Mosolyintott az azeri elnök, avval meg es vót a „gentleman léprement”

-->

Egyszer volt, hol nem volt, az lessz, hogy még a levelek le se hullnak, mikó Magyarország baltát fog ajándékozni Azerbajdzsánnak, de ennek íziknyi köze nem lössz Safarov hadnagy nyárvégi kiadatásáhó rutineljárásba. Akkó az történt, hogy I. Fülkefort többedsző megkereste kérésivel a régtül való azeri komája, és ű gondos mérlegelés után engedett néki. Idehallgass Viktorham, bülbülérozott Ilhan Alijev, ül a tömlöcbe tikteknél az a katonatiszt, ki magyar baltával (!), magyar ágyba kinyuvasztott eggy örmény katona­tisztet. Néktek állampapír-jegyzés köll, meg keleti szél gáz képibe, nékünk a mi hősünk. Adjátok ki, hejszen ha van kiadás, van bevétel es, monta, oszt őszintén csippentett a szemivel, posztszovjetmód. Lehet, csak ne kölljön a törvénesség talajárúl lelépni, felelte nagy ravaszul a kerál, mer onnét ű lelépni sohse fog. Nem es köll, Viktorham, monta Ilhan, te kiadod, én különgépet menesztek érette, oszt kalap. Mer a kalap azeriül es kalap vót. Na de mit tész véle, kért garanciját a kerál. Há mit tennék! Előléptetem, lakást adok néki s a nyócévnyi megszógált füzetésit. Höjdemán, remélem a börtönfüzetésire gondúsz, komám, tárgyalt kutyakeményen a kerál, hejába vonkotta Szijjártó különmegbízott a palástját. Pont arra gondul, mosolyintott az azeri elnök, avval meg es vót a „gentleman léprement”. Minekutánna történt, ami történt, megen kard nyúlt a magyar fele barlangjába. Örményország epp hadat nem izent, a művelt világ rászta a pöcsike öklit, de mivel Selmeczi Gabriella szerént ez moszkovita álbotrány vót, hamar elcsihatt a dolog. Naná, hogy a szeptemberbe fontosabb vót az öszves magyar pulya keráli iskolaköppenye, s hogy Hoffmann Rózsa bordásfalnak őtözve fogja ellenőrözni a mindennapi tornaórát. Na, mán epp föl vóna lélegezve a nemzet, mikó gyön majd az újabb megkeresés Azerbűl. Hogyhát, a jegyzéshő még hibádzik valami. Ha mán I. Fülkefor így bétartott vót az ünneplő azeri népnek, jegyzékvel meg hasonlókval, hozza el a baltát különvonaton, épül nékije a múzeum. Na, a kerál majd hímöl-hámol, hogy nem errűl vót szó. Dehonnem, feleli a jeles azerokrata szárazon, hanem ha az ű komája ekép gondulkodik hárommilliárd dollárrú, úgy es jó. Avval lerakja a telefont. Nem lössz mit tenni, azon mód fő köll fűttőztetni különmozdonyt, látványszerelvényt, és irány Baku a véres baltával. Az azeri állomáson a két kurátor nyugott és tárgyilagos beszédet fog mondani, mibe reményüköt fejezik ki az örmény-magyar-azeri megbékélés eránt. Ezt az elnök három vicces seggberúgásval honorálja, oszt hazakűdi Szijjártót és Navracsicsot, kik mán a vonaton sajtótájékoztatót tartanak az azeri-magyar műtárgycsere-program fontosságárúl. Annak utána penig Mária országa veres orcával várja a gázt meg a jegyzést, de hejába, Közép-Európa motorgyának csak a belső égés marad, amég kerál a kerál, s még azon es túl.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék sorozatának mai darabja az ÉS-ben