2012. október 21.

Orbán: "Európa irigyli Magyarországot"

Az elrugaszkodás évének tizedik hónapjában, október 19-én fényképezte le az MTI riportere ezt a megtört tekintetű, borotválatlan, hatvanasnak tűnő urat az Európai Bizottság brüsszeli ülésén


Fotó: Illyés Tibor

2012. október 19.

Édösanyánk nem gyarmat, nyugdíját elvenni nem erisztjük


Egyszer volt, hol nem volt, vót egy hely a magyarok országába, hun kifabrikállták a jövőt es, a múltat es, egyszóval a magyar igasságot. Ez sohse vót messze attul, hon a kerál vót, ki jelzseni lévére azt es látta, amit senki, ezér vót örökös kerál. Eggy szép őszi nap es csak főreppent, elkőrözgetett, elmesszilátott, s mán úgy szállott le, mint a förgeteg, avval, hogy amit nem lehet hagyni, abba nem engedünk, és viszont. Délutánra el es laborált eggy diktátumot, abbúl föl es sorolta, hogy mit nem. Édösanyánk nem gyarmat, nyugdíját elvenni nem erisztjük. De nem ám, csapott az asztalra a kormánzótanács. Továbbá nem adgyuk ki a kezünk közzül a koronát. Csak a testünkön átal, hörrentek a miniszterek. Azután a magyar zászló közepibe bé nem hímezzük az IMF-logót, amég áll Buda vára. Nanáhogy nem, mennydörögte a magos grémium, de mán az ablak alatt ott pezderkedett az epp arrajáró békemenet, kik gyöttek a Kerényi Imréhő könvet venni, mer mán elegük vót a balliberális kánon jármábúl. S akkó a kerál kivágta a trompfot: Ha az égbűl potyog es, ami potyog, nem adjuk Fejér megyét! Hő, há mér adnánk, merett meg a hallgatóság. Há mer ki akargyák típni a nemzet testibül, de elevenen, hogy vigyék Svájcba, szertefele, tisztelet a kivételnek. Hát, erre mán minden szakminiszter oda vót kapva a szivihő, mondani se köllött, kik azok a ganaj trianonisták, akik ezt diktájják esetleg a magyarnak. Fejér megyét nem adjuk, zúgott odalenn a nép, alig hallotta egymás szavát a kormánzótanács, hogy üstöllést adgyák föl újsághirdetésbe, mi es az, amibűl nem engednek, még ha a világosi síkon köll es elvéreznie a magyar igazságnak. Másnap meg es jelentek a nemzet jajjkiáltásai, kék alapon, fejér betűkvel, akarha a tenger háborgott vóna. Nem kisbe kerűtek, de a hasznukhó képest fabatka vót a kétszáz millijó. „Édösanyánkot nem adjuk!” „Anyánk a miénk!” „A Ti anyátokot”. „IMF non koronat!” „Trikolorrondétók kifele!” De főleg arra vót kipiárolval a népharag, hogy nem adjuk Fejér megyét, egy talpalatnyi fődjit se. Mán kapára-kaszára egész bandérijomok szerveződtek békemenetbe, mán fönn keringtek a Griffenek, húzgálták a hangsebesség közelibe a sok molinót, hadd lássa a címzett! De azér páran, küknek nem vót jó fantáziájok, megkérdték, hon lehet eszt az aljas diktátomot látni, mán csak a hadüzenet végett es. Hékáim, nem a látása a lényeg, monta I. Fülkefor, hanem a sugallata. Mondani lehet, hogy nem monták tételesen, na de ki állétcsa, hogy ne mondhatták vóna! Hejszen vannak jelek, olanok, hogy a fal aggya a másikot, verte hátba népit a kerál, avval szárnyát főcsapta, oszt az erő nyelvin eldanolta a Fehérvári huszárokot, elébb magába, aztán a nótáskedveő kerálpártval egyetembe, amíg meg nem haltak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

2012. október 17.

Ugyanaz a színvonal, talán csak a meghágás hiányzik



Mindig is tudtam az általános műveltségemen tátongó hiátusokról, de az mégiscsak kínos, hogy több mint kétéves késéssel jutnak el hozzám alapvető információk.
Mint például ez a videó. 2010 szeptemberében készült Salgótarjánban, és az MSZP önkormányzati választási kampányának egyik emblematikus eseményét örökíti meg. Mesterházy szavazatokat próbál gyűjteni a helyi jelölt számára.


Magyarnóta helyett pop, hegedű helyett dobgép, Nemcsák helyett egy másik bohóc  - de egyébként ugyanaz az ordító igénytelenség, ugyanaz a szánalmas jópofizás, ugyanaz a mérhetetlen suttyóság, mint a híres-neves etyeki kampánynyitó rendezvényen. 
Ha még valami „sok kislányt meghágtak”-féle slusszpoént is sikerült volna remekelnie pártelnök úrnak, talán meg is választották volna Dóra Ottót polgármesternek.


A mester és a tanítvány



Már két éve is igen sajátos nézeteket vallott a jogállamról Boross Péter, a volt vaskezű belügyminiszter, későbbi miniszterelnök. Egy akkori interjúban pedig elég hajmeresztő dolgokat mondott ahhoz, hogy az idén tavasszal őt jelölje ki Orbán Viktor a Nemzeti Emlékezet Bizottsága nevű, az ügynöklisták végleges elfelejtetésével megbízott szervezet élére. 
A veterán miniszterelnök meg is hálálja az ifjú utód jóságát. A Pofosz rendezvényén ma kifejtette:  1956 szellemének, szabadság iránti vágyának kizárólag a jobboldal az örököse, tehát nem szabad, hogy még egyszer előfordulhasson az, hogy a nemzetellenes baloldal jut kormányra.
Legjobb magyar tanítványa, Orbán Viktor mindent el is követ ennek érdekében – időt, fáradságot, demokráciát, jogállamot nem kímélve.


2012. október 15.

Orbán igazat mondott

Megbukott a litván kormány. Várható volt, hiszen szeptemberben Vilniusban járt Orbán Viktor, Kubilius miniszterelnök választási kampányát támogatandó. Márpedig ennél biztosabb recept nincs a bukásra. Amerre ő jár, ott kő kövön vagy miniszterelnök a posztján nem marad. (További példák itt.) 


Ez tehát nem nagy hír. Az viszont figyelemre méltó, hogy Orbán azt is mondta Vilniusban: "Magyarországnak a litván úton kell haladnia." A litván kormánypárt bukását látva ezúttal messzemenően egyetérthetünk Orbán Viktorral.

2012. október 14.

2012. október 13.

Rend, ész


Az Orbán-kormány talán legszínesebb egyéniségének szerteágazó tevékenységéről egyszer már írtam (Az utolsó polihisztorok egyike), de most ki kell egészítenem a pályaképet, mert az e heti Szüretben látom ám, hogy Hende Csaba a napokban Bátonyterenyén is megvillantotta retorikai képességeit. 
A Borbély Lajos Szakiskola 19 rendészeti tanulójának 
eskütételén járt, és ünnepi beszédében a következőket mondta: „Nem lesz mindenkiből tábornok, rendőr vagy honvédségi alkalmazott sem, de parancsolni és engedelmeskedni megtanulnak a diákok.” 



Azt hiszem, ennél frappánsabban nem is lehetne összefoglalni a nemzeti együttműködés rendszerének nevezett rezsim (valamint a Hoffmann-féle köznevelés) lényegét: parancsolni és engedelmeskedni.

(OT: A második fotó jobb szélén Orbán Viktor halála látható.)


A kerál mulat


Az etyeki szoboravató és Himnusz-éneklés után a borospincében folytatódott a miniszterelnök és kedvenc színigazgatója kultúrprogramja, egy cigányprímás bevonásával. Mint az alábbi videóból kiderül, a remek ízlés nem csak a képzőművészet, hanem a zeneirodalom terén is jellemző rájuk. 
A fehérvári huszárok hőstetteiről szóló dallást nem valamely ellenséges paparazzo örökítette meg orvul, hanem az udvari videós, és Orbán Viktor a hivatalos oldalán büszkélkedik vele.

A videó kattintásra indul, jó szórakozást:

2012. október 12.

A kurzusízlés tort ült ma Etyeken



A mindenre ráérő Orbán Viktor (többek között felejthetetlen volt álamfőnk és neje, valamint a rendkívül elegáns Nemcsák színidirektor társaságában) ismét szobrot avatott. Ezúttal nem turult, hanem a hajdan jó szobrokat is készítő Melocco Miklós Isten, áldd meg a magyart! című egészen borzasztó alkotását.
Miniszterelnökünk ma is mondott néhány elgondolkoztatót, többek között megtudhattuk tőle, hogy nem csak a fülkében, hanem a kádban is forradalom zajlik. 
A Fidesz honlapján mindez részleteiben is megismerhető, gazdagon illusztrálva – de nem tudom megállni, hogy az avatóünnepség néhány képét ne osszam meg a kedves blogolvasókkal.





Frissítés: Az ünnepélyes pillanatok emelkedettsége után jött a felhőtlen és végre őszinte szórakozás. Az Isten, áldd meg a magyart! után a Sok kislányt meghágtakItt látható.



Eztán a Tízparancsolat, a Család, a Videoton meg a Nemzeti Reneszánsz Kora gyön


Egyszer volt, hol nem volt, avvót, I. Fülkefor kihúzott megen rongyos kétszázmilliót a nép farzsebibűl, hogy ojsághirdetés formájába tájékosztassa őtőt, mit es kéván a magyar nemzet az IMF-tűl, meg hogy mit nem. Tiszteletet meg bizalmat kéván cserébe a tiszteletér meg bizalomér, amit mindég es sugárzott őkelmék fele, mikó kihajétotta üköt taknyokcsúsztán akko es, mikó visszapofátlankottak handlémód, akkor es. Igaz, ami igaz, vót mire hirdetni, ódalán a tetemös likakval, mint a furula haladott a szárnyas magyar óceánjáró, mán két tökömpaszuly ellenségit, az Önsajnálatot meg a Lebeszéléskultúráját bétöltötte kóbászba, ettül strukturálisan olly alkalmas lött a sikerességre, mint likas hajó sohse eddig a histórijába. Hasgatta a hitván ejrópai kulisszát, hon még nem tutták, amit a kerál, hogy eztán a Tízparancsolat, a Család, a Videoton meg a Nemzeti Reneszánsz Kora gyön. Ugrott a tenger félre, ahogy csak bírt, dacára, hogy a legnehezebben kormányoszható nyáj vót a magyaroké, még a Jó Pásztor maga se bírt vóna véle, ha nem úgy híjják. Ellenbe eggyik minutomrúl a másikra évek olta tartó vihar kerekede, hun a nép zömletes zömje ügön értékölte Turulbanszületett Fülkefort, aki kikötőbe fogja vót vezetni őtöt, kerál amibe kerál. Ott es állongott a hajóhídon a tisztjeivel, nízték, hun a főd, s hogy hány hektár. Giró-Szász meg ott lógott az ódalán, keráli megafon gyanánt. Akibe eccőcsak elszakatt a szíjjártói cérna, attul, hogy forradalmi üdőbe, a nemzetközi bukóhullámok ármánykottán ott burungérozik a fedélközbe egy réteg, kinek penig van munkája, hajaj, ötven óra es hetente, méges tajt bé van ittasodval, s egyre pocsondábban követelődzik. Aki orvos vót, meg ápolónő, meg hasonló kuvik, mán mind átúszott az Óperenciáson, de ezek csak itt éltekhaltak. Penig ha elmennek, a kutya se pislant utánok, mer a magyar tananyag az megtaníccsa magát becsületvel, nem kő ahhó okostojás. Aki a turulba született, annak bévülrő gyön a Nyírő a Wass Albert, meg a Tormay Cécile. De ezek a pedagógosok ahhó es butusok vótak, hogy elmenyjenek az emelkedő hajórúl. Hát, ha illyen hebekóták, akkó tanétani hogy? Hejszen az élet nem ám életpályamodell! S ebbe a Rózsika hajópedellus es hibádzott bezonyos fokig! Felelős tényező lévire, hogy dughatta belé a nyelvit ollan konyakba, ami nincs!? Mármint odale nincs, a fedélközalkalmazottnak. Ennek dacára bújtogatta őköt, hogy amég ű tükörbe bír nézni, addig konkrétan bé van ígérve ez, meg az. Mongyuk bé es vót, de hogy hihette el ezt diplomás ember? Há egyse nyitta kü a szemit, hogy mi van küel? Hogy tombol a hétfejeő sárkány hydrája, mitül csak I. legény van talpon a vidéken? Ehelyett nem még azt es akarták küs hijján, hogy tálcán vigye le nékik a konyakjokat Matolcsy tanár? De! S tán meg es itták vón, ha éhen nem halnak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

2012. október 11.

Kutya kötelesség


Nem tűr halasztást, hogy a kétharmad tovább módosítsa a választási törvényt. (Egyéni képviselői indítványra természetesen, a megszavazása után pedig azonnal bele az ércnél maradandóbb alaptörvénybe!) Szóval: Választójogot a kutyáknak!
Ha ugyanis már most életben lenne ez az elengedhetetlenül fontos változtatás, akkor Sopronban nem az MSZP-s Varga Gyula nyert volna, hanem ott is a Fidesz jelöltje, Táp Lászlóné. 
Hiszen azt olvasom a minden bizonnyal igen színvonalas soproni kampányról: „Varga Gyuláról azt mondták a vele rokonszenvezők, hogy [...] még a településen élő kutyákat is név szerint tudja szólítani. A Fidesz azzal tromfolt, hogy Tápné viszont még a kutyák problémáit is ismeri és megoldani képes.” 
Nyilván mindkét párt állítása igaz, épp ezért nagyon nincs rendjén, hogy a kutyák nem tudják a hálájukat kifejezni a fülkékben. 
Tehát még egyszer: Azonnali választójogot a kutyáknak!

2012. október 9.

Megfelelő ember a megfelelő helyen


A Fidesz romániai kampánya oly jól sikerült, hogy Szász Jenő alakulata, a Magyar Polgári Párt minden eddiginél nagyobbat bukott a helyhatósági választásokon, meg kellett hát vigasztalni valami csekélységgel a roppant megnyerő pártelnököt. Úgyhogy a nemzet miniszterelnöke gründolt neki egy testhezálló intézetet és kifizetőhelyet.
Úgy látszik, nem minden kövér (és Kövér) a halála Orbán Viktornak.




2012. október 5.

A sumér Uristen turul ősképibe ejtette meg a magyarok bódogasszonyát, így lött I. Fülkefor Krisztus Urunk maga


Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy I. Fülkefor ügön szerette a jeleket, vót reájuk füle, több es. Ezér vót kerál, hogy azt óvasson ki belőlök, amit csak akar. Hogy példájul új törvények világa gyün Ejrópa fele, annak penig első parancsolattya nékünk szól, kik a turulba születtünk: az erős népek erősöggyenek, a gyöngék meg hulljanak széjjel a büdös csipába. Mikó aztán elaluvott, nyilallásval elegy megvilágosodása lött. A sumér Uristen turul ősképibe ejtette meg a magyarok bódogasszonyát, így lött I. Fülkefor Krisztus Urunk maga, de ez hagyján, ezt eddig es tutta. Hanem végre turulszárnya nőtt a hátán, akkaracska, hogy 2,1 magyar méter vót a fesztávja. Avval fölröppent s kőrözött. Eccő meglátott odalenn valami csillogót. Nem eggy nyerőgép az, a maga titkos nemzetbiztonsági kockázatával, kérdte. De! S mán le es csapott rea, mer a vér, az vér. Szelte ketté a kardjával, ami nyőtt néki dettó. Na, ahogy megébrett, öszvehítta a kormánzótanácsot Pusztaszerre. Gyöttek a miniszterek, gubbattak, tollászkottak. Eggyikük aszonta, nincs baj, ű biztos helyrűl tuggya, csak az Unióbúl lesz kilépve délutánra. Nem úgy, monta a másik, hanem hadüzenet lesz, legföllebb a címzettön van vita, hogy Örményország vagy Ámerika, s errű mén az eggyesztetés Lázár és Matolcsy kolegával a nemzeti víájpíröptetőbe. De nem ez vót, hanem sokkolta fontosabb, mi reggelig nem várhat, mer még főpuhul a végin. Akkó belépett maga Lázár János, avval, hogy hónap nulla órátúl a nyerőgép nem fér bele a mi politikai családunk krédójába. Itt vagynak az épek, a kétkarúak, há mér a félkarú rablóba hajibálja a pénzit a nemzet? Ha nem lesz hová dobni, avval epp annyit takarét meg, amennyi el lesz vonval a nemzeti segélyplafon keretibe, isten münköt úgy segéjjen. Evvel pénz az ablakunkba, mindenki jól jár, aki eddig, lehet hazamenni, mihöztartás, hajrá magyarok. Illetve vóna még valami, szólott a kerál ,és főröppent a trón hegyire. Aki a turult bántsa, a kerált bántsa, ezt bé köll venni alaptörvénbe. Meg aki Hódmezővásárhelyet azt es, lobbiszta ki Lázár miniszter egy füst alatt. Aki továbbá érez a hátán valami tollas bizsergést s dudorot, ne lepődgyön meg, annak napszentületre turulszárnya nő, akar másfél méter fesztávval es, ha jól vé­geszte a reabízottakat. Ha kinek nem viszket, asse renyekedjék, meglássuk, át bírgya-é venni az új tempót fődönjáró lévire. Eztán a viselet mindenesetre: kócsagforgó, kacagány szárnyhasítékval, sportszár combig, rámás csizma stoplival, lézersarkantyú. Na, evvel elindútak haza, még a nap föl se gyött. Olyik talányosan mosolygott, olyik fehér vót, mint a fal. De eggy se mert hátradűni az Audiba, kinek viszketett, azér, kinek nem, azér, máig es ott görnyednek, ha meg nem haltak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

