Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a Márija országába minden együtt vót a gyermek Jézuska fogadására, hit annyi vót, mint soha, remény dettó, a kormánzati szeretettű meg mán allig lehetett mozdúni, olly tetemes mennyiség irányút belőle a gyöngék meg az elesettek felé. Még Tél tábornok ki se mutatta a foga tuggyukki fehérjit, mikó a kerál megmonta, a Kárpátok alatt evvót az utósó tél, mikó a magyarnak fűtteni köllött. Mer itt nyárra vagy mínuszba mén a rezsi, vagy mindenkitű bé lessz szedve eggy bizonos összeg per hó, amitű mínuszba mén a rezsi. Addigra minden háztartás kap egy Széles Gábor-féle háztartási antigravitálót, avval elhaséthassa a kiosztott atommagot, s máris lesz áramja ingyér, nem kő idegen hatalmak s visszahúzó erők csecsin lógnia. Még ezt ki se nyilatkoszta I. Fülkefor az eggyik szájával, mikó a másikval az állami cégvezetők üstökit borzúta meg, de úgy, hogy abba minden ádventi gyertya beléremegett. Megmondotta a Némethnének, hogy menjen ki ezekhő, és a jogi helyzettű függetlenű szedgye bé tőlök a prémiomjokat meg a sunyisanyi jutalmokat. Két millijót ott hagyhat mindnek a svihák zsebibe, mer egyrészt az nem pénz, másrészt annyi jár, de több nem, oszt kalap. Ez akkó vót, mikó a szent Karácsony alkalmábúl, a Hoffmann igazgatónéni szerént, bétellett végre a magyar családok régi vágya az esélyeggyenlőségre, mer esztán minden csillagszemeő magyar gyermek ugyanabbú fogja tanulni ugyanazt. A sok kiművelt emberfő megszavaszta az ország házában, hogy eztán semmi piac meg ökörhuggyozás, hanem a kerállam megrendeli, megírgya, lecenzúrázza, s tisztára ingyen kiosztya a magyar pulyanebulóknak az oskoláskönvet, még bé es biflázná maga, ha má nem tudná öröktű fogva. De nem ám, mint komonistáékná, hogy eggy van mindenbű! Dehogy! Hanem kettő! Hezzá tantárgyanként, mibű bővön válogathat a nemzeti nebuló, ott lessz néki a szótagolós közmunkás-változat, meg van a kis tudásalapú, ha esetleg nem bírna némely Steinmann a tudásszomjával. De a csúcsdísz a szegények tűzikarácsonfáján nem ez vót. Hanem hogy a maga legendás szerénységivel I. Fülkefor bécsempészett egy apróságot a fejlesztéspolitikárú szóló törvényjavaslatba, mit az ünnep előtt nagy átabotába meg es szavaztatott az udvaroncaival. Ez penig avvót, hogy ha a sok Moritúró Rudi ennyit izmozik egy nyammatt koporsócepelésen meg mozsdatáson, hát üsse ásó, ű a maga keráli részirő egy évvel elhalasztya az ingyen temetés bévezetésit. Mikó kapták a hírt a halasztásról, a temetkezési vállalatnál nem es hittek a szemüknek, hejszen itt álltak ugrásra készen, Csepel várta a kuncsaftokat, osztán tessék, a szocholt kérdésbe maratt a kapitális temetés. De a kerál azér vót kerál, hogy tovább lásson az urnánál, eccő van kampánykarácson, aki közbe húny el, az vessen magára, amíg meg nem hal.
Parti Nagy Lajos Magyar mesék c. sorozatának mai darabja az ÉS-ben
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése