A miénk?

Ha Csengey Dénes nem halt volna meg már húsz éve, 38 évesen, akkor azóta már egész biztosan belehalt volna abba, amit maga körül lát ebben az országban. 

És abba, hogy nincs senki, aki újra elmondja azt a beszédet, amelyet ő mondott el 1989. március 15-én az MTV székháza előtt - és amely már megint aktuális.

Ez a része különösen: 

„Tőlünk ne féltse senki a televíziót! Nagyon fogunk rá vigyázni, mert a miénk! És ugyanígy ne féltse tőlünk senki Magyarországot! Nagyon fogunk rá vigyázni, mert a miénk!

… Itt az ideje, hogy végre elmosolyodjunk, abban a biztos tudatban, hogy ez itt Magyarország, mi itt itthon vagyunk, és amikor az ország jövőjéről beszélünk, arról beszélünk, ami a miénk.

Azért vonultunk ide, hogy ezt most külön, erős hangsúllyal a Magyar Televízióról is elmondjuk. Ki akarjuk nyilvánítani, hogy a televízió a nemzet tulajdona, nem a kormányé, és azt is, hogy e tulajdonjogot a jövőben érvényesíteni kívánjuk. 
Szabad sajtót, szabad rádiót, szabad televíziót!”

Egy jó dolog azért tegnap is történt:

A látszat persze, sajnos, csalóka. Az előzmények itt láthatók.

Az Sz. család a Kihaénnem téren

Egyszer volt, hol nem volt, úgy vót, hogy karácson estéjin, amint az Sz. család letelepedett a magyarok karácsonyfája alá, dagadozni kezdett Csepel fölött a Kaszahugy, akkoracska lött, mint egy levesestál. A vót vasmű fölött átalbucskázott a fokán, s megindútt északnak. Ragyogott, akar a Szentkorona, vonkotta maga után az üstöklő palástját. Evvel izente a csordapásztoroknak, kik a tecsós barmaikot őrözték szerte a mezőn, hogy gyertek utánam, hékák. Azok meg mentek százszám, hogyne mentek vón, ha buli vót, csak jobb télüdőn mentibe dermedezni, mint álltába. Hév nem járt, de nem vót ott messzire semmi, hanem közel, mer közbe csöndes kis forralt borrá változott a Duna, s kotyogott föl-le igény szerént. Így értek a Kihaénnem térre, kipirulva. Megállottak, a kordonokon kíül, az égi fényesség es megállott a fa hegyibe, ki magosabb vót az ország házánál, teliaggatva fényes marmonkannával, pillepalackval. A tövibe mán ott tanakodott Menyhárt, Gáspár és Boldizsár. Epphogy kiugortak a Parlamentbűl, dzsekijök panyókán, s hajadonfőtt. Boldizsár imigyen szólott: Ha nem életvitelszerűek, máma elég eggy figyelmeztetés. Gáspár reabólintott: Arról, hogy legközelebb ugrik a százötvenezer. Menyhárt meg aszonta: Hejszen mégescsak karácson van, még az ilyeneknek es. Jól mondod, főnök, felelte Boldizsár, hanem otthonszülést a legnagyobb jóakarattal se akarunk látni. Tán hijhatnók a mentőköt, indítványozta Gáspár, s már organizálta es a mobilján. Azok meg jöttek nagy nénóval, penig hihették vón, hogy valaki hülyéskedik a Schmitt Pál nevivel. Menjünk méltóságval, mondotta Orbán Viktor, itt reank nincs szükség. Békesség a jóakaratú embereknek, áldotta meg a gőzölgő pásztorokat Semjén Zsolt, azzal integetve visszahátráltak az ország házába, bécsukták a nagykaput kulcsra. A mentősök megmonták a köztévének es, a babakocsi marad, de az elkövető bégyöhet, ha ő az apa. Na, akkó vót kis csönd, azután a mentőbül fölharsant eggy erős sírás. A pásztorokszipkották bé a forralt borocska  gőzit, nékik csóvállotta a Szentkorona az üstökit, kész halivúd vót, mint az Isten országába. Kis dulakodás ugyan támadott közöttük, hogy mit danoljanak, de azután elfútták mindkettőt, Mennyből az angyal, jókedvvel bőséggel, balsors akit régen tép lejövelt hezzátok, satöbbi. A végin oszlatni se köllött, vízágyúzni se, mentek ki a dermedett mezőkre maguktól, hejszen mind visszaesők vótak az életükvel, amíg meg nem haltak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának e heti darabja az ÉS-ben. 
(A szerző fotója december 25-én este készült a Kungunda utcában, az éhségsztrájkolók sátránál.)

Siva

Fotó: Szigetváry Zsolt

Sztálin 133

Én még úgy tanultam, hogy „akkor született, mikor nőni kezd a fény” – vagyis hogy december 21-én –, de azóta kiderült, hogy ez sem volt igaz. (A filmsztárok és a diktátorok pontos életkora megfejthetetlen – lásd pl. Kim Dzsongil rejtélyes megszületését is.)

Mindenesetre ezen a  –  napra pontosan 63 éve készült  –  fényképen egy Rákóczi úti óvoda 4-5 évesei azért lengetik kissé megszeppenten a piros papírzászlócskáikat, mert a világnézeti nevelés keretében épp pár perccel azelőtt leplezték le a 70. születésnapját ünneplő és ünnepeltető Sztálin elvtárs képét.

Ha a mai irányvonal töretlen marad, pár év múlva ismét készülnek majd ilyen fotók az óvodákban, de azok persze már színes és digitális technikával, a kalocsai mintás ovis egyenruhák sokkal módosabb anyagból készülnek, a zászlócskák piros-fehér-zöldek lesznek, angyalok tartotta címerrel a közepükön, hittanóra lesz a világnézeti nevelés helyén, és a falon Sztálin helyett a magyar nép új felszabadítója és atyja fog bizakodón tekinteni a jövőbe.

Václav Havel

Jogállamból a jogot

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy Mária országában nyugott vót az advent, de viharos. Aki nem tutta vóna, most megtutta, hogy magyar ember, ha ződhajnalba no-t mond, az annyit tesz fölöstökre, hogy nono, s azt jelenti délebédkó, hogy naná, mán ha a parlament es úgy akarja, mer az nem arra szavazkodik ám deróton, amerre a kerál akarja! Vagy a Brüsszel. Ahont ándung sincs a kétharmados magyar jogérzékrül, de legalább megtanulják, hogy a fülkeforradalmárok más anyagbúl vannak gyúrval. De annyiracska, hogy a fejükön es máshogy tapad a haj, maga Selmeczi Gabriella mondotta vót, hogy űk az ország átszervezésire kaptak megbízatást, csipába a részletekkel, arra maj ráérnek később, előbb a bévezetés, azután a tárgyalás. Még egy illen alkalom nem lesz, ki fog hosszan bíbeldőcködni? Majd ellenzékbe, de ott úgy, hogy kő kövön se. No, vót a feszített tempó, de amitül nem béesött a gépezetbe kis híján egy hiba? De bé. Hezzá olyan példátlan es gamat, hogy a szív megáll a hallatára. Történt, hogy a kerál híresen független tévéjibül önhatalmúlag kiretusálták a Lomnici főbírót. Bément a képbe a Tőkés pispek mögé, ammeg hejába monta, hogy jöjjön nyugottan a kolega, a tévések önhatalmúlag fogták, abba a hejbe úgy kimaszkótták, levegőt nem kapott. Hanem ez egy bujtvány vót, bűnbanda, de vágóstul, szerkesztőstül, reporterestül. Mer egy biztos, űköt ember nem utasétotta félsztül félszig se föntrű, se lentrű, illyen nem es fordúlhatott elő a magyar közszolgálatba, hogy odaszólás meg hasonló. Ezek meg méges, nem bírták a Lomnici főbírót, mán nyúltak es a retushó. Vót es jogos főháborodás, de ám a kormány ódalán es, csak úgy szikrázott a jogos indulat, mikó Deutsch Tamás ugróoskolát rajzút krétával a hírügynökség elé a járdára, mer úgy ki vót akadval, hogy bólítsák ki a galádokot az akolból. Mer ez eddigelé nem vót ám szokásba a Kárpátok meg I. Fülkefor alatt! Mer sohse retusállották ám magik alá a magyarok önkéntes magánnyugdíját, miképpen nem retusáltak ki a közmédiábúl nyócszáz embert, nem a jogállambúl a jogot, buktábúl a lekvárt, nem retusáták ki az alkotmánybíróságbú a függetlenséget, a nemzetbű a szegényt, a cigányt, zsidót, liberálist, meleget, nem retusálták ki az ép észt a magáhó való észből, nem, nem, sose halunk meg. Előre, tus!

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Mi, gyilkosok

Ma délután Eger belvárosában járván egy falragaszon megszólíttattam. És egyben megtudhattam, hogy gyilkos vagyok, valamennyi szabadelvű társammal egyetemben. A Pax Hungarica Mozgalom világosított fel erről egy nem különösebben szép, de igen kedves csecsemő – akarom mondani: kisded - képében.
Ja, mindezt a szeretet ünnepe alkalmából tették. Én is hasonlóan áldott, kegyelemteljes karácsonyt kívánok nekik.
(Hogy pontosabban kikről van is szó, az a falragaszon gondosan feltüntetett webcímre kattintva kiderül.)

Diszgráfia

Ebből a Vaterán talált kordokumentumból látható, hogy – sok egyéb mellett – remek stílusérzékük is volt Kádáréknak: a Szocialista Magyarországért-érdemrendet ugyan mikor adományozzák, ha nem épp október 23-án? Az is világosan kitűnik az iratból, hogy akkoriban is olyan ember volt az ország első közjogi méltósága, akinek nem kis kihívást jelentett az írás, még a tulajdon nevének a leírása is.

Az viszont jelentősen megkönnyítette Losonczi Pál helyzetét a jelenlegi államfőéhez képest, hogy az ő munkaköre meghatározásakor (vagyis „az Elnöki Tanács elnöke") elkerülték az olyan megoldhatatlan helyesírási bonyodalmakat, mint az egynél több mássalhangzó.

Mindent járó bankkártyácska a bocskai zsebibe bédugval

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a magyarok istene eccörcsak kapott egy pipec varrógépet, hogy készítsen valami áncúgot az életvitelszerűen, sőt visszaesőként fázó magyarokra odalenn. Nízegette, bürrögtette a kitörő örömiben, de elálléthatta a küs programozását, mer höccent eggyet a Singer, s onnantó nem varrt mást, csak bocskait. De ám zsinórdíszes gombolóval, kézi paszomántval, s duplakükköst, kettő-, sőt háromkunkorost, ahogy mán Árpád apánk es hordotta vót a gimnázijomban a Kormányzó Őfőméltósága látogatásakor. No, ezt a szabólegénységöt ügön élveszte a magyarok istene, el es kezdte angró készítteni a bocskaikot. Azok meg miháncs kipöndörültek a keze alól, lepilinkésztek a smogorva székesfőmegyére, Buda-Pestre. Csak gyöttek és gyöttek, ollan vót, mint egy öszvehangolt támadás a forint ellen, de nem. Hanem egy ficke hétvége alatt minden hajléktalannak komplett bocskaija lött, kócsagforgós sapkával, díszcipővel. Mer vót egy díszcipő-mékörje es az Úrnak, báli és hótaposó kivitelbe. Naná, akartak vón a hajlékosok es bocskait, de azoknak coki vót, hétsző megbánták, mint Kocsis Máté uram, kinek kezibe, amint megragadta a díszes posztót, condra lött az s varangyos pernye. Na, mán ez sok vót, de nem vót elég. Mer az öszves bocskai zsebibe bé vót dugval egy mindent járó bankkártyácska, azzal löhetött a helyszíni bírságot füzetni, de nem vót rea szükség, mer a Kempinskibe kosztot-kvártélyt korlát nékül vehetett rajta a hajléktalan, epp lakosztályt nem, mer az Úr se vót ment a diszkriminációtul. Addig-addig, hogy végül a katolikus egyháznak köllött szóni, izenjen az Atyának, legyen má szolidáris, nem köll annyi bocskai, hatástanulmány híjján csak öszvepocsékolják az elkövetők, arrú nem beszélve, ha ezek gazdagodni kezdenek, itt sose lesz rend a büdös életbe, mán bocsánat a szociális beszédér! Na, akkó eccőcsak helyre zökkent az Úr varrógépje, onnantul angyaltolldzsekit varrt Kamerunnak, visszaállt az élet a rendes kerékvágásába. Aki a bocskaihó hajléktalanszatyrot viselt, azt öszvefogdosták, a bankkártyácskákat bévonták adategyeztetési célval, amin az életvitelszerű visszaesők annyit se csodálkoztak, hogy hökk vagy nebasszáj, aki nem hiszi, járjon bocskaiba.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Orbán-Gaskó dwa bratanki

RTL Klub, Híradó, november 30.:






Szakszervezeti tüntetés, december 3.:

Fotó: Szigetváry Zsolt

Te vagyol a Nibek, monta a kerál

Egyszer volt, hol nem volt, vót a kerálnak egy kiskakassa, akinek nem vót mán a begyibe se gyémánt félkrajcár, se aranytojást tojó tyúk, csak sétált a Kihaénnem téren, nízgelődött, fölírt ezt-azt, „Mohács óta nem téli az MSZP gumija” és hasonlókat. Advent ideje vót, mán a munka törvénykönyve ki lett tárgyalva egy téli hajnalon, továbbá söralátétbe lett vésvel a választási törvény tervezete, hogy eztán örökké a Fidesz nyer, mán lehetett vóna e küs hazának nyugodalma, de nem. Mer mire I. Fülkefor a győzelmi emelvényin eccő körbefordút vóna, esmég öszvehangolt támadás indút a forint ellen. Hejába lett az illetőknek megmondva, hogy nem a karvaly pénzük köll, hejszen van az a magyarnak, ha el nem rabulják tülle, hanem a ganajas védőhálójok köll, a sok iceg miatt, hogy ne minősétgessenek lefele. Avvót a tanulság, nemzetközi kutyábúl sose lessz magyar szalonna, hejába nyugoszi k a magyar múlt és jövő olly fundámentomon, hogy a kőszikla ahhó képest lófra és madártej, mer az akaraton nyugszik igenyesen, konkrétan a kerálén. Vót es népszerűsége bővön, olyan, hogy fölülről éringélte a plafont. Hanem eccő rádöbbent, hogy még ű se tud mindenkirül mindent. Penig vót néki titkosszógálata, terrorelhárítása gasztrokommandóval, de valahogy mégse. Hogy példájul ki mit gondol a vincseszterje mélyin. Vagy a fejibe, ami még rosszabb. Millyen gyógyszert szed. Millyent nem. Aranyere van-e. Rendel-e vibrátort online. Hun offshore. Mit adózik, mit nem. Álmába mekkora malac-e. Arra jutott, hogy ezt őnéki egybe kőne látni a jó kormányzáshó. Ha nincs félnivaló, azér, ha van, azér. Akkor béhítta a kiskakast. Idehallgass, Nibek, van a számodra egy szép föladatom. Ki az a Nibek, kérdte a kiskakas. Te vagyol a Nibek, monta a kerál. Eztán így hínak. Teknika van, pénz van, főhatalmazás nem köll, mer az eleve van a magyarok istenétül, horribile Selmeczi Gabriella es megmondta, hogy a Fidesz egy demokratikus párt, nem köll aggódni. Az lesz a dógod, hogy ahun számítógépet látol, meg adatbázist, érted, oda bemész, nem kérdezöl, nem nyitol vitát, ha ombucman gyön, megcsipkeded, és ami adatot csak találsz, fölszivod a begyedbe, összerázod elkövető szerént. Én csak mondom a nevit, te mán köpöd es a profilt, vagy fordítva. És ez így es lett, aki nem hiszi, utána lesz járva.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Fordulóponthoz értünk

A száztíz százalékos támogatottságú Matolcsy György miniszter – a Wekerle Sándor Üzleti Főiskolán előadott emlékezetes one-man-show-ja után pár nappal – a nemzeti közgazdászválogatottal tartott élüzemünnepség végén a következőket mondta: „Nem mondok le, sőt. Éppen fordítva!”
Éppen fordítva? Akkor tehát felmond. Úgy is jó. Fő, hogy menjen. És kövessék őt a többiek is, mielőbb.

Fotó: Kurucz Árpád

I am F.

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy november közepin Mária országába elgyött az igazság pillanata, s véle a régen várt elrugaszkodás. Ez így vót akkor es, ha a meghatott ünnepi csöndöt savanyúszőlészek röhögése meg a komcsik nemzetközi halálhörgése övezte a távolbúl, ami ugyanaz. Na, ezt mán csak le köll kommunikáni, mondotta I. Fülkefor, oszt körbemutatott a jobbkezivel, hogy látjátok feleim, mihő érkeztünk? Az udvartartás meg a hívek törvenem sereglete kissé lesütötte a szemit, várta, most mi gyön, hogy mellik szó lesz a nagy szájbúl elébuggyantva. Há fordulóponthó érkeztünk, felelte meg a költői kérdést a kerál, és az asztalra csapott. Ahoj, fújjátok meg az öszves kürtöt, szóvivőt, dörögjön a taps, a riaria, a rákaifilip! Mer mán nem lehet tovább takargatni, hogy a magyarok szabadságharcát ünnepélyesen megnyertem, az áldozat nem vót hejábavaló. Megnyertem, mer a haza nem veszíthet. Eddigelé új alapokra helyeztük, amit csak értünk, a mozgásteret minden előtt, ami végre a nulláhó közelít. Eredményeink kézzelfoghatóak, a saját lábunkra állottunk, egyikvel a másikra, evvót az első lépcső, a nemszorulásunk senkire. Ezen túl vagyunk, mastan mán csak fokoznunk köll a növekedést, a kardból köll trambulint kovácsolnunk. Nem függünk mások múlékony jóindulatától, és aki ebbe münköt lekorlátoz, kéccer meggondulja a történtek után. Mer csak fogjuk, kimenünk a szabad piacra, oszt financérozzuk magunkat. Kedvenc kőttönkkel szólva, ez a mi munkánk, és nem is kevés. Innen üzenem, hogy a nagykörútnál állítjuk meg ellenségeinket, akikvel, annak fejibe, hogy béismerik, amit ilyenkor bé köll, hajlandók vagyunk szerződést kötni. Nem lesz hadifogság, sarc, fődreköpködés, hanem kőccsönös szabad elvonulás. Ha kedvünk tartcsa, ha úgy hozza a sors, ha továbbra es előnyünkre van, még a föltételüket es teljesítcsük. Hadd örüljenek, ha vélünk örülnek! De kivívott önállóságunk Damoklész-kardja nemiszerven-rúgásként lebeg a fejük fölött, úgyhogy jól vigyázzanak a heppenkedésvel, amire van egy eléggé sajnos hajlamuk. Végezetül I. Fülkefor belenézett a nép szemibe, és aszonta: I am F., ami kéccségkívül igaz vót, aki nem hiszi, járjon utána.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának e heti darabja az ÉS-ben

Egy sarkalatval bétiltották a gyerekszegénységet

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a magyarok országába sorra ütköztek elő az országlás szép eredményei. De mint a térkép a falon! Mán olyan erős vót az euró, hogy a 317-et elütötte, monták es a mondók a strázsán, hogy mast huhogjék, akit huhanya szült, mer a számok beszélnek a tények nyelvin, s nem fordétva. Há mikó ért egy bélsáros euró ennyi magyar forintot? Semmikor. A minősítők meg minősítködjenek a sajátjukval a condrájok alatt, ne abba masináljanak, hogy elrontsák a magyar jövőbe vetett költségvetésit! Idióták mind egy szálig, de békaphassák a brüsszelt washingtonostul! Aló demars! Mán akkó gyógyút volt a nép, mer az orvosok el vótak menvel a vándormadár természetjök miján, mán nem vót hajléktalan szabadlábon egy se, de hogy éhes gyermek nem vót vóna a Kárpátok ölin, arra mérget nem vett vóna még maga a kerál se. Annyira nem, hogy egy napon, mikó gyött a terrorelhárítás megkóstolni a kerál ebédjit vegyészekvel, tábori püspökvel, ahogy dukál, I. Fülkefor az asztalra csapott. Ne mán az én ebédemen gömböcködjék a kihízott hasatok, hékámbajtársok! Inkább hozzatok ide egy teherautónyi nemzeti pulyát! De erre még azok a nagy marconádék es elsápadtanak. Nem úgy értem, no, kacagott a kerál, há kannibál ante portas, hanem eztán a szemünk fényei kóstolnak helettetek. Mast leesett az ortodox állatok, mi? Penig ahol egy jóllakik, jóllakik ott ötvenegy es, csak úgy köll főzni. No, nem vót apelláta, eztán elöl haladoztak a gyermekek, ha ment a kerál terepre Battonyátúl Nemesmedvesig, mentek ötös sorban, oszt kóstoltak szaporán. Ha jóllaktak, megnézte őköt egy krimino-dietetikus a szógálattul, kókkadnak-e vagy nem, oszt mán ülhetett es asztalhó a kerál. Ez aztán így ment hetes bontásba több hónapig, amíg az összes kis magyar jól nem lakott egy életre, hezzá még kupola- s vadászterem, kóla, chips. Hanem, hogy ennek es vége vót, egy sarkalatval bétiltották a gyerekszegénységet. Megmonták a megmondók, hogy ők esztán éhes gyereket nem akarnak látni, csak a testükön keresztül, és attul fogva nem es láttak. Mer éhes gyerekbül lesz az éhes fölnőtt és így tovább, a bajt a gyökerinél köll orvosolni, akármilyen unortodox módon es, aki nem hiszi, kóstoljék bele, amíg meg nem hal.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Konok, premissza ember

Egyszer volt, hol nem volt, mán az után vót, hogy az eva ki lett vezetvel e mai kocsmábúl, meg es nőtt ötvenmilliárdval az adóbevétel, ebbül lehetett stadionyt építeni, hogy Szaúd-Arábia meg Kína válogatottját legyen hun méltóan fogadni lapdarúgás tárgyköribe. No, ennek vót utána a nemzet, mikó a Keráli Unortodox Megoldások Hivatalába eccőcsak kopogtattak. Titkársága élin nagy bojtval kiment az altiszt, ajtót nyitott. Ott állott egy csuporszemű legény, hogy ű Kerényi Imrét keresi. Ki es hítták nyomba a nagy alaptörvészt, mer ügön szerette a kihívásokot. Epp nemzetközi és jó nevű művészekvel konzultállott, de tömegivel, addig-addig, hogy „A Kerál új ruhája” (10 000 x 10 000, olaj, vászon) című föstményre igenyesen pályáztatni köllött. Na, mit ityegel, szép ecsém, kérdte Kerényi, mellik részit föstéd le zivataros múltunknak? A jövőnknek, Imre bátyám, mondotta a legény, azzal eléhúzott az iszákjából egy teccés szerénti nagyságú és fölfogású képet. „A közmunkaprogram kivilágétcsa Mária Országát” vót a címe. Erre mán át lett karolva a válla, így sétállottak föl-le a Hivatal előtti csillagösvenyen, panyókára vetett kényszerzubbonyval. Egymillió konyakalap láccott a föstményen, Start föliratú, s fürdőzött a villanyfénybe. Ű konok, premissza ember, monta a legény, így abból indút ki, hogy egy közmunkásnak vagy van biciglije, vagy szerez. Ennek okábúl pízbe csak az egymillió állvány kerül. Állvány, ecsém? Ahhát, főbakolni a biciglit, hogy ne az utat burungassa a kerék, hanem a dinamót szaporán, ameddig a szem ellát. Meg kőne, ami elvezeti az áramot a néphő, derót, ilyesmi, lajtkocsi. Továbbá négy az egyhő arányba fényrendész, az egyenletes tempó végett, ahogy a csillag megy az égen, gumibotval. Ezek napszállatkó csak reápattantanák az egymillió magyar, illetve kisebbségi huszárt a bringájára, oszt halivúd. Taposnának reggelig, felül bocskaiba, alul joggingba, lényegibe eppúgy, mint otthun, ahon a legjobb, sóhajtotta a csuporszemű helettes államtitkár, friss kinevezésivel lehegetve a homlokát. Nem a bolondnak es megéri havi huszonnyócér? Nappal alvás, karbantartás, pizzafutár-tanfolyam, hétvége a családé, pályakép, jövőkép, táblakép, élnek bódogan, amíg meg nem halnak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben

Szent István a pengéjénél markolja meg a kardot,

amellyel az asztalhoz szögezi a húsvéti alkotmányt.


Szkok Iván festőművész imigyen ábrázolja az alaptörvény megszületésének pillanatát. Ez még csak a vázlat, a végleges változat nyilván még lenyűgözőbb lesz – a donátor megbízottjának, Kerényi Imrének biztosan tetszeni fog.
Hasonló kvalitású alkotásokból még több mint egy tucatnyi lesz a díszkötéses alkotmányban. Megrendeléseket már most felvesznek a kötetre. Vigyázat, limitált a példányszám, sietni kell!

Szutyok egy hely, mondotta a költő, s visszaintett a Pávaház felé

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a legszebb filmgyári tornyoskalács, a magyar Parlament ódalábul egy éccaka eltűnt a József Attila kösztulajdonba álló szobra. Mán úgy értvel, hogy a dógozó nép okos gyülekezetié vót, azki pont aluvott a fülkéjibe. Hanem a kerál ellenbe kisasolt az ablakon, oszt látta, hogy nincs ott a delikvencs, kivel penig nagy tervek vótak születőbe. Azon mód békurjantotta az ő Szijjártóját, aki mán jöttibe megírta a szóvit, eppcsak bele köllött patténtani az esetet. Ekkó a kerálnak dermeteg gondolata támatt, s mán szaladtak es az északi szárnyhó, ahun ki se köllött nézzenek, tutták, hogy sehun a Károlyi geróf. Mer maga Kövér László rugdozta ott a selemtapétát, hejszembojszomatta, hogy gyün ahhó eggy ilyen kákabillencs, hogy eltűnögessen, mikó ű akarta vón házelnök lévire eltüntetni, helyit bészántani, Tiszaesvánnyal bévetni. Ezt megígérte a népnek, há mit fog az szólni, satöbbi satöbbórum. Nagy derenducával gyött a terrorelhárítás, riasztani se köllött, má riadott, oszt bégyűjtötte a színesfémkupecokot meg az öszves petécijó öszves aláíróját, de hejába. Erdőbe a vadnyom! Ami történt, az avvót, hogy mikó vissza lött igazétva az üdő, oszt vót az éj mélyibe egy óra lik, a József Attila fölállott, fogta a kalaptyát, és a Duna felőli ódalon elindút hegymenetnek. Az őrökvel lekezelt, akart vón mondani valamit, de aztán csak legyintett, s ment. Azok kicsit vacillállottak, de végül nem lőtték le. Penig nem vót jó szobor őszintén mondva, nem es ment szépen, hanem rángatva, s az úttesten. Mikó odaért, megkérdte a szoborkolégát, hogy jön-e a gróf úr, ammeg ment, hejába nem vótak egymásnak bémutatval. Elébb kellett vóna, sóhajtotta Károlyi. Sokkal elébb, bóléntott a költő. Mi mindig mindenről elkésünk, mondotta a geróf. Szutyok egy hely, mondotta a költő, s visszaintett a Pávaház felé. Ammá igaz, felelte a geróf, leveresfestékeznek a mobok, lehazaárulóznak. A legnagyobb kvaterkába cigányoznak, zsidóznak, szegényembereznek, általánosított hamissan a költő. Aki nem tud szobrot tartani, ne tartson szobrot magának, monta a geróf a Szalay utca magasságába. Eztán má csak níztek a lábuk elé. Nem vót hová menniük, mentek Hegyeshalomnak. Úgy es vástak el, a hajnali magyar ködbe, de meg nem haltak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben.

Top Four

A Facebook „Kulturális veszteségeink 2011” csoportjának oldaláról. Derdák András találta.

A bíbictévé kódexe és a háromszéki dakota

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy október 23-án Biszku Béla, Pozsgay Imre meg Szűrös Mátyás a mocsondáré idő dacára nem átallott könnyű nyári öltönyökben sétálni a ződövezetben, de szaporán. Addig-addig, hogy áthallott a könnyű cipőjeik csosszanatja a Dunán, s tovább, le Hódmezővásárhelyig, olly néma vót az ország a nagy elárvultságától. A kerál oda vót a jól fölfogott érdekibe, minek neve eppen Brüsszel vót, a kiskerálok meg szanaszerbe, Kövért Brazíliába, Semjént a fődgoló túlfelire, Ausztráliába, a nemzet Schmittpálját meg igenyesen Bécsbe szólétotta a forradalom viharmadara, mer mindég csak a munka, sehunég a szórakozás, hacsak az népvel nem, azki ott pityerkedett az Astoriánál, a kerál emelvényinek hűlt helyin, de hejába. Nízett vóna más pogram után, de nem vót érdemleges, az egy-, két- vagy háromharmad újnyilasok szép és méltó megemlékezésitül eltekéntve. Meg a Tarlós főpógármestertül, ki közönségit fővilágosétotta: aggályos, amit a mindenféle liberáljajongérek mondanak, hogy előre újnyilas vóna egy színház, csak mer Vörösmarty Mihályt játszik. Há fasiszta Vörösmarty? Nem, kérem! Ebbül penig miegyéb következik, mint hogy bölcs és előremutató döntés vót bizalmat szavazni az Új Színház jövendő vezetésinek, a csöppet se újnyilas Csurkának, meg a tanétványának, akik ellen egyebiránt ember nem tüntetett Budapesten az ünnep előtti szombaton. Eppúgy nem, ahogy egy lélek nem vót a Szabad sajtó útján másnap délután. De annyira nem, hogy még a közszolgálati médiánoknak es főtűnt. Penig hogy készültek a kiegyensúlyozott tájékoztatásra, külön odafáradtak, sétáltatták az ingerküszöbjüket, de hejába, ha nem érte el azt a több tízezres tömeg, beszéd, zene, minyavalya. No, ha nem, nem, mentek haza, milla berek, nádak, erek. Há mit csináljanak? Illen esetre a bíbictévé kódexe es aszongya, amit a háromszéki dakota, hogy ha nem lássák, nem mondhassák. No, nem es mondták bé, közszolgálati sas nem fog legyet. Máshunnét persze, lecenzúrázatlan rémhírként elterjedett valami kis ez-az, de őtőlük az ország fülkébe forrott közvéleménye meg nem tutta a nemvótmit, amíg meg nem hótt.

(Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az Élet és Irodalomban.)

Klebelsberg Kunó

Az ő porából nőtt e Rózsa.

2011. október 23., Szabad sajtó út

Sok tízezren azok közül, akiknek nem tetszik a rendszer

Fotó: Túry Gergely

55 évvel ezelőtt sem tetszett a rendszer

Pozsgay, Szűrös

Az Élet és Irodalomból

Magosrúl támogatott, mélyen talajgyepü pályázat

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy Budapest székesfővárosa mán elég szépen állott a legtöbb paraméterit tekéntve. Egy dolog heánzott, nemzeti szempontbúl szűk vót a kulturális sokszínűség. Hát ezt mán a főpógármester tovább nem tűrhette, mer elege vót, hogy járt színházról színházra, de ám pincébe, kazánházba, le a hatodik kategória mélyibe es, hogy hátha jáccanak a magyar értékek tárházábúl, de nem es nem. Soha. Se egy Csurka, se egy Pozsgai. Na ez így ment vóna az üdők végeztéig, ha nem gyön kapóra egy színház meg egy magosrúl támogatott, mélyen talajgyepü pályázat. Ez penig nagy kincs vót ebbe a beteges liberális hegemónijába, ahon mindenféle elfajzott szakmai zsűrik okosmajomkottak, szerencse, hogy elég vót rajtuk szúrósan keresztülnézni, ami nem vót probléma a nemzeti egyetértés második évibe. Stupidum non cupidó, mondotta Tarlós István, és izombúl kinevezte a hátország jeles pályázóját, Dörner Györgyöt, még ha vót es kévánnivaló az írása betüjibe, mer az ügy vót a fontos, a vízijó, ammeg makulátlan vót, a magyar dráma sajkájáé a fertöid pesti vicchullám ellenibe. No, így ződ utat kapott a Magyar Köztársaság első újnyilas színháza, Csurka István fajszellemi intendálásával egyetembe. Hát erre nem megindút a hörgés meg a pajecolás? De! Hanem egy Tarlós Istvánt se köll félteni a vártán, ha szívügyire akad! Egyik frappáncs érvit rántotta elé a másik után, hékáim, mondotta, az mér nem számít, hogy a direktorok legtöbbjit kifejezetten a helyin hagyta, holott. Erre őkelmék a nagy merészelvényükbe leveleket irkálnak néki, mer mán a legküssebb változást se bírgyák elviselni? Há mér nem? Mér baj, ha bővül a kínálat? Hejszen a meglevőbül eggy el nem lett törülve, ellenben megjelent végre a palettán egy új elem. Egy újnyilas. Vitának, amit nem nyit, továbbiakba értelme nincs, ez szakemberekvel es, politikusokval es le van beszélve, ettül ő vissza nem lép, eztán Dörner, Csurka és Pozsgai Zsolt fog belekiabálni a magyar sorsba, oszt kalap. Mi abba a fasiszta, hogy a szociálliberális iga alatt nyögő magyar népnek akarnak színházat csinálni? Nem ráfér? De. Ezt tessék a további szíves együttműködés érdekibe megjegyezni a sok hálátlan icegnek, amíg meg nem halnak.

(Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja)

Friss hírek Iránból

Már majdnem letelt Pejman Aref egyetemi hallgató egyéves börtönbüntetése - amelyre azért ítélték, mert külföldi újságírókkal állt szóba -, amikor sértő hangú levelet írt Ahmadinezsád elnöknek. Így aztán kiszabadulása előtt pár órával 74 korbácsütéssel búcsúztatták, és a büntetést végig kellett néznie a feleségének is.
Szintén egy év börtönre, valamint 90 korbácsütésre ítélték Marzieh Vafamehr színésznőt, aki szerepet vállalt egy az iráni kultúrpolitikát bíráló külföldi filmben.

Hogy is mondta Orbán Viktor? „Keleti szél fúj." „Sokat tanulhatunk a világ keleti felétől.”

Nemzeti örökmozgó

Egyszer volt, hol nem volt, mán ujjé vót szervezvel a nemzet, csattogtak a kerekek, robogva vót a nemzeti sínen egy markáncs iránba, ameddig a kerál szeme ellát a jobbkezivel egyetembe. Izgágaság az persze vót, meg tüntetgetés, de ok reá az nem vót, és kész. Nem es értette a kancellária, mit gyakorógatnak ezek a jogaikon. Horibile olly szép őszt s hezzáillő szeptembert adott a népnek I. Fülkefor, hogy abba se fütteni nem köllött, se melegedni, ami valljuk be, két erős tétel a magyar emberek családi büdzséjébe, s most ezt a kedves fogyasztásukra fordéthatták, ami visszacsepegett a kincstárba, oszt újabb közmunka lett belüle izibe. Evvót a nemzeti örökmozgó. Durrogtak a startpisztolyok, futott a népnemzet százszámra, ki bozótirtani, ki a régi munkahelyire, ahun e fele pénzér es tette a dógát, s ügön igyekezett nem hezzányúlni a derékszíjáhó, ha csúszott vóna le néki a destruktív nadrágja. Megmondotta Giró Szász András, az apostoli keráli szóvivőség új dógozója, hogy azt esetleg lehet megszorításnak mondani, mikó a nemzet szűkebbre húzza az övit, de az ellenbe nem megszorítás, ha úgy dönt, hogy mastantól inkább nadrágtartót hord. Meg es lett izibe az egyéni képviselői indétvány, hogy eztán övhasználat áperté nem javallott, pláne derékszíj, ellenbe a nemzeti nadrágtartó nemcsak mélyen esztétikus, hanem szép es, munkahelteremtő es. Na, illyen üzletre, tízmillió nadrágtartóra még a karvalykülhon es főkapta az ofsor fejit, de hejába, a közbeszerzési pályázatot egy újdonásúj szőlész-kőbányász nemzeti vállalkozás nyerte jelentős fölényvel. No, annak a kerál odakölcsönzött százezer közmunkást, azok asztán varrták, szabták, ruganyétották az új nemzeti jelképet. Vót ott Bocskai-kompatibilis kutyabőrbül a főső középosztálynak, meg egyszerűbb az alsónak, vót rovásírott, vót szociális bérnadrágtartó, vót a Jobbik javaslatára lábbilincses a cigánybűnözés távlati kezelésire, fő nem sorolhatni azt a zsizsgő változatosságot, ami hatalmába kerítette a nemzeti piacot. Addig-addig, hogy egy, csak egy derékszíj maradott, magáé a kerálé. Na, azt föllógatták a Szent Korona mellé az ország házába, oszt nízték szervezetten, aki nem hiszi, essen le a nadrágja.
(Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja)

Színházosztás

Már nem kell sokat várni, hamarosan kinevezik Budaházy Györgyöt igazságügy-miniszterré, Tyirityán Zsoltot kisebbségügyi államtitkárrá - de már addig is örülhetünk annak, hogy Csurka István intendáns lesz Dörner György (lásd a képen) színházában, amelyet ma ajándékozott neki Tarlós István, és amely a Hátország nevet veszi majd fel, mert (és innen szó szerinti idézetek következnek Dörner György nyertesnek bizonyult pályaművének Művészeit [sic] koncepció című fejezetéből):

„Az Új Színházra adom be a pályázatom, mert ez van kiírva, de a színház nevét is megváltoztatnám, mert most hamis képzeteket kelt. Azt üzeni, hogy ami új, az mindjárt érték is. Ez pedig nem igaz. Ami csak azért új, hogy ezt hirdethesse magáról, az attól, különösen az elfajzott, beteges liberális hegemóniában lehet retrográd is, vagy talmi. [...] Hátország Színházra szeretném változtatni a firmát. A Hátország a szociálliberális iga alatt nyögő magyarságot jelképezi. Egy, az egész nemzet számára életbevágóan fontos visszafoglalási igenyt jelent be. Ennek a visszafoglalásnak egyik első, kicsi, de nem jeIentéktelen ütközete lehet ez a színház. A magyarság a hátországból, az elnyomott, háttérbe szorított, elhallgatott, félreszorított nemzeti értékeivel, Bornemisszáival. Csokonaijaival, de Németh Lászlóval és lllyésGyulával fel egészen a mai követőkig megindítja a visszafoglalást a liberális, pesti vicchullám, pénzcsinálás és újabban a szórakoztató liberális állam sokszor a bordélyházak szintjére süllyedt csomópontjai ellen. [...]
Ennek a Iiberális, szórakoztatóipari igényteIenségnek akar hadat üzenni a Hátország Színház, a magyar dráma színháza, amely visszatérést jelent a görög sorsszínházhoz, Aischylos és Sophoklész [sic] színházához. [...]
Ez a gondolatmenet Csurka Istváné, atyai barátomé. [...]
Ez tehát, ha hozzájutunk, beIeszóló színház Iesz, sok elIenséggel és csak lassan szaporodó barátokkal és küzdőtársakkal, mert ennek a színháznak első feladata az, hogy közönséget teremtsen magának. Ez a színház csak a közönségével együtt aIkotva képzelhető el. Nézőit az egész magyar hátországból, a nemzetállam gondolatát magukévá tett magyar emberekből kell összeszerveznie. Nevezhetnénk akár a Fényes SzeIek színházának is, ha a kommunista méteIy ezt a mozgaImat is nem járatta volna le és nem fordította voIna önmaga ellen. Egy igazságos földosztás ma is aktuális, egy igazságos színházosztás úgyszintén. [...]
Miután lényegében Budapestnek nincs nemzeti színháza, a feladatok egy részét feI kell vállaInia az Új Színháznak.”
A Munkatársaim, Nemzetközi kapcsolatok című fejezetből:

„Csurka lstván, a gondolat felvetője, koránál fogva (77) nem operatív dolgozó, hanem szellemi egybentartó, mondjuk intendáns, aki elsősorban a műveiveI akar jelen Ienni. A baráti viszony kötelez, de erre nézve, igazgatói egyszemélyi felelősségem fenntartása mellett megállapodást is kötünk.” [...]

"Meg kívánok állapodni a Köztársasági Elnöki Hivatallal, hogy a köztársasági elnök útjai során lehetőség legyen a programban valamely előadásunkkal szerepelni, ami nagyban kitágítaná a lehetőségeinket, és állami szintre emelné a magyar nemzeti dráma ügyét."

Ha Schmitt Pál a magyar nyelv mellett a magyar drámát is felkarolja, akkor Isten (valamint Dörner és Csurka) segedelmével tényleg hamarosan eljön a magyar szellemi Kánaán.

Sok érdekes olvasható még Dörner György pályázatában, amelyet az atlatszo.hu oldalon találtam.

Hívószavak

Bundula István interjút készített az e heti MaNcsban Kis Jánossal. A liberális filozófus ezúttal is lényegre törően, higgadtan, pontosan fogalmazott, képet adva a kormányzásról és az ország jelenlegi gazdasági és társadalmi helyzetéről.

Addig is, amíg fent lesz az interjú a Mancs.hun, legalább pár mondatot idézek belőle:

„Orbán [...] a céljait keresztező érdekek mögött legyőzendő ellenséget gyanít. Minden zavarja, ami közvetlen akaratérvényesítésének útjában áll. Ellenséget lát a tulajdon- és szerződésvédelem intézményeiben, a jogállam szabályaiban, a hatalmi fékekben és ellensúlyokban. Először a Fidesz szervezeti struktúráját igazította hozzá az ambícióihoz. Aztán a kormányzati struktúrát. Végül a közjogi berendezkedést. [...] az Orbán-kormány tagjai között nincsenek világosan kiosztva a hatáskörök. Bizantinus világ ez, ahol minden ügy a miniszterelnök kegyeiért való intrikálásban dől el.”

„Amióta a kormány népszerűsége hanyatlik, a kezdeményezés átkerült a Jobbikhoz. Ma már nem Orbán mondja meg Vonának, hogy meddig mehet el, hanem Vona mondja meg Orbánnak, hogy meddig kell elmennie. A rögzített árfolyamú végtörlesztés eszement ötletével a kormány nyilvánvalóan a Jobbik rohamait próbálja kivédeni. Ezt a háborúját Orbán azonban nem nyerheti meg. A Jobbik folyton emelni fogja a tétet, Orbán pedig kénytelen lesz kiszállni a licitből. Övé a kormányzás felelőssége: ha a gazdaság összeomlik, őt temeti maga alá. Megüzenheti a bankoknak, hogy a győzelemig folytatja ellenük a háborút, de kénytelen lesz tenni valamit, ha máshová viszik a pénzüket.”

„... a magyar politika - és ennek folytán a magyar gazdaság – elhúzódó válságából a jobb- és balközép történelmi megbékélése nélkül nem lehet kilábalni. [...] a populista, radikális retorikára fogékony Fidesz-szavazók megtalálják a hívószavakat a Jobbik tájékán, míg a szélsőjobbal szemben immunis Fidesz-szavazóknak jelenleg nincs hova fordulniuk hívószavakért. [...] A Fidesztől balra álló pártok mondanak jó dolgokat is, de aztán váratlanul beszállnak az olcsó populista licitbe, mintha semmit nem tanultak volna a 2002-2010 közötti időszak keserves tapasztalataiból. Az MSZP máig nem nézett szembe azzal, hogy a demokratikus jogállam elleni ’fülkeforradalmat’ a jogállami intézmények hosszan tartó eróziója előzte meg s hogy ebben neki is megvolt a szerepe. [...] a jelenlegi válságból csak olyan politika vezethet ki, amely a rendszerváltást nem megtagadja, hanem folytatja és beteljesíti.”

„Orbánt nemcsak a jobboldali radikalizmus talajáról lehet legyőzni, hanem a demokratikus jogállam és a piac törvényeit tiszteletben tartó gazdaságpolitika talajáról is. Nem áltathatjuk magunkat: nagyon sokba fog kerülni az országnak, hogy polgártársaink 53 százalékának a voksai 2010-ben szabad kezet biztosítottak Orbánnak a köztársasági alkotmány szétverésére és a gazdaság szétzilálására. A rombolás tovagyűrűző hatásait nem lehet egyetlen alkotmánykiigazítással helyrehozni. Hosszú ideig fogjuk fizetni az árat az élet minden területén: a közjog, a gazdaság, a társadalom, a kultúra világában.”

„A ’fülkeforradalom’ rémséges kalandja után a rendszerváltás eszméi újra egyszerű, könnyen érthető hívószavakba foglalhatók. Nincs jólét szabadság nélkül. Nincs létbiztonság jogbiztonság nélkül. Nincs jogbiztonság független bíráskodás nélkül. Nincs igazságosság törvényesség nélkül. Nincs demokrácia médiaszabadság nélkül.”

A kerál odakünn járt a vízen

Egyszer volt, hol nem volt, vót, hogy egy őszi reggel a kerál odakünn járt a vízen, szóvivője hátúszott mellette a törülőkendővel, hasán a laptopja. Epp leírta az ukászt, amit majd délelőtt bé köll szavasztatni a Kalaptörvénybe, hogy „a hajléktalan legyen tiszta, ápolt, rendelkezzen jövedelemvel, legyen saját lakása, ez esetbe jogosult satöbbi”. Ekkó a kerál tréfásan megcsippantotta két lábujjával a szóvivő orrát, és emigyen szólott. Te, Péter, erőszakos politikus vagyok én? Dehogyég, mondta a szóvivő, ezt visszautasítjuk. Hanemellenbe szeretel az erő nyelvin beszéni. Hájszen magyar szakos se vagyol, méges a magyarok nyelvin beszész. Na, erre gyött föl a nap. Van-é üres bőrönd a kincstárba, te Péter, zakatolt tovább az unortodox gondolat. Akad eppen, felelte a szóvivő. Mer máma es hiánzik a háborúhó ollan százmilliárdocska, azt öszve vóna jó szedni az egészségügybő meg az oktatásbó. A tett halála az okos tojás. Továbbá mostantúl a magyar nem beteg nemzet. Itt vagyok például én. Ha én nem vagyok beteg, mér beteg más? Ha meg beteg, oldja meg. Ne féljé, ha má úgyse lesz orvos, kétször meggondulja, lebetegszik-e illen gyógyszerár mellett. Arrúl nem es beszélve, eszt írjad föl, hogy háborúba hallgassanak a művészek! Szósz Matolcsynak, tegye le az adókulcscsomót, oszt elballagtok a Nemzeti Erőforráshó, elhozzátok, ami a kultúrára vóna, legalábbis a felét. Ami marad, mán úgyse elég semmire, azon veszünk futballistát. Fele ennyi színház, fele ennyi könyv, fele ennyi oskola. Méghozzá a nemzeti fele, vágta reá a szóvivő, oszt kikapaszkodott a partra. Naná, monta a kerál, továbbá aki a gyereket a munka világa helyett egyetemen akarja bölcsésztetni, az füzesse ki előre, meg utólag, ha a nemzeti diplomájával külhonba dezertálna. Ez a magyar jövő útja, nem a tandíj. Okosnak itt vagyok én. És még valami, emelte föl az ujját, hogy leállétsa az Aquagravita-programot. Mér van itt illen csönd reggel? Eztán a Hoffmann Rózsa minden reggel minden magyar gyereknek nulladik órába fölolvassa a János vitézt határon kiül és bévül, amíg meg nem halnak.

(Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja)

A magyarok kerála, I. Fülkefor reggeltül estvélig háboruba állott

Egyszer vót, hol nem vót, avvót, hogy a magyarok kerála, I. Fülkefor reggeltül estvélig háboruba állott. Ahun háború van, kerül ott ellenség es, amennyi köll a végső győzelemhő, melly mán a küszöbön vót. Mán egy hajszál híjján a Nemzeti Egyet Értés sok szép rendelkezésit bévezették a tesze-tosza Ejrópába, de mán Amerika es ide-ide pillantott enervált idegességibe, hogy elleshet-e valamit a körkörös országvédelembűl a bankárkorszak ellen, meg mindenki ellen, aki nem nyújcsa a kellő magyarságteljesítményt. Mán el volt döntve, hogy a magyarok lesznek Ejrópa termelésinek a motorja, ha majd a közmunka a csúcsra jár nettó negyvennyócezerér. Mán a jogállam es ki vót szignálva az ügyészségre, hogy rendezze le száz százalékra. Mán minden ember cepelt egy újjászervezési csomagot, csak akkó tette le, mikó megállott örvendeni, hogy máma se monta a nevit az adóhatóság, meg hogy őnéki millen egy tátos kerála van kedves munkatársaival egyetembe. Akkó es megállt, ha megjelent az udvari szóvivőc, oszt elmagyarázta, aki varangy azt állétja, hogy itt autokrácia vagyon, no, az a gyalogos meg a vonatos, horibile a buszvaljáró nemzettársaink becsületes többségit csapja arcul. Hogy ez megvót, fővette a csomagját a nép, oszt haladott. Egyik a yachtkikötőjibe, a másik a közmunkájára, mert vót ilyen es, olyan es, arányosan.Az egykúcsos nemzeti adózás már meghozta az első gyümölcsit, járt es a kabinet szüretrő szüretre, ment véle a közönsége, fogyasztottak élénken, megszorongatták egymás kezit. Más megszorítás nem es vót! Ennek dacárandó, gyűlt a békétlenség, mint a pormacska. Addig, hogy olyik méltatlan szabálosan magyarozott a magyar ellen a saját többségi hazájába. De annyira, hogy föl köllött állétani a Bocsánatkérő Széket a Dísz téren, tövisfábul, hazugságvizsgálóval. Azkit az Elnök hívatott a darutollas pardonyszógával, az abba a szúrásba letérdelt, kezit az Alaptörvényre helyezte Kerényi Imre rendezésibe, oszt bocsánatot kért. Ha vót Kossuth-díja, hozta magával, mer ha nem teccett az önkritika, azt vissza köllött szógáltatni. Ha meg teccett, kapott egy emléklapot, el ne felejcse, amíg meg nem hal.

(Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja)

Úgy emlegették az Alkotmánybíróságot, mintha vóna

Egyszer vót, hol nem vót, avvót, hogy a levelek még le se hulltak, mán meg volt mentvel a Zország, legalább a devizahiteles nemzettársak. Vót nekik három részük. Közbül derenducázott a versenyképes nemzeti középosztály, pénzivel az ablakba. Az alsó ötödinek jutott Ócsa, a fölső ötödinek a mégócsább, mondva lett, ha ki egybe visszafüzeti a hitelit hatósági áron, több millió forintokot es nyerhet a bóton, mentül jobban belé vót görnyedve a Gyurcsány-Sukoró féle karvalyhitel jármába befektetési célbul, antúl többet. Az egy aranykulcs mellé, ihol kapja a másikat. Meg a luxusáfát, ha keresletélénkítés céljábúl honi bótba venné a brillt, s nem Bécsbe vagy Szabadkán. No, még avvót a szerencse, hogy se a kormányba, se az udvarba ilyen személ nem akatt, hogy fővett volna ezt-azt, s most netán visszafüzetné a spórolt pénzibül. Meg lett ötletölve, hogy a kőccségit a szép állami ajándéknak állják a bankok, van mibül. Tényleg vót mibül, olyan voltak, mint a Sobri Jóska bárónéje, hogy nyóc brillje vót a két fülire, amire hogyne viszketne a magyar igazságérzete, márpedig ez mindent felülír, főleg a hat brillt, ami mén a kincstárba a kicsi véres kallantyújával. Ha hat füle nő, visszavásálhatja. Ennek ellenire a bankárfajta szipolyok béijedtek cefetül, brüsszeleztek, vágták a pofákot a pénzpiacval vállvetve, úgy emlegették az Alkotmánybíróságot, mintha vóna, nézték, hogy csúszik a forint fő-le a taknyán, mer még nem tutták, amit az eccerű nép tudott. Hogy nem azt köll nézni, amit beszél a kerál a genetikusan hazudatlan szájával, hanem azt köll nézni, amit csinál. Hogy röpül, mint a darázs átszervezésrűl átszervezésre a két kezivel, lényeg a lényeg, csak a degenerát Nyugat meg a szekértolói nézik azt, amit beszél, azok félnek csak, hogy holmi szófijátúl bédülne valami es. Ha meg bédül, gyön az országmentési akcióterv, igenyesen arra van, hogy mentsen a bédüléstül, amit okozott vót, és újra elölről, amíg meg nem hal a vízben.

(Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja.)

Kötcse: erő, derű, optimizmus

A képek tanúsága szerint Orbán szent jobbja épp gyengélkedik, úgyhogy most különösen szüksége van egy hatékony jobb kézre, illetve a Jobbkézre (aki a jobb kezében épp az adóemelésről szóló előterjesztést viszi miniszterelnök úr – sőt: Miniszterelnök Úr – részére).

Orbán: „Ignore what I say”

„Ne figyeljenek arra, amit a megválasztásomért mondok" [Pay no attention to what I say to get elected] - mondta a 2006-os önkormányzati választások előtt európai uniós nagyköveteknek az Ember, Aki Sohasem Hazudott.
Korábban, az az évi országgyűlési választások előtt pedig a kampányígéreteire utalva arra kérte az összehívott nagyvállalati vezetőket egy gyűlésen, hogy „hagyják figyelmen kívül, amit mondok".
Ennél jobb tanácsot ma sem adhatna – úgyhogy teljesítsük a kérését, mindannyian!

Diszkalkuliás gazdasági miniszter

„A kormány első olvasatban megtárgyalta és elfogadta a Magyar Köztársaság 2012. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslatról és a kapcsolódó kérdésekről szóló előterjesztést” – írta közleményében Szijjártó Péter a szerdai kormányülés után. Az [origo] viszont azt tudta meg ma, hogy csak pároldalas általános összefoglalót vitt a költségvetésről a kormány elé szerdán Matolcsy György, de a konkrét számok nem szerepeltek a dokumentumban. Sőt Matolcsy szóbeli beszámolójából sem derültek ki még a főbb számok sem, vagyis az, hogy mennyi bevétele lesz jövőre az államnak és mennyi pénzt oszt szét.
Íme, egy újabb nem ortodox módszer: költségvetés számok nélkül. Milyen kár, hogy nem előbb jutott ez eszükbe kétharmadéknak. Mennyivel jobb lenne például a húsvéti alkotmány - betűk nélkül.

Pecunia olet

Régi kedvencem, Hoffmann Rózsa - a következő nemzedékek elzombisításával megbízott államtitkár - a szokottnál is nagyobbat dobott tegnap:

Kedves Gyerekek!
Szeretettel köszöntelek Benneteket a 2011-12-es tanév kezdetén!
A nyáron Erdélyben jártam. Bizonyára sokan hallottatok már róla, hogy ott Böjte Csaba ferences atya – életeket mentve - több ezer árva, elhagyott, nagyon szegény gyereknek ad otthont, szeretetet, betevő falatot. Egyik otthona épp a magyarság évente megrendezett nagy búcsújárásának helyszínén, Csíksomlyón található. Évek óta gyűjti a gyerekeknek a ruhát, az élelmet, a tankönyvet, a játékot, s ők igen jó eredménnyel tanulnak, odaadással segítenek, járnak templomba, vesznek részt minden egyházi és magyar nemzeti ünnepen. A gyerekek örömét csak az árnyékolja be, hogy a ruhájuk, a cipőjük ahány, annyiféle, s igazából nincs is ünneplőjük: nem tudnak szép népviseletbe öltözni s úgy menni a templomba, az ünnepélyre, ahogy a többi odavalósi magyar gyerek.
Így kell-e ennek lennie? Csaba testvér imáit talán nem hallgatja meg a Jóisten? Dehogynem! Csak éppen most Titeket szólít meg: tegyetek jót! Támogassátok fejenként legalább 100-100 forintottal csíksomlyói nehéz sorsú társaitokat! Hogy az ünnepnapok alkalmával felvehessék a Tőletek ajándékba kapott székely ruhákat!
Tavaly ősszel a vörösiszap károsultjainak karácsonyi ajándékaira példás összefogást és segítőkészséget mutattatok: a 100 forintjaitokból akkor összegyűlt hatalmas összeg időben célba ért, s most is célba fog érni. Erre – a magamén kívül - Mádl Dalma asszonynak, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövetének, Magyarország egykori köztársasági elnöke feleségének a szava a biztosíték.
Kérjétek meg osztályfőnökötöket, igazgatótokat, hogy segítsen a pénz összegyűjtésében! Az iskolátoknak az összegyűjtött 100 forintokat október 31-ig a Katolikus Karitász 12011148-00124534-00800007 számlaszámra lehet átutalni, a közlemény rovatban feltüntetve, hogy „A csíksomlyói gyerekek népviseletére”. Az összegyűlt adományt a Katolikus Karitásszal együttműködve az Oktatásért Felelős Államtitkárság időben el fogja juttatni Csaba testvérhez.
Kezdjétek jótettel, segítségnyújtással az új tanévet! Örömteli gyűjtést, vidám, eredményes tanulást kívánunk minden tanulónak, diáknak:
Dr. Hoffmann Rózsa
oktatásért felelős államtitkár
Jó, tudom, ilyen pávabetiltós, alaptörvényasztalos időkben nem illik csodálkozni már semmin, de azért ezt az irományt mégsem lehet szó nélkül hagyni.

Ahogy Hoffmann Rózsa egy szintre helyezi a csíksomlyói gyerekek népviseletének ügyét a kolontári tragédiával, ahogy Böjte Csaba valóban önfeláldozó karitatív tevékenységét összemocskolja a saját álságos céljaival, az undorító, gyomorforgató.

Az Ellenzéki Kerekasztaltól AZ ALAPTÖRVÉNY ASZTALÁig

A jóindulatúak azt mondják, hogy azért jut minden napra valami feneketlen baromság, mert amíg ezen szörnyülködnek vagy röhögnek az emberek, addig nem veszik észre a szipolyt.
Szerintem pedig nem. Ezek nem előre megfontolt szándékkal, hanem maguktól, gyárilag ilyenek. Illetve nem gyárilag, mert némelyikük két évtizede még normális volt – fokozatosan dolgozták le magukat erre a színvonalra.
Orbán például a kilencvenes évek elején még valószínűleg szégyellte is magát, amikor elkezdett hazudozni és/vagy marhaságokat beszélni – mostanra viszont már hiszi is talán, amiket mond. A húsz évvel ezelőtti Kövér gyilkos iróniával semmisítette volna meg azt a politikust, aki csupa nagybetűs Alaptörvény Asztalát talál ki, meg az asztal gondozásáról és szolgálásáról (!) szóló feladatot szab ki az ország összes jegyzőjére – ma viszont kívánságra dedikálja az alaptörvényt az arra rászorulók számára.

Az államtitkári levél innen: Gépnarancs

Kétharmad

Szombat délben a 102-es buszon egy 60 körüli nő ÉS-t olvas. Nem éppen tipikus jelenet a XII. kerületben. Ráadásul nem egy hagyományos példány van a kezében, hanem kettőbe hajtott fénymásolat, a Páratlan oldal, nyilván a heti PNL-mesék egyike.

Szóval az ember már éppen megállapítaná: paradigmát vált a Hegyvidék – amikor kicsit tágít a fókuszon, és látja ám, hogy a hölgy előtti ülésen egy úr a Magyar Nemzetjébe temetkezik, a mögötte ülő idős férfi kezében pedig a Magyar Hírlap nevű sajtótermék, és időnként félhangosan kommentálja, amit olvas.

Helyreállt tehát a világ rendje: a kétharmad stabil.

Há mija a fasz a jogállam, ha nem ez?

Egyszer volt, hol nem volt, hogy nyár vót, hideg egy nyár, megfeszített, mer milyen legyék, ha benn áll a szájháborúba az ország a nyugatval, de bermudáig, isten svejci ofsoráig menően. „Ki a fasz az a nyugat?!!!" címmel kelet-körök horgadtak alulról jövőleg Tusványostul Brüsszelig, s má nagyon rezegtek a magyar emberek nyilai a levegőbe az ingerültségtül, hogy mit szólnak azok bele a jogállam lebontásába, ha nem ingük, csak a gatyázás. Há a mienké, ha leboncsuk, leboncsuk, maj csinálunk másikat, munkaalapút, hogy csudájára jár, aki béteszi ide a lábát, már ha béteheti, azt a lesrefutamodványi bírómajmolódását a sok kónnak, aki tömi a bendit, mer ez má így van, tudja azt a magyar nemzet. Há kijafasz az az amerikai meg német kormány, hogy abajtéroztába ne tekéntse a magyarok fődit jogállamnak? Há ne tekéntse, oszt kapja be melegen, má bocsánat. De azt az eu-teremtésit, há nem lássák, hogy folyik a megfeszített munka, köz és magán, hogy csak ezen az egy kurtacska nyáron ki lett dobval a közszolgálatbúl a férgese, mer a nép ezt akarta személ szerént? Meg gyünnek a szétválasztásval, na, mastan ehun van, meg lett törvénybe, hogy az állam szétválasztja az egyházakat, megmondja, mellik az, mellik nem, ne mán metodisták meg buddhisták, maj adják bé a tanaikat, plusz illeték, oszt a parlament, ha ráér, megszavazza kétharmadval, amennyibe méltóak rea. És az tán nem munka, hogy mire a levelek lehullnak, el lesz véve az egyetemektül az autonómia, egyrészt csakér, másrészt mer idegen szó, harmadrészt mer amit elveszünk, az a mienk? És az nem munka a nyugatnak, hogy hajszálon múlik a Gyurcsány bézárása, epp a törvény nincs meg hezzá, azt meg hozunk, vissza, előre, amerre köll. Há mija a fasz a jogállam, ha nem ez, hogy hozzuk a törvényt az egykulcsos nép nevibe, aki a víznek árja? Aki minket bírál, az a dolgozó népet bírálja, és el lesz mosval a maga cunamijával, akik viszontag mi vagyunk, mármint az árja, kedves egybegyűltek, amíg meg nem halnak.

(Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatából, a kép pedig Szikszai Károly Brigádnaplója, szintén a mai ÉS-ből)

Marabu