Egy magánjellegű felhívás

Ma reggel kezdett keringeni ez a szöveg a neten, és biztos voltam benne, hogy ócska hamisítvány.

Nemcsak az utoljára az ötvenes években dívó stílus, az elképesztő szóhasználat miatt nem akartam elhinni, hogy valódi a szöveg, hanem azért sem, mert mivel legalább három hete kellett megíródnia, elképzelhetetlennek tartottam, hogy ennyi idő alatt nem akadt egy sem a címzettek között, aki megosztotta volna a közvéleménnyel a felháborodását.

De amikor pár órával később Baldauf László (a képen balra)

büszkén hitelesítette a felhívást (lásd itt), kénytelen voltam tudomásul venni, hogy ezek szerint a több száz CBA-boltvezető mindegyike hallgatott erről mostanáig. Vagy azért, mert nem talált benne semmi kivetnivalót, vagy azért, mert annyira meg van félemlítve.

És talán ez a legelkeserítőbb ebben a szörnyű történetben.

Derűs update:
A bejegyzés megírása után találtam a 444-en (lelőhely a budapesti Nagymező utcai CBA-bolt külső fala):

Ez annyira szánalmasan kisstílű, hogy már kimondottan mulatságos.

Két színházi szakember Brechtről beszélget

A történelem (és a híradó) ismétli önmagát

Épp nyolcvanéves filmfelvétel – de simán készülhetett volna ma is.
Az Obersovszky-előd mikrofonállvány-riporter alázatossága és a helyszínre kiautózó fővárosi tótumfaktum győzelmi jelentése és szófordulatai a megtévesztésig hasonlítanak a mai közmédia híradóéira. Ha a pengő szót forintra cserélnénk, senkinek nem tűnne fel, hogy nem 2012-ben beszél a dölyfös nagyúr.
Az akkor szükségmunkásoknak nevezett mai közmunkások munkaeszközei hasonlóan elavultak, korszerűtlenek, mint nyolcvan éve – ugyanolyan hazug az egész riport, mint egy ma szokásos szervilis kormánypropaganda-tudósítás épülő-szépülő hazánkról, a küszöbönálló szebb jövőről.
Hogy mégis pozitív legyen a végkicsengés, találtam egy biztató momentumot: ebben az 1932-es híradóban az elegáns főhivatalnok még nem napszemüveges, kétméteres, kopasz gorillák gyűrűjében nyilatkozik – a mai politikusok viszont már nem nélkülözhetik őket. Mert félnek. Talán egyszer okuk is lesz rá.

A dezertőr

A Professzorok Batthyány Köre – amelynek kevés köze van névadójához, a hajdani miniszterelnökhöz, annál több a jelenlegihez – ezúttal nem egy újabb Orbánt támogató, karakán nyilatkozatával, hanem azzal került a hírekbe, hogy Mellár Tamás, a KSH éléről 2003-ban jogellenesen eltávolított közgazdász otthagyta őket.
Mellár a kilépése indokaként többek között azt említi, hogy nem értett egyet professzortársaival abban, hogy a kormány melletti egységes kiállás (lásd például az előző posztot) fontosabb, mint a gazdaságban elkövetett hibák elemzése, valamint a Bayer–Bencsik–Széles-féle úgynevezett békemenet támogatását is elhibázottnak minősítette.
Blogunk exkluzív – bár eddig meg nem erősített – értesülése szerint az utolsó csepp az lehetett a pohárban, amikor felkérték Mellárt arra, hogy a Schmitt Pál melletti szolidaritása kifejezéseként igazán elhagyhatná a nevéből az egyik l betűt, hogy ne okozzon megoldhatatlan problémát az álamfőnek.
Update, négy év után: Na most lesz csak igazán dezertőr Mellár, mert mint ma bejelentette, feladva függetlenségét belép a Párbeszéd hányatott sorsú frakciójába.

Elgondolkoztam:

Milyen lehet Orbán Viktornak lenni? Milyen lehet Mindenhatónak lenni?
Vajon mit gondolhat egy ember a hatalma határairól, ha például az a teljesen képtelen ötlete támad, hogy egy Schmitt Pál legyen a Magyar Köztársaság elnöke, és amikor másoknak is elmondja az ideáját, nem általános röhögés támad csak körülötte, hanem pár nap múlva a Magyar Országgyűlés két frakciójának valamennyi tagja megszavazza ezt?
Vajon mi akadályozhatja meg abban, hogy legközelebb ne kísérletezzen még tovább? Hogy, mondjuk, ne személyt jelöljön valamilyen komolyabb funkcióra, hanem például a legkisebb gyereke aranyhörcsögét? Vagy Kandúr Bandit? Vagy a XII. kerületi turult?
Szóval mi lesz, ha egyszer nemcsak ilyen szemérmetlenül cinikus lesz, hanem tényleg meg is őrül? Észre fogjuk venni?