Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy a magyarok fődjinek
1018. tanévnyitója után a Hoffmann igazgatónéni elemibe érezte magát, akarha a
múlt század hetvenes évejibe cseppentült vón vissza, mikó még minden jó vót.
Igaz, masmeg má minden jó! Epp rendeletet hozott a frufru-használat
visszaszorétásárúl, ott tartott, hogy „magyar leány, magyar fiú magyar
homlokára hiú”, mikó kopoktak, s bégyött a Magyar Iskolatrafikosok Szövetsége,
de a keze erőst
remegett. Há mi járatba, dicsértessék? Abba, hogy ebbű
elég, monták őkelmék, mer mán vásárlót a bótjokba béengedni se mernek,
ha nem tuggyák, de fixre, hány éves. Úgy kivannak mán, hogy nyílt utcán
szaladásznak gyerek-félék után, hé, kóficing, nem vagy tizennyóc, mi? Azok meg
képzölhetni, mit felelnek! Na, mast ők abba járnak, a Nemzeti Iskolarendőrök
Eggyesületinek a támogatásával, hogy a fiatalságra legyen reaírva, hány nap
múlva lessz nagykorú. A születési dátum zsákutca, mer ha helyzet van, eggy
trafikos se fog számulgatni, onbucmanval civatérozni. Hanem hogy hány napja van
vissza. Akkó nincs vita, akin szám van, s nem nulla, azt, még bé se lép, lehet
kizavarni. Tízévestű fölfele eggy, uszkve négy számocska a homlok közepin,
egyforma fiúnak, leánynak, de romának es. Mi éri meg a pézt, ha nem ez?! Meg
köll alapétani hezzá a Kúnó-Tattoo káeftét, oszt kalap. Így es lött,
megparancsúták, bévezették. Elébb meg lett tiltval a frufru-használat, osztán
ezer forint per számjegy ellenibe ki-ki megkapta a kis tattooját, aznap éjféltű
számétva a hátraleendőt, hogy reakerült a sor. Mer azér tellett küs időbe
bészerezni az online gépöket, s főkészítni a több ezer
iskolakozmetikust, jegyzőt s szaktanárt a pontos számulás végett. Önerő
vót a projektba bővön, csak a píárra meg a hatástanulmányra köllött a
francos EU-péz, ha eccő atták. Hanem annyiracska az egésség vót a dolog
homlokteribe állétva, hogy még maga Brüsszel se talát fogást rajt, bár a ejrópábani
bévezetés gondulatára a féltékeny bürokraták ügön húszták a szájokot. De lelkök
rajta, mer a magyar célcsoport nem kis részinek tetszett. Ami ellenállás meg
vót vóna imitt-amott, azt nem engették bészivárogni az oskolába. Na, telt múlt
az idő,
a „Szólj, szám!”-projekt lényegibe kiállotta a puding próbáját, egy vót a
nemzet, egy vót a tanétó. Küs probléma, ha adódott, leginkább abbú, hogy a
tetoválás nem vót digitális, s a legnagyobb körültekintésvel se tükröszte a múló
időt.
De hamar akatt megoldás erre es, egyfelül az „I am 18” matricával, mit
okmányirodába igényölhetett a nagykorú, másfelül a nemzeti frufru-használat erőteljes,
kampányjellegű előmozdításával a fiatal felnőttek köribe. Ehhő
komoly nemzeti művészek atták az orcájokot eggymilliárdos köztévévetélkedő
keretibe. Minek utánna boldogan éltek, amíg meg nem haltak.
Parti Nagy Lajos Magyar mesék c. sorozatának mai darabja
az ÉS-ben
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése