2010. augusztus 31.

Rule of law

Eddig is tudtuk, hogy a miniszterelnöknek remek humora van. Ennek újabb bizonyságát adta tegnap, amikor közölte, hogy az elmúlt három hónapban kormánya helyreállította Magyarországon a jogállamiságot.
De hogy a jogállam lehet még a mostaninál is jogabb, arra a minél öregebb, annál aktívabb Boross Péter mutatott rá újabb interjújában.
A mai újságban azt fejtegeti, hogy erősíteni kellene a miniszterelnök pozícióját: az lenne ésszerű, ha ezentúl az ő joga lenne a legfelsőbb bíróság elnökének, az ombudsmanoknak és a legfőbb ügyésznek a kinevezése, valamint a legfelsőbb katonai vezetőké is. Az ügyészség önállóságát meg kell szüntetni és a kormány felügyelete alá helyezni. És hogy még teljesebb legyen a jogállamiság, javasolja, hogy bizonyos területeken törvény helyett miniszterelnöki rendeletekkel lehessen kormányozni. Közölte, hogy ezeket az elképzeléseit az új alkotmányt előkészítő testületben is előterjeszti majd tagtársainak és Orbán Viktornak.
Halmai Gábor alkotmányjogász bizonyára nagyon szégyelli már, hogy olyan kishitű volt a néhány héttel ezelőtti cikkében.

2010. augusztus 29.

Lecsóköztársaság

A méltán és többszörösen híres Kötcsén újabb nevezetes esemény lesz szeptember 4-én. Orbán Viktor ismét előadást tart, ezúttal Nemzeti kormányzás címmel. A rendezvényen jelen lesz a neki örökké hálás pártfogoltja, Schmitt Pál köztársasági elnök is - aki nem is marad tétlen. Ő főzi majd a lecsót az egybegyűlteknek, a first lady segítségével.
Nem, nem hülyéskedem. Ilyet én nem is tudnék kitalálni. Ezt a rendező Polgári Magyarországért Alapítvány vezetője, Balog Zoltán közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár nyilatkozta az MTI-nek.

2010. augusztus 27.

Ezt álmodtam

a Boross-interjú után:

2013-ban vagyunk.
Még el sem múlt a május 31-i székesfehérvári születésnapi és egyben koronázási ünnepség eufóriája, amikor augusztus 19-én a Jány Gusztáv fasor és Wass Albert út kereszteződésében ünnepélyesen felavatják a 110 éve született Ratkó Anna szobrát. Az eseményen a Nagycsaládosok Nemzeti Egyesületének tiszteletbeli elnöke, Anikó királyné mond avatóbeszédet, a díszpáholyban pedig maga az uralkodó is helyet foglal a trónörökös és másik négy gyermeke társaságában.
Az ünneplőbe öltözött közönség szórakoztatásáról részben a magas, fess, jóképű udvari bolond gondoskodik - aki ezt a stallumot akkor nyerte el, amikor az államforma-változás miatt megszűnt az előző állása -, részben pedig a szemet-fület gyönyörködtető gálaműsor. (Amelynek fellépői között - a nemzeti együttműködés rendszerének megfelelően - megtalálhatjuk a Kárpátia együttest és a Munkásőrség reaktivált énekkarát egyaránt, Gulyás Dénes szólójával. Rendező az állandó hoppmester, Koltay Gábor.)
A szórakoztató program betetőzéseként a Horthy Miklós sugárúton gyermektelen lányok és asszonyok futnak fel s alá, meztelenül, és a kétoldalt felsorakozott közönség gúnyosan kacagva vesszőzi őket.

2010. augusztus 26.

Szobrot Ratkó Annának

A Heti Válasz a mai számában nagyinterjúval ünnepelte Boross Péter 82. születésnapját.
A volt miniszterelnök és sokszoros tanácsadó igen érdekeseket mondott. Például:

- A mai modellben [...] megvan a lehetőség, hogy nemzetmentő évtized következzen, ha rövid átmenet után egy hosszú, konszolidációs időszak jön el.
Vajon mi történik abban a bizonyos "rövid átmenetben", amely megelőzi a konszolidációt? Egy igazi demokrata válasza:
- Remélem, a Fidesz most nemcsak megnyerte a választásokat, hanem tényleg szétzúzta a baloldalt.Az újságíró - Stumpf András - közbevetésére, miszerint a baloldal egyszer már visszajött mélyről, méghozzá épp az ő miniszterelnöksége alatt:
- Akkor övék volt a média.
Tehát ilyen egyszerű. Ezek szerint 94-ben a baloldalé volt a média, 98-ban, amikor a Fidesz nyert, a jobbé, 2002-ben meg 2006-ban, úgy látszik, megint a balé, az idén meg újra a jobbé. (Ez utóbbi egyébként tényleg így van.)

- Orbán is mára jutott abba korba, amikor lehet Tiszáéhoz és Bethlenéhez hasonló nemzetépítő munkát vezényelni, amely egy-másfél évtizedig is eltart, (na, most már másfél évtized), és sem a szélsőség, sem a baloldal nem tud megerősödni alatta. Orbán ugyanis egy ideje már érti, amit a baloldal még mindig nem. Mikszáth Kálmánnal szólva: a magyar hátán szántani is lehet, csak az ekevas nemzetiszínű legyen.Nocsak. Tehát Orbán nem meggyőződésből míveli most már hosszú évek óta a nacionálgiccset, hanem merő hideg számításból?! Merthogy ez kell nekünk, buta magyaroknak?!

- Itt az alkalom: 15-20 évig (lám, két évtizednél tartunk) egyetlen, közös történelemkönyvet kellene bevezetni az egész országban a sok fércmű helyett..
Tényleg: még a végén két- vagy netán még többfélét gondolnának az emberek az egyetlen helyes helyett. Remélem, Hoffmann Rózsa is olvassa B. P. iránymutatását, mert ő még nem jutott el egészen idáig. Pedig nyilván ez a követendő út. Elvégre remekül bevált 1948-tól egészen a nyolcvanas évekig.
- A magyar szellemiséget kifejező szigorú fellépes lenne ez a mai anarchikus posvánnyal szemben.
Most magam elé képzelek egy anarchikus posványt. Bizarr.

Stumpf megkérdezi Borosst a gyermektelenségi adóról is, amelyet sürgetett a közelmúltban.
... a gyereket nem nevelők is arányosan járuljanak hozzá a közös jövőhöz. A nőpropaganda világszerte karrierszempontú. Pedig a hely, ahol a nő pótolhatatlan, nem a munkahely, hanem a szülőszoba. Én egyébként fizettem gyerektelenségi adót Ratkó Anna minisztersége idején. Szobrot kellene állítani neki.Ez váratlan fordulat, mi tagadás.
- Nem kell érzelmi kérdést kreálni az ügyből - válaszolja Boross az újságírónak arra a kérdésére, hogy Milyen érzés lenne egy meddő nőnek, hogy szülne, de nem tud, s ezért még bírságot is fizet? - .A nemzet jövőjéhez vagy úgy járul hozzá valaki, hogy gyerekeket nevel, vagy úgy, hogy különadót fizet.Boross huszonéves volt példaképe, Ratkó regnálásakor. Mondják, hogy az ember mindent szépnek lát, amikor fiatal. Ezek szerint ennyire.

Stumpf: Ön a Szent Koronát állítólag nem csak a preambulumban látná szívesen. Igaz ez?
- Mi a gond a korona közjogi szerepével? [...] Hitem szerint lehetnénk királyság is. Nálunk ezer esztendőn át ez a forma adta a nemzet életének kereteit. Eddig azonban valószínűleg nem kell elmenni az új alkotmánnyal - teszi hozzá megengedőn.
[Az alkotmányban] sokkal inkább a kormányfői pozíció erejét kell növelni, az államfőnek pedig jelképes, reprezentatív szerepet szánni, s ennek megfelelő személyeket választani a tisztségre.
Stumpf: Ön szerint akkor Schmitt Pál - ha ilyen lesz az új alkotmány - telitalálat.
- Igen. Magas, fess, jóképű ember.
Íme, az államfőség három kritériuma.
- Remélem, elfelejti, hogy saját államfői programot akar alkotni, s elsősorban az érzelmi mezőben mozog majd, az állam atyjaként. Ha így lesz, egy idő után minden bizonnyal meg fogják kedvelni.Nem értem. Mi az, hogy meg FOGJÁK kedvelni? Hát nem szereti már most is minden ember az ő emberét?! És hogyhogy le akarja beszélni Boross a saját államfői programról Schmitt Pált? Talán bizony nem tartja elég okosnak? Ez elképzelhetetlen.

***
Na most persze lehetne azt mondani, hogy: na és?! Hiszen ezek csak egy 82 éves ember rögtönzései, aki már rég túljutott a saját szellemi zenitjén - ugyan kit érdekel, hogy mit mond? Sajnos nem ilyen egyszerű a helyzet, mert többek között az ő (meg például a leggerincesebb magyar, Pozsgay Imre) ideáiból fog összeállni az új magyar alkotmány, 10-20-50 évre meghatározva az életünket, a gyerekeinkét meg az unokáinkét.
Kezdhetünk aggódni.

Aluljáró, csütörtök délelőtt

Kellemes meglepetésekkel kezdődik: nem kell keresgélnem Kétfarkúékat, ott vannak mindjárt a metrókijárattal szemben, és ráadásul két érdeklődőt is látok a standjuk előtt, az egyik épp beszélget az MKKP-s lánnyal.
Veszem elő a kitöltött ajánlószelvényt, és ahogy nyújtom oda, hallom: „Nem érti? Hagyják ezt abba! Szégyelljék magukat, hogy gúnyt űznek a választásból. Nem tisztelik a magyar nép akaratát. Ezzel nem lehet viccelni. Hagyják abba!” – mondja nyugodt hangon a 40 körüli, konszolidált külsejű úr. Valószínűleg hosszabb ideje tart már az egyoldalúnak látszó beszélgetés, mert a lány szemmel láthatóan kellemetlenül érzi magát, erősen zavarban van. „Köszönjük a véleményét” – mormolja kétszer egymás után a férfinak, és gépiesen, oda sem figyelve veszi át tőlem a cédulát. Pedig szerettem volna megtudni tőle, hogy hány ajánlószelvénynél tartanak, de ebben a szituációban nem lehetett.
Így aztán most csak reménykedhetem benne, hogy átveszik végre a hatalmat, és így megvalósul az örök élet (plusz 20 év), csökken a gravitáció mértéke és hajózható lesz a Nagykörút. Merthogy a programjukban szereplő vállalásokat biztosan mind teljesíteni fogják, hiszen az egyik ígéretük már az előtt megvalósult, hogy megnyerték volna a választást. Erre gondolok: „Köztársasági elnöknek csak olyan személy jelölhető, aki legalább középfokú általános bohóc képesítéssel rendelkezik.”

Igazodás

Hír:
Orbán Viktorral indítja az Eb-selejtezőket a Sport TV
A Svédország-Magyarország Eb-selejtező előtt egy órában Orbán Viktor miniszterelnök elemzi a magyar sport, a hazai labdarúgás helyzetét.


Berlusconi egy lúzer. Mennyi pénzt áldozott a szinte teljes olasz média megvételére. Lám, lehet ingyen is.

2010. augusztus 13.

Illuminatio

Az ember – dőre felfuvalkodottságában - azt hiszi, hogy mindent tud a világról, de legalábbis a nagy összefüggéseket már ismeri.
Aztán tessék, kiderül, hogy axiomatikus dolgokkal sincs tisztában:

A forradalom lényege nem az erőszak, amint azt gyakran hirdetik, és sokan hiszik, hanem a többség meggyőződésének tartós, hosszú távra szóló megváltozása. Ez képes az igazi változásokat végigvinni és tartóssá tenni.
Általában magukat baloldalinak nevezők tartják saját magukat forradalmároknak, és ezen az alapon ellenfeleiket jobboldalinak. A jobboldaliak sikeres megmozdulásait pedig ellenforradalomnak nyilvánítják. Valójában az „ellen” forradalom is forradalom. És tartós sikert, hosszú, eredményes kormányzást ezek az ellenforradalomnak nevezett forradalmak mutatnak fel, mert céljuk nem a forradalom öncélúsága.


Persze eddig sem lettem volna alulinformált, ha rendszeresen olvasnám a KDNP honlapját - ahonnan az idézet származik -, de eddig nem tettem. Eddig. Mostantól kezdve viszont, ha meg akarom tudni, hogy például az MTV-székház 2006-os ostromát mire is véljem, elég, ha elolvasom az elsőoldalas publicisztikát, és abból fekete-fehéren kiderül:

Tény és nagy szerencse, hogy nem hozták ki a Tv székházból, lándzsára tűzve Baló György fejét, csak a Morvai Krisztina által is használt gépkocsiját gyújtották fel. Amint később, október 23-án sem kartácsolt bele Napóleon a Fidesz gyűlésbe, csak a Vasprefektus könnygáz-gránátjai kergették meg Morvi Krisztinát és családját, valamint tízezernyi békés sétálót, közöttük e sorok íróját. [...] Az öszödi beszéd durranása és az azt követő tüntetéssorozat elsöpörte az MSZP esedékes önkormányzati választási sikerét, az erőviszonyok megfordultak és ennek a szimbóluma mégis csak a TV Székház lángoló kapuja lett. Hasonlóan a Bastille lerombolásához, amelynek önmagában nem volt semmilyen gyakorlati haszna, de éppen úgy egy feldühödött embercsoport hőbörgése volt, mint annyi más csoportos erőszak. (Betűhív idézetek.)

Egy lélegzettel, alig néhány mondatban a helyükre tenni a magyar és francia forradalmakkal kapcsolatos tévhiteket – erre csak a legnagyobbak képesek. Köszönet érte.

(Valamint köszönet a MaNcs Szüretének is, hogy felhívta a figyelmem erre a nélkülözhetetlen site-ra.)

2010. augusztus 11.

Schmitt, Schmuck, Staudt

Ez tényleg egy elátkozott ország.
Nem elég, hogy az erkölcsi hérosz, Schmitt Pál lett az elnöke, a főpolgármesteri stallumra - a kultúra és a tolerancia nagy hívén, Tarlós Istvánon kívül - most már nem más, mint a remek ízlésű Schmuck Andor is bejelentkezett, aki felismerte magában a virtigli szociáldemokratát.
Nagy ideáknak eddig sem volt híján (gondoljunk csak a legendás Xénia-lázra), de még tud újítani.

A férfiakat a hasukon keresztül lehet megfogni – tartja a színvonalas mondás, Schmuck pedig ezen a gondolati íven továbbhaladva rájött, hogy a fiatalokat a libidójukon keresztül. Ezért aztán az alábbi szóróajándékkal árasztja el a fesztiválokat:


A következő ötlete a Budapest formájú autós légfrissítő (Wunderbudapest) – de ezzel alighanem elkésett, mert a főváros alakját a Jobbik már lenyúlta:

A gusztusos árpádsávos napkelte nyilván rendkívüli mozgósító erővel hat majd a magyarok (bocsánat: Magyarok) fővárosának lakóira, és tömegével szavaznak a Jobbik főpolgármester-jelöltjére.

Illusztrációk innen

2010. augusztus 7.

Kedves Vezetők

Ábécésorrendben:









Update:
Nem is tudom, hogyan hagyhattam ki:


2010. augusztus 6.

Az első polgár

Az emberek

Az emberek embere és asszonya

Érkeznek az előkelőségek

Bajnoktárs

Vendéglátósok

Államiságunk keresztény gyökerei

Sátoros ünnep

Ünnepi műsor: népművészet

Ünnepi műsor: magaskultúra

A fegyveres erők és főparancsnokuk

Harry Potternek szemlátomást kétségei vannak

Fotók: MTI, [origo]

2010. augusztus 5.

Az élet utánozza a művészetet

MTI-hír:
Hátrányos megkülönböztetésre való felbujtás, valamint fasiszta, rasszista és idegengyűlölő szervezet létrehozása miatt indított bűnvádi eljárást a román ügyészség három csíkszeredai fiatalember ellen. Mind a hárman az Új Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Mozgalom Győri Wass Albert Zászlóalj Székely Szakaszának a tagjai. A Szekelyhon.ro és az Erdon.ro romániai magyar hírportálok szerint a rendőrség hivatalból indított eljárást a három férfi ellen, mert áprilisban egy csíkszeredai bevásárlóközpont mellett egy "Szégyelld magad, már megint zsidónál vásároltál" feliratú táblát helyeztek el.
Erről óhatatlanul eszembe jutott:

MSZP-közlemény

Hogy Schmitt Pál köztársasági elnökké felkenéséről mi a véleményem, azt már többször kifejtettem, (pl. itt) – de ez nem változtat azon, hogy erősen felfordult a gyomrom ezt olvasván:

Az emberek emberét nagy hacacáréval kísérik a hivatalába, míg az árvízkárosultak még mindig nem kapták meg a kártérítéseiket. 200 meghívott ajnározza majd az új köztársasági elnököt, miközben a fellépők műsorát élvezhetik. Az emberek emberét, úgy látszik, nem zavarja, hogy még fedél nélkül él az ország történetének egyik legnagyobb árvizét elszenvedett falvak lakosainak a zöme, de neki kell egy kis hacacáré.

Populizmus és demagógia terén sokat nem vethetnek egymás szemére a pártjaink, alig van különbség köztük, de azért ez, amit itt most az MSZP előad, valószínűleg a műfaj csúcsát közelíti.

2010. augusztus 4.

Ugyanarról

S ha már valutaalap és szabadságharc, akkor legyen itt némi derű is. Váncsa-részlet az utolsó ÉS-ből:

… Áprilisban kétharmados forradalom történt Magyarországon, majd ez a kétharmad tartós politikai közösséggé formálódott; utóbbit néha centrális politikai erőtérnek, néha a Nemzeti Együttműködés Rendszerének, néha egyszerűen nemzeti centrumnak nevezzük - így mondta ezt a parlament utolsó nyári ülésén a nemzeti centrumot megtestesítő személy.
Belőlünk, magyar emberekből lett a nemzeti centrum, avval mi egyek vagyunk, ahogy a nemzeti centrumot megtestesítő személy is per definitionem egy vele. Ő tehát velünk azonos, mi pedig ő vagyunk. Így például mi vívunk szabadságharcot a globális pénzvilággal és közelebbről a valutaalappal szemben, noha látszatra ő az, aki Christoph Rosenbergnek a szemébe néz, sőt az orrát is megcsavarja. Erre egyébként a szakértők egybehangzó véleménye szerint rá fogunk faragni, mégse tehettünk másképp. Mi, magyar emberek nem gazsulálunk a burkusnak, hanem orrba verjük, és akkor még jól járt.
A magyarázatot lásd a Gesta Hungarorumban: „Waldo gróf testvére, István, mikor éjnek idején vára falán a félrehelyen ülve szükségét akarja végezni, a kamara nyílásán át egy magyarnak a nyilától súlyosan megsebesül, és sebébe még azon az éjjelen belehal". Utolsó dicső tettünk volt ez, történelmünk azóta is reprodukálhatatlan, fényes pillanata, melynek nagyszerűsége a mi lelkünkbe örökre beleégett, ezt szeretnénk mi azóta is megismételni újra meg újra: valagon nyilazni a kevély burkust, aki a vára falán ülve ganéjolni akar.
Sajnos azonban a burkus mind magasabb várakat épít, hovatovább a felhők közt végzi szükségét, ahová a mi nyilunk föl nem hatol, miközben az ő testének salakanyagai mind nagyobb sebességgel potyognak lefelé. Mi mégse adjuk föl, megrázzuk magunkat, íjunk idegére új nyilat illesztünk, és visszamegyünk a lyuk alá.

Az IMF és a magyar szabadságharcosok

Hont Andrásnak alighanem igaza van:

... "Mindazok, akik a globális pénzügyi központokkal szemben folytatott szabadságharcról képzelegnek, és egészen komolyan Észak-Korea vagy a Ceausescu-féle Románia receptjét ajánlgatják, elgondolkodhatnának egy apróságon. Ha van egy párt (a Fidesz), amelynek lelkes támogatója és állandó médiapartnere (Demján) a győztes választás pillanatában bankot vesz, a másik kebelbarát (Járai) biztosítótársaságot alapít, míg a párt kormányra lépve egyből különadót akar kivetni a pénzügyi szolgáltatókra, amit a piacon lévők mindegyike élesen támad, kivéve egy, a pártnak folyamatosan gesztusokat tevő, fontos közéleti pozícióval megbecsült bankvezért (Csányi), aki amúgy is kimozdíthatatlan a hazai piacról, akkor itt valami egészen másról lehet szó. Nem függetlenségi küzdelem folyik, hanem egy elitcsoport akarja magát függetleníteni a belső és külső korlátoktól egyaránt. A kétharmaddal teljes irányítás alá vont államélet után a többi szférára is legalább kétharmad részben kívánja rátenni a kezét.
Ha tényleg ez a valós szándék, akkor túl sok akadályba nem ütköznek mindaddig, amíg a közvélemény egy meghatározó része a nemzeti érdeket veszteséges vállalatokkal, működésképtelen postahivatalokkal, üres frázisokkal és hivalkodó, ostoba politizálással azonosítja."

2010. augusztus 3.

Az összefogás dala

Már csak tizenhetet kell aludni és megtudhatjuk a titkot, Azt, hogy mitől futkosott Nagy Anna kormányszóvivő hátán a hideg.
Egyelőre csak annyi biztos, hogy maga "az összefogás írta augusztus 20-a forgatókönyvét", az ünnepi dalét pedig Szomor György. A Grammy-díjas zeneszerzőtől, Lévay Szilvesztertől megtudhattuk, hogy „az ének a formája a dalnak”, a szövegírótól pedig azt, hogy 2 (két!) refrénje is van. Az egyik annyira bonyolult, hogy most nem is sikerült idéznie, a másikat viszont - ha többszöri nekifutásra is - igen. Így hangzik: Bár mindent elsodort az ár, de itt vagy.
Nekem már most futkos a hátamon.

Free counter and web stats