Láncfűrészölték kifele a fákot. Hársat, platánt, komonista ezüstfenyőköt pláne

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy egy csicserfüttyhedt hajnalon I. Fülkefor legózott a parlamentbe. Magyarországval fáradott, mit az ejrópai örökség legódarabkájibúl rovott öszve a maga unortodox képire és hasonlatosságára. Olyan es lött, hejába kunkorkottak eggyesek. Mán az utolsó izeköt pattingatta bé, mikó munka alapú zümmögést hallott a Kihaénnem térrűl, hon epp láncfűrészölték kifele a fákot. Hársat, platánt, komonista ezüstfenyőköt pláne, hullott a forgács. Engedélyvel, ahogy köll, mer előző este megkűtték magiknak a kivágérek a pappírt, hogy holnaptú az öszves fa életveszélyes, minek folytán ügön gátulja a túristamillijókat, inkluzíve magyar embereket az épűlet északi sarka akadálmentes lefénképezésibe. I. Fülkefornak ki se köllött níznie az ablakon, úgy es látta, hogy tisztúl a kép. S evvót a lényeg, akarhogy es fütyűtek a hazaárúló ződrigók, a rea ruházott örök többség akaratábú az erőseb kutya baszott a paravánra. Ki penig kunkorkodott, még örűhetett, hogy a többi budapesti fa-delikvencset es ki nem vágták egy koszval, hátha a kerálnak arrafele támad egész alakos közfeladata fotóckodni. Az Orbán-tévé bémonta, hogy a Főd napja tiszteletire a keráli kormán 133 új fát fog telepíteni, a régit meg karitatíve hasznosítsa, mint mindent, amihő hezzányúl. Miér, miér nem, mégse így vót, hanem ahogy lött, úgy. Harmadnapra, epp a Főd napjának hajnalán visszanőttek legyalásztukból a Kihaénnem téri fák. De ám sűrűen, s végig a Duna meg a liberálkettes villanyos karéja köszti csóré terepen! Zengtek-bongtak, mint egy fődmélyi fafúvószenekar, s arasznyit es gyarapottak fertályóra alatt. Bénőtték a Nemzet Mélygarázsát, Tisza Esvány megérdemőt helyit, mindent. Nem vótak tekéntetvel se a konzervatív forradalomra a maga ’44-es álmával, se a szegén keráli favágókra, kik önfeláldozóan reájok akaszkottak. Egy pököm küs hársfára négy es! Ammeg nyőtt vélök egész a kupola magosáig, mán sírtak, könyörögtek, darúval köllött leszedegetni őköt, olykó százat es. Kövér László kihíjta a terrorelhárétást, gyött hókotrókval a katasztrófavédelem, fölszállott mind a légierő, hejába. Mán bé lett falazva az öszves térre néző ablak, bé lett tiltva minden égi és fődi felvétel, de őkelmék csak vetették az árnyékot, s telimadárfüttyösztek mindent, kilincset, falat, államtitkot. Addig-addig, hogy ellehetetlenültek a demokratikus parlamentarizmus munkakörülményei, amér a teljes történelmi felelősség a magyar és nemzetközi ballibellenzéket terhölte. Végül az utolsó darúval kiemelték az ország tornyoskalácsát a természet álnok csapdájábú. Ménkű lassan, de lött épűlet es másik, demokrácija es. A kerál parlamentye penig ott lógott fennen, himbálkozott az ernyős semmiben. Onnantú turulokoptervel jártak bé a dógozók, s le se níztek, amég meg nem haltak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Esztán nem 660 ezer forint labanc-píz jut a magyarnak per koponya, hanem 712 ezer, ami még nyőhet es, ha továbbra es illen szépen halálozik elfele, ki nem bírgya a tempót meg a mórest

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a magyarok országa eggy szemhúnyásra nem maradott örvendnivaló nékül. Eccő a kerál hozta ezt néki, másszó I. Fülkefor. Ki békötötte az istállóba fehér lovát, mivel hazahaladott Brüsszelbűl, hon bús hadát igen nyögték az euk, s mán ki es ment a balkonyra. Lenízett a lezárt Kihaénnem térre s tuttára adta az ott dógózó tömegeknek a világraszóló fieskát. De azok mán érezték es a bőrükön, hogy esztán nem 660 ezer forint labanc-píz jut a magyarnak per koponya, hanem 712 ezer, ami, Istennek s az eurónak hála, még nyőhet es, ha továbbra es illen szépen halálozik elfele, ki nem bírgya a tempót meg a mórest. Na, erre olly éljenzés hallaccott Kerényi Imre rendezésibe, mind elfútta az éhségmenetelők kalaptyát, ha mán magik le nem vették Brüsszel kerála előtt, bumburnyák voltukra. S álltak ott csóré fejjel, egy szálig elcsúszval a szociluxus banánhéján. Abba vita nem vót, hogy kik rángattyák őköt, mint a fél karú rablót a gyöngyösi kaszinóba, hová csak azér nem mentek bé szauna után, mer leütte őköt a becsületes magyar szárazhő. Meg azér, mer ahogy a Fidesz Magyar Alpári Párt örök dicsőségire Kubatov uram szóvicce hirdette az ország háza előtt, csak a hatalomra vót éhes mindahány. Hejszen a miattok fönnálló szociális feszültcségen küel okuk a rendetlenkedésre nem vót, céljok antul inkább: a Bajnacsány malmára hajtani a nép tiszta vizit. Ahelett, hogy kóbászos rántottát termeltek vón odahonn a kiskertjökbe, mihő minden hejbe van, csak akarni kő a havi negyvenhétezer forintbú. Bezzeg gyalogóni van eszük, meg önkormánzati (!) luxusfürdőbe járogatni, inkluzíve douche-val, szaunával pártpénzbűl! Ahelett hogy ríva keresnék gyermekeiknek a papsajtot odaki a hó alatt. Arrú nem es beszéve, szabad-e őköt illen fürdőbe becsürhérozni tisztiorvosilag, hogy körömgomba vagy valami, s hogy aki ezek után, rendes gyöngyösi fürdővendég, oda bemén, annak a higénikus jogaival ki törődik a parttalan demokráciába? De erre is vót orvosság a keráli patikába! Mivel akkorjába az „alkotmánybíróság” mán csak a nagy mű bőrkötésivel meg páratartalmával foglalkozott, s villanyórát járt leóvasni szabadidőbe, ihol belémódosétották az alaptörvén gránítjába, hogy a népi demokrácia további kiterjesztésének érdekibe az életvitelszerű szaunázás a haza üdvire tekintetvel rendeletileg megtiltható. Méghezzá az alanti telepűléseken, s szípen fel es sorúták az az öszves magyar helséget a Kárpátok ölin, ne legyen abbú problema, hogy eggyik tökömbököm alkotmánybíra így érti, másik úgy, oszt nagy fifikosságába még fogódzót es keres valamék korábbi bűnös döntésibe a pártállam talaján, amíg meg nem hal.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Hejába, minoritás minoritásnak nem vájja ki a szemit

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy azki éhes vót a magyarok fődjin, megérdemlette feszt, ha büntetni nem es büntette a törvén. De azt mán becsületes nemzeti civil nem tűrhette, hogy a „nemzetközi” Ron Werbertűl megvezetett tuggyukkik éhségmenetet szervezgessenek az eppen elrugaszkodó magyar nép zsírján. Há hogy níz az ki, níztek egymásra, hogy promtom-bontom öszveállnak, oszt csámbéroznak fölfele, Budapestre. Hezzá a hecc kedviér gyalog, mer mi másér? Arrú nem es beszélve, hogy mire föl mast éheznek? Há éheztek vóna a három éve elmútt nyóc évbe, amikó bővön vót miér, nem ám a fülkeforradalom trambulinjának csillagösvényin, világ nevetségire! Azt minden szalajtott szájszoci mondhassa a közmunka szünetibe, hogy üres a hasa! Menjen a hüttőhő, oszt egyen! Aki meg netántán éhezik, mer enhibája van, az nem vonulgat síruhába, hanem ül otthun a tévé előtt legyengülve, és kalap. Hejába, minoritás minoritásnak nem vájja ki a szemit, hanem főtüzeli a magyar gyomorig menően. Hát erre mán csak köllött lépni egy férfiassat! A magik eszköztelen, kormántávoli függetlenségibe ezek a civilek el es határoszták, hogy élve az alaptörvény s a kétharmad atta jogukval, bőségmenetet szerveznek. Arányossat, de méltót a nincsválsághó, ami meg lett hirdetvel. De nem úgy, mint amaz kampánygirhösök, nem ám gyalogszervel a 21. század csúfjára, ha eccő az emberiség mán kitanáta a fideszbuszt, hanem szípen, keréken, főpántlikázva. Avvót a cél, hogy elébb érjenek a nemzet mélygarázs alapú szívcsakrájába, mint a rongyosok. Mer ha ővélök lessz teli a Kihaénnem tér, akkó nincs ollan nemzetfizika, hogy a komen pisták oda béférjenek, oszt mehetnek haza békivel, csattogjék az a retúrbakkancs, de szaporán. Na, így es lett, meg lettek szentölve, oszt elindútak. Legelől öszvekapaszkodva a főcivilek a terepjáróikval s az akadémiai cigánzenekar. Megettök hosszú, tömött sorban gulyásálgyúk, flekkentankok, tőtöttkáposztartálykocsik, ami dukál, s még az üvegezett szerkocsi egydecis pálinkás butéliákval, rajtok a küs Orbán Viktor tisztőtt képivel traubista korábúl. Mentek, mendegéltek, mint a kisgömböc, úgy nőtt a hírök. Ahont csak megállottak, bárki magyarnak oda lehetett menni a mulatságba, nem vót diszkriminácijó. Aki gyökér odagyütt tiszteletvel, s aszonta, éhes, kapott egy adagval a műanyag tányérjába, de aztán mehetett isten hírivel, mer Buda nem vót oda az öszves csóradékot pógári pénzen zabáltatni. Hacsak a jobborcájúja nem gyött félre, oszt alá nem írt jókedvvel, bőségvel, hogy a prolik menetibe többet nem keveredik, hejszen mast lakott jól meleg ételtűl a családja nevibe es, de ha másfél esztendő múlva, ne adja az Isten, a haza ellenzékbe szorul, amitűl eggy csapásra éhkopp lesz, akkor mindnyájának el köll gyönni a nemzeti éhségmenetbe, ha addig meg nem hal. 

Parti Nagy Lajos Magyar mesék sorozatának mai darabja az ÉS-ben