Hunyorgott a nemzet, szemit ki ne verje a sok gyarapodás

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy hejába csapkották Európa szennyes habi a magyarok kősziklán álló Centrális Erőterit, csak nőtt attul, mint a pálma. Szép stüszi tavasz vót, mán furton furt csak hunyorgott a nemzet, szemit ki ne verje a sok gyarapodás. Itt vót az üdeje, hogy a kétharmagyarok meglepjék valami komolyabb dologval, azkinek mindez köszönhető. Pakojjuk öszve az ű akarattya szerént az országot határon bévül és küel, monták, oszt ajáljuk föl néki. Na, így es lött. Legelébb az áldott magyar főd zsírossát rakták bé egy nagy ponvába, mer arra ott van a tetemös úniós támogatás, abbú egy kisujjintás nékül meg lehet élni, epp tagnak köll maradni, dehát semmi sincs ingyér a Kárpátok alatt. Ennek utána bépakóták a vizet csepedős cseppig, ne mán kifussék a határon az édös magyar víz, aztán az eget kösöntyűstűl, de szelektíve. Amellik csillag kellően fényes vót, nem szúrt, s kérte tüstént az állampógárságot, maradhatott. És így ecetera tovább, de mán abba megtévett a kezök, hogy a munkanékülieket mind bé-e pakújják, még ha a legnagyobb passiója vót es a kerálnak fel-felemelni őköt. Végül csak pár százezret csomagótak bé, azkiknek helyök vót a Stadiony-programban. Válogattak, na, almábúl es válogat az ember, ha ajándékba viszi. Középosztályt raktak, ami belefér, romát, szegény embert, pláne nagycsaládost csak szőrmentin s köröm közzül, pecsétvel, két ajánlóval. Budábúl vastagon, Pestbűl véknyabban. Nyugdíjast csak fiatalt, ellenzékibül vagy liberálisbú mutatóba maroknyit az EU kedviér. A tetejire reacelluxozták a koronát, szípen átkötözték. Vonat, repülő el se vitte vón, akkaracska pakk vót, mer nagy vót az ország, még válogatval es. Főtették hát a Griffmadár hátára. A Centrális Erőtér kapuja előtt eggy magos grémijom megkérdte, mi a heppenkedős ménkőt hoztak. Monták, hogy ajándokot. No, azok nízték, tapogatták, körösztüldöfkötték, nem-e mérgező. Aztán a fődöftőr intett, hogy rendbe, Magyarország a magyaroké, oszt bécsombolyétotta a kapun a pakkot, űk meg mehettek haza. Igön búsongtak, hogy még eggy ficig névjegyet se tűztek a pakkra, hogy méges küknek a válogatása. Na, attul evvót I. Fülkefor országa. Elvót véle kedvire, kiterétette, rakosgatta, masérosztatta, mással nem es törődött. Eccő asztán fővesztés terhe mellett elkeszte kerestetni poroszlókval, hogy hát kik hoszták eztet, mer ennek hijja van. Tűvé tétette a ponvát, de ugye nem tanált senkit, hejszen a tettesek ottmaradtak küel, s hazátalan. Még tán jelentkesztek es vóna, ha bévül lehettek vóna, de mán nem vótak, hanem sehun se. Hun bánták, hun nem, amíg meg nem haltak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék sorozatának mai darabja az ÉS-ben