Inter arma isten barma

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a nagy árvíz nemcsak szabálos hadi hübriszt adott a magyarok kerálának, hanem a paradigma erejivel rajzúta ki a nemzeti adományozás dicsőséges új úttyát. Gyütt az árvíz, de gyütt a péz es, kéccázötvön magyar foréntonkint gyütt esemesbe, a károsútak javára. Látta a magyar a videjókot, s mán nyomta es a mobilját, ahon érte, eccő, töbsző, ki hányszó. Ki a máltaiaknak, ki a vöröskeresztnek, ki az ökumenikusoknak adott, kinek kihő vót bizodalma. Ezek meg atták tovább szanaszerte. Összevissza, na! Nem vót vélök baj, hacsak az nem, hogy baj vót vélök. Reakciós módon keresztbe feküttek az egyablakos, egysegélyvonalas egyadós-egyvevős nemzeti gondolatnak. Mer az nem vót rendbe, hogy a Keráli Gömböcelláriján, hun őrözték a nép adóját, meg a vörösiszap-pézt és az illesmi javakot, erre a dologra nem vót nemzeti rálátás semmi. Hát mán meg köllött kérdeni, a katasztrófahelyzetre tekintetvel, ahon csak I. Fülkefor meg a Bakondi úr adhat parancsot, hogy mér ezek a civilek veszik bé az esemes-félkrajcárt. Honnan tuggyák, mire kőne azt kőtteni? Nem az tuggya-e, azki a gáton van? De! Ekkó a keráli gömböcelláristák kifundáták a nemzeti segélyvonalat. Hogy katasztrófahelyzetbe azt a kerál aktiválja, és halivúd. De mi van, ha azután es a mindenféle szeretetszógálatokot hívogassák megszokásbú, azok meg osztogatnak nyakló nekül, penig arra itt van a kerállam. Akkó I. Fülkefor két homokzsák közt a homlokára csapott, s így szólott: amint aktiválom a nemzeti segélvonalat, onnantú a többinek coki, hívószámjok elérhetetlen. Inter arma isten barma, aki jót akar, karitájjon rajtunk keresztül, halivúd, legyen kövér. Hejszen csak mink vogymuk a legjobb gazda! Na, ez annyira megteccett nékik, hogy ami megteccett, kisbárány és welnesz-száló, arra reamonták, hogy „katasztrófahelyzet”, s aktiválták es elnek. Még csettintett es a nép a furfangjok láttán! Ment vón az alattvaló füzetése a „saját” számlájára? Hohó, mondták, einstand, magyarúl katasztrófa, azaz mátúl eggy a zászló, eggy a számlaszám, a nemzeti. Mennyen arra az összeg, majd űk elosztják, hejszen ezér vannak. Szógálni. Tankógatott a nép a benzinkútná? Huss, a kerál megnyomta gombot, mer ott vót nála a kisbuszba a gombostáska, avval a benzin máris nem az elkövető tankjába folyott hazaszerte, hanem vissza a mindenki tartályába, mi ott vót kialakétva Felcsúton, a kincstár alagsorába. Ezt az adományt eggy bizoccság magasabb szempontbúl a reaszorultaknak visszaosztotta, mellesleg egyre tisztút a nemzeti levegő, s jobban győtt bé az útdíj es, mer álló autótúl csak könnyebb vót bészedni. Ejrópa nem győzött átbámúldozni a faragott kerítésen, hogy ezek a fülkeforevörök még a katasztrófát es a javokra fordéccsák, amíg meg nem halnak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék c. sorozatának mai darabja az ÉS-ben