Nemcsak a szél, de a közép es!!!

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy nem vót oda Buda többet. Véres fővel menekűtek a globális világba föloldódott „értelmiség” külfődi és hazai közhangulatot hisztérizáló puccsistáji. Aki csak nagykövet vót, körmöllötte az óvasói leveleket a balogsüti világlapokba, s ennek meg es vót a hatása. Annyira át lött tematizálva a vén, szenilis Ejrópa közhangulatja, hogy eccőcsak a Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság szép filmalkotása Ezüst Medvét nyert a berlini Berlinále keretibe, amit egy bizonyos Fliegauf nevű fiatalember, az úgynevezett rendező vett át, lévén Balog államtitkár akadályoztatva vót. De nem a magyar finesz és tapintat! Mer az államtitkárság úgy nyelvi-, mint tartalmilag megíratta szórólapba az igazságot, oszt odamutyiztatta a moziszékekre, egyenest a kritikusok meg újságírók háccsó fertálya alá. Nem es szórólap vót, hanem komplett esszé arrúl, hogy ez a film nem a valóságot mutassa, mer fikció! Meg hogy mit köll érteni az úgynevezett „romagyilkosságok” béágyazottságán abba az Ejrópába, ahun, nem lévén államtitkárság, rettentő baj van roma meg szélsőséges ügyekbe. Úgyannyira, hogy a németek, a norvégokval karöltve, csak mélyen hallgassanak (tiefhören), hejszen több halálos vaj van a fülük megett, mint a magyaroknak, számszerint es, percentre lebontva es. Mármost, kisebb egyenetlenségeitül eltekéntve, hogy se a sikeres nyomozásra  se a  magyar Eu-elnökség ezirányú szép pillanataira nem fókuszál, a mondott fikciós (!)  filmrül ki lehet mondani: kellő helyretétel és eligazítás után efektív jószolgálatot tehet a romastratégia implementációja tekintetiben. Mer nemcsak a szél, de a közép es!!! A szabadságharcosok fődjin ennek kiemelt fontossága van, hejszen a magyar belügyminiszter a minapába űlt le a nemzeti radikális, de abcolút cigánybarát Jobbik vezérivel eszmét cseréni. Arrul nem es beszéve, hogy ugyan el lett vonva a filmtűl 60 millió közpéz, ami korábban oda vót ítélve, viszontag  18 (!) millió forintval méges lett támogatval. Ami majd a tizede (!) a békerülési kőccségeknek. Hezzá nem es az utósó tizede, mer a magyar emberek adóforintjábúl való! Bátran mondható tehát a Nemzeti Együttműködés filmjinek, mely által a magyarság az államtitkárság vezetésivel  esmég győztes csatát vívott a faji gyűlölet ellen, akarmennyire es fáj ez a bizonyosoknak, akik a CNN sokágú hóna alatti károgatív jódógukban nem átallnak amíg meg nem halni. 

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Pontos

„Leépülő demokráciában rosszabb élni, mint leépülő diktatúrában.” (Erős Ferenc itt.)

Épp ezt érzem másfél éve, csak nem tudtam ilyen kristálytisztán megfogalmazni.

Mai Marabu

Gyalázat és döbrögitás

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy nem úgy vót. Nem vót éhes az a pár tucat borsodi elkövető, ki fő nem kerekedt a mínusz 12 fokba Budapestre az országgyűlés elejbe, demonstráni, hogy se reménye, se türelme, csak az éhes hasa, meg az éhes gyereke, s van ehhő pár millióan. Nincs!!! Mer a magyar ember úgy van a nemzeti együttműködésvel, hogyha keves jut néki, ami elképzelhetetlen, hát inkább öszvehúzza magát, de nem panaszkodik. Hát mast éhes, mikó bé van a nagy mű fejezve, igaz gyün még az IMF mázóni, főtenni a karnist, de utánna csak finométgatni köll, ahun köll, oszt Ejrópa megcsókulhassa a gyakorlott tengerész-ülepünköt népek harcának zajló tengerén!? Mast éhes, mikó ihol, márciusba indul a Start-program, kétszázezer közmunkásval? Hát addig má nem guggolva es kibírgya, hacsak nem uszíccsák föl a szocimenisták, és nem gyalogónak véle, hejszen eppoly mély a szociális érzékük, mint az emúlt nyóc évbe, sőt. De bezon, hogy igen! S ha nem, mer nem, akkó nem es kerülik vót el Ludas községöt, ahun mán a határba megkérlelik őköt, ne hozzanak bajt reájok, ha bégyünnének kormányellenes lévükre, még majd hátrányba kerülne a falu, s nem nyerne pézt a kormánytúl pályázaton. Ilyeténkép Mezőkövesden se esik meg az, ami! A gyalázat és döbrögitás. Mer az teljességvel kizárt, hogy a fideszes pógármestert, meg az epp ott tartóckodó, csöppöt se ittas belügyi államtitkárt, ne a színtiszta jószándék és aufklér vezetné vót, mikó tréfássan (!) odaprovokál, hogy, no, ha mán ide tótátok a gyalogot, hékáim, mutassátok a kis táblátokot! Munkát, kenyeret? Ihon a kenyér, amit követeltök, azzal széjjel oszt húsz egykilósat, bé lehet hammantani. Aztán aszongya, ihon a munka, lehet havat lapátóni éjfelig, jól fog esnye a sétafika után. Mán annak, ki a szondát, az államtitkár úron kiül, meg nem fújja, mer az bezon részeg, s munkát fő nem vehet. Nem ám, és az es nemám, hogy olly erőbe vannak, éjfelig lapátolnak vót ezek a nyiksicek, de mikó a helyi szegények gyönnek, hogy ők es dógoznának, akkó bocsika, ecceri ajánlat vót, eszkluzíve a vendégöknek, a mü havunkot vállalkozó takarétja, nem a rongyosok. Na, mindez nincsen vót. Hanem a megtévesztett éhségmenetelője marad vót otthun a csúnyáján, oszt ha van villanya, nézi a frissen békötött Parlament-tévén, hogyan korcsolyál a kedvire háborgó tengeren I. Fülkefor, de nem ám oda, hun a korong vagyon, hanem ahun vót évtizedeknek előtte, mikor tán igaz se vót. 

Parti Nagy Lajos Magyar mesék c. sorozatának mai darabja az ÉS-ben

A dezertőr

A Professzorok Batthyány Köre – amelynek kevés köze van névadójához, a hajdani miniszterelnökhöz, annál több a jelenlegihez – ezúttal nem egy újabb Orbánt támogató, karakán nyilatkozatával, hanem azzal került a hírekbe, hogy Mellár Tamás, a KSH éléről 2003-ban jogellenesen eltávolított közgazdász otthagyta őket.
Mellár a kilépése indokaként többek között azt említi, hogy nem értett egyet professzortársaival abban, hogy a kormány melletti egységes kiállás (lásd például az előző posztot) fontosabb, mint a gazdaságban elkövetett hibák elemzése, valamint a Bayer–Bencsik–Széles-féle úgynevezett békemenet támogatását is elhibázottnak minősítette.
Blogunk exkluzív – bár eddig meg nem erősített – értesülése szerint az utolsó csepp az lehetett a pohárban, amikor felkérték Mellárt arra, hogy a Schmitt Pál melletti szolidaritása kifejezéseként igazán elhagyhatná a nevéből az egyik l betűt, hogy ne okozzon megoldhatatlan problémát az álamfőnek.
Update, négy év után: Na most lesz csak igazán dezertőr Mellár, mert mint ma bejelentette, feladva függetlenségét belép a Párbeszéd hányatott sorsú frakciójába.

Írók, ha tiltakoznak

A Magyar Írószövetség (a Magyar Művészeti Akadémiával és a Professzorok Batthyány Körével karöltve) a napokban az alábbi közleményt juttatta el  a sajtóhoz – nyilván minden külső ráhatás nélkül...:

„Mi, a magyar mindennapokban élő, az egyes kormányzati döntések következményeit viselő, azokat bőrünkön érző állampolgárok, foglalkozásunkat tekintve írók, művészek, tudósok, egyre nagyobb megütközéssel olvassuk és hallgatjuk a világ sajtójában egyes politikai körök rágalmait a magyarországi »demokráciadeficitről«. Tapasztaljuk, hogy ezeket az álhíreket néhány baloldali és neoliberális pártkötődésű, Nyugaton nevet szerzett magyar értelmiségi, író, filozófus, zenész, sajtómunkás is hangoztatja, és nagy nyilvánosságot kap a hazája elleni uszításhoz. Szükséges, hogy mi, a magyar társadalom jelentős többségéhez tartozó értelmiségiek is megszólaljunk, és kinyilvánítsuk azok megnyugtatására, akik a nyugati demokráciákban Magyarország jövő­jéért aggódnak, hogy a jelenlegi magyar kormány nem csorbította a demokratikus alapjogokat, amelyekhez a magyar lakosság túlnyomó része maga is ragaszkodik, ugyanúgy, ahogy ezt 1956-ban bebizonyította.”

