Délután 4-kor, a tüntetés kezdetén, a jelentések szerint 250-en voltak a Rádiónál felállított jelképes koporsónál – amikor én három óra múlva ott jártam a bűnrossz felbontású mobilommal, ennyien:
Talán a „várakozni tilos” tábla riasztotta el a tömegeket, talán más – annyi bizonyos, hogy 1994-ben, a Csúcs László nevéhez köthető rádiós vérengzés hírére (akkor 129 embert rúgtak ki) nem így festett ugyanez a helyszín. Nem csak a Puskin utca, hanem a Múzeum és a Bródy Sándor is tele volt tüntetőkkel, még a Nemzeti Múzeum mögötti kert is.
A közmédiát jelképező koporsóra borított fekete leplen nagy betűk hirdetik: Feltámadunk.
Egyszer vót, hun nem vót, hun új legenda. Vót eccő egy testvér, a Koki, meg a Saller, meg még félkézrül a Baráti Tarkónverés. Na, ez a testvér nem röstellette a szilaj keresetlenségit, bármikó székre állott, ha a magyar érdeke ezt kévánta. Márpenig erőst kévánta, folyott a nemzeti elszámoltatás százig, ollyan üdők vótak, hogy a fal adta a másikat. El akarták pusztétani a magyart, de jószerént reggeltül napestig, nem vót mán hová egy jólesőet pillantni, ehun egy kém, ahun egy hazaáruló, teli vót a Gyorskocsi utca milliárdosval, azki feszt a görög útra terelte vón Mária országát, a sok nyikhaj faék, ha nincs helyin a magyarság mindenkori Feusa, mer így es hítták. Mán csak az egy Kínára vót vethetni a messzilátó szemet, hejszen az legalább szabad, ha nem es úgy, ahogyan eggyes EU-nyikhajok gondúták. Meg Tibet es szabad, meg kő adni a lehetőséget, nem pezderkedni meg tüntetni, mint a kolontos tehen. Szijjártó Péter a maga szelídségivel lenyilatkoszta, hogy aki ezt a dógot a Kokival meg a Sallerrel a maga kontextusábúl kiragadja, abba a hejbe szembetalálhatja magát vélök. Na, az idők során, meg a sok cselekedetitül ez a nagy testvér ügön el lett vót híresedvel. Ahun csak járt, kiosztott ennek egy buksikoppintást, annak egy pofontot, csak úgy súnyták le a torz kis fejeöket, hogy így a magyar, evvel a tettvel, fölemelte a sajátját. Nem vót pardony, a magyarok kokijatúl ments meg, uram, minket, rimánkodtak az izgágár delikvencsek. Na, akkó ez a testvér leszállott a székirül, és kacséntott. Erre a sok szengallenmajom megkérdte tisztelettel, méges, mi vóna ez. Há hungarikum, mi más, felelték a kalandorzó magyarok. Továbbá óvasni csak tudnak komámuramék, Baráti Tarkónvágással el lett kűdve minden követségre a szakanyag, hogy mi vóna a koki meg a saller a magyar–kínai kultúrkörben, plusz vándorkiállítás, Bartóktúl Kokiig. Oszt még a pajeszcibállás meg a testvéri picsánrúgás ki sincsen munkálva. Járjon utána, aki nem hiszi a píszí.
Mióta az új médiatörvény szövege nyilvánosságra került, nem telt el nap úgy, hogy ne kapnánk aggódó üzeneteket. Az aggodalom nem csak az Élet és Irodalomért szól, sőt, nyilván, nem is elsősorban a lapért, hanem általában, a lapon keresztül a szólás- és véleményszabadságban rejlő értékekért, ami a most hatályban lévő törvény elfogadásáig természetes volt, és magától értetődő. Többségében azok írtak, akik nem tudják elfogadni, hogy ezeknek a jogoknak a gyakorlását a továbbiakban testület ellenőrzi, homályos, rosszul megfogalmazott és önkényesen értelmezhető szabályok szerint. Olyanok, akik ezeket a jogokat elidegeníthetetlen jogoknak tartják, akik jogszerű és törvényes gyakorlásukkal kapcsolatban elegendőnek gondolják a polgári és a büntető törvénykönyvet. Megfelelőnek tartották a korábbi sajtótörvényt. Az eddig hatályos törvény lelke a rendszerváltás időszakában született, a szabadság lázában, ennek megfelelően alapjában véve korlátokat lebontó, a sajtó szabadságát megjelenítő rendelkezésekkel.
Tegnap véget ért az uniós félév, ma elkezdődött a médiatörvény szankcionálási időszaka.
Megdöbbentő, de vannak olyan honfitársaink, akik annyira mélyre süllyedtek, hogy kétségbe vonják szeretve tisztelt államfőnk szuverenitását, kompetenciáját, sőt – horribile dictu – bölcsességét, és nem átallják a Nemzet Golyóstollának csúfolni. Mindezt arra hivatkozva teszik, hogy állításuk szerint Schmitt Pál mindent aláír, amit elé tesznek: a csipcsup ügyektől (mint például médiatörvény vagy új alkotmány vagy visszamenőleges hatályú törvények) kezdve az igazán fajsúlyosakig (a hegyeshalmi Paprika csárda vendégkönyve).
Rogán módosítaná a médiatörvényt.
„Ha az adott településen az előzetes tapasztalatok alapján a közvéleményben meghatározott nemzeti vagy etnikai kisebbséghez tartozók esetében fokozott bűnelkövetés valószínűsége vált bevetté, a magánfelek közötti viszonyban e kisebbséghez tartozók vonatkozásában az egyenlő bánásmód követelményétől az (1) bekezdés alá tartozó viszonyokban el lehet tekinteni. […] Az Egyenlő Bánásmód Hatóságnak az etnikai kisebbséghez tartozás esetén a panaszok elbírálásánál mindig az érintett település közvéleményének előzetes tapasztalataiból kell kiindulnia.”
Egyszer már írtam – elképedve és kétségbeesve – arról, hogy a magyarok 47 százaléka visszaállítaná a kötelező sorkatonaságot, amelyet 2004-ben végre megszüntettek.
A sorozás pedig minden 18 és 40 év közötti „egészséges állampolgár”-ra vonatkozik – vagyis a nőkre is. Igen, a nőkre is.
Az új alkotmány hatálybalépése alkalmából január 1-jén országzászlót állít az újbudai önkormányzat a Zöld Pardon helyére. 
A politikum területe ugyan nem annyira közvetlenül anyagi jellegű, hogy ott minden hazugság oly közvetlenül és hamar megbosszulná magát, mint pl. a műszaki alkotás vagy a termelés területén, azonban nagyon is központi jelentőségű ahhoz, hogy hazugságai idővel végzetesekké ne váljanak. Az általánosan elterjedt ellenkező nézettel szemben le kell szögeznünk, hogy a politikában hazudni nem lehet. Pontosabban: lehet itt-ott hazugságokat mondani, de nem lehet hazugságra politikai konstrukciókat, politikai programot felépíteni.
Vót egyszer, hogy Kósa Lajos nem nagyot álmodott, hanem sok kicsit. Mer álmában egyszer csak elindútak, oszt jöttek ezrivel a szegény gyerekek a Piac utcán. Romák, magyarok vegyest. Potyogtak az égbül, el nem álltak se Debrecen-, se országszerte. Mind éhes vót, tanulatlan és keserű, s nem vót nagyobb a jövője, mint egy műanyag pohárnak, ha Loki-meccs alatt bésodorja a szél a pályára. Szerencsére Kósa Lajos azt is megálmodta, mit kell tennie. Ingbe-glóriába csöngetnie kell, s üstöllést béhíni az összes képviselőt. Jöttek es, épp csak terepjárót húztak a pizsamájokra, s állottak egyik meztéllábukról a másikra, várták, hová lesz a kilukadás. Kósa Lajos összefoglalta, hogy mi potyogott néki az égbül, majd közel hajolt a mikrofonyhó, hogy vóna itt ez a futballstadion, amit az én Orbán komám nékünk ígért a köz pénzibül. Ugye, hogy vóna? Hát, vóna, ha lesz, mondották az atyafiak. Ekkor a polgármester, mint egy Széchenyi-Roosevelt István kihúzta magát, s aszonta: nem lesz! Mert ezt a tizenkét milliárd magyar forintot mi közfelkiáltással a magyar gyermekszegénység elleni program támogatására odaajánljuk. Ez csak ahhó képest sok, amennyi eddig jutott reá. De ahhó képest becsületes summa. Sáfárkodjanak vele, akik értenek hozzá, oltsák a tüzet, ha mán munka nincs, oltsák, amíg bé nem vezetjük a halmozottságba a négyszázezer, usque, tízezer új munkahelet, hogy addig is legyen valami, a Kánaánig. Ha mán kurtítunk segélyt, ellátást, mifenét. Ha mán kurtít a szükség, legyen ez a segítség. Nagy éljenzést meg közfelkiáltást hallott az álomban, erre ébredt föl. De egy magóg vagy, Lajos, morogta, de nem érezte rosszul magát, hanem jól a bőriben. Aki nem hiszi, járjon utána.
Most, hogy a harmadik Magyar Köztársaság az utolsókat rúgja (de még az ilyen nevű tér is - hogy a köztársaságnak írmagja se maradjon), a Wass Albert tér viszont hamarosan rákerül a GPS-ekre, egyre inkább úgy fest, hogy a tavaly augusztusi rémálmom fokozatosan valóra válik.
Ezentúl igyekszem álmatlanul tölteni az éjszakáimat, a jövendölést pedig meghagyom Petőfinek.
Mindebből vagy az következik, hogy Orbán Viktor tavaly nem mondott igazat (de ez – mint tudjuk – fogalmilag kizárt), vagy az, hogy hazánkban a gazdaság és a közbiztonság helyzete immár kifogástalan, nincs mit javítani rajta – tehát a hatalmi konstrukciókat kellett már csak átrendezni és új alkotmányt kellett írni ahhoz, hogy ugyanő elmondhassa nagyhét csütörtökén: 
Az Ifjúsági Keresztény-demokrata Szövetség - a Kereszténydemokrata Néppárt ifjúsági szervezete – honlapot indított a külföldön tanuló vagy munkát vállaló fiatalok hazatérésének előmozdítása céljából.
„Ahonnan indultam
Minden esély megvan arra, hogy hamarosan ismét ilyen termelési riportokat nézhetünk a közszolgálati adókon:
Egy újabb óriási lépést tettünk meg a nagyhatalommá válás útján – ám szinte titokban.
