Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a magyarok országába ügön izgolódott a kormánzótanács, hogy amég nem nyeri meg a szabadságharcát, úgy köll élnie a magyarnak, ahogy a hitelezői diktájják. Nem rúghat ki bírákat, nem kőtekezhet kedvire, oszt ezt tudomásul es köll vennie. Még jó, hogy bétartani nem! Bezzeg, ha maj nem lesz adós! Csak megcserdéti a karikásustort, oszt főszisszen bele ülepig az egész majombrüsszel, hogy a kokit meg a sallert bé se vesse a vita sűrűjibe. Ha a jelen küssé eb es vót ugatta, ott vót a jövő! Annak határa nem vót, csak a képzelőerő, abbú meg vót a magyarnak csepedős cseppig. Mán a napba lehetett nízni, de ebbe a jövőbe nem, legföllebb olyan acéltekintetvel, mint a Balog Emberi Erőfor miniszteré. Mer miolta a magyarok kerála, mint egy Ali Baba, megmonta a Szépművészeti Muzejomba, hogy „Cézanne, nyílj meg”, ollan virulásba kezdett a kultúra, hogy csuda. De napok alatt! El nem vót vonva tüle egy peták se! Nem vót továbbá levegőnek nízve, hogy legföllebb futball-lapdát lehet véle főfújni, aszt se soká. Mer ahun illen reneszánsz a kerál, reneszánsz van a kultúrába es. Mán a küs hobijára kőteni se kőtött, hejszen a látvánsportba erőst dürrögtek a béfektetők, egymás nyalatív nyelvit maj le nem tiporták. Hanem a művészet! Aki csak szólott néki, s Markó Ivánnak vagy Kerényi Imrének hítták, I. Fülkefor ónezsenánts bényúlt a zsebibe, kihúzott eggy marék keráli közpézt: fogjad, kisszógám ezt a párszáz millijót a prioritásodval. Na, Balog Erőfor miniszter ügön szerette a jövőt, ha csak belenízett, feszt látta es Felcsút keráli várasát, hon a Nemzeti Bank szittyahightech épülete mellett szemelláti sorba feszétettek az Akadémiják, a Magyar Puskás Ferenc, a Magyar Tudományos, meg a Magyar Művészeti, három olly ékköve a magyarságnak, mellyen kívül nem vót kultúrélet leendő. A Művészeti Akadémia különösen oda nőtt a szívihő, mer annak mán fődjei es vótak, saját Vigadója az örömre, saját passzusa a keráli alaptörvénbe. Há érthető vót, hogy oda szervezték ki a tiszta forrást, amit a keresztény-nemzeti kultúrára nem akart maga a kerál elosztogatni. Osszák el az ótónómija keretibe, mi amúgyes Fülkeufória vezérlő csillaga vót, ne miniszter ossza! S államtitkár es csak akkó, ha művész maga es. Oda bé vót kellő lépni minden eggyes illetőnek, s ha fővették a fővevők, mán kapta es az akadéjmikusi füzetésit. Nem vót ebbe politika semmi, de semmi. Elhagyhatták a házat, lényegibe alkothattak szabadon, a kerál politikai családgyának krédója szerént. Mer jobb, ha egy akolba tagoskodik a művészek eleje! Amék meg evvel a Kánaánval se bírt eggyet érteni, az úgyes a rostos hátujja vót, nem művész, oda es vót való, amég meg nem halt, a kurtafarkú malacba.
Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése