Dunafődvár közelibe zavartalanul bémutatták a Csurka főtestvér darabgyát

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, a Tarlós pógármester erőst gondolkodott, s arra jött, ű megnehezménezi, hogy Budapest újnyilas színházában „A hatodik koporsó”-t műsorra tűzze az újnyilas programval pályázó, és űáltala kinevezést nyert színigazgató. Mit bánja ű, heppenkedett, jáccák a negyediket, az ötödiket, vagy amelliket csak akargyák az egyebekbe ügön jelentős Csurka Istvántúl, de a hatodikat mán nem támogassa, csak a testin keresztül. Mer mindennek van határa! Egy ollan darab, ami áperté a zsidókra kenyi az ország máig tartó fődarabulását Trianon átal, az bizon necces. De legalábbis az utolsó jelenetje föltétlen! Az illen műalkotást akár antiszemitának es híhatná, ha nem akarna tartódzkodni a túlzó és szakmailag vitatott kifejezésektűl, de akar. Legyen ölég, hogy necces! Annyiracska, hogy ha őtöt meghurcolják a liberálcionizmusájér, akkó se támogassa. Egyebekbe más baja a magyar dráma szent ügyibe utazó színházval őneki nem vót, közönsége dagatt, mint a tenger, hezzá a legjobb iránba vót, hogy kiforrja magát, mikép a darabválasztásuk es ügön jól mutatta. Mi baja lett vón, hejszen mégescsak ű forcéroszta anno, hogy szélesödjék a paletta a szellemi életbe, amit maga a kerál es provinciálisnak mondott. No, ez a paletta a magyarok országába mán olly megnyugtatóan széles lett, hogy a parlamentbe igenyest „Solymosi Eszter Vére Baráti Kör”-ök alakultak, s a bográcskompatibilis rendfönntartó sétáknak se szeri, se száma nem vót, zenés hímtaglóbálásval, és/vagy képviselői kíséretvel. Ehhő aztán a pógármester odakutyállotta magát, a nemtámogatáshó, csakhogy a magyar igazság mán sokkalta elébb tartott az ilyesminé. Eccőcsak el lött terjesztvel, hogy a tisztőtt társulat az ősz leple alatt ki fogna telepűni a messzi Csókakőre, hogy ott mutassák bé a mentoruk testámentomát a zsidó világöszveesküvésrűl, amibe nincsen semmi kirekesztő, s a rendező neve es csak azér titkos, hogy ne esküdgyenek ellene öszve a zsidók. Na, ez a belső informácijó, hogy „Csókakő” seperc alatt eljutott a magyar rendőrség nagy, tágranyílt fülibe. Erre aki rendőr nem vót magánőrzővédő szógálatba, az a politikai akaratnak megfelelően, mind odament a nénónénóján Csókakőre, hogy megakadályozzon eggy bűncselekményt. Műveleti területen úgyse vót még premier! Csakhogy ez fals hír vót, acélbúl, hogy a kóbik bészopják! Úgy is lött, ezalatt a másfele messzi Dunafődvár közelibe zavartalanul bémutatták a Csurka főtestvér darabgyát. S nem es eccő, hanem ez így ment, minden eggyes gárdaelőadás előtt folyott a rabló-pandúr, amég csak közönség vót, ammeg vót, gyalog es, gójmotorval es, oszt ha má ott vót, még a nehéz dokumentomdrámát es kivárta fináléstúl, s bezon nem dűt bé a necckampánynak, mit a művészi szabadcság ellenibe folytattak azok, akinek fájt a magyar kreativitás, amíg meg nem haltak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben