Egy területen végre emancipáció lesz

Egyszer már írtam – elképedve és kétségbeesve – arról, hogy a magyarok 47 százaléka visszaállítaná a kötelező sorkatonaságot, amelyet 2004-ben végre megszüntettek.
És most jó esély van rá, hogy ennek a 47 százaléknyi, aljas módon megtévesztett vagy végtelenül buta embernek teljesül a kívánsága: a honvédelmi tárca kidolgozott egy törvénytervezetet, amely szerint „rendkívüli helyzet” esetén visszaállítják a hadkötelezettséget. (És hogy épp mikor lesz rendkívüli a helyzet, azt persze majd ők döntik el.)
A sorozás pedig minden 18 és 40 év közötti „egészséges állampolgár”-ra vonatkozik – vagyis a nőkre is. Igen, a nőkre is.

Időről időre győzködni próbálom magam, hogy ennek a korlátokat nem ismerő kétharmadnak az ámokfutása most már biztos véget ér, hogy a jogállam lebontása és a demokrácia felszámolása útján most már tényleg elértünk addig a pontig, amelynél tovább még ők sem merészkednek.
De nem, megállíthatatlanok.

Úgyhogy már csak Hende miniszter hasonlóan kiváló elődjének, Für Lajosnak a hajdani fohásza segíthet: „Isten irgalmazzon nekünk, szegény, szegény magyaroknak!”

Nincs pardon

Az új alkotmány hatálybalépése alkalmából január 1-jén országzászlót állít az újbudai önkormányzat a Zöld Pardon helyére.
Ez a tömény nonszensz nem a Hírcsárdán jelent meg, ez egy valódi hír. A felfuvalkodott bunkóság, a mindent-megsemmisítünk-amit-nem-mi-hoztunk-létre, a hatalmi arrogancia és a kisstílű szolgalelkűség sajátos keveredésének újabb mintapéldánya.
Egy pozitív következménye mégis van ennek a szánalmas bohózatnak: tegnap sok ezer fiatal szavazót elveszített a Fidesz, egy pillanat alatt.

Bibó István (1911-1979)

A politikum területe ugyan nem annyira közvetlenül anyagi jellegű, hogy ott minden hazugság oly közvetlenül és hamar megbosszulná magát, mint pl. a műszaki alkotás vagy a termelés területén, azonban nagyon is központi jelentőségű ahhoz, hogy hazugságai idővel végzetesekké ne váljanak. Az általánosan elterjedt ellenkező nézettel szemben le kell szögeznünk, hogy a politikában hazudni nem lehet. Pontosabban: lehet itt-ott hazugságokat mondani, de nem lehet hazugságra politikai konstrukciókat, politikai programot felépíteni.

(Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem, 1948)

De egy magóg vagy, Lajos, morogta, de nem érezte rosszul magát, hanem jól a bőriben

Vót egyszer, hogy Kósa Lajos nem nagyot álmodott, hanem sok kicsit. Mer álmában egyszer csak elindútak, oszt jöttek ezrivel a szegény gyerekek a Piac utcán. Romák, magyarok vegyest. Potyogtak az égbül, el nem álltak se Debrecen-, se országszerte. Mind éhes vót, tanulatlan és keserű, s nem vót nagyobb a jövője, mint egy műanyag pohárnak, ha Loki-meccs alatt bésodorja a szél a pályára. Szerencsére Kósa Lajos azt is megálmodta, mit kell tennie. Ingbe-glóriába csöngetnie kell, s üstöllést béhíni az összes képviselőt. Jöttek es, épp csak terepjárót húztak a pizsamájokra, s állottak egyik meztéllábukról a másikra, várták, hová lesz a kilukadás. Kósa Lajos összefoglalta, hogy mi potyogott néki az égbül, majd közel hajolt a mikrofonyhó, hogy vóna itt ez a futballstadion, amit az én Orbán komám nékünk ígért a köz pénzibül. Ugye, hogy vóna? Hát, vóna, ha lesz, mondották az atyafiak. Ekkor a polgármester, mint egy Széchenyi-Roosevelt István kihúzta magát, s aszonta: nem lesz! Mert ezt a tizenkét milliárd magyar forintot mi közfelkiáltással a magyar gyermekszegénység elleni program támogatására odaajánljuk. Ez csak ahhó képest sok, amennyi eddig jutott reá. De ahhó képest becsületes summa. Sáfárkodjanak vele, akik értenek hozzá, oltsák a tüzet, ha mán munka nincs, oltsák, amíg bé nem vezetjük a halmozottságba a négyszázezer, usque, tízezer új munkahelet, hogy addig is legyen valami, a Kánaánig. Ha mán kurtítunk segélyt, ellátást, mifenét. Ha mán kurtít a szükség, legyen ez a segítség. Nagy éljenzést meg közfelkiáltást hallott az álomban, erre ébredt föl. De egy magóg vagy, Lajos, morogta, de nem érezte rosszul magát, hanem jól a bőriben. Aki nem hiszi, járjon utána.

(Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatából, ÉS, május 6.)

Anyám, az álmok nem hazudnak

Most, hogy a harmadik Magyar Köztársaság az utolsókat rúgja (de még az ilyen nevű tér is - hogy a köztársaságnak írmagja se maradjon), a Wass Albert tér viszont hamarosan rákerül a GPS-ekre, egyre inkább úgy fest, hogy a tavaly augusztusi rémálmom fokozatosan valóra válik.

Ezentúl igyekszem álmatlanul tölteni az éjszakáimat, a jövendölést pedig meghagyom Petőfinek.

Máté 28, 20

2010. április 26., Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatója: „Először gazdaság és közbiztonság, és csak utána minden más. Ezért semmilyen gyors alkotmányozásra, átrendezésre, új hatalmi konstrukciókra nem kell számítani.” (Itt 16:50–17:03)

2011. április 25., húsvéthétfő, a kétharmados győzelem első évfordulója: a közszolgálati televízió mindkét csatornája egyenesben közvetíti majd, amint Schmitt Pál álamfő aláírja a Fidesz-KDNP által elkészített és megszavazott új alkotmányt.

Mindebből vagy az következik, hogy Orbán Viktor tavaly nem mondott igazat (de ez – mint tudjuk – fogalmilag kizárt), vagy az, hogy hazánkban a gazdaság és a közbiztonság helyzete immár kifogástalan, nincs mit javítani rajta – tehát a hatalmi konstrukciókat kellett már csak átrendezni és új alkotmányt kellett írni ahhoz, hogy ugyanő elmondhassa nagyhét csütörtökén:
„Mindannyiunknak oka van hát az örömre.”

Fotó: Reviczky Zsolt

Fecseg a felszín

Civil tüntetés, április 15-e, Dénes Balázs

A beszéd szövege innen letölthető.

Civil tüntetés a Fidesz-alkotmány ellen, április 15.

Neuró

Forrás: MaNcs-címlap

Grafománia, kleptománia

Úgy látszik, Kelet-Közép-Európa köztársasági elnökei a toll rabjai.
Az egyik mániákusan aláír vele mindent, ami a szeme elé kerül – és néha sajnos nem tud elenálni anak sem, hogy önáló gondolatokat fogalmazon meg a segítségével -, a másik elnök meg minden elé kerülő tollat a magáévá tesz:



(Egy jelentős különbség azért mégiscsak van a két ország között. A fenti videó az ottani közszolgálati tévéből származik.)

Mi végre?

Már két hete, hogy Kis János előadást tartott az alkotmányozásról az OSA-ban, de amit mondott, mit sem veszített az aktualitásából. Sőt.

Hív a pörkölt, vár a gyes

Az Ifjúsági Keresztény-demokrata Szövetség - a Kereszténydemokrata Néppárt ifjúsági szervezete – honlapot indított a külföldön tanuló vagy munkát vállaló fiatalok hazatérésének előmozdítása céljából.
A természetesen Orbán Viktortól idézett mottóval kezdődő site-on 10 igen erős érvet sikerült találniuk erre: az egykulcsos adótól kezdve a pörköltön és az olcsó egészségügyi ellátáson át a heteroszexualitásig és a tűzijátékig.
Ha még az oldalakat díszítő matyó hímzést is ideszámítjuk, a siker aligha lehet kétséges. Aki pedig mindezek hatására sem rohan azonnal haza, az szívtelen és érzéketlen, nem is érdemli meg, hogy itthon éljen, ifjú kereszténydemokraták között.

Tasó, a tőzsgyökeres

„Ahonnan indultam
… Tőzsgyökeres nyíradonyiként, hazai környezetben élek és hazai pályán érzem magam, nemcsak városomban, hanem a nyírségben, a ligetalján és a hajdúságban is.”
(Betűhív idézet innen.)

Ahová érkezett:
"Mit pofázol bele, kisanyám?" – kérdezte Tasó László polgármester és képviselő hétfőn a parlamentben képviselőtársától, Szabó Tímeától.
(Ez pedig innen.)

Update:
Most pedig államtitkár lett a harmadik Orbán-kormányban. Mi lenne vajon belőle, ha még annál is nagyobb bunkó lenne, mint amilyen?

Update2:
Nemcsak a nők, hanem a gyerekek és a versek iránt is nagy affinitást mutat államtitkár úr. Íme. 

Blamage

Idegen tollakkal

„Régóta arra irányul a koalíciós pártok szándéka, hogy birtokukba vegyék a televíziót. Erre szolgálnak azok a megjegyzések... hogy a közszolgálati televíziót a liberális métely fertőzi meg. Ezek a harangkongatások arra szolgálnak, hogy elnyomják a kormánypárti urak lépteinek döngését a televízióban, elfedjék azt a szándékot, hogy kormánypárti tévévé tegyék a közszolgálati médiumot.”
„A kormányzó pártok üresen kongó pátosza, dagályos semmitmondása, görcsös nemzetieskedése” (...)
„A kormány habozás nélkül semmibe veszi a parlamentarizmus legelemibb szokásait, könnyedén túlteszi magát a Ház kétharmados törvényben rendezett szabályain annak érdekében, hogy kibújhassék az ellenzék kritikája, az érdemi vita alól. (...) Bár a kormányrudat kezében tartó koalíció szabad választásokon nyerte el a jogát arra, hogy az országot irányítsa, mégis azt szeretnénk, ha ennek mielőbb vége szakadna.”
Nem vagyok én olyan bátor, hogy ilyeneket mernék mondani-írni. De idézni csak szabad?!
Ezek egy pártelnök szavai. Sok érdekeset mondott még. Aki kíváncsi rá, itt elolvashatja.

Kormányzati kommunikáció

„A magyar közvéleményt nem érdekelte a médiatörvény” – mondta Kovács Zoltán, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.
Íme:
A teljes panorámafotó - Szigeti Ádám március 15-ei, Szabad sajtó úti felvétele - itt látható.

Nemzeti prakker

2011. március 15., Batthyány-örökmécses

Nem rés, hanem erős bástya

Magyarország nem vesz részt a líbiai katonai akcióban - mondta Martonyi külügyminiszter.

Kár. Bármelyik - éppen szabadlábon levő - magyar tábornok lazán, csuklóból megoldaná a feladatot, arról nem is beszélve, hogy elég lenne megmutatni Hende Csaba honvédelmi miniszterünk fényképét, és Kadhafi azonnal letenné a fegyvert.
*
Most érkezett a legfrissebb hír, és ennek alapján mégiscsak megnyugodhatunk. A magyar Külügy nyilatkozatot adott ki: "Felszólítjuk Kadhafi ezredest - akit alapvető felelősség terhel az erőszakhullám elindításáért -, hogy parancsoljon megálljt csapatainak és távozzon a politikai életből."
Kadhafi sorsa ezzel megpecsételődött.

Puszi

Minden esély megvan arra, hogy hamarosan ismét ilyen termelési riportokat nézhetünk a közszolgálati adókon:



Minden ugyanilyen lesz: a hamiskás mosoly, a jópofizás, a biodíszlet harsány kacaja, az emberek csillogó szeme, a riporter lelkesedése - talán csak a frivol puszit helyettesíti majd az immár obligátnak számító kézcsók.

Innen

A végső csapás a pénzkapitalizmusra

Egy újabb óriási lépést tettünk meg a nagyhatalommá válás útján – ám szinte titokban.
Miniszterelnökünk tegnapi ünnepi beszédében árulta el - de még akkor sem büszkélkedett el közvetlenül. Pedig egy ekkora léptékű esemény kapcsán igazán félretehette volna legendás szerénységét. Így azonban úgy kell kihámozni a tartózkodó, mértékletes mondatok áradatából az egyszavas, ám minden igaz magyar szívét megdobogtató nagy hírt (11:58 és 12:06 között hallható): „Kiálltunk az országért, amikor rendben és méltó módon elbúcsúztunk a Nemzeti Valutaalaptól.”
Vagyis végre államosítottuk az IMF-et is.

Önkritika

Azt írtam decemberben, hogy a demokrácia, a jogállam és a sajtószabadság leépítése, ill. korlátozása ellen szinte csak öreg emberek tiltakoznak, ugyanazok, akik a nyolcvanas évek végén is már ezt tették.
No akkor most nagy örömmel helyesbítek: a mai, Szabad sajtó úti tüntetésen rengeteg huszon- és harmincévest is láttam. (És így volt ez már a januári megmozdulásokon is.)
Mégiscsak van remény.





És még ez is volt:

Gyöngyöspata, 2011

Fotók: Hajdú D. András (innen)

Nép(párt)tribun

Fotó: Thierry Suzan

Hajrá, lilák!

Most hogy Tarlós kikergette a belvárosi, frekventált aluljárókból a hajléktalanokat és azok egy-két kerülettel arrábbi, még lepusztultabb metróaluljárókba költöztek; most hogy a közrendet súlyosan sértő ingyenbokrokat és -padokat kivágják a temetőkben; most hogy az új vezetésnek nem tetsző monumentumokat elkezdik lerombolni és a helyükbe még sokkal rondábbakat építenek - szóval most már tényleg csak az az egy hiányzik a fővárosiak maradéktalan elégedettségéhez, hogy végre díszpolgár legyen a Budapesthez ezer szállal kötődő Elvis Presley és közterületet nevezzenek el róla.
Mindenki azt szeretné persze, ha a hozzá legközelebb eső park viselné a Király nevét, de sajnos, csak kevesen tesznek ezért ténylegesen. Ezek egyike a képen látható Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere, aki ezzel az igazán tréfás fotóval kampányol a munkáskerület mielőbbi elvisteresítése mellett.

Most már minden jó lesz

Merthogy a Legokosabb Politikus és a Leggerincesebb Politikus után a Legelvhűbb Politikus is felsorakozott a helyes oldalon. Igaz, hogy ellenzékiként definiálja ott magát, de olyan konstruktív, hogy az ember szeme könnybe lábad tőle.
Mert tudja, hogy mi kell most leginkább a sokat szenvedett magyar népnek. Igen: egy új alkotmány. Amelyet természetesen mi írunk, valamennyien.
Szóval most már végre minden jó lesz.

Isten, Haza, Család, Filmművészet

A fotón látható úr akkor talán még nem is álmodott arról, hogy tíz év múlva, 2010-ben a forradalom előbb a Mokép, majd bónuszként a Budapest Filmstúdió élére repíti őt.
Pedig hogy ott a helye - és aligha ez karrierje méltó csúcsa -, az nem is kétséges, sőt tegnap esti nyilatkozata óta végképp biztosra vehető.
És már rég nem fogja ismerni senki Tarr Béla nevét sem, amikor Gulyás Balázsra és munkásságára még büszke lesz minden magyar.

m&m

Köz és magán

Selmeczi Gabriella, a leendő nyugdíjasok mentőangyala elégedetten nyugtázta a napokban: „A közérdek hatalmas sikert aratott a magánérdek felett.”
Vivát!
Egyszer-egyszer viszont a fordítottja is előfordul: van, hogy a magánérdek győzi le a közérdeket. Például abban a sajnálatos esetben, amiről ma olvastam: Selmeczi Gabriella 2 millió forinttal tartozik az adóhatóságnak, immár 5 éve.
Részletek a Hírszerzőn.

iPhone-t Bakácsnak!

És hozzá ezt a hasznos kis alkalmazást: http://www.littleiapps.com/, mindössze 1,99 dollárért.

Benne van a teljes tízparancsolat, a nyolcadik is.

Isteni

Azt olvasom a Heti Válaszban, a Fidesztől centiméterekre álló hetilapban, hogy „A közszolgálati ORF televízió úgy értesült budapesti kormánykörökből, hogy a Fidesz eddig komolyan fontolgatta a jelenlegi kormány isteni legitimációjának alkotmányos kifejezését - de végül erről letenni látszik az Orbán-kabinet.”Kár. Olyan szép lett volna!
De most legalább már tudjuk, hogy mi lesz az első alkotmánymódosítás húsvéthétfő után.

102 458 bizony dalolva ment

Selmeczi Gabriella, a megnyerő mosolyú szenátor asszony a magánnyugdíjban maradók végleges számának ismertetésekor nagy győzelemről beszélt, mint mondta: „a közérdek hatalmas sikert aratott a magánérdek felett”.

Erről eszembe jutott a régi vicc (?), amely a 20-30 év múlva bekövetkező jövőbe lát:
Úgy döntik el, ki jogosult nyugdíjra, hogy odaállítják az igénylőket a Duna-partra, és sípszóra át kell úszniuk a folyót. Aki átér a túlsó partra, az még munkaképes, tehát nem kap nyugdíjat.

Fotó: Túry Gergely