A média jókat kacarászott, hogy Orbán beszéde alatt a felsorakoztatott ifjak tucatjai lettek rosszul, ájultak el a tűző napsütésben.
Szerintem azonban ennél sokkal inkább figyelemre méltó, hogy hol történt mindez. Ugyanis Orbán Viktor épp abba az intézménybe ment tanévet nyitni, amelynek jogelődje kollégiumában Safarov hadnagy – ma már őrnagy és nemzeti hős – baltával meggyilkolta a katonatársát.
Hogy ez a miniszterelnöki húzás az elemi emberi érzékenység teljes hiányát mutatja csak, vagy – ami még sokkal rosszabb – szándékos volt, azt nem tudom eldönteni. Lehet, hogy rá akart tenni még egy lapáttal, lehet, hogy az munkált benne: látjátok, én ezt is megtehetem, én bármit megtehetek.
Volt már olyan 1969-ben is, mint most a Közszolgálati Egyetem tanévnyitóján – íme – csak micsoda különbség a szereplők között...
VálaszTörlésNagyon csúnyán el tetszenek lenni tévedve!
VálaszTörlésValójában a karizma kiáradásának lehettünk szemtanúi. Tessék csak megnézni Németh Sándort, amikor megáldja a gyülekezet tagjait - szinte hozzájuk sem ér, és már esnek is hanyatt.
A Kedves Vezetőnek egyszerűen csak nagyobb az ereje. Ne álljon oda, aki nem bírja! Az ilyenekből nem is lenne igazi magyar harcos!