[,,,]„Az a szavazótábor, amely 2010-ben kétharmados győzelmet aratva megbízta a konzervatív politikai erőket a korábbi baloldali kormányok által súlyosan lerontott gazdasági és társadalmi állapot feljavításával, különösen nagy felelősséget érez a hazájáért. Tehát azért is, hogy Magyarország ne szakadjon le Európa és az atlanti világ nemzeteinek demokratikus közösségéről. A vártnál nehezebb külső körülmények és néhány botlása ellenére a jelenlegi kormány továbbra is élvezi e többség bizalmát, viszont a magyar embereknek azt kell tapasztalniuk, hogy álhírek és hazugságok bevetésével, a demokrácia jelszavai mögé bújva éppen a legalapvetőbb demokratikus jogtól akarják népünket megfosztani: attól, hogy magunk ítélhessünk kormányaink teljesítményéről, eredményességéről a szavazóurnáknál. Reméljük, hogy a nyugati demokráciák tárgyilagos közvéleményén meg fognak törni a Magyarország szabadságát veszélyeztető szándékok.”

Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke azt mondta, az a hadjárat, amit Magyarország ellen indítottak egyes értelmiségiek a nyugati sajtóban, nem hagyható továbbra is szó nélkül. Ezért érezték úgy, hogy a Magyar Írószövetségnek múltjával, súlyával állást kell foglalnia az ügyben, amely morális és nemzeti kérdés.

         *

Úgy látszik, magyar írók 55 évenként szükségét érzik, hogy állást foglaljanak Magyarország megtámadása ellen és az aktuális kormány mellett. Ugyanis 1957. szeptember 5-én, szűk egy évvel 1956. október 23-a után – pláne minden külső ráhatástól mentesen... – nyilatkozatot tettek közzé a Népszabadságban:

"Az Irodalmi Tanács kezdeményezésére a magyar írók a következő nyilatkozatban tiltakoztak az ENSZ ötös bizottsága jelentésének tárgyalása ellen.

Mélyen átérezve azt a felelősséget, amelyet hivatásunk, a nemzeti közvélemény formálásában betöltött szerepünk ránk ró, egyben általános emberi felelősségünk tudatában is, felemeljük tiltakozó szavunkat az ellen, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlése a magyarországi események ügyét napirendre tűzze. Szeretnénk, ha eljutna hangunk mindazokhoz, akik a világban barátainknak nevezik magukat, elsősorban minden nemzetbéli írótársainkhoz. Bízunk benne, hogy megértik aggodalmunkat és magukévá teszik követelésünket.

Egyek vagyunk ezzel a néppel, ismerjük lelkének minden rezdülését. Tudjuk és hirdetjük: a magyar nép nem akart és nem akar ellenforradalmat, itt csak elenyésző kisebbség kívánja vissza a régi rendet. A történelmi és társadalmi körülmények tragikus találkozása folytán 1956. október 23-án mégis az események olyan sorozata indult el Budapesten, amelynek fordulatain már sem a józan politikai belátás, sem a kezdeti résztvevők jelentős részének becsületes szándéka nem tudott többé úrrá lenni. Illetéktelen és ellenséges imperialista beavatkozásnak sem volt csekély része benne, hogy a fasizmus minden üledéke felkavarodott és néhány napra az 1920-as fehérterrorra emlékeztető állapotokat teremtett. Valamennyi irodalmi irányzatot és a magyar közvélemény legkülönfélébb árnyalatát képviseljük, a részletkérdések egész sorában, még néhány lényeges kérdésben is vitában állunk egymással; egyet azonban ma már világosan látunk: a forradalmi munkás-paraszt kormány fellépése és a szovjet csapatok segítségül hívása az egyre jobban kibontakozó véres ellenforradalom veszélyét hárította el országunk felől.

Nem mindannyian értettük akkoriban ennek a lépésnek szükségszerűségét és jelentőségét. Kételyeinket, gondjainkat, fenntartásainkat tükrözte sokunknak állásfoglalása. Azóta egyre inkább megtanultuk becsülni mindazokat, akik a megzavarodott közvélemény sodrásával szembe mertek szállni, akik megmentették a dolgozó nép hazáját a társadalmi visszazuhanástól, a polgárháborútól, talán a még rettentőbb csapástól, a háborútól. Lehetnek közülünk egyeseknek még komoly fenntartásaik belpolitikai kérdésekben, a szocialista építés módszerei dolgában, de mint hazafiak, mint a Magyar Népköztársaság hű polgárai, valamennyien minden erőnkkel segíteni akarjuk a társadalmi és gazdasági helyzet megszilárdulását, a kulturális élet felpezsdülését, a közbizalom megerősödését és minden eredmény, amit e téren elértünk, minden jel, ami ennek a folyamatnak egészségét és erejét mutatja, egyformán mindannyiunk örömére van. Így érez ma nálunk a nemzet többsége és java.

Kinek az érdeke, hogy a sebeket újra feltépjék? A mi hazánknak, ennek a nehéz történelmi sorsot viselt kis népünknek bizonyára nem. Lehetetlenség volna nem látnunk az ízléstelen hangulatkeltés hátterében a valódi szándékokat, a tőkés hatalmak politikai játékát. Fel akarják szítani a legbarbárabb ellenforradalmi erők lohadó kedvét, fel akarják korbácsolni ismét a már megnyugvó közvéleményt idehaza; fenn akarják tartani, fokozni akarják a feszültséget a nemzetközi politikában. Mi ezzel nem értünk egyet. És különösen nem érthetünk egyet azzal, hogy bárki az ügyvédünk talárjában csúfolja meg, torzítsa komédiává azt a tragédiát, amely minket ért.

Aki barátunk, ezt nem helyeselheti! Aki barátunk, az gyógyít és nem sebeket tép rajtunk! Kis nép vagyunk, de történelmi szerepünk és az a hivatás, amelyet az emberiség szolgálatában vállalunk, feljogosít rá, hogy odakiáltsuk: mi nem vagyunk senkinek politikai cégére, nem leszünk játékszer tisztátalan kezekben, nem leszünk a nemzetközi élet botrányköve!

Akadnak, tudjuk magyar írók, akik másként beszélnek. Ránk hivatkoznak, szót kell tehát erről is ejteni. A néppel érző magyar írók útja a múltban keservesen nehéz volt; és ma sem könnyű vállalni részünket egy új rendért vajudó társadalomban. De mi nem tudnánk más sorsot vállalni. És bizonyosak vagyunk benne, hogy nem lesz kevésbé dicsőséges, mint amilyen nehéz. Aki azonban megfutott, az hallgasson, mert ha szól, szava csak a renegáté lehet. S a népnek, amellyel sorsközösséget vállalni nem mert, árulója is lesz szavával.

Ezt a világ minden írója, ezt minden hazafi megérti.

Végezetül pedig: mi fontos nemzetközi fórumnak tarjuk az Egyesült Nemzetek Szervezetét. Tiszteljük, mint amelynek hivatása, hogy a népek sok közös gondjának, egymásratalálásának, a békés egymásmellett élésnek műhelye legyen. Szeretnénk tisztelni ezután is! Örültünk, amikor hazánk a szervezet tagja lett: szeretnénk örülni ezután is.

Világ írói, világ népeinek tiszta szándékú értelmisége!

A nemzetek kölcsönös megbecsüléséért, sokat szenvedett hazánkért, a magatok emberségéért, az Egyesült Nemzetek Szervezete becsületéért tiltakozzatok velünk."

* * *

Az 1957-es nyilatkozat felvezetésében „a” magyar írók szerepelnek, de a 251 aláíró persze nem jelentette az összes magyar írót – sokan nem írták alá a tiltakozást. És nem csak azok nem írták alá, akik épp nem tehették, mivelhogy akkor, 1957 szeptemberében már és még börtönben ültek. Pedig az alá nem írók azt kockáztatták, hogy melléjük kerülhetnek - mégsem írták alá.

Elgondolkoztató, hogy a 2012-es nyilatkozatot nem saját nevükkel jegyezték a megalkotói, hanem csak a három szervezet nevével, pedig ez idő szerint – ha jól tudjuk – egyetlen író sincs bebörtönözve politikai tevékenységért.

Göncz Árpád 90

A Republikon Intézet holnap konferenciával köszönti a volt köztársaság volt elnökét.

Lázár a hibás. (Mármint a György)

Orbán Viktor azt mondta a Fidesz mai egri frakcióülésén: hiba volt 100-ra csökkenteni a támogatott egyetemi jogászférőhelyeket. "A helyes ugyanis az lett volna, ha nullára vettük volna vissza."

A nemzet miniszterelnöke – mint mindig – ezúttal is fején találta a szöget. Ha egykori miniszterelnök-elődje, Lázár György is ilyen jól látta volna a helyzetet 1982-ben, alighanem egészen másképp alakul a magyar történelem azóta eltelt 30 éve, de legalábbis az elmúlt 14 egész biztosan.

Ha ugyanis már 1982-ben sem vettek volna fel államilag támogatott jogászhallgatókat az egyetemre, akkor egy Orbán Viktor nevű székesfehérvári gimnáziumi alapszervezeti KISZ-titkárból (lásd képünk) sosem lett volna jogászdoktor és így kétszeres  – eddig kétszeres – miniszterelnök sem.

Tényleg a komcsik tehetnek mindenről.

Marabu zseniális, mint mindig

A tegnapi Népszabadságból

A BKV változott kerálfi

Egyszer volt, hol nem volt, vót eccő eggy főváros, lakóit tekéntve ötöde a Mária kicsin, euáztatta országának. Abba vót a Parlament, az Állatkert, a Halászbástya, a satöbbi, beleértve a köztársaság tudós elnökit es. De hejába vót szép város, a magyarok zömikben nem ügön szívellették, ha ott laktak, ha nem. Hasznáták, hasznáták, de csak nem vót az rendes asszon, na! Addig-alé, hogy má nem es vót rajt mit szeretni. Élhetetlen vót, büdös vót, oszt csak nyelte a vidéki adófüzetők pénzit a luvnya torkával. Nem állhatta a kerál se, de ha eccő ott vót uralkodó, nem mondhatta, hogy nem ád pénzt, hanem adott. Még jó, hogy sose öleget. Mer mindég vagy ellopták, vagy nem, de lényegibe nem vót meg másnap. Mast eppeg 32 milliárd nem vót. Hanem avvót, hogy vót egy minoritás, az autósok, kik mán Kádár apánk idejin es csípték a dógozók szemit. Mer ezek az autósok a kis pöket súlyadó fejibe tiszta ingyér koptatták a nemzet flaszterit, tiszta hobibúl pöfögték ki a szegény magyar benzint a légbe, meg rongálták az érméikvel a közjó parkolóórájit. No, miattok járt a nép buszon, meg ahon érte, a bérlet rabigájiban. Szabadságharcos üdőkbe! Mán csak meg köllött kérdeni, tisztesség ne essék szólván, vesz-e bérletet, aki nem jár tömegközlekedésvel, hanem autóval. S mér nem vesz, ha a többi vesz, mint a torkosborz? Innét sarjadt a nemortodox ideja: aki esztán autót használ, helyi vagy vidéki, füzessen tízezer forintot perhóként. Ezen aztán el es vitatkosztak, de csak viccbű, mer mind megmonták az urak, illyen gamatságot, ekkora sarcintást csak a testükön keresztül engednek bévezetni. Ebbül tutta a nép, hogy nagy a baj. Nem mondják, monták, ekkora summácskábúl bővön meg lehetne kenyegetni a szekerit a békávé változott kerálfinak, még ha ageb es, ha menni se bír, állni se, s kigyúlni es csak fékezéskó. Ez, amit ők az istennek bé nem vezetnének, monták, ez akkó es 32 milliárd vóna, ha ugye csak a lúzerok füzetnének, a másik fele nem. De arra es tud megoldást az akarat diadala! Mer ám a nemautós es füzethet, ha eccő ott a sok leolvasó. Az es hordhat matricát a jól látható valamijén. Vót mán ilyen! A legjobb az, ha nincs se villanyos, se metró, se miegyéb, oszt gyalogos bérletet köll vásáróni. A józan ész világába gyaloglásra milyen köllene? Azaz köllhetne, ha ilyesmi kitellene tőlök, mondották, de mán ollyan adózási távlatokat láttak a lelki szemök előtt, ahun még a párhuzamosok es öszvetartanak, ha eccő az erő nyelve úgy akarja.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben