Mikó a magyarok országa az elrugaszkodás gigantikus lázába átmenetileg küssé nem növekedett

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy Lázár János uram elbóléntott valamék ülésszakon. Nemcsak egészségire szógált a tollpöhölnyi aluvás, hanem hasznára es, mer ügön előremutatóat álmodott, ha szomorút es. Eggy szép, fatornyos vonaton, a Kihaénnem térrül utazott a távoli Svejcba. Nagy dologba járhatott, mer ott feszített megette az egész Országgyűlési Őrség vadonatódon uniformisba, Kövér László főkalauzval az élin. Farsang vót, minden állomáson megálltak, elbeszélték útjok célját, avval meg lettek áldva, s pöfögtek tova. Mentek a listájér, mibe ügön vágytak mán szemezgetni, hogy erőst megadóztassák, ki szíjjat ofsorozott magának a nép hátábúl, és odakünn mosassa a gamatos pénzit, ami a kampánymagyar dógozó népet illeti választott kőccségvetésin keresztül, visszamenőleg es. Rég itt vót az üdő, hogy ezer év után a nemzet fővilágosodjon, rágcsálói közzül ki rendelkezik betétvel bármellik svejci bankba. Ez akkor vót, mikó a magyarok országa az elrugaszkodás gigantikus lázába átmenetileg küssé nem növekedett, minek sok oka vót az EU rabszíján és a komonistákon küel es. Köllött a péz, nem es, hogy elkőtteni, hanem ha Matolcsy sziklaszilárd büdzséjin likat ütne a nemzetközi áfium, legyen mivel bétömni. Níztek szegényre, gazdagra, ennek nem vót, az nem adott, eccőcsak eszökbe jutott a csokirúl a Milkabankárok országja, hon úgy dagadozik a törvéntelen magyar péz, mint gombóc a fazékba. Na, akkó szóltak Lázár uramnak, álmodjon egy nagyot. Ű penig nem habozott. Legelébb fogott egy megafont, s megkérdte a nómenklientúrát, hogy akinek Svejcba van a péze, tudja-e, mire számítson. De nem vót ilyen személ, még rokon se, senki. Amijök netán vót vóna az anyós fülbevalójábúl, meg a régi Lada eladásábúl, azt mind itthol tartották, békekötvénybe. S naná, hogy adóztak, többször es, mint köllött vóna a haza meg az erkölcs oltárán. Ami meg tél-túl csorrant a pógármesterségbű meg a képviselőségbű, azt lényegibe eljótékonkották. Mikó ez megvót, ultimátom lett küldve Svejcba, a meglepetés erejivel, hogy ezt meg ezt készítsék ki, gyönnek érte a magyarok. De mán kopogtak es ajtóstúl, s monták, mit akarnak. Amér jöttek, azt. De hogyhogy? Úgy, hogy ők egészen megdöbbentőnek tartanák, ha a bankár uraimék nem a transzparencia pártján állanának. Azok meg monták, hogy ott állnak ők, csak hát a banktitok. Ismeri ű ezt a banktitkot, horkant föl eggy emberként Lázár János. Hát akkó, kérdték a nevetős szemükvel a svejci bankárok. Akkó elmegyünk haza, felelték vészjóslóan a magyarok, s hogy nem vót ellenvetés, visszakászálódtak a vonatba. Epp jókor, mer Lázár uram fölébrett, s azt mégse jó idegenbe. De innentül a magyar kőccségvetés minden likaiér, isten és ember előtt, a svejciak feleltek, amíg meg nem haltak.

Parti Nagy Lajos Magyar mesék című sorozatának mai darabja az ÉS-ben