Magyarország nem hagyja magát. De senkitül se, I. Fülkeforon küel

Egyszer volt, hol nem volt, vót eccő egy ember, úgy hítták, Sárgacsek. Nem vót nagy ember, de legkisebb se, hejszen a magyarok országába mindég mindenkiné vót küssebb, hogy a legrúghodottabbnak es legyen, kibe rúghassék. Egyedűl a legnagyobbnál nem vót nagyobb se a Jászság, se a Kunság, se a karcagi bíróság. Annak nem parancsút senki, csak az Erő, akirűl hittön hitte, néki van egyedül.  Mér ne hitte vón, hejszen akarkit bokán viccentett vagy sípcsonton trafált, az sziszegett, fejet csóvált,  legföllebb intézkedést sürgetett, oszt kalap. Ahelyett, hogy az aljas tévedésit bélátta vóna, mer zsigerbű, a kettős mércéjig menően gyűlölte a magyarokat.  Nem ám  I. Fülkefort és udvarát, hanem  a dógozó népet. Irígységbűl, hogy illen kerála vagyon, ki szabálhont kiverekedi  a magyar családok rezsijinek a csökkentésit, kerüljön nékik, amibe kerül, s eggy füttyre meg es szavaztassa a mókuseörs parlamentvel. De ám a kiakadott vérszipók esztán es gyöttek a jogval, s vót „bíróság”, ki a javokra ítélt! Meg köllött mán mutatni, hogy Magyarország a magyar bíróságoktúl eppúgy nem hagyja magát, mint a nemzetközi magyargyűlölők nyomásgyakorlásátúl. Addig-addig, hogy világraszólló aláírásgyűtés kezdődött, akarja-e a nép személyes adatai főtűntetésivel, hogy küssebb legyen a béfizetnivalója. Ha szegény, kicsivel, ha gazdag, sokval,  ahogy illendő.  Ammeg  gyakorló szabadságharcos lévire hogyne akarta vón, ha eccő kapott es valamit, legyen néki mibű visszaadni a négyszeresit. Na, főkampányozódott  Mária országa, sercegett a madzagos golyóstoll, a kereszttyén Ejrópa legjobb közszógálati Híradójába minden estve fölóvasták, ki írta alá aznap a Rezsicsökkentés Egyetemes Nyilatkozatát névszerint. Ebbű látták, hogy ki nem. S hogy pont a Sárgacsek nem. Kiszálltak hezzá, jobb, ha fész, tufész, monták, de ű megkutyállotta magát. Inkáb adgyák néki oda a ráesőt az adatgyűjtés kőccségibűl, egyhavi rezsicsökkentés kigyün belüle, ha nem kettő. Hogy a forradalmi nyugdíjszámlájárú ne es beszéljen. Továbbá mi lesz az ívekvel, kérdte.  Azok egyfelül kirajzolják Ejrópa egin a magyar igazságot, felelte a köztévé, másfelül szépen fő lesznek kubatovozva. Na, ű nem, monta Sárgacsek és bécsukta az ajtót. Másnap az öszves euzászló csóré rúdján ott feszített a molinó, hogy „Le a Sárgacsekvel”. Meg hogy „Sárgacsek, takarodj”. Na, takarodott es, annyirán kiheccölték, nem vót mit tenni, ebrud a fakó. Onnantú legalább nem vót rezsi semmi, egyedül azt köllött béfizetni pirosfehérződ csekken, amit. Állott a nép a szabad ég alatt napszám, oszt  mikó megkapta a gázfejadagját meg a villanyt, minden vételezéskó aláírta az árkust, hogy Magyarország nem hagyja magát. De senkitül se, I. Fülkeforon küel. Avval tolta haza a fényt kézikocsin, amég meg nem halt.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben