Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy I. Fülkefor Evör, a világ esze, az erő nyelve, minden oroszok kiszorittója, magyajrópa fénlő viharkabátja népek harcának zajló tengerén emígyen szólott: írtunk néktek a tulajdon térdünkön eggy alaptörvényt ezer évre, meg es ünnepőjjük helettetek, sajtónak küel tágasabb, Dunatévé közvetít, Háry János ad astra, akinek nem teccik, kapott vóna kétharmadot. Így es lött, az új év első keddjin a magyarok megin főkerültek a világlapok első ódalára. Nem es csoda, hejszen világraszóló esemén színhelye vót Budapest várasa, csak úgy feketéllett a tömegtűl az Andrássy út, hun az Opera vót, A Magyarok Alaptörvényinek Hatálybalépésinek Gálájának Helyszíne, mellybül a jó pásztor magja a helytállás erős viharának grániszilárdságú talapzatján sarjadand ki. Mán délelőtt ki lött adva az ukáz, hogy nagy nap a mai, mer a híres történészt idézvel, de szó szerént, a hatalom naggyá tesz, az abcolút hatalom penig abcolút naggyá, ergo mátul mink abcolút nagyok vagyunk. Úgyhogy nem ám megfázás, meg szopacom tuggya, mi, hanem öszvetartás, elgyövés Operába, nem bérezelés. Dacossan előre tekéntés, nem nyilatkozgatás, ellembe arra gondúlás, hogy míg odakünn a maroknyi, a nagy Szijjártó Péter mértékadó becslése szerént 5-8 ezer, szélsőség acsarog a savanyú szőlején, mi idebent ha egyedül vogymuk es, kétharmadan vogymuk, azaz gyakorlatilag mi vogymuk Magyarország, nem azok odakünn, hacsak úgy nem, hogy azok es mink vogymuk, ammeg nem lehet, mer nékünk nem kivan a gálánk, hanem idebe. Lényeg, hogy a mi mi vagyunk, mi, mi, mi mozgunk a ződleveles bokorban, beh örülne Bartók Béla kománk, ha látna minköt, öltözék társasági, ha meg máskép alakulna, alagút előkészítvel, azon kéretik fölemelt fejjel közlekedni haza, ami nem lehet ellenzékbe. No, erre mán egy emberként béült a fülkeforradalom az Operába, mit nagyon es megérdemőt, mer ügön fáratt vót a győzelmes szembemenés feszített tempójátul, hejszen aki csak gyött a fődgolyón vagy ment, avval mindvel szembe köllött haladozni, lévén a fülkemagyarnak nem vót sehun előre, csak az ezeréves szembéje vót, horibile mán Amerika naccságos asszon se fért a bőribe. A kutya ugatt, a karaván haladt, hilari, hilari, hó, sohse bukunk meg, mer mán meg es buktunk, itt a vége, lassú lössz, keserves lössz, de itt van.
Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az Élet és Irodalomban
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése