Akié az urna, az viszi a belévalót

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a tízmillijó honos magyarokbúl eggy szép, napföllement vasárnap több mint két millijó kétszázezren voksútak az ű el nem múló keráljokra s tisztőtt pártjára. Vót továbbá eggymillijó ollan magyar, kü ennek a forrófejeő unokaöccsit, a fajvau Jobbikot igenlötte a maga járásán. Az igasság kedviér, ha magyar, ha nem, hezzá kő tenni, vótak némelek, lényegibe másfél millijóan, kük hagyták magikot megtéveszteni a kormányváltista meg elempista kunbéláktú, nevezzék magikot akarhogy a küs időben, mi hátravan nékijök. S vót még három millijó kétszázezer, kiér nem gyött se kisbusz, se gulyáságyú, ki mán itt se vót és itt se lessz, s kinek mán az igenje őttést se hiánzott a nemzeti átütéshő. Ami akkaracska vót, hogy egyedűl a magyarok kerála látta bé a dimenziójit, mikó a szokott alázatával kinyilvánétotta: az igen testté lőn. Evvel, ha ki nem tutta vón, esmég bizonyossá lött, hogy Ejrópa legegységessebb nemzete a magyar, hun a szűk „negyed”, ha parlamentileg jól megpatkúlják, maga lesz a táltos kétharmad, mer a magyar negyed má csak illen küsgömböci természetű. A választékony magyarok negyvenöt percentjibű ekkora mahománcs töbség sehun se kunkorkodik elé, csak Fülkeufóriába, hon az únortodox választási regula előre bébiztosétja az utólagos akaratot. Akié az urna, az viszi a belévalót.  Kinek jut, békapja, kinek nem, békaphassa. Kinek mi jár, azt. A választási számtan nem jelmezbál! I. Fülkefor, mikó a világraszólás másnaptyán kérdezgetni keszték a tökömke világlapok, nem es értette, mi a szófiját akarnak tüle, mikó eggy szittya magyar szóba elfér a magyar jövő: folytatjuk, Patyomkin ad astra. Állt ott az egetrengető választási zakójában, s elmondotta: azáltal, hogy a magyarságikra nézvést magyarok mindenike őtöt akarta egyedül, a választási törvényre es igent mondott, minek következtibe csak I. Fülkefor nyerhetett, más senki. Lényeg a lényeg, az ű kis alattvalói világos és elsöprő igent montak a négy fülkeforradalmi esztendőre, a felcsutizált kerállami stadionországra, a jog rezervált asztalára, a közgépbeszerzésre, Mészáros bíró uramra, a kivándorlottakra, a négymillió magas- és mélyszegényre, a trafi- és közmunkáliára, a széjjelinasított, öszverózsikázott közoktatásra, az egész kereszténynemzeti fajszotyolára, közepibe Csendőr Gábriel emlékművivel, mellynek a kerál mán első munkanaptyán folytatta az építtetésit, epp aznap, mikó megkapta a Mazsihisz gratuláló levelit, arrúl, amirűl. Aztán elgyött a dicsőséges fülkefolytatás második meg harmadik napja, s elgyön mind a többi, amíg eccő vége nem lessz. Nem lessz abba túl sok vigasz, azki gazdag, mint olly sokszor, elfut véle szépen ofsor, azki szegény, annak annyi, annak nincs hová rohanni, azki penig se ez, se az, egérirtást vállal, hozott szalonnával.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai - és egyben, sajnos, utolsó - darabja az ÉS-ben
 

Ajállott a magyar tökön-paszúlyon, osztán cseréte, fénymásóta eszeszélin az íveköt

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, mán a vak es látta, hogy a fideszmagyarság négy esztendőcske alatt lezavart eggy pógári forradalmat, eggy ejrópai szabaccságharcot, valamég megalapozott eggy bódog békeidőszakot, de mint a sátorcövek gránitbú, olyat. Akkó az al- és fővezérek szépen fölőtözködtek óriásplakátba, oszt várták szerelmetes mátkájokot, a szépséges Április Hatodikát, kit a biztonság kedviért mán jó előre s minden eránból elháltak a jognak asztalán. Addig-addig, hogy az urnás kézfogóra csak a kihirdetés maratt, meg a hétmérfődes lakadáré. I. Fülkefor gyüttibe-mentibe világosan megmonta, hogy mivel van még kévánnivalójok bővön, folytatni fogják, méghezzá ott, ahun abbahagyták, de tűzön-vizen keresztül. Hát hogyisne, ha eccő nékik állanak az öszves csillagok!? Évek olta állétgatják őköt törvényvel es, törvény nekül es, választani csak pontosan, szépen. Nyermagyar mán csak azér se szavaz másra, mint a kerálpártra, mer az pöketnyit se hasznosul, nem beszélve, hogy úgyes kitudódik. Ha máshogy nem, a kormánsajtón körösztül, ki bármikó közli a listát, ami járhat kellemetlenségvel, mitű félni nincs oka annak, aki. Aki meg nem, annak az öszves csalárd mesterkedése le lessz leplezve, és nem úgy, mint a szegény lesasolt Gábriel, kit rendes törvényi háttér híján, elszabotált a nemzetközi károgajvé! Mivel a kerál megengette, lett annyi párt, mint a piranja. Ajállott a magyar tökön-paszúlyon, osztán cseréte, fénymásóta eszeszélin az íveköt, hadd nyerjen mán pár milliócskát, kinek ez es ölég, s belé senki dógába szóni nem akar. Vót es ollan combos listája az indúlóknak, hogy kilógott a fülkébűl. S akkó még ki se hírdették, hogy eggy kivételivel az öszves pártot ki köll satérozni a tisztőtt választónak, méghozzá szöveges indoklás kíséretibe, ami marad, az alatt köll a nevet-lakcímet főtüntetni, s úgy bédobni. Hanem I. Fülkefornak vót egy nagy szívfájdalma! Hogy hejába akart ű vitázni, mer akart, hejszen akkó elme az elme, ha szikrázik a pengéje, nem akatt néki ellenfele. Szaladgált es fő-le Szaud-Arábiátúl Nyíregyházáig, legósvödörtű nyergesvontatóig, hogy megtalálja a méltó vitapartnert. Kínálkoztak jelöltek, de ha megvakartatta az ember a KVH-val, valahányrú kiderűt a simongáborérintettség, meg hogy kora gyermekkorátú Zuschlag kolega teli nejlonacskóji zizögnek a párnája alatt. Horibile mindnek bissau-guineai útlevele vót vagy lesz valami széfben, amit szívroham keretibe menetrendszerűen lefoglal a Kerálvédemi Hatóság. Így lett, hogy nem vót mit tenni, I. Fülkefor a vita estéjin, március 33-dikán két Orbán Viktor vót, és jáccott egymásval. Sőt szabálhont vitázott, fölényessen bébizonyétva, hogy azki nála jobb, az es ű. Még jó, hogy Obersovszky uram ott vót gombolyagnak, s addig gurulgózott, addig dorombút, míg csak győsztesnek a győsztest ki nem hozta.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Meg vannak rendölve a szavazóbuszok Belaruszbó

Egyszer volt, hol nem volt, mán terepszínűre vált a szép nemzeti ősz, masérozott a nép a militári hegyek alatt a fótos gyakorlónadrágjába, álcazubbonyába, száján az igével: villanyszámla vagy halál. Menyt a rezsiháborúba, mi eltart jövő tavaszig, de ha ezer tavaszig tart es, meg lessz nyerve, kerül, mi utána gyön, amibe kerül. Evvel szembe a kecskeméti törvénszéknek vót képe azt ítélkezni, hogy a dicsőséges bajai csata eggyik szavazóköribe meg kő ismétölni a választást. De ám semmi másér, mint a magyar emberek szervezett, kubatovista szállétásáér az urnáhó. Jogval truccolkodott Kósa alelnök uram, hogy akkó a BKV-t es mér el nem ítélték, hejszen az még szervezettebben szállít. Nem beszéve, hogy ollasmi végett izmoszkottak megalvatt struktúra lévökre, mi a tavaszra, mikó eljő a keráli Armageddon, mán igenyessen ajálatos lessz, meg vannak rendölve hezzá a szavazóbuszok Belaruszbó. Így esett, hogy mit a kerálpárt megnyert, azér újból meg köllött harculnia a gyűlöleti haramiákval, spekulánsokval s bankokval, küknek a kezire vót adval a haza a komonisták utód- s elődpártja részirűl ezer évig s tovább. De közelgett az O-nap, mikó a nemzet talpig főlfegyverzett békehada örökre béváltja I. Fülkefor 25 éves álmát a bébiszauruszok írmaginális eltiprásárúl, kük nagy szorultukban háborús pszichózist keltenek, s köcsögbűl locsolják a benzint a nemzet legfő építőköveire, a magyar családok sátrára. Ellenök az utolsó töltény es békés eszköz, mi szenteséti a célt. Evégbűl a kerálpárt nyalka küldötti öszvesereglettek a Millenárison, hogy hallgassanak a szívökre, s az 1241-bűl 1240 szavazatval újraválasszák pártelnöknek a magyarok kerálát. Na, mikó a legmarkosabb haditenyerek es elzsibódtak a tapstú, s csönd támatt, a kerál a szívirűl az eszire tette a kezit. Imígyen szólott: szép eredmény, tán ű ezt meg se érdömöli mégescsak fődi halandó lévire, s tán annak van igaza, kü a nemleges szavazatával, ha magányosat es, kritikát gyakorót a személye fele. Olybá, hogy ű avval az atyafi versus atyanővel hic et nunc, a nemzet szívhallgatósága előtt kezet akarna rázni. Úgyhogy, gyöjjön ki! Ne várja meg, amíg! Légyzümmödött csönd lett erre, s mesebeli dermedet. Csak az 1240 szempár járt az üregibe guvattan, eggyikné le­szalatt, másikná főszökött a nemzeti vér. Itt-ott küs robajval elzuhant eggy kűldött, szivivel a kezin, ahogy illik. Telt-múlt az üdő, órákba tűntek a minuták es, nem vót cipő, kü meg ne telt vón verítékvel. Eccő asztán I. Fülkefor felkacagott, hogy jól van, vót forradalmárok, csak viccöltem, nem tud kigyönni az illető, ha akar se, hejszen mán künn van, s kinyújtott havasibertalanjával ennen magára mutatott. Na, abba a helybe elmúlott a jegec meredés, s akkaracska tapsot vertek a tréfás kerálra rea, mint a főtámadott tenger, amíg meg nem haltak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

A nép Baja Isten Baja

Egyszer volt, hol nem volt, akkó vót, mikó eldőlt, hogy az aranyszájú Zsigó Róbert várasa maratt a centrális erőtéré, libás büdös kurva magyar labdába ott nem rúgott a gyűlöletbeszédjivel, a nép Baja Isten Baja. De ám ez a szép diadal a Merkel komámasszonét es más fénytörésbe állétotta, mer a CDU és a Fidesz vállvetőleg érte el, hogy nem gyöttek vissza se Németországba, se a bajai hármas kőrzetbe a komenisták, kik Kövér László, a nemzet életfája szerént Trianonval keszték a XX. századot, s Gyurcsay Gordonval végeszték. Ehhő képest vót pofájok óvogatni, hogy nem törvényes odaszállítni eggy szavazókörbe a hatvanvalahány fiatal nénitbácsit, kiket eggy komonista béemvé addig fenyegetett roma lévökre, míg autóba pattantattak, hogy voksukval sikeresen meggátulják Kohn Béla újbóli eljövetelét. Aki elrőpűt a vérmezőrűl, mit fakasztott, nem mintha a magyar nem bírna röpűni, ha akar. Ha megtanétsák rea az államoskolába, bővön elröpködik úgy, mint más, széltibe, hosszába, sőt! Mán érett gyümölcsként hullongtak a magyar Oskolarendőrök s Kartanalkalmazottak fejire a tanév első tapasztalatai, a Nemzeti Pedellária ügön serénkedett úrrá lenni a nehézségekön, miket a puszta létivel főhalmozott. De elvitatni nem vót mit! Az egész napos oskola: oskola vót, egész vót, hezzá napos, kivált tornaórán, hun lefedettségi nehézségek mutatkosztak a teremkapacitás tekintetibe. Tán ez atta az ötletet, tán a téboly, lényeg, hogy I. Fülkefor védnökségivel meghirdették a Baby-Lindbergh projektot a még naposabb magyar pulyák épűlésire. Ha mán vót egy Pető-intézet, annak nemzetközi hírit, konduktórijumát, ingójit és ingatlanjait legott beléintegrálták a Horthy István Gyermekröp Centerbe, s a Nemzeti Turultanárok Szövetsége ajánlására a Hoffmann igazgató néni hazaszerte bévezette a szép nevű aviatika tantárgyat. Lett könyv, munkafüzet, narancsszínű ozsonnaejtőernyő „Föl-földobott kő” szlogenvel, meg a helyi pógármester aláírásával. Nem vót eggy járt út, pláne vertikálissan, de a legküssebb eredmény es eredmény vót, nem köllött hezzá se terem, se úszoda, csak jó levegő, ammeg átgyön a dróthálón. Meg még kar- s lábizom. A gyerek úgyes folyton motozkodik, alómars, föl a magosba, ha tíz centire, annyira. Fő, hogy szökdelkedgyen, akarjék, minden több a semminé, aki tanár, velünk tart, mer átsorojjuk vakondnak. S mindezt saját erőbű, nemzeti fejlesztésbű, a nyugot leesett állának bulldogtekéntete előtt. Mán csak a sajnos ki nem zárható gyermeki elröpülésre köllött megoldást tanálni szenzoros acélraszter, úgynevezett alattvolié képibe. Abbú viszontag ölég vót eggy akkaracska, melly fullontos fullig lefödte, mi a Mária országábúl, momentánd idetartozott, kerűt, mibe kerűt. Vót eggy szélesse, kellő magosa, kinek-benek kapuja, vót hon ográndozni jó kedvvel, bőségvel, amíg meg nem haltak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Abaújlaki választási póló

Megalkotására az Átlátszó.hu mai érdekes híre ihletett.

Amelyből kitűnik az is, hogy Magyarországon a választási csalás írásbeli megrovással büntetendő. (Már ha kiderül egyáltalán.)