Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy rekkentőtős nyár lött, érett a gyümölcs, nem nízte, kormánytag-e a gazda, nem-e. Mária országába, aki vinni akarta valamire, Braziliátúl Baracskáig iparkodott és szerzett főváltva, kivéve a sok állástalan diplomást feszt, ki csak merengélt a pesti romkocsmák félhomályába. Ahelett, hogy béállt vón rakodónak meg soffőrnek, netán szervezett kikőcsönződés keretibe huszas truppokba elment vón meggyet szedni ahhó, aki iparkodó es vót meg szerző es, de mán allig bírta a roppant drága rabokval az idénymunkát. Eccő a kerál reaébredett, hogy ügön szereti a cigánymeggyet, minek akkó vót a szezonyja, másutt es, de Agárdon különössen. Mikorra öszveszalatt keráli szájába a gondolat, hála sajátos észjárásának és gyors alkalmazkodásának, mán tutta es, mi a megoldás. Üstöllést meg kőne tekénteni egykomájának és frissen kinevezett kultuszállamtitkárjának a mezőgazdasági vállalkozását, minek keretibe szemlét kőne tartani a cigánymeggyültetvény bétakarétásán, hejszen gazda szemle hizlalja a jószágot, ha gyümőcs es. L. Simon László uram kapott a ragyogó megtisztöltetésen, hejszen tutta, mit jelent az ű kistérséginek a személyes fővirágozásának egy ilyen vizit. Hanem hivatalos vóna-e az aktus vagy magán, kedves bátyám, kérdte a több lábon álló kultúrmunkás, mán csak avégett, mi legyen a tónus úgy a Kerálpárt, mind a Saját honlaptyán. Hogy ódott-e s baráti. Ódott hát, monta a kerál, ölég lesz, ha kedves családtagjaidval és a település pógármesterivel együtt fogadol, hejszen panyókára vetvel gyövök, magánkerálként, má ha nem vagyok alkalmatlan. De szerencsére nem vót az, le es ért baj vagy dugó nékül a birtokra, hun az ösmerkedés percei után elébb az L. Simon pincészet jó hangulatú megtekéntése lött napirendre véve, majd a fönnforgó meggyesbe látogatván a kerál szabálhont elbeszélgetett az állandó és alkalmi munkavállalókval. Ha mán e két magyar úr, a főd szerelmesei amúgy es ott vótak a terepen, az eggyik azt a magánindétványt tette, ugyan kerüljenek az ű csemegeszőlő dűlője fele, oszt ellenőrizzék kicsinyég az eppen ződmunkát és gyomlálást végző dógozóknak, a Baracskai Büntetés-végrehajtási Intézet elítéltjeinek munkavégzésit. Úgy es tettek, bétértek oda kettesbe, minek előtte L. Simon, mint gazda a gazdának, előadta, hogy az ű képviselőségitül ez a rab-dolog mélyen független, mindig es avvót. Indokai a következők: ócsó idénymunkás drágáér sincs, ócsó rab meg van, amíg van. Mongyuk ménküdrága, hejszen még az állami fegyőrt es néki, a szegén magánfődbirtokosnak köll megfüzetnie, de ha tízsző illen drága vóna, Petőfi kolegával szólva, akkó es a rabokat választaná, ha má „ez a kérdés”, aki nem hiszi, válasszon jobbat.
Parti Nagy Lajos Magyar mesék c. sorozatának mai darabja az ÉS-ben
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése