Hejába a nemzeti input, nagy lófaszt arányos hezzá az a küs ótput, ami kigyün

Egyszer volt, hol nem volt, vót eccő egy ember. Patája fizikálissan nem vót, de ott lakott a részletekbe, s avvót az elve, hogy ami az erő nyelvin kimondható, azt mondani kő kifele, hejszen ha nem ma, meglészen holnap, a becsületes humánerő nem szalad el, még hálás es a szigorú törődésér. S hogy kíméletvel szoktassák hezzá ahhó, amit bé köll látni, ha szépszerént, ha nem. De mongyuk szépszerént. Elég rea szóni, má bérottyant, nincs abba őrdöngősség, féjjenek kőcsönösen, együttműködésbűl elég es ennyi. Na, Őpatátlanságát eccő béhítták a Centrális Erőtérbe, ahun végre ki köllött mondani valakinek, hogy mikép a haza, a pulya es minden előtt vagyon, de sajnos nem mindenikre igaz, ami igaz, hogy hát blablabla, tanulás meg kiművelt emberfő. Mer sokná hejába a nemzeti input, nagy lófaszt arányos hezzá az a küs ótput, ami kigyün, mán bocsánat püspök urak s úrnők az igenyes beszédér! Egy részire, mondgyuk, igaz, hogy a jövő talpköve a fejbe dől el, arra a részire, aki nem halmozza a szegénységet meg a hátrányosságot fölfele, de a másik halmaz, a tetemösebb, az bezon butuska az ilyen tanuláshó, meg közismerethő, ahogy butuska vót az apja es, ha vót, meg a családipótlékista anyja es, le egész nagymamáig, s tovább. Békeüdőbe még jól van, üsse kénkő, lehet pedagőgösködni, főzárkósztatgatni a büdös csipiszeit. De válság idejin!? Mikó mán rég leomlott vóna az egész stüszitongyó Európa, ha I. Fülkefor nem tartaná ennen vállának Atlaszán?! Aló mars inasnak a motorüzembe, a magos hezzáadott értékivel, oszt kalap. Nyóc évig lóbálta, amit lóbált, végre hasznosuljon, és örüljék, hogy mán az ivarérés napján nem szelektájják ki, mellik lesz janicsár, mellik inas, mellik konzervhús. 14 esztendősen se ír, se olvas, de akkora lógyakó, hogy normális gyerekpadba bé se fér? Hát akkó! Mi ebbe a rossz? Amíg világ a világ, a gyerekmunkaerőbűl lesz a felnőttmunkaerő és nem fordétva. Abbú nem lehet kiindúni, hogy momentánd nincsen munka, egyrészt mer van, akarat kérdése, nem másé, másrészt mastan köll megteremteni a törvényi hátteret, nem akkó, mikó má mi vónánk Ejrópa motorgya, oszt ott kőne improvizálni meg kuncsorkodni a szallagnál a jó küs gyerekmunkaerő után. Hájszen tessék mán tudomásul venni, hogy iskolába járni drága dolog, dógozni meg ócsó. Ha mind inas lessz, ki megérdemli, nem köll annyi iskola, több jut a termelésre, hogy még több inas kölljön, s még kevesebb tanár, a végin óvodábúl lehet menni dógozni, sok kicsi sokra megy, epp hozni köll egy lifety küs törvént: csak az magyar gyerek, aki definitíve rendes, a többi se nem vót, se nem lesz gyerek, amíg meg nem hal.


Parti Nagy Lajos Magyar mesék sorozatának mai darabja az ÉS-ben

A kerál odakünn járt a vízen

Egyszer volt, hol nem volt, vót, hogy egy őszi reggel a kerál odakünn járt a vízen, szóvivője hátúszott mellette a törülőkendővel, hasán a laptopja. Epp leírta az ukászt, amit majd délelőtt bé köll szavasztatni a Kalaptörvénybe, hogy „a hajléktalan legyen tiszta, ápolt, rendelkezzen jövedelemvel, legyen saját lakása, ez esetbe jogosult satöbbi”. Ekkó a kerál tréfásan megcsippantotta két lábujjával a szóvivő orrát, és emigyen szólott. Te, Péter, erőszakos politikus vagyok én? Dehogyég, mondta a szóvivő, ezt visszautasítjuk. Hanemellenbe szeretel az erő nyelvin beszéni. Hájszen magyar szakos se vagyol, méges a magyarok nyelvin beszész. Na, erre gyött föl a nap. Van-é üres bőrönd a kincstárba, te Péter, zakatolt tovább az unortodox gondolat. Akad eppen, felelte a szóvivő. Mer máma es hiánzik a háborúhó ollan százmilliárdocska, azt öszve vóna jó szedni az egészségügybő meg az oktatásbó. A tett halála az okos tojás. Továbbá mostantúl a magyar nem beteg nemzet. Itt vagyok például én. Ha én nem vagyok beteg, mér beteg más? Ha meg beteg, oldja meg. Ne féljé, ha má úgyse lesz orvos, kétször meggondulja, lebetegszik-e illen gyógyszerár mellett. Arrúl nem es beszélve, eszt írjad föl, hogy háborúba hallgassanak a művészek! Szósz Matolcsynak, tegye le az adókulcscsomót, oszt elballagtok a Nemzeti Erőforráshó, elhozzátok, ami a kultúrára vóna, legalábbis a felét. Ami marad, mán úgyse elég semmire, azon veszünk futballistát. Fele ennyi színház, fele ennyi könyv, fele ennyi oskola. Méghozzá a nemzeti fele, vágta reá a szóvivő, oszt kikapaszkodott a partra. Naná, monta a kerál, továbbá aki a gyereket a munka világa helyett egyetemen akarja bölcsésztetni, az füzesse ki előre, meg utólag, ha a nemzeti diplomájával külhonba dezertálna. Ez a magyar jövő útja, nem a tandíj. Okosnak itt vagyok én. És még valami, emelte föl az ujját, hogy leállétsa az Aquagravita-programot. Mér van itt illen csönd reggel? Eztán a Hoffmann Rózsa minden reggel minden magyar gyereknek nulladik órába fölolvassa a János vitézt határon kiül és bévül, amíg meg nem halnak.

(Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja)