Vót kólásdoboz sima, vót aranyozott, vót továbbá számozott, „Multik! Haza!” föliratval

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a NER szíves segedelmivel ügön szép ősz köszöntött a magyarok országjára. Még szeptember végin es künn lehetett üdögélni a szabadba, nem köllött fűtőcködni gázval, nádi hegedűvel, kinek mije vót a létminimumja alatt. Vagy nem vót. Ott ült I. Fülkefor es, az udvarba, sajtófőnököstül, fénképészestül, iparkottak feszt, munkaalapon. Vót min, mer mán az egész Kárpát-medencébűl, de a tengerentúlig menően özönölt a rendelés, aki magyar, mind öszvegyűrt kólásdobozt akart a kerál saját kezű aláírásával, kistérségi szuverén-bótok nyílottak ecélbúl a munkahelteremtés szép példáiképen, egész hálózat. Vót doboz sima, vót doboz aranyozott, vót továbbá számozott, „Multik! Haza!” föliratval. A kerál eggyet hörpentett a fotóhó, a többi kólát beléburította az alapétványi hordóba, maj csibészes tekintetvel öszvegyűrikélte a dobozt, s aláírta eskán. Jó kedve vót, mer eccőcsak túl jók lettek a magyarok számai. Az IMF maj megpukkatt, mer Fülkeufória, ahogy két esztendeje minden álló nap, ügön nagy gazdasági és társadalmi siker küszöbjin állott. De akkorájén, hogy el se látott a küszöb túlfelijig, hejába pipiskodott, hejába állongott a nemzet a cipőjibűl kilógó nagylábujjára. Szép, homorú eggy küszöb vót, de mint az üveghegy az Óperenciján, egy legén látott csak rajta átal, a kerál, még ű es csak akkó, ha fölhágott a Matolcsy tanár vállára. S állott a magosban, sasokval szítta az ózont. Vót es mire, hejszen jobban kezelte a gazdasági válságot, meg az abbú fakadó kihívásokot, mint sok más ország. Ezt csak a vak nem látta, meg a közgazdászok, de nem es vót nékijök lap osztval. A jobban kezelés vót a lényeg, abbul es a jobban, mer kezelésre csak a bolond járt. Mer mi vót!? Avvót, hogy nehez vót vóna a magyar sors az adósrabszolgaság jármába, ha I. Fülkefor nem folytatott vón egyfajta szabadságharcot, de folytatott. Még exportra es jutott a folytatásbú. Megmonta a Kereszténydemokrata Internacionáléba es, hogy nincs mese, Ejrópába a jóléti társadalmaknak kampec, tessék a segélyorientált herelóbálás és kólázgatás helett dógozni, mer mán a munkaalapú társadalmak kora jő el, az olyanoké, mint a magyar. Mer mi van a magyarokná? Jólét van? Annak dacára, hogy küs hijján hat millijóan élnek a létminimum fölött, nincs jólét. S ha nincs, akkó jóléti társadalom sincs. Ellenbe munka van? Van. Közmunka képibe, de van. Eddig a segély fejibe szegénynek köllött lenni, meg legföllebb sorbaállni a magyarnak, eztán árkot ás érte heti tízezerér, másik héten bétemeti ugyanannyiér. Segély meg, ha köll még ezek után, csak kőcsönbe lesz, igénylőlap a levegőautomaták mellett tanálható a kormányhivatalba. S ha majd ez így kolektíve lábrakap a ködös Albiontúl az Urálig, akkó elüldögélhetünk a Kánaán, amíg meg nem és viszont.

Parti Nagy Lajos  Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Aki rendesen szül, s öleget a hazának, azt nem bántsák, illetőleg ha van es odasuhintás, fő se veszi, mer nem ér rá

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy mán a magyar asszonok hölgyikébb részinek a nagy öntudatjokval semmi nem vót elég. De ténleg! Mán a Varga honatya élő virágot vitt nékik, fehéret, lapogatta a küs kosztümös hátukot, horibile még azt es megengette, hogy tán dürückösebben fogalmazott az éccaka hevibe arrul, hogy aki rendesen szül, s öleget a hazának, azt nem bántsák, illetőleg ha van es odasuhintás, fő se veszi, mer nem ér rá, ecetera, különben se ösmerhette még a Rogánné tisztőt álláspontját a kérdésbe, de hejába. Ezek úgy fő lettek mérgelődvel, hogy feszt kötötték az ebet a húrhó, mi pattanásig vót feszülve amúgy es. Penig mi történt!? Ültek a Patkóba éccaka, küssebb társaság, a férfijak verbálissan elerisztették magukot, ezen az asszonyok puffogni kesztek, meg beszóni ha köll, ha nem, de a végin szépen hazamentek, mint mindég. Oszt ebbül lett, ami lett. Mán a kerál pártya nem győzött elhatárulódni ennen impertinencs férfi tagjátúl, meg legfőkép attó a hamis, minden alapot nékülöző ráfogástúl, hogy ű, mint pártszöveccség, egy minutomig es nem támogatta vóna teljes mellszélességvel, sőt cici-, mán engedelmet, hogy a családon bévüli erőszak önálló törvényi tényállás legyen. Legföllebb ne a családon legyen bévüli, hejszen hogy gyün ahhó az erőszak, hogy e szép intézményünköt a törvénykönvbe bésározza. De ettű eltekéntve nem ollan párt űk, hogy elrontója lennének akarmi jónak, há hogy a retkes barbiba ne támogatták vóna!? Őróluk messziről lehet tudni, hogy genetikusan sohse mondanak mást, mint amit mondanak. Pláne nőügyekbe! Csak ahhó köllött vóna egy küs kombinatórika, eggy fejlettebb inteligencia, ugye, amellik észreveszi az álláspontyuknak a lassú fejlődésit mán a serkedő állapotjába es, különös tekintetvel Rogán Antalra, akinek megmonta a felesége, hogy ű az uccára es kimén, ha szükséges, és nem támogatólag, mitül a frakcijóvezető abbahejbe meghajlott a hölgyek akaratja előtt, kük magyar választópógárasszonok magik es, hezzá nem es kevesen. De ehhő mér köllött botrány meg sárdobálás?! Ha a kerálpárt nőtagozatja teljes világosságval látta, hogy mi van a vita heve mögött, akkó az ellenzéki tisztőtt hölgyek es láthatták vóna, ha akarták vóna a megfontolt módosulást, de legalább a jószándékot az üres parlamentbe. És nem mingyán kiverni a magoscét egy éccaka után, nem hebrencs mód hisztizni, meg tűntetgetni vasárnapi ebédkó, ami sajna, pont azt mutassa, hogy tán még korán es vót az előlegezett bizalom, de mindegy most má, sok lúd disznót győz, ha úgy gondulják, hogy verik őköt, há legyen meg a kis akaratjuk, legyenek benn a törvénybe, ha köll, név szerént, mit csinájjon az embör, ha eccő olanok mint a punyhó gyermekek vagy a cicák, hogy addig toporzékulnak, amég világ a világ vagy amég nem teljesül a kévánságjok.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék sorozatának mai darabja az ÉS-ben

A Bódogságos Mária országába, ki eléggé sajnos, csak eggyet szült a karrierjire tekintetvel

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy méhibe élt a nemzet, kivált a kerálpárt és vidéke, megannyi derék, azerita férfiember országházán bévül és küel. A közszógálati nép epp madarat nem fogott örömibe, hogy eggy család vót bölcs és lobbanékony vezetőivel, kik kemény kézvel kormányoszták a hazát a balternatív megoldások lejtőjin. Nem vót megállás, csak a főfele vót, ami a lefelének az unortodox aspektusja, nem más. Legföllebb komonikatíve bé köllött néha vallani: hülyék vótam jótakartom hevibe. Mer annyi esze a legszerényebb honatyának es vót, hogy hülyék legyen. Megmonta a családfő az őszi sorakozáskó: hékáim, a szám eggy makacs dolog, avval nem lehet vitatkozni, az IMF hitelt felvenni nem kell félnetek. S akkó eggyes hölgyurak, ahelett, hogy örvendtek vóna azon, ami el vót má érve, hogy a törvény lényegibe otthol es bünteti a gyerekfalhóvágást, az asszonverést, de még az „erőszakos” nemi meghágását es a büdös kurvájának, gyöttek a külön tényállásval tangás jódógukba. Mer nem tuttak megnyugszani benne, hogy a magyarok eggy család, min bévül ollan nincs, hogy vóna, ami van. Ami esetleg van, az nem az, avval kész. Erőszakrúl csak az fantázijál, aki nem szült eleget a választott vezetőjinek, s viszket néki. Miáltal bé akargya szeplőséteni a család intézményit. Horibile a Bódogságos Mária országába, ki eléggé sajnos, csak eggyet szült a karrierjire tekintetvel. Ha vót es családon bévüli erőszak, azt sohse látta senki. Képviselő meg politikus kivált nem, azt se tutták, mi fán terem. S hogy hetvenkét asszon meghal esztendőrül esztendőre, az es csak a klitorális úrhölgyikék kitalálása vót, kük mán mindent megragattak, a magyarság ízéját es beleértve, hogy a labancz gazdájiknak megfelejjenek a külhonba! Még hogy a családon bévüli erőszakrúl disputáljék a Magyar Parlament a nagy tekintélyivel, mintha valami szingliklub vóna!? Még hogy egy grádicsra hozni a családon küelivel!? Jóra az nem vezet, mer csak szüli a kikapós vért, a magyar meg fogy. 

Há csak más egy pofon otthol, ahun a családfő adja, vagy májlerúgás, mint idegenbe! Mer otthul az meg vagyon érdemölve, ásóval-kapával. És ezt látni köll, hejába írt alá riszáltába sok megtévesztett asszonka, ha férfi vót, ha nem, több ezren a százná es, népi kezdeményezés keretibe. Mer eggy illen dolog, tisztelet a kivételnek, eccerűen nem lehet népi. Mi lesz az országbúl, ha a családfő ki se pofozkodhassa otthol a feszültségit rendessen, amitt epp az illen cafkanáriják okoznak? I. Fülkefor Félázsiája nem eszdéeszes lelkiségű és bővön hisz elöljáróinak. Ha a választott vezetői éccakai órán aszongyák szakmailag, hogy aranyoskám, emmán jól benne van a büntető törvénykönyvbe, akkó az jól van benne, aki nem hiszi, leszophassa, mán bocsánat, hun a kurtafarkú malac túr.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben
(A falvédő Muha Marton Enikő műve)

Mosolyintott az azeri elnök, avval meg es vót a „gentleman léprement”

-->

Egyszer volt, hol nem volt, az lessz, hogy még a levelek le se hullnak, mikó Magyarország baltát fog ajándékozni Azerbajdzsánnak, de ennek íziknyi köze nem lössz Safarov hadnagy nyárvégi kiadatásáhó rutineljárásba. Akkó az történt, hogy I. Fülkefort többedsző megkereste kérésivel a régtül való azeri komája, és ű gondos mérlegelés után engedett néki. Idehallgass Viktorham, bülbülérozott Ilhan Alijev, ül a tömlöcbe tikteknél az a katonatiszt, ki magyar baltával (!), magyar ágyba kinyuvasztott eggy örmény katona­tisztet. Néktek állampapír-jegyzés köll, meg keleti szél gáz képibe, nékünk a mi hősünk. Adjátok ki, hejszen ha van kiadás, van bevétel es, monta, oszt őszintén csippentett a szemivel, posztszovjetmód. Lehet, csak ne kölljön a törvénesség talajárúl lelépni, felelte nagy ravaszul a kerál, mer onnét ű lelépni sohse fog. Nem es köll, Viktorham, monta Ilhan, te kiadod, én különgépet menesztek érette, oszt kalap. Mer a kalap azeriül es kalap vót. Na de mit tész véle, kért garanciját a kerál. Há mit tennék! Előléptetem, lakást adok néki s a nyócévnyi megszógált füzetésit. Höjdemán, remélem a börtönfüzetésire gondúsz, komám, tárgyalt kutyakeményen a kerál, hejába vonkotta Szijjártó különmegbízott a palástját. Pont arra gondul, mosolyintott az azeri elnök, avval meg es vót a „gentleman léprement”. Minekutánna történt, ami történt, megen kard nyúlt a magyar fele barlangjába. Örményország epp hadat nem izent, a művelt világ rászta a pöcsike öklit, de mivel Selmeczi Gabriella szerént ez moszkovita álbotrány vót, hamar elcsihatt a dolog. Naná, hogy a szeptemberbe fontosabb vót az öszves magyar pulya keráli iskolaköppenye, s hogy Hoffmann Rózsa bordásfalnak őtözve fogja ellenőrözni a mindennapi tornaórát. Na, mán epp föl vóna lélegezve a nemzet, mikó gyön majd az újabb megkeresés Azerbűl. Hogyhát, a jegyzéshő még hibádzik valami. Ha mán I. Fülkefor így bétartott vót az ünneplő azeri népnek, jegyzékvel meg hasonlókval, hozza el a baltát különvonaton, épül nékije a múzeum. Na, a kerál majd hímöl-hámol, hogy nem errűl vót szó. Dehonnem, feleli a jeles azerokrata szárazon, hanem ha az ű komája ekép gondulkodik hárommilliárd dollárrú, úgy es jó. Avval lerakja a telefont. Nem lössz mit tenni, azon mód fő köll fűttőztetni különmozdonyt, látványszerelvényt, és irány Baku a véres baltával. Az azeri állomáson a két kurátor nyugott és tárgyilagos beszédet fog mondani, mibe reményüköt fejezik ki az örmény-magyar-azeri megbékélés eránt. Ezt az elnök három vicces seggberúgásval honorálja, oszt hazakűdi Szijjártót és Navracsicsot, kik mán a vonaton sajtótájékoztatót tartanak az azeri-magyar műtárgycsere-program fontosságárúl. Annak utána penig Mária országa veres orcával várja a gázt meg a jegyzést, de hejába, Közép-Európa motorgyának csak a belső égés marad, amég kerál a kerál, s még azon es túl.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Dunafődvár közelibe zavartalanul bémutatták a Csurka főtestvér darabgyát

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, a Tarlós pógármester erőst gondolkodott, s arra jött, ű megnehezménezi, hogy Budapest újnyilas színházában „A hatodik koporsó”-t műsorra tűzze az újnyilas programval pályázó, és űáltala kinevezést nyert színigazgató. Mit bánja ű, heppenkedett, jáccák a negyediket, az ötödiket, vagy amelliket csak akargyák az egyebekbe ügön jelentős Csurka Istvántúl, de a hatodikat mán nem támogassa, csak a testin keresztül. Mer mindennek van határa! Egy ollan darab, ami áperté a zsidókra kenyi az ország máig tartó fődarabulását Trianon átal, az bizon necces. De legalábbis az utolsó jelenetje föltétlen! Az illen műalkotást akár antiszemitának es híhatná, ha nem akarna tartódzkodni a túlzó és szakmailag vitatott kifejezésektűl, de akar. Legyen ölég, hogy necces! Annyiracska, hogy ha őtöt meghurcolják a liberálcionizmusájér, akkó se támogassa. Egyebekbe más baja a magyar dráma szent ügyibe utazó színházval őneki nem vót, közönsége dagatt, mint a tenger, hezzá a legjobb iránba vót, hogy kiforrja magát, mikép a darabválasztásuk es ügön jól mutatta. Mi baja lett vón, hejszen mégescsak ű forcéroszta anno, hogy szélesödjék a paletta a szellemi életbe, amit maga a kerál es provinciálisnak mondott. No, ez a paletta a magyarok országába mán olly megnyugtatóan széles lett, hogy a parlamentbe igenyest „Solymosi Eszter Vére Baráti Kör”-ök alakultak, s a bográcskompatibilis rendfönntartó sétáknak se szeri, se száma nem vót, zenés hímtaglóbálásval, és/vagy képviselői kíséretvel. Ehhő aztán a pógármester odakutyállotta magát, a nemtámogatáshó, csakhogy a magyar igazság mán sokkalta elébb tartott az ilyesminé. Eccőcsak el lött terjesztvel, hogy a tisztőtt társulat az ősz leple alatt ki fogna telepűni a messzi Csókakőre, hogy ott mutassák bé a mentoruk testámentomát a zsidó világöszveesküvésrűl, amibe nincsen semmi kirekesztő, s a rendező neve es csak azér titkos, hogy ne esküdgyenek ellene öszve a zsidók. Na, ez a belső informácijó, hogy „Csókakő” seperc alatt eljutott a magyar rendőrség nagy, tágranyílt fülibe. Erre aki rendőr nem vót magánőrzővédő szógálatba, az a politikai akaratnak megfelelően, mind odament a nénónénóján Csókakőre, hogy megakadályozzon eggy bűncselekményt. Műveleti területen úgyse vót még premier! Csakhogy ez fals hír vót, acélbúl, hogy a kóbik bészopják! Úgy is lött, ezalatt a másfele messzi Dunafődvár közelibe zavartalanul bémutatták a Csurka főtestvér darabgyát. S nem es eccő, hanem ez így ment, minden eggyes gárdaelőadás előtt folyott a rabló-pandúr, amég csak közönség vót, ammeg vót, gyalog es, gójmotorval es, oszt ha má ott vót, még a nehéz dokumentomdrámát es kivárta fináléstúl, s bezon nem dűt bé a necckampánynak, mit a művészi szabadcság ellenibe folytattak azok, akinek fájt a magyar kreativitás, amíg meg nem haltak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

A küszöbönálló Szebb Jövő, melly a nemzet Új Kenyerit a romák megpogromozásával gondóta ünnepőni

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy I. Fülkefor ügön nem szerette, ha a fudbalt öszvemossák a politikával, ezér öt napig a keráli fülebotját se mozdétotta avégett, hogy a Puskás Ferenc Stadionyba, hun Izrael játszott a magyarok ellen (!), a nemzetiultrák ajakán bővön indút a vonat Auschwitzba, s erőst zsidóztak az izraeli himnusz alatt. Ez a jóízlésen küel nem merített ki semmit, tán a renomét egyedül, de azt meg a kerál és jobbkezei olly magosan tartották, mint a lelköket. Az illen szurkolás legfellebb a majom külfődinek vót furcsa, a hatóságok rég megszokták: nem köll annyit ugrálni meg antiszemitázni, ha meghúzzák magikot emezek, majd amazok es kevesebbet zsidóznak. Cigánba dettó. De öt nap elteltivel az ultrák ügön kihúzták a keráli gyufát, mer I. Fülkefor kormánya a leghatározottabban elítélte a viselkedésököt. Höjh, ha tutták vón, hogy éles hangú nyilatkozat készül, de mint a penge! Akkó a Fradi-Újpest fudbalmeccs keretibe nem garázdálkottak vóna szét csoportosan pár buszt, meg villanyost, s dehogyég vonútak vón le Ceglédre segéteni a küszöbönálló Szebb Jövőnek, melly a nemzet Új Kenyerit a romák megpogromozásával gondóta ünnepőni. Máma Devecser, hónap Cegléd, fönn vót a menetrengyük a neten, célmegjelölésvel, nem vót abba zsákbamacska! Mikó ezt az ünneprontást a kerál meghallotta, erőst földuhadott, hogy megen mit fog hallgatni a nemzetközi médijátúl, melly ebbűl azt hámozza ki egyedül, hogy a magyarok országába egy parlamenti párt segítségivel nyíltan és bűntetlenül rasszista pogromokat rendeznek, penig a valóság sokkalta színesebb! Eggy hajszál választotta el attúl, hogy lekiránduljon Ceglédre a vörösiszapos gumicsizmájába, mint Kossuth Lajos. De aztán elbizontalanodott. Vajjon szélsőség-e ez? S ha az es vóna, itt-e mán az üdő most vagy soha, hogy két pofonval hazazavargya? S mi van, ha aszongya a szélsőség, hogy othun van? Következésképp nem mén haza, penig az minden előtt. Netán el se óvasta, amit az ű kormánya az Amnesty Internationalnak válaszót, hogy nincs tolerálva a jogrend kikezdése paramilitárissan. Hát enné többet má’ mit csináljon ű, mint kerál? Adjon ki újabb nyilatkozatot, hogy elítéli a szurkolók viselkedésit? Az sokbú nem áll! Ezt aztán el es határoszta másnap, mer még az ünnep naptyán es ezen teprenkedett, miközbe hallgatta az Áder kolegát, aki ügön szépen szónoklott arrul, hogy fő kő emelni a lelket, mer mindennek az az alapja. No, ez teccett a kerálnak, s tiszta szivibűl bízott benne, mihelyt az újnácik meghallják, ahelyt a fejükhő kapnak és a barna iszapbúl fölelemelik a lelküköt, különös tekintettel a magukval hozott karikás viperára, mielőtt valaki esmég meg nem hal.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának e heti darabja az ÉS-ben

A magyarok újhungarista kisebbsége béjelentkezett egy kiadós szabadidőspogromra

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, mán lassan mindeggy es vót, hogy hun vót, ami vót, konkrétan Devecserbe, hogy a magyarok újhungarista kisebbsége, parlamenten bévül és küel, béjelentkezett egy kiadós szabadidőspogromra, mivel küssé lecsúszott a Jobbik renoméja, mint az öltönynadrág, s köllött az adrenalin a kitartáshó. Éltek ottan szegény magyarok es, meg romák es, vót bűnöző ebbe es, abba es. De a romák, cionista támogatásval, furtonity fenyegették a magyart, eltaszétván a szerető kezit hetediziglen. Még jó, hogy a keráli rendőrség kiszállott előtte nap, oszt öszveszedette a cigánval mind a követ, féltéglát, nehogy mán a verbália hevibe dobálódzni kezgyen. Kusti legyen, mondották, mer hónap meg bírunk tikteket védeni, de mi lesz hónapután? Lessz-e még rendőrség? Vagy mán csak a keráli betyársereg. Na, gyöttek a hungárradikálok, alakzatba, vezényszóra szeliden. De mintha tutták vóna, hogy nem lesz kű, hoztak magikval. Szépszóval főhítták egymást a genetikai hulladék meggyilkulására, ettűl az opciótul erőst főhevültek, oszt dobigálódzni kezdtek bizonos iránba, hun az elkövetők házai vótak. Önvédelmileg és arányossan, mer az élet kioltására alkalmas nagyságú kövük nem vót, hejszhen mikó az övéi fejbe dobták betonval Ferenczi képviselő testvért, alig es sérült meg, epp csak annyira hogy utóbb öszvetévessze, hunnant gyött a semmi kis nehéz kő. 



A rendőrök végigszógáták és védték a főhívást közvetlen erőszakra, meg a közvetlen erőszakot kődobálás által, de mivel korántse merűt ki a közösség elleni izgatás tényállása, nem avatkosztak bé. Így föstött egy kifejezetten békés, nemzeti tüntetés I. Fülkefor országába. Annyiránt békés vót, hogy ű maga meg se hallotta, penig ollan füle vót, amillent csak akart. Hallotta ű a Vona testvért es, aki Erdélybűl izente, hogy a Jobbik szívesen öszveáll a Fideszvel kipucóni a közéletbűl az emeszpét. Hallotta, de meg nem hallotta, föl se nízett a népnek írott munkaügyi levelibül, percegett a kezibe az új szíjjártója szorgossan. Tisztétcsák ki egymást csontig, gondúta, oszt ű meg majd uralkodik, mán epp csak a választást köll lerendezni, hogy oda lejtcsen, hova a magyar igazság. Aki példájul nem válaszul erre az ű levelire, el se menjen föliratkozni, mer nem írják föl. Vagy más efféle ellensúly. Addigra mind ki lesz osztval az anyaföld a történelmi fölsőközgéposztálynak, lesz annyi véráztatta fődhaszonbérlet, amennyi köll egy keráli családba, kit a komenisták eddig elzártak a tisztes gyarapodástú, a resztlit meg ossza el a Budai Gyula az effektív fődmíves gyökereknek, mer, kedves nép, gyökér nékül nincs korona, a kiegyenesített magyar fődmívesek két kérges marka az a dózsagyörgyi kasza, mibe sziklaszilárdan van letével a nemzeti kalász munkahelteremtő fundámentuma SzentIstvánkenyeriig menően, amíg meg nem hal.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Mi vogymuk félázsiáner létünkre a lankadék Ejrópa motorja

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy augusztusba roppant közhőguta támatt a magyarra, de a Szegedi Csanádra es, ki elment a rabbihó, mint a viccbe, hogy ű mátul MTK-drukker körömszakadtig. Akkoracska vót a hőség, hogy még az ismert honatya, Külthammer Csubi es csak ült a szerény, lényegibe gumis, de vízforgatós medencéjibe, nízte, hogy ringatózik a fröccsöstálca. De bámultában es közgondolkodott, úgy es bóbiskót el, a vártán. Legelébb azt álmotta, hogy a hétfejeő sárkányt kivetette a veszélyes állatok jegyzékibűl, amér nagyon meg lött tapsóva. Annyiracska, hogy piros szőnyeget gurétottak elejbe, tessen szíves a mobiljáhó fáradni, mer a kerál a messzi Felcsútró fő fogja híni. Ő meg kurjantott vón az asszisztense után, hogy türülközünk, Trafalgár, mer így hítták, de a nyakig érő vízbe esélye se vót, pláne, hogy el es vót szunnyadozva. I. Fülkeforval baráti viszonyt ápoltak az álmába, küs hijján fröccsöztek félidőbe, mivel Külthammer Csubi őszintén rajongott a fudbalér, különös tekintetvel a Videotonra. Én, kérlek, idejárok operába, szokta vót mondani. Hogy vagy, Csubi, kérdte a kerál. Jól vagyok, uszodalássan, felelte tréfássan összecsapval a bokáját. de ezzel a melegvel már csak kőne valamit ügyködni. Bégyűrüzik ide, ahun csak éri, hejszen nem lehet mindenkinek úszómedencéje, akinek melege van, még ha mi es vogymuk félázsiáner létünkre a lankadék Ejrópa motorja. Természetessen ű törvényi megoldásba gondolkodott, mer a törvényi megoldások szerelmese vót, konstruktív ötletjeinek se szerit, se számát nem tutta. Hezzá igazi péntekéccaka-specialista vót, mastan épp azon a módosításon dógozott, hogy ülésszak meg szavazás nekül es lehessen törvént hozni, s akkó majd ű igenyesen a medencéjibű terjeszti bé online, hogy esztán a kerál saját kulcsot kap a jobb kezibe a Nemzeti Bankhó, meg egy alagutat a Kihaénnem térrül, legyen hun bonyolétani az unortodox tranzakciókot Európa okulására különös tekintetvel. Na jó, de konkrétan mi vóna hőség-ügybe tehető, kérdte a kerál, mer ugyan őnéki hivatalánál fogva nincs melege, tavasz olta látja, hogy a probléma nem gyökértelen. Kérlekszépen, motyogta a honatya az álombéli mobiljába, pofoneccerű, ha akarat van. Minden keráli közmunkás kap egy nagy legyezőt a Közgép beszerzésibe Köz-Kínábúl, oszt harmincöt fok fölött az ország kijelölt ponttyain közlegyezik szaporán. Mind a háromszázezer. Vagy hatszázezer, mer ugye az csak egy szám, excellenciás uram, ami jár minékünk. Nincs az még annyi numerikusan, te Csubi, mondotta szerényen a kerál. De végtagja csak több van neki es, replikázott a honatya. Fogjon két legyezőt vagy négyet, oszt ügyeskedjen, ha mán úgyes a levegőbűl él, de itt reabiccent a homloka a fröccsös pohárra, és fölriadott, amíg meg nem halt.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Hála a csakramagyar Fennvalónak, kiderült, hogy a Jobbik nem antiszemita

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy mikó Szegedi Csanád EU-képviselő testvér nürnbergileg lebukott fajerkölcsbűl, hála a csakramagyar Fennvalónak, kiderült, hogy a Jobbik nem antiszemita. Nem, nem, soha. Mer a zsidóval van ugyan baja, de közel se ollan sok, mint a cigányval. Epp annyi, mint az igaz magyarnak átaljába: nem húzza meg magát, ellenbe lobogtassa a küs holocaustját, ha kő, ha nem. Ez penig nem antiszemitizmus, sőt! A kerál es megmonta, bele az usaképviselők szemibe, hogy ácsi please, há az antiszemitákat igenis őkelmék dobgyák átal a magyarok fődjire szerver képibe, a Kurucinfójéba nevezetessen, ki balkézrül lelkes médijatámogatója némel Jobbikos és kerálpárti főlépéseknek. Maj ha nem dobják átal, meg fog oldódni a problema. Ehhő képest a Jobbikot nem dobta átal senki sehunnét, nem es vót antiszemita. Hanem itt sarjadzott, itt nevekedett a gilisztoporhanyó magyar demokrácijába. Az ugaron, melly napok kérdése múltán rohamtempóba szárbaszökkenti a jó hazafiak Közép-Európáját a lehanyatló Nyugat romjain. Hogy kinek a vezetésivel, azt eldönti majd az Erő, mi nem lehet máshun, mint ahun van. Nem a tótnál vagy olájnál, az ziher. Ekkó mán a Nagy Centrális Együttműködéstűl ollan ország vót és lött I. Fülkeforé, ahun természetes vót, hogy egy parlamenti párt alelnökje, maga Novák Előd áperté főszólétsa a buktatív Csanád testvért, hogy mongyon le! Márpenig minden tisztségirül, de üstöllést, mivel szabálhont eltagatta ennen zsidó (!) származását, legalább eggy nagymamája tekintetibe. Ezt a korupcijó sunyiróka fegyverivel es tetézte, mellyhő bezon odakapott, de annyiracska, hogy úniós pénzbűl akarta vón etitkoltatni a jóvátehetetlent. Ami penig mán magába es mutatta az idegen vér s faj szavát, melly eccőcsak elharapódzott a lelkiségibe. Oda züllött, hogy pár éve még pénzölgette es a brüsszeli apanázsából Előd alelnök testvért, a párt szellemi öklit, s persze, hogy ott akarna ajvékolni magyar zsíron még ezek után es, hogy zsidó lött! Dráma vót ez a javából! Hanem mikó a kerál eltöprengett rajt a felcsúti letuszkulánumába, gamat eggy érzése támatt. Átalhussant a tusványos fejin, hogy mi lesz a szegény magyar nemzetvel, ha őnéki, mint legelső szógának, koalícijóra kő lépni ezekvel a rigácokval, hejszen a haza minden előtt. Annak definitíve nem lehet más kerála, mint ű, aki az Erő maga, melly nékül nincs öszvefogás. Sajna sajnórum, az ű hazafilozófiája szerént az öszvefogás nem szándék kérdése, hanem a mondott Erőjé, ami viszont ott van, mer nem lehet máshun, a kezibe. Amég onnét ki nem akargyák csavarni! Mer akkó a Jóisten szíves segedelmivel, néki a demokrácija helett eggy új rendszert köll kitalálni és bévezetni. A szélessávú deres szellemibe valami pöpec félázsiait, ha mán onnand származunk, amíg meg nem halunk.


Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Le lött titkosétva, amég az Alcsút el nem veri a Barcelonát

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy Mária országa eccőcsak le lött titkosétva, de mindenbe, ami nem érintette a nyilvánosságot. Hun tíz évre le, hun ötvenre, hun meg addiglan, amég az Alcsút el nem veri a Barcelonát, annyira, amennyire, de nagyon. Az úgy vót, hogy a kerál álmába egy szép stadion gyöpin sétállott a Hoffmann Rózsával, oszt kőcsönösen meg vótak egymásval elégedve. Mendegétek, kólázkottak le-föl, nízték a szép lelátók tömött seregit, mer ez nem úgy vót fudbalstadiony, mint a többi, hanem eggy emberi erőforrás vót, a magyar gyermekek részire készűt, kiknek a fudbal vót az életök. Azoknak es, akik fudbalisták vótak leendő, meg azoknak es, akik nézőnek tanútak. Mindenkinek, mer a Kárpát medencébe a fudbal vót az igazság és az élet, és viszont, a numerikus eredméntül független. Epp errű beszélgettek az álomba, hogy az átláthatóságnál eggy nagyobb érték van, a titkosság. S hogy ezek Castor és Pollux. Példának okájér, monta Hoffmann Rózsa, ott a Nemzeti Alaptanterv egyöntetű támogatottsága. Űk ezt az Erőforrásnál a legjobb tudásuk szerént megkutatták, és arra jutottak, hogy tíz évre méges titkosétják a szívet melengető eredmént. Nem mondgya, van ebbe bővön szerénség es, de kétlábfődi meggondulás es, mer mentül inkább a közre tartozik eggy adat, antul kevesbé köll reakötni az egyének orrára. Na, erre a kerál akkorát csapott a homlokára, hogy menten fölébrett, mer a sajátjára. Azon kábán megkérdte, ki aznap a konzultációs államtitkár, s hívatta, hogy áll a hogyállás. Ammeg jelentette, hogy remekül áll, illetve halad, mint minden, nincs más választás, csak az utolsó. Ha van pindur késlekedés, az a kérdések fajsúlyábúl fakad, hejszen csak meg kölletik rágni, mellik opció jobb, a munka vagy a munkanélküliség. Ahhó penig kellő idő köll. Pont amennyi Sz. István bátyánk nevenapjaig hátra vagyon. Horibile, a 8,2 millió címzett ügön jelentékeny része még így es visszakűdte, amit köll. Mint a villám. Darabra hány, kérdte ekkó a kerál. Darabra még jelentékenyebb, felelte szemrebbenés nékül az államtitkár, mer mán a bűvös hatszázezres küszöböt es átlépte, s aki ezt kudarcnak minősíti, az igenyesen arculcsapja a tisztőtt válaszulókat, úgy egyenként, mint. Leállhatol, nem köll a szijjártózás, monta a kerál kegyessen, mátul a mondott projektet titkosétjuk. Hogy értvel, szökkent ki az államtitkár száján a markáncs különvélemény. Úgy, mint a pinty. Az egész konzultácijó államtitok, tartalma, létszáma, satöbbije. Fődógozottsága ötven évre. Errül rövid, személes hangú levélbe kiértesítjük a 8,2 milliót, akit illet, ha visszakűdte, ha nem. Mátul eredményeink es titkosak, csak a gyönge dicsekszik számokval, amíg meg nem hal.


Parti Nagy Lajos Magyar mesék c. sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Fülkeufória maculátlan jó híre

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a magyar kormán levelet vót írandó Hugh Grant britt színművésznek, csak nem bírta föladni a póstán, mer nem tutta a pontos elérhetőségit. Emmán akkó vót, mikó Ejrópának bé köllött látni: eggy házelnök kedvenc írója eccerűen nem lehet antiszemita, bárkifija él es az orcapirító fölvetésvel. De ez a kázus megmutatta vót, Fülkeufória maculátlan jó híre azér ollan rossz a nyugat szemibe, mer a Kancellárija, a nemzetet es beleértvel csak tűr, mintha vaj vóna a füle mögött, ami definitíve képtelenségbe ótott rágalom. Ahelett tűr, hogy erélyessen visszalűne vón a propaganda fegyverivel! Penig ha ókor visszalű, az offenzíve csattan! A kerál, példájul, úgy mártotta meg a gúny nyilait ötven (!) amerikai kongresszusi képviselő levelibe, hogy abbú nemzetközi kikacagás lött, nem más. I. Fülkefor azt válaszóta, tán tiltassák bé az illetők a kurucinfó honlaptyát, ki hezzájok iszkót a kormán szigora elül, maj nem lesz antiszemita a magyar. Ha nem, vessenek magikra. De a labancznak es megmonta, cokilabancz, há mire gyövöl itt a sajtószabaccságval, mikó közkerálságomba a sajtó tetemös része a te tulajdonodba vagyon?! Nékem és pártomnak sajtóbirodalmam nincs, közszógálatom szigorú függetlenségit médijatörvényem garantájja, melly kiállja a próbát ezer pifircvel szembe, csak a piszkálódásval szembe nem. Azokval, kik kritizálkodnak anélkül, hogy kancellárijámi dógozóimhó fordulnának. Penig űk megkűdenék első kézbűl, mi igaz, mi nem, mit hogy köll érteni a tények nyelvin. Mán e két példabeszédvel bővön megvót az értelmezési keret Ejrópa helyretételire, hejszen a föllazétás a forró nyárba se pihen, híjják a tájékozatlanság mezibe akar Hugh Grantnek es. Azki borzasztó szereptévesztésbe esőtt a hézagoska információjival! De ha mán belebrüsszelkedett vót, há mér Magyarországéval verte a csallánt, a sajátja helett? Hogy a média állami ellenőrzése nagy veszély vóna? Átaljába nagyones! Csakhogy a terepen epp az ellenkezője veszéles, hogy a farok lössz, ki csóválja a kutyát. De mán mindeggy, nincs harag, ha elhárul a teknikai akadály, hezzá lössz segítvel részletessen a tényhő, hogy a magyar csóválás a legkényösebb Európajival es főveszi a versenyt. Amint a frissen megbízott, jónevű cég kikutassa a privát lakcímit, Hugh barátunk izibe meg fogja kapni a béosztását a magyarok vezetésitűl. De ám nemcsak ű! Hogy a Gőzgép-csoporthó tartozó Son&Daugther-cég ne eggy miatt kapjon sok milliókat, komplett címlistát fog kinyomozni nemzetközi színészekrül és más icegterákrúl, kik esztán mind üzenetet fognak kapni, de még a nemzeti konzultácijóba es bé lesznek vonval, ha jó erányú tájékozódást mutatnak, amíg meg nem halnak. 


Parti Nagy Lajos Magyar mesék c. sorozatából (Élet és Irodalom, július 13.)

Éljenek a 28 ezerbűl, mint a többi magahibájábúli lúzeráns

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy I. Fülkefornak hivatalos papírgya lett arrúl, hogy a magyar út áperté sikeres, dátum, aláírás. Naná, hogy a magyarokval nagy terve vót a kerálnak! Európa legversenyképesebb gazdasági rendszere akart vón lenni, mire jó esélye támatt a történelmi tettű, illiberális Matolcsy kolegával az élen. Penig beh mélyrűl indult Mária országa! Két bő esztendeje még a szakadék szélin állott, mikó a fülkefori nép a kétharmadgyáná fogval úgy kiablakonbólintotta a nemzetire rontó balliberálokot, mint a macskaszaharint. Azok meg bosszúbúl reaestek a mondott népre, mer olan spektákúl hely vót a magyaroké, hogy nemcsak fönn vót a nép, de lenn es. Ebbül az esésbűl löttek a rokkantak, a szocikébúl, na. De ám több százezren vótak az idők során, mer adták alájok a lovat a nemzetközi körök, és ügön megérte fogyatékval élni a korengedmény csecsin, s ollan jó karba, maj kicsattantak a kerekesszékbűl. Mán akadálymentesítve es vótak, küs híjján több lett a rámpa, mint a böcsületes magyar lépcső, s még a budapesti metróba es lejutottak ókor-ókor. Hogy ez megvót az ablakval, I. Fülkefor száznyócvan fokba elrükvercolt a szakadék szélirűl, oszt padlógázval megújétotta az alkotmányt, a fősőközéposztályt, a pálinkafőzést, s hogy kedvezményes deákmikrohitel segítségivel végre szegény gyerek es bé tudott lépőt venni a Margitszigetre. De a rokkantakval nem bírt, nem vót a műlábon fogás. Se föl nem gyógyultak, se le. Vitték a pízt, az csak rehab vót a tortán, ha valamék nyikfic nem szimulált. Akkó a kerál, ki együtt kormánzott a népvel, mer szenvedélyesen érdekölte a más vélemény, főtette a kérdést: vannak, akik úgy gondújják, hogy ön, tisztőtt nép, feleljen, akar-e fogyatékval és/vagy fél lábval élni. Az meg nem akart! Majd a posta el nem durrant a négyszázezer csattanós válaszlevéltűl, annyira nem. Hát erre mán csak tenni köllött valamit, ha eccő a nép cokit mondott a rokkantság intézményire, ami eddigelé a korrupció eggyik, ha nem eggyetlen melegágya vót a magyarok fődjin! Bezon, át köllötött bogarászni a természettudomány górcsövivel, hogy nem több láb-e az a kevesebb, nem-e limuzin a kerekes szék, horribile terepjáró, mer ilyen es vót az úri tatárok alatt, nem eggy. Ki köllött mondani: vagy eddig és ne tovább vagy keljenek föl és járjanak! Közmunkára, ha más nincs, s éljenek a 28 ezerbűl, mint a többi magahibájábúli lúzeráns. Mer a munka világánál a humánum ereje teszi az erő humánumát, nem fordétva, s inkább hulljék nehány határeseti jogosult forgácsa, mint ússza meg eggy visszaélönc es, mer az erkölcs nem vót pénzkérdés a Kárpátok alatt, hon éltek, amíg a nemmegszorétás oltárán meg nem haltak.  

Parti Nagy Lajos Magyar mesék c. sorozatából (Élet és Irodalom, július 6.)

Kőccséget mán nem es köllött vetni, csak aratni

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy Matolcsy uramra reagyött a feritélhetnék. Bakarasznyit fölemelkedett a talajrú, bécsukott szemit a jövőbe merengette, oszt úgy. A Tündér Ilona országát feritélte, mi mást, ahogy kigyúlt metrómotorokval hasétott népek harcának zajló tengerin, fejsze se különben. Mán a magyarok történelmi középosztálya egy huszáros bébibumm keretibe teliszülte a Kárpátnagyhazát, ahont csak bőcsőnyi hel akadt a temérdek béruházástúl meg lovasszobortúl. Ettül a nemzet több, mint annyian lött, amennyien. Ami volumenit tekéntve nem vót ugyan nevekedés, de az ellenkezője se, stagnálás meg pláne nem, mer azt a magyar nem bírgya. Hanem avvót, ami! Ki mint él, úgy feritél. Kőccséget mán nem es köllött vetni, csak aratni, minden regisztrált munkamagyar kellően államosétva vót és vica versa. Az, kit a gerjedő hisztéria tán külhonba csábétott, mind hazatért, hogy a kerált majdan ne csalódás, hanem sok unoka vegye körül, inkluzíve Túró Rudi s Nemzeti Alaptanterv. A szólás szabadabb vót a madárnál, de nem ügön vót minek szóni, mire a száját kinyitta valamék, el es vót intézve nemzeti konzultácijóba a probléma. Mán kétfajta gyógyszere vót, úgy értvel, az Alaptörvényen küel, egy ződ meg egy piros, aszt szemelgette kifele a gyógyszerkasszábú, ha eppen beteg vót vóna, de ez nemügön fordút elő, mer csak nemzeti kistermelőtűl evett zőccségtudatosan, 40 kilométer sugarú körbe, ha eggyáltalába éhes vót. Az utolsó válságadó, kit alvásadónak híjtak, epp akkoriba lött a magyar életbűl részbe kivezetve, részbe nem. Helyibe az önkéntes jellegű ébredési díj lépett, mellyet csak annak köllött megfüzetni, ki a teremtőtül a mondott szógáltatást igénybe veszi. Nem es vót az adó, hanem legalább annyira „kapó”, hejszen oda es elvitte az elektronikát a Közgép, ahon tán hírit se hallották. S végre nemcsak a kerál vót fésztufész látótávolba, hanem a nép es, csendőronline. Abbul, mi a hídpézbűl, s kisöccsibűl, a dugódíjbúl fakadott, bé lett kamerázval minden magyar és küssebbségi hálószoba nyoszolyányi bontásba, hezzá még szervizölte es a Közgép a rendszert, s értékölte kifele, tárulta, ha probléma támatt. De nem támatt, mer füzethette az ébredő magyar az ágya melletti magánterületfelügyelőnek eppúgy, mint mobilon vagy trafikba, ha vót trafik nékije otthun. Avvót a lényeg, hogy lerendezés nékül az uccára ki nem léphetett, mer vót egy kieresztő rendszer, amit a béeresztő rendszervel együtt, epp az a Közgép telepített, ki a faragott hídpéz-szedő mobilkapuk állétásával szerzett szép és nemzetközi gyakorlatot kártyás és kes-nyugdíjas kivitelbe. Aki nem hiszi, sohse szűnő álmába ússza át a Dunát. 


Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Mohók és tahók

– ezzel jellemezte Parti Nagy Lajos a két éve regnálókat a ma délutáni beszélgetésen az Örkény könyvesboltban. És persze fel is olvasott néhányat azokból a zseniális Magyar mesékből, amelyek több mint egy éve hétről hétre olvashatók ebben a blogban is itt.

Tán igaz se vót

Egyszer volt, hol nem volt, vót eccő eggy zongoraművész, zeneszerző s karmester, a legnagyobbak közül való, kik tán nem tolongottak, de vóni még vótak a győzedelmessen kivéreztetett magyar kultúrába. Ez a nagy zenész hírit vette, hogy néki a kerál nagy kitűntetést kéván adományozni, mer a nemzeti lövészárokbétemetés jegyibe esmég főtámasztották a Corvin-lánc hánkódó, de szép gondolatját. Eccő má fő vót támasztval, csak visszagyöttek a komenisták, kik rihtiglen megpuccsóták, s nyóc évre főd alá kénszerétették, a nemzetvel s tisztőtt kerálával egyetembe. De ennek vége lett ezer évre! Mán a centrális erőtér szerént le vót rendezve a nemzeti kultúra, le az oktatás, ki vót igazétva a torz szibarita tanterv, s mán derűs méltóságval hazai fődbe lett átalsegétve Nyírő József es, a nemzet e fájó adóssága. Hála a magyarok isteninek, maga a Lánc alapétója es keszte bétölteni a helet, mit néki sikeres Hadúr, s Országgyarapéttó lévire az utókor nem múló tisztelete kijelölt. Na, Kocsis Zoltán erőst teprenkedett, vót es min, ennek utánna pedig szükségesnek érezte megosztani a szélesebb közönségvel nehány odavonatkozó gondolatját. E kitűntetést bízvást elfogadhatná, mondotta, ha az nem vóna a Horthy-korszak restaurációjára erányuló kísérlet része. De minthogy az, ű természetesen nem veheti átal, antúl inkáb, mer nem akar politikai felhangoktú se mentes polémijáknak táptalaja lenni. Ellenbe szeretné főhíni a figyelmet rea, hogy 2012-be az illen próbálkozások időszerűtlenek, értelmetlenek és nevetségesek, horibile éles ellentétbe állanak Hunyadi Mátyás haladó szellemivel. Epp ezér ű a túlnyomó többség, a magikot normálisnak nevező embertársai nevibe nem veszi átal a Láncot. Azok nevibe nem, kiknek elegök van a kenyeret sohse helettesítő cirkuszokbúl, a mundér becsületinek védelmibűl, a demagógiábúl, az önjelölt messiások handabandájibúl, a mindennapi gyűlölködésbűl, nemzeti kincseink illen-ollan előjelű kisajátétásábúl, a bűnbakkeresésbűl, meg a diktatórikus törekvésbűl. Végül, de nem utolsósorba, hogy es vehetne átal egy ollan kitűntetést, amibűl az első keresztény-centrális erőtér idejin Bartóknak és Kodálynak csak az apraja, a koszorú jutott? Sehogy. Hiszi továbbá, hogy e döntésivel hezzájárul a társadalmi összefogáshó, egy toleránts, de avval vissza nem élő ország fölépítésihő, hon a fiatal nem akar elvándoróni, a középkorú nem mond le az álmairúl, az idős penig hezzájut a ledógozott élete jól megérdemelt jutalmáhó. No, e gondolatok az MTI segítségivel rögvest meg es jelentek, de nem ügön tűszte őköt a kalaptyára semellik fertály. Hanem csönd vót. Tán igaz se vót.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Öléggé nyálbő napok vótak vón ezek

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy pünkösd táján, a Szentlélek kiáradásakor esmég sokat halatt előre a nemzeti rendszer együttműködése, ennenmagával es, az elszakétott külhonjával es, ha ugyan vót még mit haladoznia. A kerálpárt kereszténydemokrata férfiökle akép áradott ki, hogy a szeretet és Harrach Péter erejivel, elvi alapon izzé-porrá zúszta az „abortusz-tabletta” névön elhíresült nemzetpusztétó áfijomot. Fogyassza azt csak melegjogostú a nyugat köcsöge, ha arra van gusztusa! Mer arra még a nemzet nem érett meg vón szavazatoptimalizálási szempontbú, hogy ne legyen vón abortusz, de arra mán ügön érett vót, hogy az abortuszjával minné jobban szenvedjen meg a reavetemedő asszondelikvencs. Nyíjjon, na! Hejszen Jézus urunk se vót tablettás a keresztfán, mán bocsánat! Akó meg ne tablettázzon a sok elmagdolnásodott némber two se, ódalborda létire, ha eccő kaparókanál es van a világon. Na, ilenkép a magzati élet meg vót mentve feszt, vót es mire megszületni, mókára, kacagásra, szoborgyalázásra. Ekkó lött, hogy bezonos D. Péter tettin, ki vót olyan útszéli balkretén, hogy leveresföstékezett eggy Horthy szobrot, bezonos I. Béla útszéli jobbkretén akkorán főháborodott, hogy zsidó relációba föliratozott nehány emlékművet, fogatfogér alapon. Eggy Mocskoszsidók ide, egy Dunábalövünktiktetek oda, egy Judenraus amoda, avval máris állott a jajvékszívűek bálja. Mer mindég áll, ha a magyartúl nincs hátrébbacska lépve a kígyótojásos agarakval, mire föl ollyat tesz, ami heles ugyan, de nem okos, oszt máris reavernek egy rongálásval súlyosbétott föstékvel való visszaélést, mikép D. Péterre es. Zagyva György Gyula honatya allig győszte lepiszlicsárézni derék nyilastársa cselekedetit, viszontag megmonta, az övéivel egyetembe köpik vót rea, hogy ki mit gondul erről a kis föstékrűl. Öléggé nyálbő napok vótak vón ezek, reaköpdösősök, mer bezonos Kövér László, a romániai Magyar Pógári Párt tiszteletbéli elnöke ezenközbe a románok érzékenységire köpött, mikó a magyar országgyűlés pénzibű s nemes furfangjával Nyírő József magyar kötelező óvasmány urnáját elturnéztatta a győzelemre rendőt Székelyfődre, azkinek lám, ollyan fija van, hogy még a gyönge hammától es félnek a félők. Mer lehet, hogy nevezett író némel maceszgéber tények, meg „körök” szerént erőst „nyilas” vót, ha az netán baj vóna lenni, de egy ollyan irodalombarát, ki civilbe a magyar parlamentnek es elnöke, nagyon es széjjel bírgya választani az elméjibe az irodalmat meg a politikát. Szemben az olájval, kinek úgy kell lenyomni a torkán taxival, had óvasson, reafér, amíg ki nem hal.


Parti Nagy Lajos Magyar mesék sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Vadbarom-é vagy a kerálpártra szavaz

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy két fityfiritty esztendővel a nagy fülkeforradalom után, a magyarok harcisajkáján má minden le vót közgépesítve, s haza vót törvénkezve gondossan, úgy vissza, mint előrefeléleg. Na, akkó a legények kerálpárti eleje belécsapott az alaptörvényes lecsóba és aszonta: konszolidállottunk, mienk a vitorla. Ergó ergórum, mellik törvén tilcsa, hogy azt csináljunk, amit akarunk? S bezon, alig es vót mán illen törvény, ha vót, hát hiba vót, mer űk es emberek vótak, sőt. Példának okájér, még mindég több kézbe vót ég és főd, mint annak a rendgye. Hejszen ahun túl sok a kéz, ott folytonég csak csápulás van, mindenik adduramistend akargya a mindent, penig a magyar nem Síva! Hanem igen szereti, ha egy kézbe van, ami az üvé. Na, avval létreszavaztatták a Keráli Égésfőd Hivatalt, oszt kacagányos Árpád jussán szípen megpályásztatták, ami még nem vót az üvék, hogy haszonbérbe kiadnák annak, akinek. De nem ám az ország kerálának meg a falujának, ott bővön elég az a párszáz hektáros fodbalpálya, ami van! Há mellik akadémista tuggya azt béfutni, letámadásrú nem es beszélve?! Mer attul, hogy minden a mienk, hékák, még tisztességesnek köll látszani, ha eccő ez az ára a karvalyeu-támogatásnak per hektár. Hanem legyen a főd a válogatott kerálnemzeti nagytőkéé, aki viszont tokval-vonóval nékünk muzsikál. Mer ahogy mink tudgyuk, űk es tudgyák, kitül kapták, amit elnyertek, ennek utána mellik zsebbe köll nyúni, mellikbe nem, mit köll tiszta hazafiságbúl támogatni fehéren-feketén a korupcijó elleni harcba, ha majd leszen netán kérésvel fordúlás az erányukba. Hát, leszett es hamarég, mer ahogyan ezt a dógot morálkompatibilice elrendeszték, annak másnapján bément I. Fülkefor a Tanácsba és ünnepélyesen így szólott: tegnaptul mienk az ország, a hatalom, meg a dicsőség, ezér mátul ki köll mondani a magyart feszítő igasságot, a pártfinancérozás a múlté, ami egy perc halasztást se tűr. A növekvő jólét eme válságos helyzetibe a „pártok” eztán ne húzzanak zsíros milliárdokot a köz kis pénzibül, de a kerálpártval az élen. Úgy ám, mer akkó köll a békát lenyelni, amikor! Éljen meg ki-ki, amibűl tud. S akinek a mutyi az élet, nem a tagdíj, azt majd jó kivizsgálja a törvényünk ereje. Két év múlva meglássuk, lesznek-é még a célszemél pártok, s esznek-e kézbül. Azt es meglássuk, legyenek-e eggyáltaljába választások, hejszen ha úgyis bé köll regisztrálni előre, ott a jó alkalom megkérdeni a delikvencset, vadbarom-é vagy a kerálpártra szavaz. S azt akkó csak össze köll számolni, kihirdetni a Hazafyas Nemzetfront keretibe, oszt le van a gond, amíg meg nem halnak.


Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Ugyan ki hunnanfelül gyött ebbe a hazába a vályogmacesz családfájával?

Egyszer volt, hol nem volt, vót eccő a nemzeti együttműködés keretibe egy ember. Nem úgy értvel, hogy eggyetlen vót, hanem eggy a sokbú, aki fúró-faragó, az idők eccerű és változó szaván jól beszélő, a rendre meg az együttműködésre nyitott ember vót, hezzá amatőr genetikus és hazafi. Na, az addég sifondált, addég piculárkodott, míg eccőcsak főtanálta a liberálismérővel ellátott emeszpésszámlálót, ami politikusra pláne gerjedt, oszt úgy bésipolt, dobhártya lett légyen a talpán, ki azt repedetlen kiállotta. Igaz, ami igaz, mentálpedagógiailag ez es vót a cél, a kisipulás a nemzet testibül. Úgyannyira, hogy a Jobbik brüsszeli csipkéje, Morvai Krisztina megindétványoszta, aki harcos és ellenálló, ha az uccán komenistát lát, ahhó fáradgyék oda, s mondja néki meg, semmirekellő ember addig, amég a pártja nevibe nyilvánossan bocsánatot nem kér a magyarság 2006-os szeminek a kilüvetésiér. Maj lessz mihőtartás egy-kettőre, meg tiszta járda! Olyik harcos korább es oda-oda ment az elkövetőhő, de csak ránízésre, az orra után, s bár nem ügön tévedett, a műszer méges egzaktabb vót! 21. századibb, na. Béjelzett, oszt mán lehetett es vélemént nyilvánéttani, érdesset, de igazságost, ha nem es törvénszabtát. Vót, hogy négyen-öten vételeztek eggy készüléket, oszt járdostak véle országszerte fésztufész. De a gép es ember, oszt téved, ezér ókor-ókor derék magyar ember es beléesett az emeszpéségbe. Akkó a fölhorgadó fajkereslet láttán ez a főtanáló a fürge elméjivel osz-posz piacra dobta a hordozható utcai génvizsgálót aktivistáknak es, egyéb aberrálatlanul gondulkodó embereknek es. Mer ezek ügön kéváncsiak vótak, ugyan ki hunnanfelül gyött ebbe a hazába a vályogmacesz családfájával, s ha onnandt, akkó hány százalékba, meg milyen kombinációba, tiszteletvel, úgy betegségre, mint viselkedésre nézvést. A tiszta megösmerés végett vót erre népszükség, nem másér, hejszen meg lett mondval, űk a rasszizmust meghagyják másnak, azzal dóguk nincs, ellenbe szeretnék nemcsak homályos laboratórijomokba, meg, uram bocsá, pisszoárokba mívelni a todománt. Hanem az uccán, a zsebbevaló kis készülékvel, szájkipeckelős és szoft változatba! A vizsgálat úgy vót, hogy a nyugalomba (pl. hón alá) helyezett fejen tanálható szájbúl egy steril acélkar kinyerte a delikvencsi nyálkahártyát, s abba a hejbe mentek es bé a laptopba az adatok, nem vót értelme hadoválni, hogy így meg úgy. Mer a hájtek nem teknő, hékám! S akkó a fényképes eredmény békerűt a Nemzeti Génszék adatbankjába, külön térítés fejibe onnant lehetett emléklapot igényölni az átalesésrűl, s hogy széna vagy szalma. Aki nem hiszi, tátsa el a száját szaporán.


Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Akadott államtitkár, ki vitéz es, honatya es, horthysta es vót

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy Mária országába má annyiracskán együtt vót minden a jó kormányzáshó, hogy szinte ki köllött hajétani ezt-azt, mint a léghajóbul es megárt a sok, népek harcának zajló tengerén. Mán egy kézbe vót a főd, a levegő, a tűz meg a víz, a közgépállaméba, aki viszontag I. Fülkeforé vót és viszont. Meg lett mondval, minden hatalom a dógozó középosztályé, ezen bévül a magyar nagytőkéseké, csak a komcsik oligarchák, de azok egytül egyig. Mán zsák se ügön vót, hunnét a szög elébúvott vón, de jobb es, mer annyi szög masérozott bétiltott szittyacsendérrambónak őtözve, annyi zubogatta háborétatlan az érpataki modelljit, meg vadászott úniós zászlóra szabadidőbe, hogy jaj lett vón annak a zsáknak, amellik keresztbe tesz a nemzeti elébújás ótárán. Há ne má egy balicegi zsák mondja meg az együttműködés rendszere helett, hogy legyen-e Horthy Miklós tér a mindenféle Szabadság terekbűl, mit ránk kentek a századok! Vagy legyen-e fehér bronzbúl lovas szobra kormányzó urunknak az ő sok hányattatása és mártérijoma után! Épp ölég sajnos, hogy turáni fajunk, és hazánk büszkeséginek, de ha köll, élessen vágó kardjának, a Vitézi Rendnek köllött bált rendezni Sashalmon a gyűjtés végett. Az ezeréves magyar parlament meg közbe sunyított, félrenézdegélt, tisztelet a kivételnek, még jó, hogy vót átfedés a bálval, akadott államtitkár, ki vitéz es, honatya es, horthysta es vót, úgy készpénz, mint tombolatárgy tekintetibe, zene: Vitéz Tom Cat Band. Mán érett egyéni képvisellői indétványba, hogy a kötelező oskolai leventeképzést es magárúl Őfőméltóságáró kőne elnevezni. Ki másrú, ha elébb-utóbb honvédot akar állétani a magyar a Hargitára? S mér es ne akarna, ha a bónusza úgy fordúl, hejszen a Magyarok Istene sohse hagyta elveszni Erdélyt, csak hát bé vót a körülményektül meg a Károlyi Mihálytúl szorétva. Ebbe a paradigmába avvót a minimum, hogy Áder köztársasági elnöki béiktatása végin Lezsák házalelnök gondult egy hétmérfődeset, oszt a Szózat után a magyar parlamentvel eldanoltatta Csanády György és Mihalik Kálmán ezeréves zeneszámát 1921-ből, szív küldi szívnek szívesen. Ha több üdő vót vón, tán a Lesz még a magyaroké Kolozsvár es békerül a repertoárba. Aki szereti, az szereti, aki meg feszeng, hát az fulladgyék a szerb, tót, oláj és satöbbi tengerbe, a népek harcájéba, s vegye eszibe, hogy visszasírja még őfőméltóságát, mikó majd Szálasi-lovasszobrok fogják testvéri tank gyanánt markokba mint a szikla az elporlott üdentitását a magyarnak, amíg meg nem hal. 


Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Egésségügyi vadászpuskát tébére

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a szegény Moszkva tér névadóját olly ügön szívökbe zárták a magyarok, hogy mán, a Széll Kálmán-nemzeti körök mintájára, igenyesen Széll Erzsébet körök kaptak lábra hazaszerte, hun teasütemény mellett megkonzultálták a tapasztalatokot, s hogy mennyire hálások az új vívmányér, mit a nyakukba ajándékoztak nékik. Hejszen csak jobb vót és lett a szógáltató államtúl a legmagyarabb nemzeti bóthálózatná béváltható utalványba kapni a gyerekvédelmi kedvezményt, meg tán még a családi pótlékot es, mint pézbe, amihő mindég tapad egy küs gamatság. Arrú nem szóva, hogy nem es minden! A pízzel főső középosztáltúl lefele átaljába csak a baj van, sok közülök, igenyesen mondva, nem tud véle bánni, szórja széjjel, meg uzsorára veri el. Villanyszámlára! Hanemha utalvány, majd szépen béváltja és elmajszulja, Ha meg annyira pénzelkedne, há a küs utalványt es el lehet adni, legföljebb ócsóbban, hejszen annak es csak kell élni valamibűl, a Közkeksznek, aki majd fővásárolja, s eladja újfent a magos kincstárnak. Egy gondval ezzel es kevesebb vót, epp csak a tranzakciós adót kellett megoldani teknikailag, hogy darabonkint fizet-e a nemzeti együttműködő a kis juttatása után, vagy havonta eccő sárga csekken. Mán az es főmerült a józan ész részirűl, hogy a füzetést es csak bizonos helyeken lehessen ekölteni, ha van, ha nincs, nem mászkáni véle szertefele, s bolondságok után. Epp létre köll hozni egy nemzeti alaplistát, hogy mit szabad vásárúni, mit nem, s mellik bóthálózatba, Wass Alberttűl háztartási kekszig, s viszont. Tudatos nemzeti együttműködő úgyes eladja a kekszutalványt, ha eszinél van, és nem akarja a Lex Diabetest megsérteni. Ha meg má cukorbeteg, akkó azér adja el, mer nem akar lecsúszni az ócsó, meg jó gyógyszerrű nyócszázezred magával. Mer Mária országába má ennyien vótak a túlnassolók, mielőtt az egésség lett minden előtt, mármint a nemzeté. Az egyén meg, ha kirúg az egésségügyi hámbú, igya meg a levit. Mer az csak nem állapot, hogy az állam gyógyétsa bele a vakvilágba, csak mer beteg, ő meg bekekszezik minden következmény nékül. Mastantú ha évente kétsző lebukik a kötelező vértesztellenőrzésen, osztég rossz lesz nékije a cukra, abba hejbe fizethet a gyógyszerér kéccő annyit, és nem ám utalványba! És ha ez nem vóna elég visszatartó erő, törvénbe lesz hozva, hogy esztán lemezszekrényvel rendelkező háziorvos igényelhet egésségügyi vadászpuskát tébére, oszt a drágába kerülő vagyis ramatyabb beteget steril körülmények közt le es lűheti. Annyival es kevesebb háztartási keksz fogy. Szét lehet osztani a rászorulók között, amíg azok es meg nem halnak.


Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben