Földönfutók

"Ha nincs nemzeti kormány, földönfutóvá tesznek a saját hazádban!" - mondta ma a nemzeti kormány miniszterelnöke.
Az alábbi montázson néhány, a nem nemzeti kormányok alatt földönfutóvá vált ember látható.

A nemzeti együttszotyizás rendszere

Fotó: Reviczky Zsolt

Hékák, ez az én ganajom, pezderkedett a kerál, de hejába

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy eggy faggyas, novemberi éccakán I. Fülkefor az álmába juhász vót, subás, botos, terepladás nemzeti együttműködő. Legeltette nyáját, fútta furuláját, élt a fődbű, amég vót. Úgy hítták, Bolhász Mihál. Lehetett ű vóna bárhun a főd kerekin szegény ember, de nagy kekecségibe ippeg ott vót juhász a jövő útjába, mer Alcsúton, ami nem akarkijé vót! Hanem a felcsúti pógármesteré, s fodbalakadémikusé, Mészáros Bíró Uramé, ki bérelte azt a keráltúl, s viszont. Na, I. Fülkefor bulcsánkodik ott csöndesen, s lássa egy búgyakta szombaton, hogy gyűn egy nagy markulógép, oszt főmajszulja kocsira az ű érett birkatrágyáját, mit saját kezivel gyűtött, forgatott négy álló esztendőtt, mikó csak juhászost álmodott. Hítta vón a terrorelhárétókot, de nem a jó mobil vót nála, hanem a másik, a kajla juhásztelefonja. Ott vót az egyszál ujjára hagyva, kerál létire. Kérdte a munkásokot, mi a fészkes jóba járnak kentek? Csak abba, hogy elfogyott a Bíró Uram marhatrágyája. No és, kérdte a kerál. És itt ez a trágya, még tán jobb es, mint avvót, válaszúták az illetők. S űk csak annyira vannak főhatalmazva, hogy Búzakalász ’66, orrod seggembe pattanhat. Hékák, ez az én ganajom, pezderkedett a kerál, de hejába. Azok csak nevettek a markukba, hejszen jól tutták, kijé Alcsúton, ami valakijé. Térűtek-fordútak, és elliferálták mind a 125 magyar tonnát. Erre I. Fülkefor hítta a rendért. Nem a Pintér Sándort, mer az nem vót benn a szegény juhász mobiljába, hanem a bicskeit. Ammeg gyött, mint a csiga, ha a fogát húzzák. Főjelentést akar tenni, mer lopás történt, mondotta a kerál. S hogy epp most viszik a Bíró Uram fődjire az ű trágyáját. Oj, hogy a Szent Ammóniák tegye belé a magos égbe, nyögte a rendér, oszt ahelyt főhítta Mészáros Uramot, eligazétásér. Mikó ez megvót, saját hatáskörbe hazaengette a juhászt avval, hogy jegyzőkönv az őrsön, s főjelenteni csak hetfőn lehet, addig mise es van, meccs es van, mennyen a dógára, ha kedves az élete. De hát mán hónapra bészántcsák az ű tulajdonát, protestállott a kerál. Na na, monta a rendér, hun a papír, hogy űvé az a trágya? Hun a papír, hogy a Bíró Uramé, kérdte a magyarok kerála. Ügyvédnél, monta a sokat látott rendér, még le se állott a traktor, komám, mán a Mészáros nevin lesz az öszves birkaszarod vissza es, előre es. De ű ezt nem hagyja, elmén magáig Bíró Uramig, ha köll, mondotta Bolhász Mihál. Úgy es lött. Na mi van, deres mán a határ, kérdte tréfásan a felcsúti bíró, mikó meglátta a szegény juhászt. Erre I, Fülkefor nagyot toppantott, lerántotta condráját, lekapta koronájárú a golfsapkát, hogy tatárittyom, táliber, én vagyok! A magyarok kerála! No, ennek igen megörvendett Mészáros uram, s ölelte, csókolta, amíg meg nem haltak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Viktor Emmándöfi kerál

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a magyarok országába béfellegzett a szociális demagógiának, de addigalé, hogy mán öszve s vissza négymilliójan éltek a „létminimum” alatt, de az es, epp, hogy nem maximum vót, mer tévézgetni Erzsébet-utalványbúl azér nem harakiri! Allehet, hogy fődbérletre nem telik, de ahhó teljesétmény es kő, hékám, nem csak okossat tojás! Vót mélyszegénység es, nem monta senki, hogy nem vót, csak a tévé, de abba a halmozott életvitel, meg a kriminogenetika taszajtotta azt, aki meg es érdemőte. Hanem a moralitást az adta, aki bódogút a maga erejibűl, s a maga hoszta törvények keretibe elbérelte meg elvette, ami az üvé. Há millen csatár az, aki nem akar gólt lűni, ha kaput lát, küsebbet vagy nagyobbat? No, pattogott es a magyar lapda, Adides&Kuss, azki nem elkocsmázta, nem eltőzsdézte, az szorgosan pályázott égre-fődre. S ha vót es néki két társasházi lakása a messzi Svábhegyen, csak köllött gondúljon az öreg napjaira családi összefogásval. Ebbű a paradigmábú mán a kerál se akart kimaradni, nem es tehette vón, hejszen a pártval a népvel eggy vót az útja. Elnénónénózott az édes­aptyáhó a falujába, s ekép szólott néki a fuszulykaleves fölött: Apámuram, vóna-e valami csöndes, 13 hektáros, 5 műemléképületbűl álló majorság, mongyuk ahejt, de a kellős közepibe, hun a családi fődjeink feküsznek szorgos termelőgazdák lévén feleségemestül, azki nyócvan hektáron gazdálkodik szabad idejibe, evvel is jutval ötrűl a hatra nő lévire? Eppen vóna fijamuram, Viktor Emmándöfi, felelte bizalmason, s a kerálfinevin híjva őtöt az apjaura. Ott vóna a József főhercegé, de pont ahun áhétani tecced, búzakalászkáeftétűl ővedzve. Ajjó lesz, biccentett a kerál, a Józsefé, ki legalább rokon, ha csak főherceg vót es, legalább a családba marad, aminek ott es köll maradni. Na, abba a hejbe tett követte a fiúi ábrándozást. Csudák csudája, eppen eladó vót a mondott ingatlan, merő véletlenségbű Mészáros pógármester s főtiszttartó uram bérleménye, ki holmi gépeköt tartott e telephellyen, semmi mást. Megmonta, ott építkezés nem zajlik, csak annyi, amennyi műemlékileg muszájn, új szint, tetőtér, trónterem, ilesmi, ami nem jelenti azt, hogy a kerál ott es fogna vón lakni, hejszen van annak tartós használatra annyi, hogy három tenger mossa. Ha meg ennek ellenire, ókor-ókor béköltözik kicsikét, hisz az üvé, s megkéri Mészáros uramat, ne zajolkodgyék a mély- és magasépítő futballkombájnjaival, az mér baj mán ebbe az irígyvert magyar hazába? Há millen erkölcsi törvény, milyen minoritás tiltsa, hogy egy apa, ha kétharmadbú állanak a csillagok, uradalmat vegyen a fiának? Semmilyen! Aki nem hiszi, nízzen átal az üvegen, s nyalja meg.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben