egymillijó munkahelyet. Ezen fölül hazahozzuk a megtévesztett ifjú dógozókat a Nyugatrúl, azkik a mü nemzeti kincsünk, székely szavazóinkon küel. Na de mikorra lesz ez, te Gyuri, kérdte a kerál a fölhős homloka alól. Akkorra, mondotta a nagyívű államférfi, amekkora. Ezen nem vót mit beszenkedni tovább, a dátumon, inkább nízték az Orbán-tévén a zenés kibontakozást, aminek a közmunka vót a zászlóshajója feszt. Pedig ollik elkövető az evvel járó tetemös előnyöket meg se érdemlette! A szervezett üdültetést, példának okájér, ami pézt és fáradságot nem kímélve lött meghirdetvel. De ám mind a háromszázezer nyaralandusznak, akinek csak vót az utazáshó önkőccsége a havi 49 ezerbű, vót továbbá friss munkavállalói igazolása, nyomtatója, s internetcíme, hunnét a kitőtött űrlapot elektronyosan visszakűdhette. Támatt es fene nyüzsgés odalent a dércsipetű vidéken, kapcsótatták vissza a villanyukot, nyomtattak, szkennöltek szaporán, kit a jachtbérlés izgatott, kit a trikolorcsöves szolárijom. De vót, azkit a nemzeti filmszerep, mer arra külön el lett rakval 50 milliócska, hogy az Erzsébet-programot népszerűsítő, előremutató hátterű filmek készüljenek a rögvalóság napos oldalárúl, hadd tudgya meg, akit illet: Mária országába így nyaralnak szociálisan a közdógozók, amíg meg nem halnak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben