A magyarok fődjin maximum száz balódali trafikos lehet

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy nem vót ugyan botrány a nemzeti dohánbótok körül, de az nem csihadott egy szusznyit se, míg csak ki nem derűt, hogy mire mén ki a nagy liberálhabverés! Elterelni a dógozó nemzet figyelmit a botrányos tényrű, hogy a kormánojság oknyomozásának hála, a komenista trafikosok száma elérte, eggyes adatok szerént meg es halatta a százat!!! Ettű fogva nehéz vót aszondani, hogy „mutyi” meg más jiddisgréc kifejezés! A tisztőtt ellenzék bakot lűtt, mint mindég, politikát csinyát egy szakkérdésbű, s mastan Strasbourgba futkozik a saját levibe. I. Fülkefor megmonta, hogy a pályázatok minősége döntött, semmi más, s ha ű politikai szempontot akart vón érvényesitteni, akkó ott balódali pályázó eggy se nyert vóna. Ehhő képest nyert száz az 5415-bűl, ami akkó es százas nagyságrend, ha a barózóbérenc matematikának nem teccik. Mér ne nyerhetnének a családhó húzó vállalkozók es, ha jó pályázatot írtak, mápedig azt írtak, bárki megnézhetné, ha szabadna. De odahúznak-e valóban, tudományossan es!? Akkó támatt eggy ötlet, meg kő kérdeni, mellik nyertesnek hun dobog az értékrendje, azt ki köll értékelni numerikussan, oszt kalap. Na, ki es mentek a kimenők bizottság formájába fésztúfészilag, bótostú bótosig. Leűtek, kirakták a kamerát, megeskették az Alaptörvényre a bővön verítékező bótosanduszt, s szigorúan tudományos szempontbú megérdeklődték, az X. úr vagy az Y. úrhölgy nyitás előtt főszentültetné-e a trafikját. Föl ő, monta az illető, ha köll, minden vasárnap. Na jóvan, hanem igaz-e Ön szerint, hogy minden trafikos fideszes. Igaz, vágták rea a delikvencsek, hejszen abbahejbe átlátták, mire megy ki, ami nem megy ki semmire. De hogy konkrétan az illető az-e, firtatkozott a bizottság, vagy esetleg baloldali. Kizárt, monták a trafikosok, ki rokon vót, azér, ki nem, azér. Há nem vótak hülyék, hogy a még alá se írott szerződésükvel véleményezgessenek, aztán eggy illen hibbantéria miján, hogy „pártcsalád” ugrik a trafikjog! Inkább monták, mint a vízfolyás, hogy mán filtolszívó pulyakoruk olta pártcsaládközeliek az értékrendjökbe, és azki nálokná nemzetibb trafikos leszne vón, az hazudik, s tessék nyugottan a rezsicsökkentési papírt es elészedni, tízedszörre es aláírják, dörgöjjünk bé a vérszipális multiknak, ha má illyen szerencsésen magyarok vagyunk. Végezetül énekejjük el Rozika néni himnuszát! Na, ez így ment, ahányan csak vótak a nyertesek. S meglött a todományos igazság, nem hajszálra az, ami végett kutakottak, hanem eggy magasabbrendű. Le es komonikáták bővön: nem lehet micsináni a számok nyelvivel, a magyarok fődjin maximum száz balódali trafikos lehet, az es a hibahatáron, amit ugye „nagyságrendnek” nevezni erős túlzás vóna a tényekre tekintetvel, amíg meg nem halnak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Lázár uram megmondotta: mire a kétharmad, ha nem csinyáhatnak, amit akarnak?

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a magyar és nemzetközi Philip Morrisok ármánya folytán minden 18 percbe meghalt egy ember a dohánzástúl. Ütött az óra, hogy a keráli pártcsalád a multik igája alól fölszabadétcsa és a maga nemzeti kezibe fogja a dohán árúsétását! Akkorra mán karokba vót szervezve a nemzet, vót Trafikos Kar, Magyar Pedagógus Kar, Nemzeti Rokkantak Kara, kük a föllülvizsgálati váróba ücsörögtek hónapszám, amihő vót képük se meg nem gyógyulni, se munkába nem állani. A szemenszedett hazúgság, mellyet a minden morális fékjit vesztett ellenzék szított, hogy a nemzeti rokonságnak lett széttortázva a dohánkereskedelem húsosfazaka, annyiba igaz vót, hogy nem vót rajta morálissan kifogásónivaló. Lázár uram megmondotta: mire a kétharmad, ha nem csinyáhatnak, amit akarnak? S oda, ahova. Adatok vótak rea: a móricfülöpök lefüzették az öszves komenista trafikost, hogy szánt szándékval vesztes pályázatot adjanak bé! Ördögi terv vót, mer ettű minden győsztes pályázat fideszes lött, s még ők vótak kénytelenek retirálkodni. Olybá, hogy új pályázatot es kiírtak az életvitelszerű veszteseknek. Addig elmentek, hogy ahun nem akatt családtagista jelölt, hadd nyerjen a férgese, de csak ajvékót az ellenzék, ahelyt, hogy minden reggel föloszlatta vóna magát, ahová való. Az igaz vót, hogy némel pógármester efeledte öszvegyűteni a hangrögzétő ketyeréket ülés előtt, horibile, még egy bélsaras papírt se íratott alá a képvisellőkvel, hogy a netántáni hangfölvétel nem az igazat tartalmazza, mely igazságon semmi szégyellnivaló nincsen. Sőt! Ha eccő ollan tempó vót az árrésegészségügybe, hogy 6,7 másodperc jutott egy delikvencsre, akkó mi vót vón a megoldás? Nem eggy erőtérbarát végigmenetel a listákon, amik nem vótak? Nem egy who is who, hogy mellik jelöltnek milyen a nemzeti együtthatója rokonságtú békemenetig, keresztény értékrendtű rezsialáírásgyűtésig? Há sehun a glóbuson ilyenbű nincs ügy, se Türkménbe, se Azerba, csak itt, hun má szájig ér a „demokrácija”, hogy meg kő fulladni, s nemcsak a multidohánfüstbe. Mer a jégkrém- és fagyifronton eppúgy van ám nemzeti tennivaló s fogás! Bé es módoséttatta Lázár uram a törvénbe, hogy mindent áruséthasson a pártcsaládanya, amit csak a pártcsaládfő néki rendeletileg lebiztosét. Csokit, kalbászt, kendermagot. Pípsót. Ha meg kiskorú elkövető gyün nemzeti jégkrémér, az vagy hozat magának a rendőrvel, ki őtöt a bótbú alómars kivezetni köteles vót, vagy szól valamék kódisnak az ajtó előtt, mer minden dohánbótos köteles lesz 1-4,5 rokkantnak járdányi helet biztosétani, ha illető konceszijót nyert a reaktiváltatási pályázaton. Meg lehet majd ösmerni, piros-fehér-ződ tábla lesz a nyakába, hogy „itt nemzeti fogyatékval élő működik”, amég keze-lába ki nem nyő vagy nem szelektálódik kifele.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben