Béjárja Európát a kamuizmus kísérlete

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy I. Fülkefor elunta mán az izmozást, nem való az felelős szabadságharcosnak, hogy furtonity legyet fogdozik sas létire. Leszek fer, leszek paszé, mondotta, ha azt akarják a naccságos gyarmatosítók, a CCCP-örökösök, hogy meg kő változtatni néhány szuverén jogszabályát egy szuverén országnak, há legyen, okos enged, az mind te vagy, de én mi vagyok. Mária országába a rendszer állott, csupántly bé kellett üzemölni, úgyhogy a jogszabálokon nem múlott semmi, gyerkőc bibelkedik azokval. Mer avvót, hogy ezek mind csak szirénászkottak, ihol a péz, mondották, ihol az aranyod, a kerál meg nem győzött menekülni a szabad piacra, de a sarokba szorúlásig menően. Ammá más kérdés, hogy abbúl es mit aratott. Triumfát! Mer megen kiderült, hogy ami a magyarok országába zajlik, az eggy komoly, szép és izgalmas kísérlet. Ollyan, hogy béjárja Európát es. A kamuizmus kísérlete. S ha mán ezek ennyire pézt akarnak adni, há csak nem fogunk félreugorni. Na, mikó evvót, béjelenkezett a kerálnál egy hétmérföldes kiflivég, sonkás, ahogy kő, s akkaracska, hogy mán kicsi, de alig hasznát. Aszonta, ű azt a pézt úgy béhammantja, nyoma se marad, sose búsuljon I. Fülkefor. Jó van, jó van, monta a kerál, pénzhammantónk van elég, hanem mit tucc még!? Mindent, mondotta a hétmérföldes kiflivég, hun kiflivég van, ott kiflivég van, s ez így es vót, mer ahová csak bétette a lábát, eccőcsak ű lett a magyar igazság, mentül megrágvábban, antul inkább. Ez mindég tutta, mit kő csinyáni. Ha területet köllött foglalni, békapta Battonyátul Szabadsajtóúttyán át Nemesmedvesig, ha éhségsztrájk vót, odalopózott koronatanúnak, ha ellenvélemény vót, konkrétan uszétás, hazaárulás, pedofil majomnak a magyar szuverénnel jáccódása, akkó oda. Eccő főgyújtotta, máskó eloltotta. Eccő négyszázezer vót, máskó törpe minoritás. Eccő rémhír vót, de igaz, másszó békapta a rémhírterjesztőköt a zsíros betétükvel eggyütt, oszt irány a kincstár. Eccő plágium vót, eccő bizottság, mely eltörülte a plágiumot 1992-re visszamenőleg. El se lehet mondani, mi minden vót. Mán megföstötték, bérakták az alaptörvénybe, de ott es csak motoszkodott föl-le, kitörült, bétoldott, rendelt preambulánsan, ahogy az igazság kévánta. Addigalé, mígnem eccő bé nem kapta magát, oszt elfutott véle a kurtafarkú malacba.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

A sajtó szabad

Az [origo] megkérdezte Lázár Jánost, aki Fidesz-frakcióvezetősége mellett – mintegy ujjgyakorlatként - Hódmezővásárhely polgármestere is, hogyan kell érteni azt a levelét, amelyet a napokban szétküldött a városában. Ebben az önkormányzat sikerei mellett Lázár arról is szólt, hogy elszánt harcot folytat a pénz hatalma, a multik és a bankok ellen – konkrétan: felszólította az Erstét, hogy vállaljon részt az önkormányzat svájcifrank-hitelének súlyos árfolyamveszteségéből.

(Mellékszál: mint ebből a legendás videóból

tudható, neki magának – pontosabban a kisfiának - nem hitele, hanem betétje van svájci frankban – nyilván az itt elért csillagászati nyereséget is meg kívánja osztani a bankjával Lázár.)

Az internetes portál kérdései ezek voltak: „Kapott-e minden hódmezővásárhelyi ilyen levelet, illetve kinek küldték azt el; miért tartotta fontosnak a polgármester, hogy ezeket az információkat megossza; megszokott-e az ilyen tartalmú levél küldése a településen, tájékoztatták-e ilyen módon az embereket a 2010-es év adósságának alakulásáról is; kapott-e választ Lázár János az Erste Banktól, amennyiben igen, milyen tartalmút?”
A polgármester négymondatos levélben válaszolt: "Semmiféle beszámolási kötelezettségem nincs sem az Origó, sem más sajtóorgánumok felé arról, hogyan tartom a kapcsolatot a hódmezővásárhelyiekkel, a választóimmal. Sajnos ma Magyarországon a lakosság közvetlen tájékoztatására van szükség, mert az Origó vagy egyáltalán nem tájékoztatja, vagy félretájékoztatja a Hódmezővásárhelyi Polgárokat a város helyzetéről. Amennyiben az Origó nem hazudna folyamatosan - többek között - Hódmezővásárhely adósságállományával kapcsolatban, nem volna szükség direkt tájékoztatásra, hanem az Origóból is megfelelően tudna informálódni a város lakossága. Arról pedig, hogy ez miért nem így történik, úgy vélem inkább Önöknek kellene magyarázatot adniuk, nem nekem." (Betűhív idézet.)
A levélhez az önkormányzat sajtóreferense a következőket fűzte: ragaszkodnak ahhoz, hogy Lázár János válasza megjelenjen, mégpedig változtatás nélkül. Ha ez nem történik meg, "a szükséges jogi lépésektől nem áll sem módunkban, sem szándékunkban eltekinteni".

A Kádár-korszakban az a mondás járta a szerkesztőségekben: „Szabad országban szabad újságíró azt ír, amit szabad.” A jelek szerint módosítani kell ezt a bonmot-t, erre: „Szabad országban szabad újságíró azt ír, amit előírnak neki.”

A béketábor legyőzhetetlen

Oldalpár a mai Népszabadságban:

Triptichon

Szikszai Károly hozzászólása a január 17-i bejegyzéshez:

Az ÉS mai számából

„Barroso”-nak hítták, ilyen eggy cigány neve vót zsidó létire

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, végre ki köllött nyilvánéttani: amit a magyarok szuvenírjával az Unio csaholnokjai művelnek, ahhó képest Trianon szomorkás fizetésnap Brüsszelbe, semmi más. Mán régóta érett az idők méhibe, hogy a Kárpátok Öngyújtója, Novák Előd parlamenti képviselő testvér, Murányi Levente, 56-os (!) hős segítségivel, elégesse az úgynevezett EU zászlaját, mi csak a diktatúra rongya, köcsögvécepapír. Méghozzá Budapesten, a Lövőház uccába, ahun a gonosz lakik, ki fejbe rúgta Magyarországot. Nem biztos, hogy ott es tartóckodik, mer nem tartóckodik az semmitül, de hogy ott lakik, az kőbébb vót vésvel még a kőnél es. Hosszú orra vót, horibile „Barroso”-nak hítták, ilyen eggy cigány neve vót zsidó létire, a színtiszta mihöztartás végett. Aki látó vót, látta, hogy ez a Barroso mán reggel teli kukákat borogat a Cohn Bendit ölelgetve, s veszettű lengeti a sátán csillagos lobogóját, hezzá Árpád és Szent László vérit issza a Marczibányi tér felé menet. S mibűl issza? Pillepalackbúl! Ennyire becsüli a magyart, hogy még pohár se, semmi, penig ott mén mögötte a fehér limusin, meg a fekete, ahogy a mágija kévánja. S ha megitta, a Lukács György hónajjszőrinek segítségével ront reá a magyarra, mikó az diadalmas élethalálharcát víjja szakadatlan. Rájaront, penig mióta világ a világ, magyar zsíron hízik a sátán úniója tetőtül talpig, mihő a magyarnak genetikussan semmi köze, epp csak annyi, hogy fondorlatval bekénszerétették a komenisták. Hogy a vérit szípják visszamenőleg es. Kicsinyég megmogyorózza a bankokat, meg a fenenagy demokrácijáját a cigánynak, kicsit megcibbantja a karikásustort, mán uszítkoznak es ellene, fenekednek, ultimátumot intéznek, meg kötelezettségszegési eljárást indítanak, hogy ha mán tag a magyar, s tarcsa a markát, tarcsa bé a szabálokat es. De a Lövőház uccaiak ez eccő fölemelték fejöket, s megmonták: amilyen a nyújtás, olyan lesz a gyújtás. Szép, férfias ünnepség vót, Varga Miklós testvér a vén Európára gondút, a zászló vékonyan égett, mint a buzik selemharisnyája, Novák testvér fújogatta szpréjvel, ragyogott a szeme, járt a gégéje föl-alá. Maj a többi megtanulja, hogy jobban lobogjon, gondúta, mer ű, ahont csak egy kamera es világít, minden nap eléget esztán eggyet a magyar jövő érdekibe, amíg meg nem hal.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az Élet és Irodalomban.

Kitűnő szellemi és fizikai állapot

„Példátlan gazdaságtörténeti sikereinket” „nem látni közgazdasági vakság, nem elismerni több, mint udvariatlanság” – írta az NGM oldalára feltett közleményében Matolcsy miniszter „volt barátjának”, Járai Zsigmondnak, akit meghívott a dolgozószobájába, „hogy személyesen is meggyőződhessen arról, kitűnő szellemi és fizikai állapotnak örvendek”.

Minket sajnos nem hívott meg, de ezt a megunhatatlan négy percet nézve mi is meggyőződhetünk a fentiekről.

(Wittner) Mária országa

Innen

Kétharmadjarok

Egyszer volt, hol nem volt, vót eccő, hogy I. Fülkefor ablakába lőporfüstöt pödrintett a szél, mer az es tutta, hogy öregkatona lévire azt ügön szereti a kerál. Arra a szagra bír gondúkodni. Na, be es szítta mélyen, tábornokmód, oszt elnézett Magyarország feje fölött, ameddig a szem ellát, mer azér a fődgolyó néki es gömbölű vót. Látta, amit látott. Hogy a kamerák elejbe oda van animálva az egymillió spontán kiflivég, sonkás, mindahanynak tábla a kezibe meg molinó. Mer a népnek megtiltani nem lehet, hogy eccőcsak a fejihő kapjon, oszt híni kezgye a pártközpontot, de a kigyúlásig, hogy űneki, ha szabadna, nagyon tüntethetnékje van a kerál szuverenitása mellett, há ne má a BrókerEu (nem oláh az?!) vigye a magyarok puskáját! És viszont! Mer az nem mén, hogy a törpe minoritás az uccán derenducázik, a majoritás meg hallgat, oszt nem nyilvánítja ki, mennyire teccik a szép új alaptörvény néki bőrbe, meg a benzin ára. Nem es lehetett vóna jobb pillanat megmutasztani a kétharmadjarok erejit, mer epp eljött a konszolidáció időszaka, epp csak meg köllött szilárdétani a mast mán teljes körűen alkotmányvédelem alá helyezett versenyképes gazdasági és társadalmi rendszert, hogy abba mindenki megtalálja a maga helyit és számétását. Mán egyedül a finomhangolás vót vissza. Addigalé odafejlődött a demokratikus elköteleződés, hogy I. Fülkefort szemtül szembe megkérdhették újságírók(!), nem vóna-é felelős a hírös magyar forint gyöngülésiér. A kerál nagy bonmó létire azt válaszóta, hogy nem, kispiricsi faluvégen folyik el a kanális. Hát, erre a gyanúsétott ország-világ előtt visszabeszét, mer még nem vót eléggé alkotmányvédelem alá helyezve, hogy ű a keráli fölség felelősségit kérdezte. No, akkó azér megállott a levegő még a Szijjártó Péterben es. Hanem a kerálnak, e nagyübü sportpuskának helén vót az esze, s a fődbe replikászta a partnerit. Nézze, mondotta, a kanális a kispiricsi faluvégen folyik el, és kalap. Erre mán a szóvivőbű kipukkadott a nevetés, csak úgy görnyedett a hétrétjibe. És ez ügön ragadós vidámság vót, mer átalvették az alvezérek, által a magyarok es mind, meg még az egész Ejrópa es röhögött, ha nem pont azon, amin a Szijjártó szóvivő, az az ő bajuk vót, amíg meg nem haltak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az Élet és Irodalomból

I. Fülkefor Evör, a világ esze

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy I. Fülkefor Evör, a világ esze, az erő nyelve, minden oroszok kiszorittója, magyajrópa fénlő viharkabátja népek harcának zajló tengerén emígyen szólott: írtunk néktek a tulajdon térdünkön eggy alaptörvényt ezer évre, meg es ünnepőjjük helettetek, sajtónak küel tágasabb, Dunatévé közvetít, Háry János ad astra, akinek nem teccik, kapott vóna kétharmadot. Így es lött, az új év első keddjin a magyarok megin főkerültek a világlapok első ódalára. Nem es csoda, hejszen világraszóló esemén színhelye vót Budapest várasa, csak úgy feketéllett a tömegtűl az Andrássy út, hun az Opera vót, A Magyarok Alaptörvényinek Hatálybalépésinek Gálájának Helyszíne, mellybül a jó pásztor magja a helytállás erős viharának grániszilárdságú talapzatján sarjadand ki. Mán délelőtt ki lött adva az ukáz, hogy nagy nap a mai, mer a híres történészt idézvel, de szó szerént, a hatalom naggyá tesz, az abcolút hatalom penig abcolút naggyá, ergo mátul mink abcolút nagyok vagyunk. Úgyhogy nem ám megfázás, meg szopacom tuggya, mi, hanem öszvetartás, elgyövés Operába, nem bérezelés. Dacossan előre tekéntés, nem nyilatkozgatás, ellembe arra gondúlás, hogy míg odakünn a maroknyi, a nagy Szijjártó Péter mértékadó becslése szerént 5-8 ezer, szélsőség acsarog a savanyú szőlején, mi idebent ha egyedül vogymuk es, kétharmadan vogymuk, azaz gyakorlatilag mi vogymuk Magyarország, nem azok odakünn, hacsak úgy nem, hogy azok es mink vogymuk, ammeg nem lehet, mer nékünk nem kivan a gálánk, hanem idebe. Lényeg, hogy a mi mi vagyunk, mi, mi, mi mozgunk a ződleveles bokorban, beh örülne Bartók Béla kománk, ha látna minköt, öltözék társasági, ha meg máskép alakulna, alagút előkészítvel, azon kéretik fölemelt fejjel közlekedni haza, ami nem lehet ellenzékbe. No, erre mán egy emberként béült a fülkeforradalom az Operába, mit nagyon es megérdemőt, mer ügön fáratt vót a győzelmes szembemenés feszített tempójátul, hejszen aki csak gyött a fődgolyón vagy ment, avval mindvel szembe köllött haladozni, lévén a fülkemagyarnak nem vót sehun előre, csak az ezeréves szembéje vót, horibile mán Amerika naccságos asszon se fért a bőribe. A kutya ugatt, a karaván haladt, hilari, hilari, hó, sohse bukunk meg, mer mán meg es buktunk, itt a vége, lassú lössz, keserves lössz, de itt van.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az Élet és Irodalomban

Végre egy komoly ember a magyar politikában

I. Levente apostoli magyar király (született Borbély József) újév-köszöntő beszédében betiltotta az összes bejegyzett pártot, egyszersmind bevezette az új magyar fizetőeszközt, a szentkoronát:

Egy mondat a zsarnokságról

Szégyelljék magukat a bukásukig és tovább, az egész Teljhatalom Zéerté vezérestül, kormányostul, frakcióstul, holdudvarostul; szégyelljék magukat a gyászos oktrojálmányért, amit most fényesen ünnepelnek az Operában; védjék meg őket a buzgó nyilasok, akik nélkül még hamarabb megbuknának; szégyelljék, hogy szégyent hoznak ránk Európában, hogy szétbetyárkodták az országunkat, a magyar demokráciát, a jogállamot; hulljon vissza a fejükre minden "Magyar Köztársaság"-tábla, amit csak leverettek.
(Parti Nagy Lajos)

Éljen a jog! Éljen mindenki a jogaival!

A helyzetre semmi sem jellemzőbb, mint hogy Majtényi László, a halk szavú, szelíd jogász, az állam- és jogtudományok akadémiai doktora, tegnap dörgő hangú, népszónoki erényeket csillogtató beszédet mondott a Lesz még Magyar Köztársaság! tüntetésen. 
Ha már ő is dühbe jön, akkor tényleg nagy baj van.


Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Magyar Polgárok!


Van egy régi és szép, még a 17. századból származó francia aforizma, amely így szól: A képmutatás a bűn tisztelgése az erény előtt. Ma este a mögöttünk magasodó Operaházban a Fidesz a most hatályba léptetett saját, senkivel meg nem osztott alaptörvényét ünnepeli. Mi pedig itt az Andrássy út aszfaltján alkotmányos jogaink védelmében gyűltünk össze. A bűn gyülekezik az Operában, és vele szemben a magyar történelemben nem először, az erény helye a pesti utcán van.

Az Opera ma este a képmutatás háza, az utca viszont az alkotmányos erényeké, Tekintsenek az Opera fényes ablakaira! A képmutatás, íme, tiszteleg az erény előtt.

Magyarország miniszterelnöke felesküdött a jogállami forradalom alkotmányára, ezzel arra is, hogy védelmezni fogja, majd megdöntötte. Rendszeresen azzal kérkedik, hogy ő és alaptörvénye is a magyar szellemet képviseli. Pedig ez nem igaz, az övé legfeljebb Horthyra mutat, míg a mi jogállami alkotmányunk mögött dicsőséges alkotmánytörvények és a legjobb magyarok hosszú sora áll. Az övé Horthy, a miénk Széchenyi, Eötvös, Deák és Bibó István. A jogállami forradalmunk alkotmánya abba a sorba illeszkedik, amely az 1848-as jogkiterjesztő, úrbériséget megszüntető, a társadalmi forradalmat betetőző áprilisi törvényekkel kezdődött el, majd a kiegyezés közjogi művével és a dicsőséges 1946. évi I. törvénnyel folytatódott.

Miféle jószág a szabadság? Az egyik kiváló jogász, volt köztársasági elnök, még a jogállami forradalom előtt azt írta, hogy ha a szabadságjogokat rendezetlenül hagyjuk, akkor úgy fogy el a szabadság, ahogy a környezet elszennyezésével a belélegezhető levegő és az iható víz is elfogy. A szabadság olyan jószág, amelynek jelenléte természetes, csak a hiánya fájó. A mostani kormányzat azzal ámított bennünket, hogy az elvett szabadságért jóléttel és biztonsággal fizet. Látjuk már az eredményt: a nyomor már elviselhetetlen és a káosz felé rohanunk. A kormány megalakulása óta egyre kínzóbb a légszomj. 

Aki a jogállami forradalom idején született, ma már elmúlt húsz, aki pedig akkor tízéves volt, mára elmúlt harmincéves. Ez a két nemzedék sok keserű tapasztalatot megélt, de nem tudja, mit jelent az állami elnyomás. Az ő érdekükben is meg kell védenünk a szabadságot. De mindenekelőtt őket kell megkérnünk, hogy nemcsak önmaguk miatt, de még meg sem született gyerekeikre gondolva, ne hagyják el végleg ezt az országot, hanem itt védjék meg személyes szabadságunkat.

Egy olyan mondat van a nyelvemen, amelynek a kimondását még néhány hónappal ezelőtt is túlzásnak éreztem. Most már kimondom ezt a figyelmeztetést: Sokkal jobb sors egy demokratikus jogállam bukott miniszterelnökéé, mint egy tekintélyelvű országban a népharag által eltávolított nem legitim vezetőé és a bukott diktátoré. Ugyanezt a figyelmeztetést a miniszterelnök kíséretének tagjai is megfontolhatnák!

Van ötletem arra is, hogy mit kellene kérnünk. Figyelmeztessük a mai operabál fényes közönségét, ezeket az estélyi ruhás hölgyeket és sötét öltönyös urakat, hogy ha visszatérnek munkahelyükre az Országházba, volna egy feladat! Merthogy itt motoszkál valami gondolat, szerény kérés, hogy mielőtt befejezik működésüket, amelyen hát, tudják ők is, nem volt áldás, még tegyenek meg egy gesztust: Vonják vissza az alaptörvényüket meg az összes jogkorlátozó sarkalatos törvényüket, még mielőtt távoznának. Adják vissza szabadságunkat és szabadságunk intézményeit. Ők erre persze biztos visszakérdeznek majd, hogy: ugyan miért is teljesítenék a kérést? A válasz olyan egyszerű igazság, amelyre ők mindig fogékonyak voltak: Ha semmi másért, saját személyes érdekükben teljesítsék a kérést!

Tisztelt Hölgyek és Urak, Magyar Polgárok!

Éljen a Magyar Köztársaság! Éljen a jog! Éljen mindenki a jogaival!

Fotók: Magócsi Márton és Kollányi Péter

Nyomorult, hepciáskodó kis koszfészket csinálnak az országunkból

Jó estét kívánok,

Szüts Miklós vagyok, festő, magyar állampolgár.

Idefelé jövet gondolkodtam rajta, hogy kerülök én ide. Talán úgy, hogy festő, képzőművész nemigen hallatta hangját az elmúlt másfél évben… A rendszerváltás idején sokszor gondoltam arra, hogy most végre olyan országban fogok élni, ahol egy festő békésen maszatolhat műtermi magányában, és nem kell tudnia, hogy hívják a gazdasági minisztert. Hát ez nem valósult meg, és úgy tűnik, nem is fog a közeljövőben.

Talán azért vagyok itt, veletek együtt, mert fel vagyok háborodva.

Buli van odaát az Operaházban. Tizenhárom milliós. Ünnepelnek a lelkes parlamenti gombnyomogatók, gumipertlis csokornyakkendőikben az új méltóságok, csapkodják egymás tenyerét meg a magukét: MEGCSINÁLTUK!

Nem hittük, nem akartuk elhinni, de tényleg megcsinálták: a tegnap életbe lépett új alkotmánnyal, bocsánat, alaptörvénnyel föltették az i-re a pontot:

eltemették a harmadik magyar köztársaságot.

Sok munka van ebben a másfél éves pusztításban, elsorolni is alig lehet:

cirkuszt csináltak az Alkotmánybíróságból, a köztársasági elnöki intézményből,

lenyúlták a magánnyugdíjpénztárakat,

kiéheztetik a kultúrát,

megszüntették a sajtószabadságot,

megszüntetik az egyetlen ellenzéki rádiót,

lehetetlenné teszik a kisegyházakat,

tönkreteszik gyerekeink iskoláit,

közpénzből finanszírozott szinházat ajándékoznak a náciknak,

katasztrofális gazdaságpolitikájukkal elértéktelenítik kis megtakarításainkat,

szembemenetelnek az Unióval…

Hadd ne soroljam tovább!

Nyomorult, hepciáskodó kis koszfészket csinálnak országunkból, Európa közepén.

És ők ünneplik magukat! Mit képzelnek ezek az emberek magukról?

Húsz év múlva vajon ki fogja tudni, hogy ki volt Semjén Zsolt vagy ki volt Lázár János, Szalai Annamária?

Legfeljebb néhányan. Néhányan még emlékszünk, ki volt Lakatos elvtárs…

De alig hiszem, hogy húsz-harminc év múlva ne tudnánk azoknak a - sokszor idegenszívűnek titulált - íróknak, festőknek, filmrendezőknek, muzsikusoknak, tudósoknak a nevét, akik a kultúra révén Magyarország valódi képviselői.

Mert ők, és még oly sokan mások, teszik élhetővé és szerethetővé ezt az országot, együtt a pékekkel, tanárokkal, orvosokkal, tűzoltókkal, rendőrökkel és mozdonyvezetőkkel, a kőfaragókkal és balett-táncosokkal.

Az anekdota szerint a múlt század tízes éveiben a parlament kapott egy telegramot: „Kedden háromkor érkezem. Csontváry.” Lehetett és lehet nevetni. De ki emlékszik egyetlen képviselőre is abból a magyar parlamentből?

El fognak tűnni a most ünneplő, sajtrudacskákat majszoló kisestélyis hölgyek és szmokingos-bocskais uraságok is, eltűnnek hamarosan.

Mi pedig itt maradunk, és eltakarítjuk a romokat. Csak ki kell bírni addig.

Nehéz idők járnak, és még sokkal nehezebb idők jönnek, barátaim! Igen, mindannyian meg fogjuk szívni, nem is kicsit. Az is, akinek van munkája, még inkább, akinek nincs, de leginkább az a több mint hárommilió, mélyszegénységben élő ember, akiknek a gyereke reggelente rendszeresen éhesen indul iskolába. Akik ma, holnap és holnapután veszítik el az otthonukat… Gondoljatok erre a hárommillió emberre, és ha tudtok, segítsetek nekik! Mert a bajból mindig nekik jut a legtöbb… És ez a hatalom már régen leírta őket, nem törődik velük.

Igen, egy dolog menthet meg bennünket mindannyiunkat: az együttérzés, az összefogás, ha nem félünk.

Álljunk ellen e hamis, páváskodó operátoroknak!

Ragaszkodjunk a demokráciához, ragaszkodjunk Európához!

(Szüts Miklós beszéde a Lesz még Magyar Köztársaság! tüntetésen)

Fotó: Hernádi Levente Haralamposz

A hálás jelenkor

1952:
- Elvtársak, aztat javaslom, hogy menjünk föl Pestre, oszt köszönjük meg Rákosi Elvtársnak, hogy békekölcsönt jegyezhettünk meg bevihettük a téeszbe a földjeinket! Nem kötelező persze, csak ha akarjátok, elvtársak!
- Megyünk, tanácselnök elvtárs! Sztá-lin, Rá-ko-si! Sztá-lin, Rá-ko-si!
- Köszönöm, elvtársak, akkor fölhívom a K-vonalon a filmhíradós elvtársakat, hogy gyöjjenek oda forgatni az új Kossuth-szoborhoz.

2012:
http://mno.hu/ahirtvhirei/az-uj-alaptorvenyt-unnepeltek-video-1040669

Anziksz a polgármester úrtól

Áldott, békés.