2012. október 3.

Igazabb magyarok leszünk


Mármint ha elolvassuk a ma útjára bocsátott Nemzeti Könyvtár köteteit. (Bencsik Gábor szerkesztőbizottsági tag, a Magyar Demokrata lapigazgatója szíves közlése.) Az első hét mű húzóneve nem más, mint Tormay Cécile.
Az állami tulajdonú Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadónál készülő, 100 kötetesre tervezett sorozatba azokat a könyveket választották, „amelyeket a kormány ajánl hívei és leendő hívei számára, a békemenet résztvevőinek” és amelyek „megfogalmazzák a nemzeti oldal saját kánonját” – mondta Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott.


A „kultuszkönyvtár” (© by Kerényi) példányainak felét ingyen kapják az iskolai és egyéb könyvtárak, valamint a nagyobb települések (ezt „szellemi innovációnak” nevezte Kerényi Imre), úgyhogy kötetenként alig 5000 példány marad a potenciális vásárlók tömegei számára. 
Tehát siessünk, mert szétkapkodják!

2012. október 2.

A biztos recept


Szlovákia (Magyar Koalíció Pártja), Románia (Erdélyi Magyar Néppárt és Magyar Polgári Párt) és most Grúzia (Egyesült Nemzeti Mozgalom). 
Pártok, pártvezérek, ha bukni akartok, a kampányfinisben hívjátok a Fideszt!
(Angela Merkel is reszkethet, mert hamarosan meglátogatja Orbán Viktor.)

2012. szeptember 29.

2012. szeptember 28.

Vót kólásdoboz sima, vót aranyozott, vót továbbá számozott, „Multik! Haza!” föliratval


Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a NER szíves segedelmivel ügön szép ősz köszöntött a magyarok országjára. Még szeptember végin es künn lehetett üdögélni a szabadba, nem köllött fűtőcködni gázval, nádi hegedűvel, kinek mije vót a létminimumja alatt. Vagy nem vót. Ott ült I. Fülkefor es, az udvarba, sajtófőnököstül, fénképészestül, iparkottak feszt, munkaalapon. Vót min, mer mán az egész Kárpát-medencébűl, de a tengerentúlig menően özönölt a rendelés, aki magyar, mind öszvegyűrt kólásdobozt akart a kerál saját kezű aláírásával, kistérségi szuverén-bótok nyílottak ecélbúl a munkahelteremtés szép példáiképen, egész hálózat. Vót doboz sima, vót doboz aranyozott, vót továbbá számozott, „Multik! Haza!” föliratval. A kerál eggyet hörpentett a fotóhó, a többi kólát beléburította az alapétványi hordóba, maj csibészes tekintetvel öszvegyűrikélte a dobozt, s aláírta eskán. Jó kedve vót, mer eccőcsak túl jók lettek a magyarok számai. Az IMF maj megpukkatt, mer Fülkeufória, ahogy két esztendeje minden álló nap, ügön nagy gazdasági és társadalmi siker küszöbjin állott. De akkorájén, hogy el se látott a küszöb túlfelijig, hejába pipiskodott, hejába állongott a nemzet a cipőjibűl kilógó nagylábujjára. Szép, homorú eggy küszöb vót, de mint az üveghegy az Óperenciján, egy legén látott csak rajta átal, a kerál, még ű es csak akkó, ha fölhágott a Matolcsy tanár vállára. S állott a magosban, sasokval szítta az ózont. Vót es mire, hejszen jobban kezelte a gazdasági válságot, meg az abbú fakadó kihívásokot, mint sok más ország. Ezt csak a vak nem látta, meg a közgazdászok, de nem es vót nékijök lap osztval. A jobban kezelés vót a lényeg, abbul es a jobban, mer kezelésre csak a bolond járt. Mer mi vót!? Avvót, hogy nehez vót vóna a magyar sors az adósrabszolgaság jármába, ha I. Fülkefor nem folytatott vón egyfajta szabadságharcot, de folytatott. Még exportra es jutott a folytatásbú. Megmonta a Kereszténydemokrata Internacionáléba es, hogy nincs mese, Ejrópába a jóléti társadalmaknak kampec, tessék a segélyorientált herelóbálás és kólázgatás helett dógozni, mer mán a munkaalapú társadalmak kora jő el, az olyanoké, mint a magyar. Mer mi van a magyarokná? Jólét van? Annak dacára, hogy küs hijján hat millijóan élnek a létminimum fölött, nincs jólét. S ha nincs, akkó jóléti társadalom sincs. Ellenbe munka van? Van. Közmunka képibe, de van. Eddig a segély fejibe szegénynek köllött lenni, meg legföllebb sorbaállni a magyarnak, eztán árkot ás érte heti tízezerér, másik héten bétemeti ugyanannyiér. Segély meg, ha köll még ezek után, csak kőcsönbe lesz, igénylőlap a levegőautomaták mellett tanálható a kormányhivatalba. S ha majd ez így kolektíve lábrakap a ködös Albiontúl az Urálig, akkó elüldögélhetünk a Kánaán, amíg meg nem és viszont.

Parti Nagy Lajos  Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben


2012. szeptember 26.

Markókozmosz*


Még 2011 májusában Markó Iván fellebbentette a fátylat lelke féltve őrzött titkáról. (A szemérmes kitárulkozás 2:02-től látható-hallható a videón):



Eléggé méltánytalan tehát, hogy csaknem másfél évet kellett várnia a válaszreakcióra:


* © Ulrich Gábor

Frissítés:
Az elmúlt másfél évben nem sokat javult Markó Iván mentális állapota, sőt. Mindez ebből a videóból meglehetősen világosan kiderül. 
Ha az Orbánt érintő szerelmi vallomása 130 milliót hozott, el sem tudom képzelni, hogy a Jóisten mennyivel fogja megajándékozni a szép szavakért, amellyel őt illette.

Frissítés 2.:
Továbbgondoltam.

A Médiatanács szóvivői irodájának közleménye


„Az elmúlt időszak konzekvens bírósági határozatai egyértelművé teszik, hogy a Klub-szabály alapján a Klubrádió pályázata alakilag érvénytelen. 
A bíróság e tárgykörben hozott döntései értelmében a Budapest 95,3 MHz-es frekvencia hasznosítására kiírt pályázati eljárás eredményes, ugyanakkor érvényes pályázat nincs. 
A médiatörvény szerint, ha nincs érvényes pályázat, akkor a pályázati eljárást eredménytelenné kell nyilvánítani. 

Budapest, 2012. szeptember 26. 
Médiatanács szóvivői iroda”

A „pályázati eljárás eredményes”, „akkor a pályázati eljárást eredménytelenné kell nyilvánítani”. 
Világos beszéd. Igazán nem tudom, mit értetlenkednek már megint a mindig értetlenkedők.

2012. szeptember 24.

Ha a szem (meg a száj) tényleg a lélek tükre,

akkor nagy baj van.
Ez a kép ma készült a miniszterelnökünk litvániai látogatásán:


Ahol egyébként többek között azt fejtette ki, hogy Magyarország nem szabad ország.

2012. szeptember 21.

Tempora mutantur (de nagyon)


Stumpf István igazgató, Orbán Viktor kollégista (Bibó szakkollégium, 1984)

Orbán Viktor miniszterelnök, Stumpf István alkotmánybíró (Videoton-stadion, 2012)

Alsó fotó: Stiller Ákos

Gazdaságpolitikánk szilárd alapokon nyugszik

Ez most már biztos. 
Ugyanis azt feleli Varga Mihály IMF-főtárgyaló (aki közismerten az egyetlen úgy-ahogy komolyan vehető tagja a Fidesz-vezetésnek) arra a kérdésre, hogy mitől kezdene el épp most növekedni a fogyasztás, miután az egykulcsos adó sem tudta azt beindítani: "Előbb-utóbb a hűtőszekrény elromlik, előtt-utóbb lehet, hogy a tévét is ki kell cserélni. Tehát attól, hogy valaki két évig nem vesz meg valamit, előbb-utóbb mégiscsak eljön az az idő, amikor lehet, hogy ezt meg kell tennie.” 
Hát aki ezek után sem kezd bízni hazánk ragyogó jövőjében, az tényleg reménytelenül defetista, hogy azt ne mondjuk - Orbán Viktor találó kifejezését kölcsönvéve -: ellenforradalmár. 

Íme, az épületes párbeszéd:



Aki rendesen szül, s öleget a hazának, azt nem bántsák, illetőleg ha van es odasuhintás, fő se veszi, mer nem ér rá


Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy mán a magyar asszonok hölgyikébb részinek a nagy öntudatjokval semmi nem vót elég. De ténleg! Mán a Varga honatya élő virágot vitt nékik, fehéret, lapogatta a küs kosztümös hátukot, horibile még azt es megengette, hogy tán dürückösebben fogalmazott az éccaka hevibe arrul, hogy aki rendesen szül, s öleget a hazának, azt nem bántsák, illetőleg ha van es odasuhintás, fő se veszi, mer nem ér rá, ecetera, különben se ösmerhette még a Rogánné tisztőt álláspontját a kérdésbe, de hejába. Ezek úgy fő lettek mérgelődvel, hogy feszt kötötték az ebet a húrhó, mi pattanásig vót feszülve amúgy es. Penig mi történt!? Ültek a Patkóba éccaka, küssebb társaság, a férfijak verbálissan elerisztették magukot, ezen az asszonyok puffogni kesztek, meg beszóni ha köll, ha nem, de a végin szépen hazamentek, mint mindég. Oszt ebbül lett, ami lett. Mán a kerál pártya nem győzött elhatárulódni ennen impertinencs férfi tagjátúl, meg legfőkép attó a hamis, minden alapot nékülöző ráfogástúl, hogy ű, mint pártszöveccség, egy minutomig es nem támogatta vóna teljes mellszélességvel, sőt cici-, mán engedelmet, hogy a családon bévüli erőszak önálló törvényi tényállás legyen. Legföllebb ne a családon legyen bévüli, hejszen hogy gyün ahhó az erőszak, hogy e szép intézményünköt a törvénykönvbe bésározza. De ettű eltekéntve nem ollan párt űk, hogy elrontója lennének akarmi jónak, há hogy a retkes barbiba ne támogatták vóna!? Őróluk messziről lehet tudni, hogy genetikusan sohse mondanak mást, mint amit mondanak. Pláne nőügyekbe! Csak ahhó köllött vóna egy küs kombinatórika, eggy fejlettebb inteligencia, ugye, amellik észreveszi az álláspontyuknak a lassú fejlődésit mán a serkedő állapotjába es, különös tekintetvel Rogán Antalra, akinek megmonta a felesége, hogy ű az uccára es kimén, ha szükséges, és nem támogatólag, mitül a frakcijóvezető abbahejbe meghajlott a hölgyek akaratja előtt, kük magyar választópógárasszonok magik es, hezzá nem es kevesen. De ehhő mér köllött botrány meg sárdobálás?! Ha a kerálpárt nőtagozatja teljes világosságval látta, hogy mi van a vita heve mögött, akkó az ellenzéki tisztőtt hölgyek es láthatták vóna, ha akarták vóna a megfontolt módosulást, de legalább a jószándékot az üres parlamentbe. És nem mingyán kiverni a magoscét egy éccaka után, nem hebrencs mód hisztizni, meg tűntetgetni vasárnapi ebédkó, ami sajna, pont azt mutassa, hogy tán még korán es vót az előlegezett bizalom, de mindegy most má, sok lúd disznót győz, ha úgy gondulják, hogy verik őköt, há legyen meg a kis akaratjuk, legyenek benn a törvénybe, ha köll, név szerént, mit csinájjon az embör, ha eccő olanok mint a punyhó gyermekek vagy a cicák, hogy addig toporzékulnak, amég világ a világ vagy amég nem teljesül a kévánságjok.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Free counter and web stats