Lex ittrend

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy I. Fülkefor megizente a sok furszargó jogásznak, tessék mán ne a jogon muszkulérozni, ha eccő annyira heppenkednek ezek a suttyó devizahiteles embertársaink. Ez mán az ócsája vagy asse, mer kinek esze vót, mán rég kifüzette jóljártába, méges kévánatos vóna, ha az igasságszógáltatás amblokk az ű ódalokra állana per esetin, de legalább ne a bankéra. Mindenhogy ez lesz a vége, az igasság, de méges jobb, ha bíróság rendezi le. Ehhő bővön elég a nemzeti jogegység rendszeribe, ha úgy ítélnek, ahogy a felelős magyar kerál megmongya. Audi a túra, et altera pars, magyarul nem kéri ingyenbe, mindenkinek zsebibe van a marsalbot. Mán ugye annak ki megérdemöli, s nem tekintélylejáratgató aknamunkás! Amég Főpedellus uram a Lex ittrend nevibe fő nem álléttassa a derest, női-férfi mozsdóval, gyóntatófülkével, őtözővel, oszt el nem feneköli az öszves monoklipólós illetinát az erőszakos abajgásával, minek tán még hellye es van a maga helyin, de az a hely nem az ország háza, hon elítélt nőverő nem ül eggy se, minden más csúsztatás, letyepetye. De ebbűl es csak a komofeminista botrán lett vóna, a deresbűl, jobb es, hogy Kövér uram epp nagyobb dologba járt. Abba, hogy elévegye a hároméves ötletit, s béadassa Egyény Indétvány képviselőtársával alkotmánmódosétásra: eztán a kerállam a közjó, sőt, a közjobban érdekibe átvállalhassa mindazok voksját, kik csak bambázkodnának az urna előtt, ikszölnének széjjelfele, akar az ökörhugyozás. Mingyán nem lenne többet tűzifamutyi, bökömcsalás, tökömvidejó. Nem kőne kampány, aki tuggya, tuggya, a többitűl meg át vóna ruházódva. Létregyönne egy nagy unortodox szerv, ezer autó, ezer telefon, oszt haladnának házrú házra a szavazatközmunkások, szabálozott keretek között, szabott árakon. Akar menni a néni kireszavazni sárba esőbe? Nem es tuggya? Na, akkó jó, itt van tízezer forint és csókulom, tessék szíves aláírni. De tényleg? Tényleg. Adómentes, kápé. Hezzá tessék, keráli bizonyságlevél a haza szógálatáér, meg kafeterijának egy komplett családi belépő a Felcsút Ferenc Akadémia öszves otthoni meccsire, de aztán regisztrálni ám a helyszínen, mer ahogy gyütt, mehet is az a tízezer! Eggy kisebb stadiony árábú kigyönne, oszt márciusra bővön megvóna az a másfélmillijó szavazat, mi nem a másé. S mi az a tízenötmilliárd pöket forint a megnyúgtató eredménhő képest!? Mer ezt a kontingencset nem a pártérdekek, hanem a haza érdeke mentin osztaná széjjel eggy független grémium, ki magábú a kerálbú, valamég Kövér és Áder urambú állana. Az Alkotmánbíróság ebbe belé nem fog szólni, ellesz az a fabetétes Audival meg a mennyei metálfényvel életfogytig. Mire penig a brüsszellentérek fölébrednének, mán meg vóna a választás nyerve száz percentre, plusz a kádéempé. Aki penig húzódozik s nem becsüli a kicsit, maradgyon otthol, amég van neki. 

Parti Nagy Lajos Magyar mesék c. sorozatának e heti darabja az ÉS-ben

A legrosszabb keresztény magasugró es jobb, mint a „legjobb” nem keresztény

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy Fülkeufóriába nem vót kimondottan háború, de attú még inter arma silent, sifönt. A kerál eggy trapba harcút a nemzet ezéér meg azéér, mikó mi vót végveszélybe. Ott karéjozott a főkantározott ország nyergibe, mán két lábra állétotta, fújatta, szívatta, hogy mint a Csele Lajos tököli szoborkolega rearoncson a Fuggerekre bankházastú, kik minden Mohácsnak okai vótak az oroszok kiűzéseig, s tovább az aknamunkásokig, hejpököm hazaárúlókig. A svédekig! Kik alatt ügön elszalatt a demokrácija, amég kútra járt nékijök! Oda orcátlanodtak, hogy még eggy Kumin Ferencnek, horibile Bayer Zsoltnak se hallgattak az óvaintésire, hogy legott igazétsák helyre az eggyoldalúságig hazaárúló dokumentomfilmjöket a magyarokrú! Magáhó es kérette a kerál a svéd kerált, de mivel nem gyött, szólt a nagykövet asszonnak, szaladgyék, s jelezze aggályait a szerkesztőnek! Ha köll, ragassza bé diplomáciai szigszalagval, szájokra többet ne vegyék a magyarok lécit, hanem ugrándjanak átal a sajátjokon, azt a csollányverő kobráját a kettős mércéjöknek! Ez akkó vót, mikó a Balog csúcsminiszter kihirdette, de mint egy Luther Viktor, hogy a legrosszabb keresztény magasugró es jobb, mint a „legjobb” nem keresztény, hogy mást ne mondgyunk. És ez hajszálra így es vót, tutta minden fideszmagyar, az orcája pirossával érezte, ha ötrű a hatra akart jutni a Centrális Erőtér morális tartánján. Mer eggy nem keresztény rögtön a lécvel gyün, a méricskével és ajvékval, hogy merre mennyi, ellenbe a kurzuskeresztény abbahelbe nekiszalad, lobogó hajval, lakodalmas szívvel. Ha leveri, leveri, de alább nem adja. Mén a paphó gyónni vagy odahozassa, ha sürgős, s mán irány es az a léc megen. Ha akkó es leveri, mint Kövér házelnök az asszonlázadást a parlamentbe, uccu neki, előrű. Hon bűn van, ott büntetés es van, de bocsánat es, kinek mi. Harmadik kísérlethő főkészül Balogh képviselő, ki hogyne szavazta vón meg a dógozó nép nevibe a monoklinák pénzbűntetésit, kik a lécmagos becsületibe gázolnak néki hétrűl hétre. Bé lesznek pörülve eppúgy, mint azok, kük ittasnak alították a részeges Pálffy magasugrót. De fönn vót a keresztény léce Rogán tanyagazda uramnak es, kü megmonta, azkinek nem teccik, hogy hónaptúl az előzetes letartóztatás határa a csillagos ég, az a gyilkosok pártyán van, nem a népén, s lelke rajta, ha eggy ároktői gyilkos Pintér Sándor háziőrizetébűl hat perc alatt elszökik Svejcba. Gyilkospártin a szokott libolsi ellenzéköt értette, kikrű előre tutta: ahogy ép észvel néki se teccene, őkelméknek se fog eggy illen kampánygamatság. Szembe azokval, kük még az előzetes kivégzést es megszavaznák, ha arra híjná őköt a haza, pártfegyelem versus legfő magosugró képibe, mer a léc szenteséti az eszközt, akinek ez derogál, ugorgyon távol, amíg meg nem hal.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék c. sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Hullott a nemző, de a nemzet gyarapodott nagy jólteljesíttében

Egyszer volt, hol nem volt, vót eccő odalenn a szölke magyar vidéken egy nemzeti temetkezési vállalkozó. Mikó a magyarok kerála még tavasz­üdőn bényúlt a közös zsebibe, s a dekadens trafikok helett nemzeti dohánbótót osztott a kedves klienseinek, hogy eggy seggvel üljék meg a népegésség és a nemzeti gyarapodás paripájait, ű se akart kimaradni a jóbú. Osztott-szorzott, avval reapályázott, s nyert. Eppannyira vót fideszes, mint párttag annódomini: amennyire köllött, hogy túlélje az öszves majmot, aki csak bokázott néki a szebb jövő köszörűkövin. Na, meggyött a papír, abbahejbe kihasétott egy kriptácskányit a temetkezési folyosóbúl, hon a számos urnák állottak diófa bátyjaik setét árnyékában. Nem panaszkodhatott addig se, ment a bót szípen a világ járásán, hullott a nemző, de a nemzet gyarapodott nagy jólteljesíttében. A koporsós temetett, temetett, de a dohánbót lett néki a passziója. Az az illat, az a sok színes pakli fénképvel! Bérendeszte a helyiséget ékszerdoboznak a szabálok szerént, otthon vót benne, hejszen eddig es gúnárszürke vót az üvegje, esztán es az lött. Elébb tipróckodott, de aztán csak bégyött a dohános, ha eccő arra lakott, hova máshova mennyen cigerettáér? Telt múlt az üdő, eccő a kerál a nemzeti halottak napja alkalmábú kikűtte az ellenőrjeit, nízzenek utánna, mikép áll a fronton a dohánzás elleni szabaccságharc, ha mán oklevele van rúla, hogy ű annak a napóleonja. Ki es rajzottak, s eggy valóságos főellenőr, eccő csak betért a koporsóshó. Szipacolt, vizslontérozott, s kérdette, hová van kiírval, hékámuram, hogy a dohánzás káros az egésségre. Ki van írval, mondotta a szepedt koporsós, nem eccő, de ötszázszó, mer minden dóznira! Fényképvel, kókatt bögyörővel, fekete tüdővel, mi köll még? Hát mi! Hát a kívánnivaló! Külön es ki kő írni, hogy tisztőtt nemzeti vevő, a dohánzás ez és ez. S ezen es felül, tessék mondani, mivel veszi ki a magáét a nemzettárs a dohánzás elleni küzdelembű. A temetkezési vállalkozónak megcikkant a szeme, s a szógálati ajtón kitessékölte az ellenőrt a folyosóra. Hogy veszem ki, nemzettársam? Úgy, hogy kicibálom a vevőt ide, s megmutasztom, mi lesz, ha nálam vásárol. Hogy halálfia lessz! De futnak es elnek őkelmék, nyakuk majd kitörik. Na, az ellenőr akkaracskát kacagott erre, mint útolsó ítéletkor, s csak a rend kedviér bűntette meg az elkövetőt. Azután szívélössen kezetrázott véle, s elpályázott.  Másnap béterjesztötte a kerálná indétvánba: eztán minden nemzeti dohánbótos tarcson a jégkrém mellett koporsót, urnát, szemfödőt, s viszont. Úgy es lött, vót, kiné igenyest a sírba köllött lemászni egy sportszeletér. De le es csökkent a nemzeti dohánvásárlók száma a béka nullája alá, tiszta szerencse, hogy a koporsóké nevekedett jókedvben-bőségben, amég meg nem haltak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Az asszonyok sírtak, a férfiak, megannyi tanyasi jaguár, pálinkáztak terv szerént

Egyszer volt, hol nem volt, akkó vót, mikó a Stratégija FC megen jobban teljesített, mint mindég. Az észtorománokat 5:4-re verte, de ám öt nap leforgása alatt! Az asszonyok sírtak, a férfiak, megannyi tanyasi jaguár, pálinkáztak terv szerént. Ekkó mán I. Fülkefor nevit fődi halandóné a rúzsos szájára rea nem vehette. Még mit nem?! Mi jut  akkó Illés államtitkár uramnak az elfogúlatlan nyalatérozáshó? Kapott rendeletbe engedélyt illesmire a képviselő asszon? Nem kapott. De ám a pólóviselésre se a környezetvédelem égisze alatt, mivel a később visszavont baromságát palástó­ta, ha nem es eléggé. Ekkó mán ollan combos vót a demokrácija, hogy Kövér uram megmonta, jobb vóna, ha az ű Parlamentje végre hagyná a rendelkezést a kerálra. Attú még össze lehet gyönni tavaszval meg őszvel, eldanolni a két himnuszt, meg ízlölgetni a rendeleti kormánzás jó kis ízét a keráli tanács szájában. Túl ezen, mi lessz, ha eccő nem lesz meg a kétharmad? Ott kő majd eggyezkedni minden piszlicsária fölött olyanokval, kiknek rég tömlöcbe a helyök? Arra, ki meleg kátyúaszfaltba minden ok nékül rojalveddinget karcol, arra bővön elég eggy rendelet mobilon: ott fut a piros gatyás felségsértő, fogjátok le rongálásér, oszt jól van. Vagy hogy hány milliárdbú lesz a magyar főd 2020-ra az ezer stadiony országa. Az illyesmi dógokat minek kőne kitenni annak, hogy eggyik ezt mond, másik azt? Hogy bakafántozik, ha botlábú, ha asszony, ha liberállúdtalpas. Mer a kerál a Csányi bankártúl és a Platini kolegátúl övedzve kijelentette, hogy ű a sportot stratégiai ágazattá teszi a Mária országába. Mer az mégse járja, hogy a fodbal és kiegészítő sportágai még mindég leghátul kullognak, horibile hátrább mind az egésségügy meg az oktatás, de szó szerént. Hát ha ez nem botrány, akkó semmi! Elébb a kórház, utóbb a stadiony? Ne má a küllő tolja a nemzeti biciglit! Altatóorvosokval meg okostojásokval nem lehet kijutni se világ- se Európa-bajnokságra, hékámsporttársak! Hát eggy egyenesset a labdába rúgni nem tudnak! Holott most ez a tét, ihol itt van a kerálnak a Stratégia FC-je a pótselejtezőt érő második hely közelibe, a csupaszív, fifabarát közönségivel, melly a bucuresti, kevésbé megnyert meccsirű hazafele, a sebzett identitásába fölszecskászta a különvonat berendezésit. De nézzük onnét, hogy ha a büdös oláh okozta, ha nem, a hivatalos szurkolói eggylete a válogatottnak elösmerte a kárt, ki es fogja füzetni, így aztán péz az ablakba, vonat a bontóba. Meg nézzük onnét, hogy a csapat millen szépen osztotta az észt, ne gondoljunk környül, ne törőggyünk a rögvaló talajgyökérvel, honnant a fekál-üvöltés a maga debilohungarizmusában kisarjad. Ne törőggyünk, hanem örvendgyünk, nízzünk előre, merre a rendelet engedi, amíg meg nem halunk.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék sorozatának mai darabja az ÉS-ben

A kerál előre bészövegeszte az Alkotmánba: rajta küel nem nyerhet, csak ű

Egyszer volt, hol nem volt, még nyár vót, ha a gyürkéje es, ezér igenyest a strandrú gyött öszve a kerál parlamentje, barnán, de elszántan, hogy a pedagógus életpálya-modell érdekibe megváltoztassa a köznevelési törvént, mi csak papír eggy életpályamunkáshó képest. Keresztül es vitték tűzön-vízen át, hogy a 60 százalékát kölljön adni annak az emelésnek, mirű a törvén vót hozval két évnek előtte. De ám coki cokiórum az agarakval, ez a kevesebbvel több es több, mint amibű olyik magyar ember él, mondotta kedvcsinálónak Hoffmann Rózsa az egri bazilikábani szép tanévnyitó-névnapon. Ekkó mán épp eggy lendűletes karmozdúlatnyira vót az eggyesség Mesterházy uram meg Bajnai uram közt, hogy millen fölállásba válcsák le a nemzeti szotyializmust, és azt, ki ennek es az élin állott, nemcsak a Puskás Akadémijának meg a Naprencernek. Mintha nem tutták vón, hogy a kerál előre bészövegeszte az Alkotmánba: rajta küel nem nyerhet, csak ű, el nem tántorultak, hogy ők es miniszterelnök lennének, választás keretibe. Tanakottak, eszénkettek, akkoránt elpimaszottak, hogy a „Cum Sanoma pro libertate” logó alatt hazaárúlásba ótott uszétást míveltek a magyar nemzeti választási kampány megzavarása céljábúl. Bé nem látták, hogy I. Fülkefor, ha ki es ír eggy illen kőccséges választást a saját közpénzibű, nem arra írgya ki, hogy bégyüjjék valami gikszer, s a végin ne ű legyen a kerál. A haza meg, liberál ebek harmincadgyára, ellenzékbe kerüjjön, hejszen három esztendeje a legjobb kezekbe van, mán az öszves ráta ezt mutassa, próbálna egyebet! De erre az ellenzék rea se pödörétett, annyiracska fő vót bérelve a nyugatrú. Arcoskottak, söstörögtek, feszt zakatótak, hogy legyen, mint legyen. Avvót a baj, még a választások előtt köllött dönteni, mellik őtözik bé kihívónak, ha má eggy nadrágba búni nem akarózott. Hogy az erősebb vagy nem. Naná, hogy az erősebb, monta a Mesterházy. Naná, hogy nem, monta a Bajnai, hanem a jobb. Aki a Mesterházy, monta a Mesterházy. Esetleg az Attila. Ezekrű az opciókrú lehet tárgyalni. Akkó mán legyen közvéleménkutatás, de nagymintás, monta a Bajnai. Még mit nem, monta a Mesterházy, nem öltöny ez! Hanem legyen szabálos előválasztás, pízbe nem kerűl, időbe nem kerül, kimennek szépen a százhat körzetbe, piactér, pártiroda, Wass Albert kultúrház, hun melyik, oszt kiállétják a nyalka verbunkot. Előre megmongyák, fideszesek, jobbikosok kiméljenek, aztán gyerünk evribadik: ki szavaz a mi Attilánkra? Jól van, fölírják. Mostan penig ki szavaz erre a Gordonra? Megszámulják gyorsan, fölírják azt es. A végin öszveadják, hogy Mesterházy. Megvan pár hét alatt, és máris lehet kimunkálni a részleteket, mer az öszvefogás illen elementáris tűzitű, nincs ellenfél, ki bé ne csosszanna a nadrágjába, s ne futna el a kurtafarkú malacba.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Esztán nem 660 ezer forint labanc-píz jut a magyarnak per koponya, hanem 712 ezer, ami még nyőhet es, ha továbbra es illen szépen halálozik elfele, ki nem bírgya a tempót meg a mórest

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a magyarok országa eggy szemhúnyásra nem maradott örvendnivaló nékül. Eccő a kerál hozta ezt néki, másszó I. Fülkefor. Ki békötötte az istállóba fehér lovát, mivel hazahaladott Brüsszelbűl, hon bús hadát igen nyögték az euk, s mán ki es ment a balkonyra. Lenízett a lezárt Kihaénnem térre s tuttára adta az ott dógózó tömegeknek a világraszóló fieskát. De azok mán érezték es a bőrükön, hogy esztán nem 660 ezer forint labanc-píz jut a magyarnak per koponya, hanem 712 ezer, ami, Istennek s az eurónak hála, még nyőhet es, ha továbbra es illen szépen halálozik elfele, ki nem bírgya a tempót meg a mórest. Na, erre olly éljenzés hallaccott Kerényi Imre rendezésibe, mind elfútta az éhségmenetelők kalaptyát, ha mán magik le nem vették Brüsszel kerála előtt, bumburnyák voltukra. S álltak ott csóré fejjel, egy szálig elcsúszval a szociluxus banánhéján. Abba vita nem vót, hogy kik rángattyák őköt, mint a fél karú rablót a gyöngyösi kaszinóba, hová csak azér nem mentek bé szauna után, mer leütte őköt a becsületes magyar szárazhő. Meg azér, mer ahogy a Fidesz Magyar Alpári Párt örök dicsőségire Kubatov uram szóvicce hirdette az ország háza előtt, csak a hatalomra vót éhes mindahány. Hejszen a miattok fönnálló szociális feszültcségen küel okuk a rendetlenkedésre nem vót, céljok antul inkább: a Bajnacsány malmára hajtani a nép tiszta vizit. Ahelett, hogy kóbászos rántottát termeltek vón odahonn a kiskertjökbe, mihő minden hejbe van, csak akarni kő a havi negyvenhétezer forintbú. Bezzeg gyalogóni van eszük, meg önkormánzati (!) luxusfürdőbe járogatni, inkluzíve douche-val, szaunával pártpénzbűl! Ahelett hogy ríva keresnék gyermekeiknek a papsajtot odaki a hó alatt. Arrú nem es beszéve, szabad-e őköt illen fürdőbe becsürhérozni tisztiorvosilag, hogy körömgomba vagy valami, s hogy aki ezek után, rendes gyöngyösi fürdővendég, oda bemén, annak a higénikus jogaival ki törődik a parttalan demokráciába? De erre is vót orvosság a keráli patikába! Mivel akkorjába az „alkotmánybíróság” mán csak a nagy mű bőrkötésivel meg páratartalmával foglalkozott, s villanyórát járt leóvasni szabadidőbe, ihol belémódosétották az alaptörvén gránítjába, hogy a népi demokrácia további kiterjesztésének érdekibe az életvitelszerű szaunázás a haza üdvire tekintetvel rendeletileg megtiltható. Méghezzá az alanti telepűléseken, s szípen fel es sorúták az az öszves magyar helséget a Kárpátok ölin, ne legyen abbú problema, hogy eggyik tökömbököm alkotmánybíra így érti, másik úgy, oszt nagy fifikosságába még fogódzót es keres valamék korábbi bűnös döntésibe a pártállam talaján, amíg meg nem hal.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Hékák, ez az én ganajom, pezderkedett a kerál, de hejába

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy eggy faggyas, novemberi éccakán I. Fülkefor az álmába juhász vót, subás, botos, terepladás nemzeti együttműködő. Legeltette nyáját, fútta furuláját, élt a fődbű, amég vót. Úgy hítták, Bolhász Mihál. Lehetett ű vóna bárhun a főd kerekin szegény ember, de nagy kekecségibe ippeg ott vót juhász a jövő útjába, mer Alcsúton, ami nem akarkijé vót! Hanem a felcsúti pógármesteré, s fodbalakadémikusé, Mészáros Bíró Uramé, ki bérelte azt a keráltúl, s viszont. Na, I. Fülkefor bulcsánkodik ott csöndesen, s lássa egy búgyakta szombaton, hogy gyűn egy nagy markulógép, oszt főmajszulja kocsira az ű érett birkatrágyáját, mit saját kezivel gyűtött, forgatott négy álló esztendőtt, mikó csak juhászost álmodott. Hítta vón a terrorelhárétókot, de nem a jó mobil vót nála, hanem a másik, a kajla juhásztelefonja. Ott vót az egyszál ujjára hagyva, kerál létire. Kérdte a munkásokot, mi a fészkes jóba járnak kentek? Csak abba, hogy elfogyott a Bíró Uram marhatrágyája. No és, kérdte a kerál. És itt ez a trágya, még tán jobb es, mint avvót, válaszúták az illetők. S űk csak annyira vannak főhatalmazva, hogy Búzakalász ’66, orrod seggembe pattanhat. Hékák, ez az én ganajom, pezderkedett a kerál, de hejába. Azok csak nevettek a markukba, hejszen jól tutták, kijé Alcsúton, ami valakijé. Térűtek-fordútak, és elliferálták mind a 125 magyar tonnát. Erre I. Fülkefor hítta a rendért. Nem a Pintér Sándort, mer az nem vót benn a szegény juhász mobiljába, hanem a bicskeit. Ammeg gyött, mint a csiga, ha a fogát húzzák. Főjelentést akar tenni, mer lopás történt, mondotta a kerál. S hogy epp most viszik a Bíró Uram fődjire az ű trágyáját. Oj, hogy a Szent Ammóniák tegye belé a magos égbe, nyögte a rendér, oszt ahelyt főhítta Mészáros Uramot, eligazétásér. Mikó ez megvót, saját hatáskörbe hazaengette a juhászt avval, hogy jegyzőkönv az őrsön, s főjelenteni csak hetfőn lehet, addig mise es van, meccs es van, mennyen a dógára, ha kedves az élete. De hát mán hónapra bészántcsák az ű tulajdonát, protestállott a kerál. Na na, monta a rendér, hun a papír, hogy űvé az a trágya? Hun a papír, hogy a Bíró Uramé, kérdte a magyarok kerála. Ügyvédnél, monta a sokat látott rendér, még le se állott a traktor, komám, mán a Mészáros nevin lesz az öszves birkaszarod vissza es, előre es. De ű ezt nem hagyja, elmén magáig Bíró Uramig, ha köll, mondotta Bolhász Mihál. Úgy es lött. Na mi van, deres mán a határ, kérdte tréfásan a felcsúti bíró, mikó meglátta a szegény juhászt. Erre I, Fülkefor nagyot toppantott, lerántotta condráját, lekapta koronájárú a golfsapkát, hogy tatárittyom, táliber, én vagyok! A magyarok kerála! No, ennek igen megörvendett Mészáros uram, s ölelte, csókolta, amíg meg nem haltak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

I. Fülkefor köpönyege alatt akarmi szutyok vígan mondható, s teliszájval

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy I. Fülkefor parlamenti kétharmádiája mán annyiracska odavót a demokráciájér, hogy a kiszélesíttése érdekibe letörvénkeszte: esztán a belhoni magyar csak akkó szavazhat, ha előre elmén a jegyzőhő, s megerősíti az alázatos, csókolomp szándékját: ha arra kerülne a sor, ű bezon szavazna. Ha kizáró környűlállás nincs, aló máris bé lesz regisztrálval. Azki legalább 15 napval elébb nem regisztrál, az Urna napján má ne furkólkodgyék a lumpenátos voksával, mer abbó Fidesz-szavazat úgyse lösz. De egy másik regisztrátom es szóba gyött, mi még régebb cseperett az üdő mélymagyar méhibe. Avvót, hogy Gyöngyösi Márton nyilas képvisellő testvér a Kárpáthaza Nagymagyarság talajérdekitül hajtval, nem először, de nem es utoljára odanyilatkozott: bezon má csak eszve kőne írni a zsidókot egy regestrumba a parlamenten küel es, de bévűl mégannyira, a kormányig menően. Mer azt csak tudni köll, mekkora nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek a dógozó magyar nemzet öszves gyöngyösimártonjára nizve! Na, ezen az unortodox fölvetésen a Patkóba üdögélő képviselőtársak olybá elteprenkettek vót, asse monták rea, hogy fapapucs, de legalább cipő. Az a cipő, ami odakünn ácsorog sokadmagával a kereszténynemzeti magyar Duna-parton bronzbú, oszt a gyesznólábakra vár, miket a Gyöngyösi képvisellő vér- és rögtestvérei időnkint belégyaknak, addig es, amég elgyön az igazság pillanata, oszt nem köll igaz magyar nyilasnak elbújkonni a szavak megé, hanem ratata, idehuggyozom néktek Szálasi nevit a porba. Elég a hezzá, szóni es elfeledtek nagy gondolkottukba a honatyák és atyánék, hogy vajjon erre mi lössz a frakciójok csattanós politikai válasza. Addig, addig, hogy emúlasztottak főháborodni, oszt ember módra, kikérve magiknak ezt a gyalázatot, kivonúni. Az es igaz, mit izmozkottak vóna sokadgyára, mikó eleddig se tették, csak otthun s magik elé, ha. Nem es beszélve arrú, mi rossz van abba, ha pontossan tuggyuk, ki a zsidó, ki a nem. A lényeg mindég es avvót, mit kezd a listával a magyar. Rosszat avval csak a német kezdett!!! Ha eccő nem így vóna vót, akkó köllhetne tiltakozni, de addig jobb a békesség. S ügön demagóg, aki mán a sárga csillagval vagy mivel gyön, hájszen az Euban es vogymuk, demokraták es vogymuk, mit sikantérozzunk, hogy ez mán túl van minden túlon? Amikó nincs es túl! Mer lesz itt még cifrább cipőmeggyakás es, hejszen a vak es lássa, hogy ne látná akkó a Gyöngyösi testvér és fajtársai, hogy I. Fülkefor köpönyege alatt akarmi szutyok vígan mondható, s teliszájval. Másnap béabszolválja ki-ki az elhatárolódását, a metélt hegyeő biboldauer kormányban és azon küel es, oszt jól van. Akik meg heppenkednek, pukkankodnak, legalább jól alá lesznek húzkodval egy illen listába, amíg meg nem halnak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Vót kólásdoboz sima, vót aranyozott, vót továbbá számozott, „Multik! Haza!” föliratval

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a NER szíves segedelmivel ügön szép ősz köszöntött a magyarok országjára. Még szeptember végin es künn lehetett üdögélni a szabadba, nem köllött fűtőcködni gázval, nádi hegedűvel, kinek mije vót a létminimumja alatt. Vagy nem vót. Ott ült I. Fülkefor es, az udvarba, sajtófőnököstül, fénképészestül, iparkottak feszt, munkaalapon. Vót min, mer mán az egész Kárpát-medencébűl, de a tengerentúlig menően özönölt a rendelés, aki magyar, mind öszvegyűrt kólásdobozt akart a kerál saját kezű aláírásával, kistérségi szuverén-bótok nyílottak ecélbúl a munkahelteremtés szép példáiképen, egész hálózat. Vót doboz sima, vót doboz aranyozott, vót továbbá számozott, „Multik! Haza!” föliratval. A kerál eggyet hörpentett a fotóhó, a többi kólát beléburította az alapétványi hordóba, maj csibészes tekintetvel öszvegyűrikélte a dobozt, s aláírta eskán. Jó kedve vót, mer eccőcsak túl jók lettek a magyarok számai. Az IMF maj megpukkatt, mer Fülkeufória, ahogy két esztendeje minden álló nap, ügön nagy gazdasági és társadalmi siker küszöbjin állott. De akkorájén, hogy el se látott a küszöb túlfelijig, hejába pipiskodott, hejába állongott a nemzet a cipőjibűl kilógó nagylábujjára. Szép, homorú eggy küszöb vót, de mint az üveghegy az Óperenciján, egy legén látott csak rajta átal, a kerál, még ű es csak akkó, ha fölhágott a Matolcsy tanár vállára. S állott a magosban, sasokval szítta az ózont. Vót es mire, hejszen jobban kezelte a gazdasági válságot, meg az abbú fakadó kihívásokot, mint sok más ország. Ezt csak a vak nem látta, meg a közgazdászok, de nem es vót nékijök lap osztval. A jobban kezelés vót a lényeg, abbul es a jobban, mer kezelésre csak a bolond járt. Mer mi vót!? Avvót, hogy nehez vót vóna a magyar sors az adósrabszolgaság jármába, ha I. Fülkefor nem folytatott vón egyfajta szabadságharcot, de folytatott. Még exportra es jutott a folytatásbú. Megmonta a Kereszténydemokrata Internacionáléba es, hogy nincs mese, Ejrópába a jóléti társadalmaknak kampec, tessék a segélyorientált herelóbálás és kólázgatás helett dógozni, mer mán a munkaalapú társadalmak kora jő el, az olyanoké, mint a magyar. Mer mi van a magyarokná? Jólét van? Annak dacára, hogy küs hijján hat millijóan élnek a létminimum fölött, nincs jólét. S ha nincs, akkó jóléti társadalom sincs. Ellenbe munka van? Van. Közmunka képibe, de van. Eddig a segély fejibe szegénynek köllött lenni, meg legföllebb sorbaállni a magyarnak, eztán árkot ás érte heti tízezerér, másik héten bétemeti ugyanannyiér. Segély meg, ha köll még ezek után, csak kőcsönbe lesz, igénylőlap a levegőautomaták mellett tanálható a kormányhivatalba. S ha majd ez így kolektíve lábrakap a ködös Albiontúl az Urálig, akkó elüldögélhetünk a Kánaán, amíg meg nem és viszont.

Parti Nagy Lajos  Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben