Édösanyánk nem gyarmat, nyugdíját elvenni nem erisztjük

Egyszer volt, hol nem volt, vót egy hely a magyarok országába, hun kifabrikállták a jövőt es, a múltat es, egyszóval a magyar igasságot. Ez sohse vót messze attul, hon a kerál vót, ki jelzseni lévére azt es látta, amit senki, ezér vót örökös kerál. Eggy szép őszi nap es csak főreppent, elkőrözgetett, elmesszilátott, s mán úgy szállott le, mint a förgeteg, avval, hogy amit nem lehet hagyni, abba nem engedünk, és viszont. Délutánra el es laborált eggy diktátumot, abbúl föl es sorolta, hogy mit nem. Édösanyánk nem gyarmat, nyugdíját elvenni nem erisztjük. De nem ám, csapott az asztalra a kormánzótanács. Továbbá nem adgyuk ki a kezünk közzül a koronát. Csak a testünkön átal, hörrentek a miniszterek. Azután a magyar zászló közepibe bé nem hímezzük az IMF-logót, amég áll Buda vára. Nanáhogy nem, mennydörögte a magos grémium, de mán az ablak alatt ott pezderkedett az epp arrajáró békemenet, kik gyöttek a Kerényi Imréhő könvet venni, mer mán elegük vót a balliberális kánon jármábúl. S akkó a kerál kivágta a trompfot: Ha az égbűl potyog es, ami potyog, nem adjuk Fejér megyét! Hő, há mér adnánk, merett meg a hallgatóság. Há mer ki akargyák típni a nemzet testibül, de elevenen, hogy vigyék Svájcba, szertefele, tisztelet a kivételnek. Hát, erre mán minden szakminiszter oda vót kapva a szivihő, mondani se köllött, kik azok a ganaj trianonisták, akik ezt diktájják esetleg a magyarnak. Fejér megyét nem adjuk, zúgott odalenn a nép, alig hallotta egymás szavát a kormánzótanács, hogy üstöllést adgyák föl újsághirdetésbe, mi es az, amibűl nem engednek, még ha a világosi síkon köll es elvéreznie a magyar igazságnak. Másnap meg es jelentek a nemzet jajjkiáltásai, kék alapon, fejér betűkvel, akarha a tenger háborgott vóna. Nem kisbe kerűtek, de a hasznukhó képest fabatka vót a kétszáz millijó. „Édösanyánkot nem adjuk!” „Anyánk a miénk!” „A Ti anyátokot”. „IMF non koronat!” „Trikolorrondétók kifele!” De főleg arra vót kipiárolval a népharag, hogy nem adjuk Fejér megyét, egy talpalatnyi fődjit se. Mán kapára-kaszára egész bandérijomok szerveződtek békemenetbe, mán fönn keringtek a Griffenek, húzgálták a hangsebesség közelibe a sok molinót, hadd lássa a címzett! De azér páran, küknek nem vót jó fantáziájok, megkérdték, hon lehet eszt az aljas diktátomot látni, mán csak a hadüzenet végett es. Hékáim, nem a látása a lényeg, monta I. Fülkefor, hanem a sugallata. Mondani lehet, hogy nem monták tételesen, na de ki állétcsa, hogy ne mondhatták vóna! Hejszen vannak jelek, olanok, hogy a fal aggya a másikot, verte hátba népit a kerál, avval szárnyát főcsapta, oszt az erő nyelvin eldanolta a Fehérvári huszárokot, elébb magába, aztán a nótáskedveő kerálpártval egyetembe, amíg meg nem haltak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Hágók

Vereckei

Fehérvári

A kerál mulat

Az etyeki szoboravató és Himnusz-éneklés után a borospincében folytatódott a miniszterelnök és kedvenc színigazgatója kultúrprogramja, egy cigányprímás bevonásával. Mint az alábbi videóból kiderül, a remek ízlés nem csak a képzőművészet, hanem a zeneirodalom terén is jellemző rájuk. 
A fehérvári huszárok hőstetteiről szóló dallást nem valamely ellenséges paparazzo örökítette meg orvul, hanem az udvari videós, és Orbán Viktor a hivatalos oldalán büszkélkedik vele.

A videó kattintásra indul, jó szórakozást:

A kurzusízlés tort ült ma Etyeken

A mindenre ráérő Orbán Viktor (többek között felejthetetlen volt álamfőnk és neje, valamint a rendkívül elegáns Nemcsák színidirektor társaságában) ismét szobrot avatott. Ezúttal nem turult, hanem a hajdan jó szobrokat is készítő Melocco Miklós Isten, áldd meg a magyart! című egészen borzasztó alkotását.
Miniszterelnökünk ma is mondott néhány elgondolkoztatót, többek között megtudhattuk tőle, hogy nem csak a fülkében, hanem a kádban is forradalom zajlik. 
A Fidesz honlapján mindez részleteiben is megismerhető, gazdagon illusztrálva – de nem tudom megállni, hogy az avatóünnepség néhány képét ne osszam meg a kedves blogolvasókkal.

Frissítés: Az ünnepélyes pillanatok emelkedettsége után jött a felhőtlen és végre őszinte szórakozás. Az Isten, áldd meg a magyart! után a Sok kislányt meghágtak. Itt látható.