Ha már ő is dühbe jön, akkor tényleg nagy baj van.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Magyar Polgárok!
Van egy régi és szép, még a 17. századból származó francia aforizma, amely így szól: A képmutatás a bűn tisztelgése az erény előtt. Ma este a mögöttünk magasodó Operaházban a Fidesz a most hatályba léptetett saját, senkivel meg nem osztott alaptörvényét ünnepeli. Mi pedig itt az Andrássy út aszfaltján alkotmányos jogaink védelmében gyűltünk össze. A bűn gyülekezik az Operában, és vele szemben a magyar történelemben nem először, az erény helye a pesti utcán van.
Az Opera ma este a képmutatás háza,
az utca viszont az alkotmányos erényeké, Tekintsenek az Opera fényes ablakaira!
A képmutatás, íme, tiszteleg az erény előtt.
Magyarország miniszterelnöke felesküdött
a jogállami forradalom alkotmányára, ezzel arra is, hogy védelmezni fogja, majd
megdöntötte. Rendszeresen azzal kérkedik, hogy ő és alaptörvénye is a magyar
szellemet képviseli. Pedig ez nem igaz, az övé legfeljebb Horthyra mutat, míg a
mi jogállami alkotmányunk mögött dicsőséges alkotmánytörvények és a legjobb
magyarok hosszú sora áll. Az övé Horthy, a miénk Széchenyi, Eötvös, Deák és
Bibó István. A jogállami forradalmunk alkotmánya abba a sorba illeszkedik,
amely az 1848-as jogkiterjesztő, úrbériséget megszüntető, a társadalmi
forradalmat betetőző áprilisi törvényekkel kezdődött el, majd a kiegyezés
közjogi művével és a dicsőséges 1946. évi I. törvénnyel folytatódott.
Miféle jószág a szabadság? Az egyik
kiváló jogász, volt köztársasági elnök, még a jogállami forradalom előtt azt
írta, hogy ha a szabadságjogokat rendezetlenül hagyjuk, akkor úgy fogy el a
szabadság, ahogy a környezet elszennyezésével a belélegezhető levegő és az
iható víz is elfogy. A szabadság olyan jószág, amelynek jelenléte természetes,
csak a hiánya fájó. A mostani kormányzat azzal ámított bennünket, hogy az
elvett szabadságért jóléttel és biztonsággal fizet. Látjuk már az eredményt: a
nyomor már elviselhetetlen és a káosz felé rohanunk. A kormány megalakulása óta
egyre kínzóbb a légszomj.
Aki a jogállami forradalom idején
született, ma már elmúlt húsz, aki pedig akkor tízéves volt, mára elmúlt
harmincéves. Ez a két nemzedék sok keserű tapasztalatot megélt, de nem tudja,
mit jelent az állami elnyomás. Az ő érdekükben is meg kell védenünk a
szabadságot. De mindenekelőtt őket kell megkérnünk, hogy nemcsak önmaguk miatt,
de még meg sem született gyerekeikre gondolva, ne hagyják el végleg ezt az
országot, hanem itt védjék meg személyes szabadságunkat.
Egy olyan mondat van a nyelvemen,
amelynek a kimondását még néhány hónappal ezelőtt is túlzásnak éreztem. Most
már kimondom ezt a figyelmeztetést: Sokkal jobb sors egy demokratikus jogállam
bukott miniszterelnökéé, mint egy tekintélyelvű országban a népharag által
eltávolított nem legitim vezetőé és a bukott diktátoré. Ugyanezt a
figyelmeztetést a miniszterelnök kíséretének tagjai is megfontolhatnák!
Van ötletem arra is, hogy mit kellene
kérnünk. Figyelmeztessük a mai operabál fényes közönségét, ezeket az estélyi
ruhás hölgyeket és sötét öltönyös urakat, hogy ha visszatérnek munkahelyükre az
Országházba, volna egy feladat! Merthogy itt motoszkál valami gondolat, szerény
kérés, hogy mielőtt befejezik működésüket, amelyen hát, tudják ők is, nem volt
áldás, még tegyenek meg egy gesztust: Vonják vissza az alaptörvényüket meg az
összes jogkorlátozó sarkalatos törvényüket, még mielőtt távoznának. Adják
vissza szabadságunkat és szabadságunk intézményeit. Ők erre persze biztos
visszakérdeznek majd, hogy: ugyan miért is teljesítenék a kérést? A válasz
olyan egyszerű igazság, amelyre ők mindig fogékonyak voltak: Ha semmi másért,
saját személyes érdekükben teljesítsék a kérést!
Tisztelt Hölgyek és Urak, Magyar
Polgárok!
Éljen a Magyar Köztársaság! Éljen a jog!
Éljen mindenki a jogaival!
Fotók: Magócsi Márton és Kollányi Péter
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése